A Majthényi család és a solymári templomépítés
Majthényi Miklos

A XVIII század elején Solymár WATTAY JÁNOS földesúr tulajdona, amit a család már a XVII században adományba kapott. Tőle 1746-ban vette meg a falut, Pilisvörösvárral és Szentívánnal együtt Nádasdy TERSZTYÁNSZKY JÁNOS, akitől 1768-ban a MAJTHÉNYI család örökölte. E család leszármazottaiként a 19 század közepe táján a MARCZIBÁNYI és a KÁLLAY család birtokolta, és tőlük szerezte meg 1855-1865 közötti években gróf KARÁCSONYI GUIDÓ , majd a századforduló táján fia gróf KARÁCSONYI JENŐ, akinek örököseitől az egyre apadó vagyon maradékát 1945-ben államosították.

Az igen terebélyes Majthényi családról tudjuk a legtöbbet, mégpedig a solymári plébánia hivatalban elfekvő, Majthényi Miklos által 1937. -ben Hufnagel Ferenc plébánoshoz irt leveléből, melyet az alábbiakban közlök:

“Nagyságos Hufnagel Ferenc p. kamarás, plébános úrnak, Solymár .

Igen tisztelt Főtisztelendő Úr!

A solymári templom történetéről írott igen értékes füzetét köszönettel vettem kézhez. Mondhatom, nagyon meghatottak azok a kegyeletes szavak, amelyekkel abban a solymári templomot alapító Szépatyámról, boldogult Majthényi Károlyról megemlékezett. Különösen jól esik ezt tapasztalnom a mai sivár világban, amikor az elmúlt idők emlékeit oly könnyen szeretik felejteni az emberek, és amikor az ősök iránti hála megnyilvánulásával az ember manapság oly ritkán találkozik.

Ezen igen tartalmas füzet megküldésével tanúsított kedves figyelme viszonzásaképpen 2 könyvet küldök a. t. Főtisztelendő Úrnak a Majthényi családról a solymári rom. Kath. plébánia részére maradandó emlékül.

Az egyik könyv a Majthényi család legrégibb levéltári anyagát öleli fel. Tervbe van véve az újabb levéltári anyag összeállítása és kiadatása is, ami azonban majd csak a későbbi időkben lesz megoldható.

A másik könyv, amit küldök a “Majthényiak és a Felvidék” című munkának az I. kötele. Ezt Dr. Ernyey József a Magyar Nemzeti Múzeum őre és Szerémy írói név alatt herceg Odescalchi Arthur történész írták. Ezt a nagy gonddal és fáradsággal összeállított történelmi munka a kesellőkeői Majthényi családot a honfoglalásban Résztvet Divék nemzetségből származtatja le és a család történetét foglalja magában, a legrégibb időktől kezdve körülbelül a Mohácsi vészig. Ennek a munkának II. kötete még nem jelent meg, bár anyaga már nagy részben össze van állítva. A II. kötet fogja majd magában foglalni a család további történetét a XIX századig és így a solymári templomot alapító Szépatyámról is lesz benne majd szó. Itt engedje meg felhívnom figyelmét arra, hogy az I. kötet 40, oldalán látható a család vázlatos leszármazási táblája, amely Szépatyám leszármazását is feltünteti. Ez könnyebb áttekintés végett csak a törzset tünteti fel, tehát több testvér közül, rendszerint csak az idősebb ágat. Így magam sem szerepeltem rajta, lévén boldogult atyámnak néhai Majthényi Péternek több gyermeke. Ezért a leszármazási táblát magammal és családommal kiegészítettem, hogy. t. Főtisztelendő Úr a kapcsolatot láthassa, és ezen kívül Majthényi Márton ágán egyes helyesbítéseket is eszközöltem rajta.

