Helyi építőanyagok

Solymár község geológiai felépítésének köszönhetően szerencsés helyzetben van, különösen az itt található helyi építőanyagok szempontjából. Az épületfa kivételével jóformán minden anyag megtalálható a közelben, nem kell messzi vidékekről szállítani. Különösen a régi házépítésekre vonatkozott ez, amikor még nem vettek igénybe igényes anyagokat.

A község területén három mészkőbánya található (kettő a Zsíroshegy lábánál, egy a Kerekhegyen.) E bányák részben követ szolgáltattak a házak alapozásához, részben több mészégetőt is elláttak alkalmas kővel. E mészégetők részben az oltott mész előállításához szükséges égetett mésszel szolgáltak, részben mészport árultak, ami főleg a házak alapozását tette olcsóbbá, (homok, mészpor és víz keveréke) jól pótolta a cementet, mert ezt a keveréket öntötték az alapkövek közzé.

A község keleti végén található kiscelli kék agyag igen alkalmas tégla és cserép készítéséhez, melyekre a környéken három téglagyár is települt, s így a közelben lehetett ezeket is beszerezni.

A község nagy részén agyagos, löszös talaj található mely igen alkalmas volt a vályogtégla készítéséhez, amit még a század első felében is alkalmaztak. A legtöbb helyen ezt az anyagot a helyszínen is megtalálták. A ház alapjából kitermelt agyagból szalmatörek és víz hozzáadásával készítették a vályogtéglát, amit a prizmába rakva a napon szárítottak. Akik az építési telkükön nem találtak agyagot, vagy az mélyebben feküdt és ezért nem tudták felhasználni, azok a község keleti sarkában kialakított agyagbányában bányászták az agyagot, amit a helyszínen téglává formáltak, s ehhez az itt átfolyó patak megfelelő vizet is adott. E terület a mai Árpád utca és Pilisvörösvári utca közötti területen volt. Itt a rendőrlakás fölötti házak udvara végén látható magas löszfalig bányászták ki a vályogtéglához szükséges agyagot, de ez a bányászkodás, és vályogtéglagyártás a mai Mátyás király utca területéig folyt. E tevékenységet a községi elöljáróság 1939 után szüntette meg, amikor egy kubikos brigáddal a területet a mai rendőr lakás telke végéig rendezték, és a löszfalat megszüntették. Utána került sor az Árpád utca minkét oldalára kiterjedő terület parcellázására. (A löszfal, és az abban lévő barlanglakás megszüntetése előtti fényképe a Solymár Története és Néprajza c. könyv 183. oldalán látható.)

Az építkezéshez szükséges homokot a lakosság a Hutweid dűlő végén lévő bányában bányászta, és onnan kocsival szállították a helyszínre. Ez a homok nem került pénzbe.

Ugyancsak helyi bányákból származó sódert, illetve murvát használtak betonozáshoz. Ezt főleg a Pilisszentiván felé vezető út jobb oldalán, részben a Szélhegyi bányából, részben a mai NIVÓGLAS és az országút közötti bányából termelték ki és szállították. A szélhegyi bánya különböző részein többszínű fehér, sárga és vörös dolomitot találtak. Ugyancsak fehér dolomitot találtak a Kerekhegyen lévő bányákban, melynek rostált finomszemcsés anyagából készítették a század közepén divatba jött nemes vakolatot.

A házak lábazati falához szükséges ciklop követ Pesthidegkuti bányákból szerezték be, ami szintén közel volt.