Búcsújárás Solymárra
(Különlenyomat az ETHNOGRAPHIA NÉPÉLET 1940. 3. számából. Budapest. 1940.) A városi jellegű Máriaremete mellett van a budai hegyvidéken még néhány kisebb jelentőségű szenthely, mely bár nem vetekedhetik Máriaremete hírével, már régtől fogva kedves a népnek. Ilyen Solymár is. 1 Jóllehet múltja két évszázadnyi, a város alig szerzett róla tudomást. Igaz napjainkban már nem népi búcsújáróhely; meg is csappant az érdeklődés iránta. Hanyatlása a századfordulóval kezdődik, egy idejében megejtett kutatás bizonyára még sok érdekes adatot szolgáltathatott volna. Ma azzal kell beérnünk, ami megmaradt. A Boldogságos Szűz itteni kultuszának alapját Long Péter solymári, később buda-ujlaki kőművesmester vetette meg. Arra a helyre, ahol a mai plébániatemplom emelkedik, a XVIII század elején valamikor keresztet állított az Üdvözítő képmása nélkül. Amikor ez már megrongálódott, ennek helyére kőből kápolnácskát, ill. stációt (capellulam seu potius stationem) épített és ebben helyezte el a Segitő-Szűz képét. Mivel látta, hogy az ájtatoskodók száma mindinkább növekszik és a pestis egyre jobban pusztít, elhatározta ( deliberavit animo et quasi volum fecit), hogy nagyobb kápolnát emel, melyben misézni is lehessen. 2 1738.-ban meg is építette: hossza 6 láb, szélessége 1 láb volt. Egyetlen oltárát az említett Mária-kép ékesítette. A kis kápolna ajtaját eredetileg faráccsal látta el, de minthogy két ízben kirabolták, vasrácsot szerelt rá. 1742. március 15-én, 3 Gyümölcsoltó Boldogasszony napján áldotta meg a kápolnát Márkus Mihály vicearchidiaconus, zsámbéki plébános. Hogy az idesereglett nép rossz időben némi védelmet találjon , Melich György solymári plébános 1749-ben a kápolnát elől kis fatornáccal bővítette ki. Ezt azután vörös színűre festette be, és zsindellyel fedette, majd tornyocskával is ellátta, melybe a plébániából való 26 fontos harang került. Az előtérben festett oltár állt, egy budai festő adománya. A sok-sok zarándok azonban így sem fért be; idővel az épület is düledezni kezdett. Ezt látván Majthényi Károly , a helyég földesura, megfogadta, hogy nagyobb templomot építtet. Szándékát Koller Ignácz veszprémi püspöknek jelentette be, majd ennek halála után a székesfehérvári egyházmegye megalakulásakor 1777. augusztus 26.-án kelt levelében az új főpásztornak is és beleegyezését kérte. Ezt is megemlíti, hogy erre a célra két malmának évi jövedelmét szánja, 800 forintot, mindaddig, amíg csak a templom fel nem épül. Az építkezéshez nyilván 1781/82-ben láttak. A munka meglehetősen lassan haladt. végre 1798.-ban 4 teljesen elkészült az új templom, 5 és ezen túl a község plébániatemploma lett; a régit (épült 1724-ben) 6 lebontották. Veroni Pál vicearchidiaconus, perbáli plébános 1784- megáldotta. 7 Vurum József, székesfehérvári püspök pedig 1821. június 29-én Szűz Mária tiszteletére felszentelte. Berendezése jórészt a József császár által feloszlatott trinitáriusrend máriamakki és óbuda-kiscelli templomból való. Régen közelről távolról özönlött a nép Solymárra. 8 Jöttek ide magyarok, németek, szerbek 9 és tótok, katolikusok és másvallásúak. Az itteni papnak bizony sok dolga akadt. 