Ezek után rátérve már i. t. Főtisztelendő Úrnak f. évi január hó 18-án hozzám intézett nb. levelében foglalt azon felkérésnek, hogy Szépatyámról hátra maradt emlékeket közölje abból a célból, hogy Solymár község derék népében a tradíciókat ébrentarthassa, jóleső érzéssel teszek eleget annál is inkább, mert hiszen nekem is örömet okoz, ha elődeim emlékével foglalkozhatom. Ami adat tehát rendelkezésemre áll, azt a következőkben foglalom össze:

Szépatyám kesellőkeői Majthényi Károly, septemvir udvari tanácsos, a Szt. István Rend tulajdonosa volt. Atyja Majthényi Márton Bars vármegye alispánja anyja pedig ináncsi Ebeczky Éva. Szépatyámnak és feleségének igen kiterjedt birtokai voltak. Ezek a birtokok több vármegye területén: Nóvák, (Nyitra megye); Lehota-Zsitva-Gyarmat, Kis-Lüle, ÉNy, Veresvár, Garan-Ujfalu, Ohaj (Bars megye); Csalómja, Kapasz, Deménd, (Hont megye); Csesztva, Riba, Szirák, Heréd, (Nógrád megye); Gyiva, (Esztergom megye); Solymár, Vörösvár, Szentivány, Irsa, Mikebuda, Bugyi, Délegyháza, Ráda, Ordasháza, Dány, Inarcsi, (Pest megye); Erk, (Heves megye); Geszt, Kács, Tibold-Darócz, Ábrány, Leányfalú, Mezőnyárád, Nagymihály, Igriszi, Tisza-Dorogma, Pély, (Borsod megye) községek és puszták határában feküdtek ./ nem kimerítő felsorolás /, Ezenkívül Budán és Pesten majorjuk volt. / Ez utóbbi Király utca 370 szám alatt./, Budán pedig a Várban házuk, amelyet a solymári templommal egyídőben építettek.

A solymári birtokot az Esztergomban 1768. vagy 69-ben elhalt nádasai Tersztyánszky József Esztergom vármegye adminisztrátora kir. tanácsostól örökölte, ki végrendeletileg hagyományozta Solymárt reá, a vörösvári és szentiváni birtokokkal együtt hálából azokért a jótéteményekért, amelyeket Szépatyámnak édesatyja néhai Majtényi Márton tanúsított a végrendelkezőnek édesatyjával néhai Terstyánszky János vicenádorral szemben. A hagyományozás azzal a kikötéssel történt, hogy szépatyám 180 ezer forintot tartozott neki hagyományozott solymári, vörösvári és szentiváni birtokok ellenében fizetni, részben a végrendelkező adósságára, részben pedig a végrendelkező özvegyének. A végrendelet élénken megvilágítja úgy Szépatyán édesanyjának, mint a végrendelkezőnek nemes gondolkodását, azért Terstyánszky József 1768. évi szeptember 12-én kelt végrendeletének 4. pontját ideiktatom: “Aminemű jószágaim vannak, tudniillik nemes Pest vármegyében Vörösvár, Solymár és Szentivány nevű helységeim, minthogy boldog emlékezetű édesatyám, néhai vice palatínus nádassi Tersztyánszky János úr mindezeket mint pedig alább nevezendőket; maga ugyan szerezvén de nagy anus alatt, tudniillik, 115. ezer forint adósággal az én dispoziciómra hagyta úgy, hogy én fogom tudni kinek kellessék atyám fiai közül, ha a világból magtalanul kimúlnék, sőt boldog emlékezetű Édesanyám is remélhette, hogy a nagy adósság miatt az egész ingatlanjószágot megtarthassam, én mindazonáltal nemcsak semmit sem abalienáltam, hanem inkább nagy fáradságaim után és magam, resticiójával nagy részét adósságaimnak kifizettem és jussokat nagyobb perenalitásokkal is erősítettem, ezért ha magtalanul történne halálom, méltó tekintetbe vévén néhai Majthényi Márton úrnak / ki a Nagy-anyámmal egy testvér volt /, szegény Édesanyámhoz való sok rendbeli atyafiságos jótéteményeit, ki nemcsak felnevelte emberi koráig, de oskolából is magához vévén hasznosan oktatta, sőt jószágaikkal is úgymint Erk és Győ nevű pusztákkal nemes Heves vármegyében megajándékozta, egyszóval minden tisztségeinek melyekre Istenben boldogult Édesatyámat az Úristen felemelte, fent nevezett néhai Majthényi Márton úr volt kútfeje és gyökere; következőképen Isten és világ törvényeihez képest ezen nagy jótéteményeit holta után is megakarván hálálni, azon atyafiúi szeretetből is, mellyel viseltetvén édes fiához, nékem pedig kedves bátyámhoz Majthényi Károly úrhoz és szegény atyámnak idecélzó testamentumának értelme szerint is mind a három fent nevezett helyiségeimet, amint fentebb megírtam, magtalanul történő kimúlásommal Őkegyelmének és két ágon lévő és leendő gyermekeinek szabad dispoziciója szerint olyképen és móddal, hagyom és legálom, hogy noha ezen nemes Pest vármegyében lévő jószágomat, ha idegennek eladni kívánnám, érette 200 ezer forintot bizonyosan felvehetnék, mindazonáltal, azzal is az én igaz atyafiságomat bővebben bizonyítani akarván, említett Bátyám Majthényi Károly úrnak és szukcesszorainak 180 ezerben oly formán legálom, hogy ezen summából a passzíva debitumok / kik még alkalmas summát tesznek és feleségem kezénél specifise meg vannak / Őkegyelme és szukcesszorai által lefizetődjenek, ami pedig azokon felül marad, aztat egészben azonnal kedves feleségem Vormusztiny Évának kezéhez letenni és olvasni Őkegyelme és mind a két ágon lévő a leendő szukcesszorai tartoznak.”

