Régi pincék

 

Solymáron 1885 előtt a földterületnek a fele szőlő volt, melyen nagymennyiségű szőlő, illetve bor termett. Így nyilvánvaló, hogy ennek a sok bornak a tárolásához, megfelelő mennyiségű, és méretű pincékre. volt szükség.

 

Annakidején a község a mai Takarékszövetkezettől kiindulva a Mátyás király utcából kb. a Kereszt buszmegállóig, a Hősök utca a kanyarig, a József Attila utca, a Bajcsy Zs. u. felső részéből a Pacsirta utca Pilisvörösvári utca és a Madách utcából állt. A pincéket más községekkel ellentétben, nem a szőlőskertekben, hanem a házaknál építettek. Ennek oka talán a község telkeinek lejtős fekvésében, valamint az ittlévő igen magas lösztalajban kereshető. A szőlők viszont kevésbé voltak alkalmasak pincék létesítésére. Egyrészt a szőlőterületek több tagban, másrészt a szőlők homokos területen voltak, amely kevésbé állékony s igy pince létesítésére nem alkalmas.

Tudvalevőleg a lösztalajnak az a tulajdonsága, hogy igen állékony, pince létesítésére is alkalmas meredek oldalfalakat lehet kifaragni belőle, és, mert a födémet is bírja, külön boltozat építése nélkül a szőlőterület nagyságához mérten építették meg a ház alatt a pincét úgy, hogy az a hegy irányában menjen.

A község fent említett kiterjedése kb. 1880-as évek végére vonatkozik. Ebben az időszakban jelentkezett a filoxéra járvány, amely a környék szőlőkultúráját tönkretette. Utána is ültettek másfajta, direkt termő szőlőt, de ezt már kb. csak a korábbival szemben mintegy 25 %-os mértékben, igy a régi nagy pincékre már nem volt szükség.

A fentiekből következik, hogy az említett utcákban épültek a ma is veszélyt jelentő nagy pincék, míg a később épített házaknál a pince a saját telek alatt is elfért.

Mint már említettem a pincéket a talaj emelkedése irányában építették, hogy minél magasabb földréteg maradjon felettük, Ebből következik, hogy egyes utcákban mely régi háznak a pincéje nyúlik az út alá. Így a Mátyás király utcában az utca bal oldalának pincéi a Mátyás utca alá nyúlnak, a jobb oldali pincék meg a telek kertje irányában. Ugyanez a helyzet a József Attila utcában, ahol a jobb oldali házak pincéi az út alá nyúlnak, a bal oldali házak pincéi a kert irányában létesültek. A Madách utca és a Hősök utca pincéi a baloldalról nyúlnak az út alá, a jobb oldalon a kert felé. A Pacsirta utcai lakók a telkek alacsony fekvése miatt a Pilisvörösvári utca jobb oldalán építették meg a pincéiket. Itt egy egész pincesor volt még a XIX. század első felében is, ezekből ma már csak háromnak a nyoma látszik.

Az egyik a jelenlegi 100 éves pince. A mellette lévő romos ház eredetileg présház volt, ez a lehullott vakolat miatt látszik, a széles téglával épített bejáraton, valamint a feljebb még meglévő másik, kőfallal védett pince.

A lösznek tulajdonsága, hogy bizonyos ideig állékony, de hosszabb idő után ez megszűnik és elkezd mállani. Ugyanez a helyzet a meredek löszfalakkal is. A pincék nagy része, a szőlő kipusztulása után használaton kívül került és ezekre ilyen mértékben nem volt szükség. A század elején a tulajdonosok, amikor a födém elkezdett lehullani, a pince elejét kifalazták, majd a szükséges hosszúság után lefalazták és az utca alatti üreget, meghagyták. Ezekről az elfalazott pincékről egy - két generáció után az emberek megfeledkeztek.

A probléma az utcák közművesítése és útépítések kezdése során jelentkezett, amikor a vízvezetékárok ásásnál, esetleges essővíztöl az árok talaja átázott és a pincék födémét átáztatta, így azok a vezeték megépülte után, vagy éppen az úthenger súlya alatt beszakadtak, nagy problémát okozva.

Az első ilyen omlás még a háború előtt jelentkezett, amikor a József utca 4 szám alatti Schokátz ház pincéje az úthenger súlya alatt beszakadt. A József Attila utca építése, és közművesítése során mintegy 8 pince szakadt be. Ugyanilyen problémák jelentkeztek a Hősök utcában és a Madách utcában is. A Mátyás király utcában a termelőszövetkezeti irodaháznál az úttest alatt szakadt be a pince, nagy közlekedési problémákat okozva.

Ugyancsak ilyen pince beszakadása miatt vált életveszélyessé a régi gyógyszertár, ahol az épület alatti pince beomlása miatt a ház falazata megrepedt s összeomlással fenyegetett.

De nemcsak pincék létesültek, hanem különféle vermek is, melyek kör alakú, több méter mély lyukak voltak, megfelelő módon lefedve. Ezekben gabonát és más terményt vagy takarmányt tároltak, hogy a fagytól megvédjék. Ilyen vermet találtak a József Attila utca egyik udvarán, a tanácsháza kertjében, kb. a mai bejárati lépcső helyén, valamint a József Attila utcában a Gárdai ház alatt. Itt a ház mellett hirtelen egy nagy területen megnyílt a föld és nagy nyílás keletkezett. A nyílásba bebújva, lentről lehetett látni a ház alapköveinek az alját, a rés a ház alá húzódott. Szerencsére a betonalap elég erős volt, s így feltöltéssel és aláfalazással lehetett az épületet megvédeni.

Tudomásom szerint utcai pincebeszakadás a napjainkban is jelentkezett. Ez azt jelenti, hogy még nem sikerült minden több generációval ezelőtt elfalazott és az utódok által elfelejtett pincét megtalálni tehát ilyen esetekkel az említett utak mentén a jövőben is számolni lehet.

 

<< Vissza