10 Mivel “mindenféle Butsújáró ájtatos Nép oly számosan szaporodik,” Wathner Kelemen plébános 1791. október 7-én arra kérte a földesurat, nyújtson némi anyagi támogatást egy káplán tartására; egyedül saját jövedelméből ugyanis erre nem igen telnék, viszont segítőtársra nagy szüksége volna. Az uraság intézkedett is, de kikötötte, hogy az csak “magyar s Tóth Nyelven szolgáló káplán” lehet. “egyébb iranth a Beneficium ki nem fogh adatni.” A kegyhelyünk iránt való érdeklődés az idők folyamán lassanként alábbhagyott. Az 1903. évi templomrendezés végleg megpecsételte sorsát. Ma már csak a gyöngyösiek (május 9-én), a leányváriak (Szentháromság vasárnapjának vigíliáján) és a Péliföldszentkeresztre igyekvő zarándokok (a Szent Kereszt feltalálása vagy felmagasztalása körüli napokban) 11 látogatják Solymárt. Rendszerint pap fogadja a búcsúsokat ministránsokkal és harangszóval s utóbb el is kíséri őket. A templomban előimádkozójuk vezetésével hosszabb-rövidebb ájtatosságot végeznek. Ünnepélyes szentmisét csak a gyöngyösiek és a leányváriak mondanak. A többiek, ha futja az időből, a reggeli misén vesznek részt, vagy csak megáldatnak. A világháború óta már nem szokás körüljárni a templomot s nem vonulnak a kálváriára. Vásári zaj ma már nem veri fel a templomtér csendjét. 12 Csak a leányvári búcsúsok kedvéért szokott egy pilisszentiváni asszony idejönni rózsafüzérekkel, szentképekkel, cukorkával és egyéb apró holmival. Solymáron emlékeket, képeket, röplapimádságokat csak a múltban árusítottak. 13 Szentkút nincs a falúban. Volt azonban a templomtéren egy Krisztus-szobor, melynek szívéből még a XIX század elején állandóan víz ömlött (a török-kútból csatorna vezetett ide). Talapzata még ma is megvan (a Solymári Múzeumban) Hogy a zarándokok különös becsben tartották-e ezt a vizet, vagy hogy éppen gyógyvíznek használták volna, arról nincs tudomásunk. Az ájtatosságok középpontjában, mindenkor a Mária-Segíts 14 néven ismert kép állt. Ezt Long Péter egy budai festőtől vásárolta, és fekete keretbe foglaltatta. Ma hatszögletű aranyozott fakeretben találjuk; a főoltáron van elhelyezve. 14 A Szűzanya és a kis Jézus fejét a templomot építtető kegyúr ezüst koronával ékesítette. A kegyképet 1908-ban restaurálták. 1752. május 28.-an történt, hogy a zarándokok könnyezni látták. A Szent Szűz szeméből hulló könnyeket Hoderkoczer János solymári tanító fehér vászondarabon felfogta. Más alkalommal meg Kiszen Magdolna pilisborosjenői asszony szárította fel a Szűzanya könnyeit; ezt Miller Ádám solymári lakós is látta. A görögkeletieket nem ez a kép vonzotta Solymárra, hanem az u.n. “fekete Mária kép,” 16 mely a szentélyben, a sekrestyébe vezető ajtó mellett függött. Amint a tiszteletűk tárgya eltűnt, ők is elmaradtak. Erről a képről csak annyit tudunk, hogy már régtől fogva a solymári templom tulajdona. Valószínűleg szerbek ajándéka. Ma az oratóriumban őrzik. Az 1757-ben készült jegyzőkönyv szerint az itt történt csodálatos gyógyulásokat egy könyvbe jegyezték fel. Sajnos ezt a könyvet nem találjuk. Alighanem ez is, akárcsak a plébánia régi iratai, az 1862. évi nagy solymári tűzvésznek esett áldozatul. Igy ma csak azt a 10 esetet ismerjük, melyeket az említett jegyzőkönyv felsorol. 