Bravúros nyomozás

 

Czimbál József kőművesmester, mint vadásztársasági tag, rendszeresen vadászgatással töltötte szabad idejét. 1957 tavaszán, a kutyája kíséretében vadászatra indult a Rózsika forrás völgyébe, hátha akad valami a puskavégre. Nem messze a völgy Mátyás domb felőli végéhez, a bozótban, a kutyája izgatottan ugatni kezdett és hívásra sem hagyta ott a helyet. Józsi bácsi odament megnézni, hogy mi izgatja annyira a kutyáját, és a bokrok között egy földbe elkapart holttestet talált, melynek csak kis része látszott ki az avar alól. Az esetet azonnal jelentette a rendőrségen, ahonnan a nyomozók rövid időn belül megjelentek és a tanácsházán a helyszíni szemléhez két hatósági tanút kértek, hogy jöjjenek velük.

Az egyik hatósági tanúnak én jelentkeztem, s így a helyszíni szemlén jelen voltam. Az avart gondosan eltávolítva, kiásták az igen sekélyen földbe elkapart férfi holttestet, mely erősen oszlásnak indult. A halott ruhájában semmiféle iratot vagy tárgyat nem találtak. Egyedül a zakója szivarzsebében találtak egy kilyukasztott villamosjegyet.

A nyomozást a villamosjegy eredetének a kutatásával (melyik járaton, hól, mikor hozták forgalomba) kezdték, és ennek alapján vizsgálták, hogy a haláleset időpontjában kinek az eltűnését jelentették. Ez ilyen szempontból igen nehéz időszak volt, mert 1956 végén, 1957 elején mintegy kétszázezer ember hagyta el illegálisan az országot, és ezeket az un. disszidálásokat a hozzátartozók a legtöbb esetben nem is jelentették a rendőrségen.

A nyomozás során sikerült beazonosítani az áldozatot, egy húsz évnél fiatalabb férfi személyében, akit a “barátja” rávett arra, hogy együtt disszidáljanak. Csomagolja össze az otthon lévő pénzt és értéktárgyakat, majd együtt átmennek a határon. A nyomozás során megtalálták a tettest, aki a cselekményét bevallotta. Előadta, hogy a barátjával elindultak a hajnali órákban, majd hosszabb séta után kikötöttek a Rózsika forrás völgyében, ahol elhitette a társával, hogy ő ismeri ezt a helyet, és már közel vannak a határhoz. Egy kis pihenő űrügyét felhasználva, a magával hozott kemény tárggyal a társát fejbe verte, s amikor az meghalt, elszedte a pénzét és a magával hozott értékeket, iratait, majd a holttestet egy bokor mögött a földbe bekaparta és száraz avarral letakarta.

Egyetlen balszerencse volt, hogy a villamosjegyet nem találta meg, ami a lebukását okozta.

 

<< Vissza