A végrendelet alapján tehát a birtok 1769-ben Szépatyám tulajdonába került. A birtok körülbelül egy századon keresztül családom tulajdonában volt és ettől 1855-65. közötti években vált meg végleg, amikor is a solymári és vörösvári birtokból a családtagok kezén lévő birtokrészeket Dr. Karácsonyi Guidó vette meg. Ebben az időben, a birtokban még boldogult Édesanyámnak is része volt. Trsztyánszky József emlékét családom mindig kegyeletben tartotta, festett arcképét mind a mai napig megőrizte, és az most az én tulajdonomban van.

Szépatyám felesége Beleznay Anna volt beleznai Beleznay János tábornok és gyaraki Grassalkovich Zsuzsanna leánya, kivel 1744. július 22-én Tápió-bicskén kötött házasságot. Házasságából 8 gyermek születet. Éspedig 4 fiú: Károly az én nagyatyám / I; neje soóvári Sós Magdolna, II. neje keszihóczi Dacsó Anna/, Pál neje Beniczei és Micsinyei Beniczky Mária /, Jónás / neje csepei Zoltán Eszter/ és János / neje Fogarassy Johanna/, továbbá 4 leány: Mária férj. puchói Marcibányi Istvánné, Zsuzsanna férj. báró Mótschlitz Ernőné, Lucia férj, nagykálói Kállay Péterné és Éva / I. férje niczki Niczky Ferenc, II. férje Molnár György /. Itt meg kell említenem, hogy fentebb nevezett Jónásnak egyik leánya Anna, édesanyja volt Madách Imrének, az “Ember tragédiája” halhatatlan költőjének, tehát a költő ereiben anyai ágon Szépatyám vére is folyt.