17 Solymáron is, miként búcsújáróhelyeken általában, sok-sok ajándéktárgy 18 hirdette egykor, hogy a zarándokok mindenféle bajukban meghallgattattak itt. Mondják, hogy az értékeseket, főleg az ezüstből valókat, nagy ünnepségen piros bársonyterítőn a főoltáron közszemlére tették ki. Mindezekből semmi sem maradt meg, Kaiser plébános idejében, 1903-ban ugyanis újrafestették a templomot, s egyúttal nagytakarítást is végeztek. Az ezüsttárgyakat eladták 19 a fogadalmi képeket részben, elajándékozták vagy eladták. 20 Eredetmondája természetesen a solymári kegyhelynek is van. A községben és közvetlen környékén az alábbi két változat járja. Ezek a német mondák magyar fordításban igy hangzanak: Az öregek mesélik, hogy a régi plébániatemplom a temetőben állt: abban volt a mai kegykép. A templom a török időkben elpusztult, de a képet megmentették. Ez azonban naponta eltűnt s mindig a közeli erdőben, ugyanazon a fán akadtak rá. Később ennek helyére építették a mai kegytemplomot (Solymár. 1937. március 28.). A másik mondát egy pilisszentiváni asszony elbeszéléséből közlöm: Anyósom beszélte, hogy a solymári temetőben, a régi plébánia templom mellett egykor fa állott, melyen egy leány a Szűzanyát vélte látni. Erre a fára később egy Mária-képet függesztettek, ez azután a kegykápolnába került. De itt nem volt maradása: mindig visszavándorolt a fára. Amikor azonban a mai nagy templom megépült s odahelyezték, már nem kívánkozott el többé. Igy lett Solymárból búcsújáróhely. (Pilisszentiván, 1937. május 9.) A régi plébániatemplom valóban a mai temető területén állott. Egykor a község is a mai temető körül terült el. Amikor már megépült a tágas új plébániatemplom, lebontották a régit. igaz nem a törökök tették, mint a nép állítja, hiszen akkor már híre-hamva sem volt itt a töröknek. A török nyilván csak azért került bele a mondáinkba, mert a népnél még ma is a rombolás és pusztítás megtestesítője. A fa és a vándorló kép azzal, hogy visszatér kedvenc fájára s igy mintegy kijelöli jövendő tisztelete helyét, tisztán mondai. Ez a régi mondatípus - Makkos Mária esetében már volt róla szó 21 - Solymáron is termékenynek bizonyult. Az irányított és szabályozott búcsújárásnak nem híve a nép. Lassanként feladja azokat a szenthelyeket, ahol a városi lehelet csapja meg s inkább azok felé fordul, ahol még kedvére ájtatoskodhat, s ahol misztikumokat kereső lénye kielégülhet. Solymár népi igényeknek ma már bajosan felel meg. Ideig, - óráig még felkeresik ugyan a kegyhelyet , de alig hisszük, hogy különösebb élményt jelentene. A jövő már nem Solymáré. Bonomi Jenő
