Földművesszövetkezet szerepe

 

A fordulat éve után, a Rákosi által meghirdetett kecskeméti program végrehajtásában fontos szerepet kapott a földműves szövetkezet. Tevékenysége az ötvenes évek elején kezdett élénkülni, amikor Ligeti László volt az elnöke. A szövetkezet székháza a Mátyás király utcai Sarlós György vendéglő épületében volt, amit abban az időben vett át a szövetkezet üzemeltetésre. Irodáját is itt alakította ki.

A Mátyás király utcai Majtényi házban nyitott a szövetkezet egy új élelmiszer boltot, aminek a vezetője Pitz Ignác lett. Átvették a jelenlegi művelődési ház épületét Sarlós Bernát vendéglőstől, s annak utcai oldalán ugyancsak élelmiszer boltot létesítettek, melynek vezetője Makkos János lett.

A szövetkezet a propagandájának elősegítésére hangos híradót rendszeresített, mely a központi irodánál volt. Ennek nemcsak kereskedelmi propaganda célja volt, hanem az un. klerikális reakció elleni harcot is szolgálta. Például: még nem volt ravatalozó a temetőben, s a temetési menet a háztól kísérte a halottat a temetőig, melynek során a gyászolók végig imádkoztak, vagy éppen a menetben közreműködő fúvós zenekar gyászzenét játszott. Emlékszem Solti Józsefné temetésére, amikor a menet a szövetkezeti iroda közelébe ért, a hangos híradó a gyászoló közönség legnagyobb megrökönyödésére tánczenét adott.

Az iroda 1950 nyarán a Templom térre, a mai Beatrix vendéglő helyiségébe költözött, ahol ugyancsak felszerelték a hangos híradót. A hagyományos templomi körmenetek alatt az ilyenkor szokásos imákat, énekeket és zenét erősen zavarva, végig szólt a szövetkezet hangos híradójának víg zenéje.

Ez a tevékenység 1953-ban szűnt meg, amikor a solymári földműves szövetkezetet beolvasztották a Pilisvörösvári szövetkezetbe és a solymári üzleteket, és kocsmákat átadták az állami kereskedelmi szerveknek; a Budakőrnyéki Népbolt Vállalatnak és a Pest megyei Vendéglátóipari Vállalatnak.

A szövetkezetet később tovább központosították, s, a Budai járási valamennyi korábbi földműves szövetkezete bevonásával egyesült járási szövetkezeté. Pilisborosjenői székhellyel. Solymári tevékenysége ebben az időben már csak takarmánybolt és szikvízüzem működtetésére terjedt ki.

 

<< Vissza