Szépatyám úgy Mária Terézia királynőnek, mint II. József császárnak kedvelt embere volt. A császártól egy alkalommal értékes aranyláncot kapott, amelyről halála után gyermekei 1796. évi május 28-án tartott családi értekezleten úgy rendelkeztek, hogy annak eladásából befolyó összeg képezze majd alapját egy olyan alapítványnak, amelyet idővel kiegészítve, abból a német ajkú Solymáron káplánt lehessen tartani. Szépatyám mély vallásos lelkületét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ő építette fel saját költségén a solymári templomot.

Az építkezés előkészítése 1777. körüli évekbe nyúlik vissza. Szépatyám 1777. évi augusztus hó 20-án kelt levelében közölte séllyei Nagy Ignáccal, mint az akkor létesített székesfehérvári egyházmegye püspökével, hogy a solymári birtok elfoglalása alkalmával, fogadalommal ígérte meg Istennek, hogy ott templomot fog építeni. Megemlíti, hogy ezen elhatározását már Koller veszprémi püspöknek is tudomására adta, ki azt jóvá is hagyta. Miután azonban Koller időközben meghalt, ennek következtében most már őt, mint Koller utódját, illetve az új székesfehérvári püspökség fejét is felkéri, hogy ezen elhatározását atyai áldásával jóváhagyásban részesítse. Erre a levélre a püspök ugyanazon év augusztus 29.-én kelt levelében válaszolt, amelyben értesíti Szépatyámat, hogy a templomépítéshez az engedélyt megadja és erről külön engedélyokiratot is küldött neki.

Ebben az időben a solymári plébános Percel József volt, aki elődje Pashoffer Ignác plébános elhalálozásával 1776. június 8-án lett a Kegyúr Szépatyám előterjesztésére solymári plébánossá kinevezve. Ezen új állomáshelyének elfoglalása után 1776. június 28-án levelet irt Szépatyámnak, amelyben panaszkodik, hogy Solymáron keményszívű embereket talált, ami fájdalommal tölti el szívét, azonban minden fájdalom örömre változott, amikor a Segítő Szűz Mária kápolnát meglátogatta és már is június hó 22-én egy tarjáni asszonynak egy születéstől kezdve vak gyermeke a Segítő Szűz Mária közbenjárására a kápolnában visszanyerte látását, június hó 24-én pedig Gyöngyös János pesti lakos leánya Teréz 7 éve tartó nehéz betegségétől megszabadult. De nem csekély vigaszt nyújtott neki az is, hogy Szépapám jámbor, bölcs és a papságot szerető ember hírében állt, amiről már neki is alkalma volt meggyőződni.

A püspök olyan nagy érdeklődést tanúsított a templomépítés iránt, hogy a templomépítés megoldásának lehetőségeiről a helyszínen személyesen győződött meg. Az itt nyert tapasztalatairól 1778. évi június 1-én kelt levelében azt írja Szépatyámnak, hogy Solymáron elvégezvén a Canonica Visitatiót, megtekintette mindkét templomot, és pedig úgy a régi plébánia templomot, mint a csodatevő Szentkép kápolnát és a helyszínen megvizsgálta azt a tervet is, hogy a kápolna ugyanazon a helyen nagyobbittassék e meg, vagy pedig újonnan építtessék e fel. Ő úgy találta, hogy a régi plébánia templomot, amely nem elegendő nagy a hívek befogadására és rossz karban van, illetve nem sokat ér, le kellene bontani. Kéri tehát Szépatyámat, hogy az új templom ne a kápolna helyén, hanem közelebb fekvő helyen építessék fel, és terjedelmesebb legyen, amint ahogy eredetileg elhatározták, amely esetben a templom valamelyik oldalán a Csodatevő szentkép számára külön kápolna volna építendő, miáltal a kettő egybe lenne kötve és így a templom őrzése is le lenne egyszerűsítve. Felhívja továbbá Szépatyám figyelmét arra is, hogy a plébánia épülete olyan rosszkarban van, hogy ahelyett is a templom közelében újat kellene építeni és azok fenntartására bizonyos földterületeket kellene felajánlani. A lebontandó régi templom anyagát pedig vagy az új templom, vagy pedig a plébánia lak építésénél lehetne felhasználni. Ezek után kéri Szépatyámat, hogy bizalommal és barátilag tett indítványát fogadja el, és azt teljesítse.