JEGYZETEK 1. Irodalom: Eszterás Pál - Jordánszky Elek: Magyarországon s az ahhoz tartozó részekben a boldogs. Szűz Mária kegyelemképeinek rövid leírása. Pest 1863. 179 - 181. / Rosty Kálmán: Solymár: Szűz Mária virágoskertje 7 (1891). 250 - 252. / - Schaefer Jakab: A Bold. Szűz Mária kegyhelyei Magyarországon. Budapest 1897. 94-95. / - Paulovits Sándor: Magyarország kegyhelyei és azok csodái. Budapest. 1933. 47 - 48. /- Hufnagel Ferenc: A 200 éves kegyhely Solymár (Budapest 1934) 27. /- Jablonkay Pál: Solymár földrajza. Budapest. 1935. 17. / - A kegyhely történetéről Eszterás - Jordánszky- nál lényegében egyik szerző sem mond többet. Levéltári kutatásokat eddig még senki sem végzett. Hufnagel könyvecskéje annyiban figyelemreméltó, hogy legalább részletes leírását adja a mai templomnak. Tanulmányunk a székesfehérvári püspöki levéltárban található egykorú iratok és helyszíni kutatások alapján íródott. Főforrásunk a kegyhely történetére Az a jegyzőkönyv, melyet 1757. április 28.-an Márkus Mihály vicearchidiaconus, zsámbéki plébános Gyurkovszky Pál piliscsabai és Pachoffer Ignác solymári plébános segiségével készített (Repre-sentatio seu Constriptio Status Capellae Solmariensis in inclyto Comitatu Pilisiensi situatae. Anno 1757 hie 28, Április 4560 levéltári szám). Felhasználtuk a különböző egyházi látogatók idevágó anyagát, valamint a kegyhelyre vonatkozó egyéb írásokat is (Solymíriensem parochiam et Eccleasiam tang. 1757 - 1810. 4560 levéltári szám). Kaiser Károly a solymári plébánia története című, 1915.-ből való kéziratos munkájának (a solymári plébánián) szintén hasznát vettük. 2. Az 1747. évi egyházi látogatás szerint Long Péter és felesége Anna Mária” ex piozelo” építették a kápolnát (Visitatio Canonica Districtus Budensis 1747. a veszprémi püspöki levéltárban). – Különös, hogy a solymárról szóló eddig megjelent írásokban mindig egy bizonyos Maurer József budaujlaki polgár szerepel a kápolna épitetőjeként. Szerintük ezt fogadalomból tette, amiért 1733-ban a városszerte dühöngő pestis vagy kolera családostól megkímélte. Mindennek hivatalos egyházi iratokban nincsen nyoma. Az Eszterás - Jordánszky közölte téves adatokat. egyszerűen átvették, anélkül, hogy utánanéztek volna. 3. Az 1747 évi Canonica Visitatio szerint 1741-ben. 4. L. a Milassin Miklós D püspök idejében készült, valószínűleg 1804. vagy 1805. évből való Canonica Visitatiót a későbbiekben nem tudni mi okból 1783 (Can. Vis. 1817), ill. 1788 (Can. Vis. 1926) szerepel. 5. A templom mellé a sekrestyéhez hasonló épületet is emeltetett Majthényi Károly; ez a családnak sírboltul szolgált. (1780 táján lebontották). 6. Can, Vis. 1788. 7. Can. Vis, 1817. 8. Alább adjuk azokat a helységneveket, ahonnan kimutathatólag érkeztek zarándokcsoportok. Békásmegyer (a 80-as évekig, ősszel), Budakeszi (Praeliminare Opus Vis, Can, Budakeszi 1838. május 4-én sz. Flórián napján fogadalomból). Budapest - Ferencváros (május 4-én. sz. Flórián napján utoljára 1922/23-ban). Budapest - Józsefváros (május 4.-én Péliföldszentkeresztről jövet. Plaeliminaria Pirncia Vosotationis Canonicae Solymár 1868), Csév (kb a világháborúig pünkösd vigíliáján), Dömös (pünösd vigíliáján, Plaeriminaria Can. Vis. 1868). Esztergom (Kaiser i.m. 18. l.). Félegyház (1927 - 1935, Péliföldszentkeresztről jövet), Gyöngyöspataj (május 9-én, Plaeliminaria Can. Vis. 868). Jászfényszarú (1757. évi jegyzőkönyv (. Kálló (1757. évi jegyzőkönyv.). Pásztó (május 9-én, Rosty i.m. 252. l.) Perbál (1937-ben először, Szentháromság vasárnapján). Pest (május 1.