Ezen különböző tervek megoldásának mérlegelése, valamin az építkezés előkészületei azonban hosszabb ideig tartottak. Közben Percel plébános 1781. október 29-én kelt felterjesztésében jelenti a püspöknek, hogy Szépatyám a forrást kijavította és minden előkészületeket megtett már, hogy jövő tavasszal a templomépítkezés megindulhasson. Javasolja, hogy addig is, míg az új templom felépül, a kápolnát, amely düledező állapotban van, új faszerkezettel kellene körülvenni, hogy a hívek befogadására alkalmas legyen. Kéri tehát, hogy a kápolna pénzének felhasználásával ezt a munkát elvégeztethesse. A püspök ezen javaslathoz nem járult hozzá, hanem 1781. november hó 2-án kelt levelében azt az utasítást adta Percelnek, hogy a Boldogságos Szűz Mária tiszteletreméltó képét a düledező kápolnából vitesse el a Plébánia templomba és helyezze ott el ideiglenesen egy mellékoltár képének a helyére, mert szerinte előnyösebb megoldás az, ha a nép ájtatossága egy helyen van összepontosítva, ahol mindnyájan összejöhetnek.

A templomépítés 1782. év tavaszán tényleg kezdetét vette. Ebből az alkalomból a püspök 1782. évi június 28-án Szépatyámhoz intézett levelében hálát ad Istennek, hogy szépatyám a templomépítésre vonatkozólag szándékát fenntartotta és hogy az építkezés már megkezdődött. Egyben értesíti, hogy az alapkő letételére Veroni Pál perbáli plébánost bízta meg, de ígéri, hogy a templom ünnepélyes felavatását már személyesen fogja ellátni és kéri Istent, hogy Szépatyám a megkezdett művet be is fejezhesse. Az alapkő letételére Veroni plébánosnak adott megbízásról szóló külön okiratot levélhez mellékelten Szépatyámnak megküldötte.

A templom tervrajzát Mangel János óbudai ácsmester készítette, (?) melynek kicsinyített fényképmásolatát külön csomagban küldöm a plébánia részére emlékül. Ugyancsak említésre méltó az a kimutatás is, amelyet Szépatyán utasítására a vörösvári uradalom intézője Hatala János utólag 1788. június hó 12-én állította össze és küldött meg neki Budára. Ezen kimutatás szerint az 1781 - 1783. években 168,625 drb. tégla, 17,800 db cserép és 52 kemence mész lett a solymári új templom építéséhez szállítva. Ugyancsak Hatala János ezt megelőzőleg még 1784. évi április hó 8-án Vörösváron kelt levelében azt jelenti Szépatyámnak, hogy az Apácák templomát is szerdán, április 7-én megkezdték bontani. A templomépítésben többek között résztvettek Biedermayer Ferenc budai ácsmester, Dávid József kőfaragó mester, Probst Gáspár asztalos mester és Kreitzweger György bécsi fakereskedő. Dr.Schoen Arnold müvészettörténetiró /Budapest, Lukács utca 1./ “Óbuda múltjából” című munkájának 46. oldalán megemlékezik a solymári templom híres szép szószékéről, amely Óbudáról a gr. Zichy család által felépített kismáriacelli trinitáriusok templomából került Solymárra 1785. évben, miután előzőleg 1783. évben a Trinitárius Rendet II. József császár feloszlatta és a templom berendezése árverésen el lett adva. Mivel az idézett munka felsorolja az eladott templom-berendezési tárgyakat, ezért mellékelten megküldöm ezt a kitűnő munkát is. Talán a solymári templomban lévő egyéb berendezési tárgyak eredetére is világosságot fog deríteni.