-én, Péliföldszentkeresztre menet. Praeliminaris Can. Vis. 1868), Pilisszántó (kb. a világháborúig, pünkösd vigíliáján). Pilismarót (kb. a világháborúig, pünkösd vigíliáján Pilisszentiván (1926-ig. áldozócsütörtök nyolcadába eső szombaton, Pilisszentkereszt (kb. a világháborúig, pünkösd vigíliáján; a pilisszentkereszti búcsúsok Máriaremetéről jövet azonban ma is be szoktak térni a solymári templomba). Pilisvörösvár a háborúig, pünkösd vigíliáján), Sóskút (utoljára 1896/97-ben, pünkösd vigíliáján). Szentendre (a 90-es évekig, búcsúra). Túra (1757. évi jegyzőkönyv), Vác (a háborúig, búcsúra), Verseg (1757. évi jegyzőkönyv), Visegrád (Kaiser í. m. 18. l.), Újpest ( Kaiser i.m. 18. l.). – A búcsúsok adományaiból évenként mintegy 270 - 280 forint gyűlt össze. A kápolna vagyona 1757.-ben készpénzben 647 forintra rúgott (1757. évi jegyzőkönyv). – Megemlítjük még, hogy a XVIII század első felében a régi plébániatemplom búcsújára, Keresztelő Szent János napjára is jöttek processziók ú. m. Nagykovácsiból, Pesthidegkutról, Pilis-borosjenőről, Pilisvörösvárról. (Can. Vis. 1747.) 9. Érdekes, hogy a katolikus Solymárra Budakalászról, Csobánkáról, Pomázról és Szentendréről görögkeleti szerbek is zarándokoltak. Bizonyára a kegyhely híre vonzotta őket. de alighanem az a körülmény is közrejátszhatott, hogy Solymáron egykor katolikus vallású szerbek, tehát fajtestvéreik is laktak. A község ugyanis eredetileg t. i. a török kiűzése után) szerb volt s csak később telepedett le itt a németség. A szlávok részben elvándoroltak, kihaltak vagy beolvadtak a németségbe. Vö. Bonomi Eugen: Serbkroaten im Ofner Bergland, Südostdeutsche Forschungen 4 (1939), 58 - 68 l. 10. Fáradozásaiért a pap évi 30, a tanító 12, a terciáriusnő, aki a viaszból készült fogadalmi ajándékokat árusította, 6 forint külön díjazásban részesült (1757. évi jegyzőkönyv.) 11. A Ceglédbercelliek, Csepeliek, Dunaharasztíak, Félegyháziak, Kecskemétiek, Soroksáriak és Taksonyiak. 12. Vándorárusok csak búcsúkor látogattak el a falúba; zarándokok ilyenkor nem jártak errefelé. 13. A röplapok címlapján a kegykép látható (fa vagy rézmetszet), alatta ezzel a felírással: Gnaden Bild Maria Hilf zu Solymár nahe bei Ofen in Ungarn. Belül a kegyhely rövid történetét találjuk (a Maurer- féle változatot), majd egy Mária éneket (legtöbbször a Gnadequelle sei gegrüszt. Quelle die best ä ndig flieszt... kezdetűt), vagy egy imádságot a Szent Szűzhöz. Többnyire 4 oldalas. 10 x 17 cm nagyságú röplapok ezek Gyurián és Bagó, ill. Bagó Márton kiadásában. 14. Erről a közismert képről részletesen ír Beissel Stephan, Wallfahrten zu Unserer Leiben Frau in Legende und Geschichte Freiburg. i. Br. 1893. 100 l. 15. Az új templom építése idején a csodálatos kép a régi plébániatemplomban talált hajlékot. Az átvitel 1781. november 10-én történt. Körülményeiről részletesen Perczel József számol be, az akkori solymári plébános, püspökének irt levelében (4560. levéltári szám 1781. nov. 12-én kelt irat.). 16. Bizánci stílusú, keretnélküli (régen barna fakeretben) 48,5 x 85 cm méretű olajfestmény, mely a Szűzanyát és a kis Jézust ábrázolja. Pintér László festő 1934-ben restaurálta. Mondják, hogy hátán írás és több pecsét volt látható. A restaurálás után ennek alig maradt nyoma. A hosszú rózsafüzér, mely régen ékesítette, a plébánián látható. 17. A budajenői Flaisman János nyomorék gyermeke 1752. július 6.-án a szülök áldozása után visszanyerte kezének épségét. _ Smith Mátyás 1752. október 25.-én mankón Pozsonyból jött, lábán két nagy sebbel, melyek 22 hete nem tudtak begyógyulni. Gyógyultan távozott. – Trager Zsuzsanna pesti vendéglősné a “Magyar koronához” címzett fogadóból 1753. május 20.-an hozta el harmad féléves gyermekét, aki a nagyböjtben fél szemére megvakult, de itt visszanyerte látását. Hálából két ezüst szívet ajánlott fel. – 1753-ban Hoffer András budai polgár kicsi fiának törött csontja összeforrott. – Maller András Tinnyéről, akit lovak ragadtak el és két bordája eltörött, 1754. március 8.-án meggyógyult itt. – 1754. március 24-én Seml Lipót nagykovácsi lakós másféléves fiacskája, akinek csontja törött és öt köve is volt, az apa imádsága közben visszanyerte egészségét. – 1755, június 7-én Hepler Ferenc 10 éves fiú 7 napi vérhányás után egészséges lett. – Geyhler János 18 esztendős fia Pilisvörösvárról lábtörése miatt már 12 hétig feküdt, anélkül, hogy segíthettek volna rajta. Fogadalmához híven Solymárra zarándokolt el, itt 1755. október 25-én meggyógyult. Ő erre mankóját, utóbb pedig a Szent Szűz képét ajánlotta fel hálája jeléül. – 1756. január 3.-án a 28 éves Tolviser Mátyás meglátogatta a templomot és két esztendeje történt gyógyulásáról számolt be. 5 teljes napig folyt annakidején az orra vére; mikor fogadalmat tett, rögtön elállt. – 1756. április 19.-én Papp Tamás óbudai földmunkás megnémult. Fogadalmat tett, hogy Solymárra zarándokol, mire azonnal megjött a szava. 18. A fogadalmi ajándékokat csak az 1757. évi jegyzőkönyv sorolja fel. E szerint volt itt: 4 a Szűzanya, és a kis Jézus fejére való korona, 6 szív és 1 aranyozott kettős szív, 7 szempár, 1 fül, 1 orr, 1 kéz, 6 láb, 2 méh (mátrix), 2 női mell, 1 férfitörzs, 1 gyermek-,2 ifjú- és 4 férfiképmás (2 fél 2 teljes nagyságban) 1 Szűzanya képmás, 1 aranylánc, 1 ezüstlánc, 1 rózsafüzér ezüstkereszttel, 12 gyöngyszem, 2 drb. szűz Máriás 2 forintos, 6 forint, 6 fél forint, 41 drb ezüstből volt. A kegyképen a Szent Szűz nyakán aranyozott ezüstből való patena függött rajta különféle ezüst fogadalmi kezecskékkel: 2 aranyozott ezüstszív, Tersztyánszky József földesúr feleségének adománya pedig úgy volt elhelyezve, mintha a szűzanya a kezében tartaná őket. A kápolna falait borító sok-sok kép közül feltűnt 2 ezüstből való anathema: az egyik T ersztyánszky József földesurat és feleségét ábrázolta Szűzanya előtt térden állva, a másik egy Antal nevű pesti polgárt és feleségét, ugyancsak térden állva a Szűz Mária színe előtt. A fatornácban összesen 60 képet, 1 törött puskát, 2 fából faragott kezet, 2 falábat és 22 mankót számoltak össze. – Később már csak a fogadalmi tárgyak számát adták meg. 1829-ben 48 ezüsttárgyat és 20 fegyvert (sclopi. Can. Vis. 1829). 