A templomépítés 1785. évben nyert befejezést. Rá pár évre a plébános személyében is változás történt, amennyiben Percel 1788-ban Adonyba lett alesperes plébánosnak kinevezve, valószínűleg a templomépítés körül kifejtett tevékenységének elismeréséül. Helyébe Vadner Kelemen volt Trinitárius került plébánosnak Solymárra, kiről a püspök 1788. évi szeptember hó 18-án Szépatyámhoz intézett levelében azt írja, hogy “.... már 6 éve a székesfehérvári székesegyházban a német hitszónok tisztjét nagy dicsérettel tölti be, hogy akár udvari hitszónoknak való felterjesztését is megérdemelné, kiről biztosíthatom, hogy Méltóságod kegyére méltó és azt ki is tudja érdemelni.”

A templom tehát elkészült. Alkotóinak, munkásainak hamvai szanaszét porladnak. A templom azonban állja a századok viharát s hirdeti Isten dicsőségének és alkotóinak örök emlékét.

Szépatyám egyéniségét igen szépen jellemzi Dr. Károlyi Józsefnek - ki jótékonyságáról korának közismert férfija volt, - Szépatyám elhalálozása alkalmából az özvegyhez 1792. január hó 25-én Bécsből írott részvétét nyilvánító levele, amelyben többek között Szépatyámról következőképpen emlékszik meg: “....kedves férjének az árnyékvilágból való kimúlását olyan nagyon vigasztalja az, hogy a megboldogultnak életére vetvén gondolataimat, annak lefolyását úgy tapasztalom, hogy azt egészen Hazájának, Fejedelmének és felebarátjainak szentelte vala.....”, engemet pedig több országunk igaz polgáraival mindig arra fog emlékeztetni, hogy az ilyen nagy embert hozzátartozóiban és maradékaiban is illendőképpen tiszteljem,” Szépatyám nem 1790. évben mint azt a solymári templomban felállított emléktábla feltünteti, hanem a budavári koronázási templom plébánia hivatala által kiállított és idemellékelt halotti anyakönyvi kivonat tanúsága szerint 1792. évi január hó 6-én halt el Budán és 7-én lett Solymáron eltemetve. Szépanyám pedig annakidején kiadott családi gyászjelentés szerint 1794. november hó 21-én követte férjét 69 éves korában és a gyászjelentés, úgy szól, hogy ugyanazon hó 28-án lesz kívánságára a solymári “templomban elkészült halotti boltban” eltemetve.

Szépatyám szelleme elhalálozása után is tovább élt és leszármazói és hozzátartozói között voltak többen, kik részint templomalapítással, részint pedig vallásos és jótékony célú alapítványok létesítésével nevüket örök időkre emlékezetessé tették.

Így Szépatyámnak fentebb említett Mária nevű leánya férj. Marcibányi Istvánné az 1806, évi március hó 21-én 72 ezer forintért megvásárolt budai Császárfürdőt férjével együtt ugyanazon év október hó 15-én kelt közös alapítólevelükkel az Irgalmas Rendnek ajándékozták, az alapítólevélben kifejezett azzal az intencióval, hogy a Császárfürdő a betegek vigaszára és javára, azok lelki és testi gondozására szolgáljon / alap. levél orsz. levéltár 4429/ 1807. szám alatt./. Ezen kívül a szegénysorsu családtagok iskoláztatására több ösztöndíjas alapítványt tettek a betegápolással foglalkozó budai Szt. Erzsébet női szerzetnek pedig 1806. évi április hó 22-én kelt közös alapító levelükkel 48 ezer forintot ajándékoztak, azzal a rendeltetéssel, hogy ezen alapítvány tőkének kamatjövedelme az Erzsébet templom melletti telken legnagyobb részt sajátpénzükön felépített és ugyancsak a Rendnek adományozott lábadozók házában / most Buda, Fő utca 41. szám /, 18 női betegnek ápolására, 12 koldusnak napi ellátására, meghatározott számú szentmisék kiszolgáltatására s a szegények eltemetésére használandók fel. / alapító. levél orsz. Levéltár Canc. 5177/ 1806. szám /. Férje, ki korának legjótékonyabb férfiúja volt és maga külön is több hazafias és tudományos alapítványt létesített / Ludoviceum, Akadémia, stb./ és vallásos jellegű intézményeket fejedelmi támogatásban részesített 1810. évi december hó 21-én halt el Budán.

Felesége Majthényi Mária pedig 1814. évi október hó 14-én követte férjét. Mindketten a budai Szt. Erzsébet templomnak kriptájában lettek eltemetve, ahol még életükben felállított, két külön szarkofágban nyugszanak.

Szépatyámnak fentebb megnevezett fia Pál, ki a neki osztályrészül jutott Borsod megyében fekvő mezőnyárádi birtokon lakott, 1806 évben Mező-nyárádon gyermek nélkül elhalván, özvegye, született Beniczky Mária hosszas özvegysége alatt szintén több vallásos és jótékony célú alapítványt tett, ezen kívül ő bővítette és helyezte jókarba 1812. évben a Mezőnyárádi templomot. Valószínűleg mély vallásos érzületén kívül ezzel is férje emlékét kívánta szolgálni, és így akarta teljesíteni férjének végrendeletében hozzá intézett azon kérését: “.... lelkemről pedig áhítatos megemlékezésedet a Te igaz és tapasztalt Regiliód szerint kérem és ajánlom.”/ végrendelet kelt Miskolcon, 1806. szeptember 9.-én./ A mezőnyárádi templom helyreállítása után báró Fischer István akkori egri Érsek 1812. évi szent Mihály havának 5-én kelt levelében értesíti az özvegyet, hogy a templom felszentelését személyesen szerette volna elvégezni, de a jelenlegi sokoldalú elfoglaltsága miatt, ebben akadályozva lévén, ezért a templom felszentelésével a mezőkövesdi prépostot bízza meg. Majd levelét a következő elismerő szavakkal végzi: “Az Isten árassza a tekintetes Asszony keresztény ritka buzgólkodása bőséges áldását és hosszabbítsa becses életét, hogy lelki vigasztalását és erkölcsi előmenetelét célzó több ily szent feltételeket teljesíthessen s e mostoha időkben, a katolikus népben is elhalmozott hidegséget dicséretes példás törekvéseivel sokakban feléleszthesse. Egyéb iránt egész tisztelettel maradok tökéletes szolgája /aláírás / Az érsek fohásza beteljesült és az özvegy 90 évi hosszú áldásos élete után 1866. február hó 24.-én halt el Budapesten a Ferenciek templomában /IV. Kossuth Lajos utca / lett eltemetve. A templomban a középső Szent Antal mellékoltárral szemben van felállítva a sírhelyet jelző márványtábla.