1839 ben 32 ezüsttárgyat és 12 fegyvert (Can. Vis. 1839), 1868-ban 35 ezüsttárgyat, 12 húszas pénzt, 1 kis aranya és 1 nagy aranypénzt és 218 viaszból való fogadalmi ajándékot sorolnak fel. (Praeliminaria Can. Vis. 2868). Rosty idézett cikkében egy remekbekészült “ezüstveretű” képről emlékezik meg, melyet M ajthényi-Bartakovics Mária ajánlott volt fel, annak emlékére, hogy majdnem halálos kimenetelű szüléséből szerencsésen felépült. (251. 1.) Amidőn Kaiser Károly 1899-ben átvette a solymári plébánia vezetését még néhány száz értéktelen papírkép és olajnyomat volt a legnagyobb rendetlenségben falra függesztve. ( Kaiser i.m. 23. l.) Ki tudja, csakugyan értéktelenek voltak-e.” 19. Hufnagel Ferenc pápai kamarás, solymári esperes-plébános szíves közlése. 20. Magánosoknál még előkerült néhány a solymári templomból való kép Ezek közül kettő értékes. Az egyik kép egy temetőbe tartó temetési menetet ábrázol. Elől halad a fejfát vivő fiú, utána a nagy fekete lepellel borított kocsi a koporsóval, majd sorban három férfi, három nő és egy gyermek. A borús égen angyalok koszorújában a Szűzanyát látjuk, karján a gyermek Jézus-sal, jobbján Szent Margit, balján Szent Sebestyén, alatta három térdeplő szent ( egyikük Szent Rókus, a másik kettő ismeretlen) A kép felirata: Danksagung fűr diese Erinnerunk in Menschliche Betribnis is der Zeit der Kolera Krankheit zu Alt- Ofen den 6- ten július1831, 66x91 cm. nagyságú olajfestmény fekete fakeretben, jelenleg Dauner József solymári lakós (Szöllökert u. 1.) tulajdonában. A képet anyja 1 forintért vette a templomtól. Nyilván egy óbudai német család fogadalmi ajándéka. — A másik kép egy Solymáron történt halálos balesetre emlékeztet. 1848. május 9-én a 14 éves Milbich Teréz öccsével , Mártonnal a temetőnél lévő agyagbányában foglalatoskodott. Hirtelen agyagtömb zuhant alá és a kislányt betemette. A család megfestette a szomorú esetet és a pléhre festett kis képet emlékeztetőül a szerencsétlenség helyéhez közelálló akácfára függesztette. Mivel szabadon függött, csakhamar megrongálódott, mire eltávolították. 1872-ben egy Rieger nevű budai festő 72 forintért azonos tárgyú képet készített, de ezt most már nem a szabadban, hanem a templomban helyezték el. 1903-ban, a templom renoválásakor visszakerült a családhoz. Ez a 70 x 97 cm. nagyságú, széles aranyozott keretű olajfestmény a szerencsétlenség helyét és környékét mutatja. Az előtérben egy férfi látható, amint éppen a leány holttestét viszi ( ezt a férfit Thaller nek hívták) . nem messze tőle egy kisfiú ( a lány öccse) és egy agyagfuvarozó kocsi ágaskodó lovakkal. A háttérben a községi pásztor háza áll és egy fa, az égen Szűz Mária, karján az isteni Kisdeddel. A kép alján a következő szöveg olvasható: Theresia Milbich 14 Jahre alt, ist den 9. Mai 1848 durch L ä hm-Erde verschüttelt worden. Zum Andenken gevidmet von Barbara Milbich 1872. Jelenleg Wenzl Mihály solymári lakós tulajdona (Solymár, Mátyás király u. 40.)” (A képet a tulajdonos örököse a nyolcvanas években a solymári helytörténeti gyűjteménynek adományozta és ma ott látható.) |