A mezőnyárádi második templomot pedig boldogult Szépatyám egyik dédunokájának Majthényi Ádám kamarásnak özvegye, született fái Fáy Adrienn alapította és a barokk stílű templom az általa erre a célra végrendeletileg hagyományozott vagyonából halála után 1934. évben épült fel. A mezőnyárádi régi családi curiába pedig, amely egykor szintén Szépatyám tulajdona volt, végrendeletével a magyar Szalézi Rendet telepítette le, kik azt 1934. évben el is foglalták. Ugyancsak ő létesítette még életében az 1921. évi május hó 16-án kelt alapítólevelével a mezőnyárádi rom. kath. Plébániát az erre a célra adományozott 100 hold javadalommal és belsőséggel, valamint a mezőnyárádi második rom. kath. iskolát is 12 hold tanítói javadalommal. Mindezeket az 1918. évi november hó 25-én elhalt egyetlen László fia emlékére létesítette, amint azt az alapítólevélben mondja, azért, hogy egyetlen fia elvesztésével reá mért csapást mentől erősebb keresztényi lélekkel elviselhesse és hogy korán elhunyt fiának jól ismert katolikus, és magyar nemzeti gondolkozását Isten dicsőségére és felebarátainak lelki üdvösségére tőle telhető egyházi és iskolai alapítvánnyal megörökítse. / Alapítólevéllel jóváhagyva az egri Érsek által 4132/1921. szám alatt./. Az özvegy ki fia elvesztése után egyedül az ő emlékének élt, 1925. évi október hó 26-án halt meg Mezőnyárádon és az ottani családi Cúriához tartozó parkban általa még életében felépített kápolna alatt lévő kriptában lett eltemetve, ahol férjével és fiával közös szarkofágban nyugszik. A budakalászi kőből faragott hármas szarkofágot Sződy Szilárd budapesti szobrászművész készítette.

Mindezekre azért tértem ki, mert ugyan úgy érzem, hogy mulasztást követtem volna el, ha Szépatyám emlékének hódolva az ő ágának erről a három Nagyasszonyáról is meg nem emlékeztem volna. Legalább így teljes képét adhattam annak a szellemnek, amely Szépatyám családjában élt, és amelynek méltó példáját Szépatyám adta meg a szépségéről messze vidéken ismert solymári templom létesítésével. Ebben a munkában azonban felesége, született Beleznay Anna is buzgó segítőtársa volt, ki a családi iratokból kitetszőleg - férje ügyeinek intézésében mindig élénken résztvett. Ez nem is lehetett másként amellett a példás és harmonikus családi élet mellett, amelyben együtt éltek.

Ezzel megemlékezéseimnek a végéhez értem. Áldott legyen elődeim emléke. Kísérje alkotásaikat és jótéteményeiket Isten áldása és az utódok örök hálája.

Végül megemlítem, hogy a Budavári Koronázási templom plébánia halotti anyakönyve szerint Budán a Várban elhalt családtagok közül Solymáron lettek még eltemetve:

Az 1795. évi január hó 10-én 65 éves korában elhalt Majthényi Ignác, volt bencés,

Az 1822. évi szeptember hó 14-én 32 éves korában elhalt Majthényi Imre kamarás / felesége kisapponyi Bertakovics Mária, kinek első férje gr. Sternberg volt /, Szépatyám Károly nevű fiának első házasságából Soós Magdolnától származott gyermeke, és Majthényi Imre egyik leánykája, az 1818. évi január hó 18-án 2 éves korában elhalt Majthényi Hortenzia”.

Ha netán. t. Főtisztelendő Urat a fentebb említett latin nyelvű levelezések teljes szövege érdekelné - amelyeket Dr.Kányó Gyula főtisztelendő úr felkérésemre szíves volt nekem magyarra lefordítani - úgy az eredeti leveleknek hiteles másolatait a legnagyobb készséggel megküldeném.

Megkülönböztetett tisztelettel vagyok i. t. Főtisztelendő Úrnak mindenkor kész híve Majtényi Miklos s. k.

Verseg /Pest megye /, 1937. március hó 24”.

Pecsét helye-. /szalaggal átfűzve, viaszpecséttel lepecsételve./

Az utolsó solymári földesúr, gróf Karácsonyi Jenőnek s olymári templomban való eltemetésének már magam is, mint gyermek tanúja voltam. Kb. a harmincas évek közepén nagy tömeg jelenlétében zajlott le a templomtéren a temetési szertartás, majd a templomon belül, a mellékoltár és a szószék közötti részen voltak felszedve a padlólapok, ahol a koporsó számára megfelelő hely ki volt képezve. Ott helyezték el a halottat örök nyugalomba, majd a padlólapokat újból visszahelyezték.