Zeneiskola Solymáron

 

A zeneoktatás alapjait az ötvenes évek elején dr. Valkó Arisztidné és Kelemen Istvánné által alapított magán zeneiskola rakta le. Ez zongora és hegedűoktatással foglalkozott. Pár év múlva ezt a magán zeneiskolát beolvasztották az Érdi Körzeti Zeneiskolába, mely részére a művelődési házban adtunk helyet, és többféle szakirányú képzésben részesítette a jelentkező diákokat. Itt már harmonikaoktatás is folyt, amiből később már sikereket arató harmonika zenekart alakítottak.

Az érdi zeneiskola kihelyezett tagozata szép sikereket ért el Solymáron. Már 5-6 tanár rendszeresen foglalkozott a diákokkal és évente rendeztek nagy látogatottság mellett vizsga-koncerteket, valamint tanári hangversenyeket. Legismertebb tanára Dalló Gyuláné volt, aki kezdettől fogva, messze a nyugdíj korhatár elérése után is aktívan foglalkozott a hegedűoktatással. Solymári működése idején vehette át a gyémántdiplomáját.

Solymár zenei életének azonban volt egy nagy problémája. Az egyetlen működő fúvószenekar mind nagyobb gonddal küzdött, hiszen az emberek kezdtek kiöregedni, s nem volt utánpótlás. Ezért kértük a zeneiskolát, hogy a zenei nevelés során lehetőleg egy fúvószenekari utánpótlásra irányítsák a tevékenységüket. Itt a legnagyobb gond a szükséges hangszerek beszerzése volt, mert jelentős költség igénnyel járó hangszerekről volt szó. Ebben a kérdésben a német szövetség, a községi önkormányzat és más szervek is segítségre siettek, és csakhamar fúvószenekari szak is működött a zeneiskolában.

Ez különösen akkor vált eredményessé, amikor a zeneiskola beolvadt a solymári általános iskolába és ennek keretében működött tovább. Az iskola felvette a Solymári Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Zeneiskola nevet. Az elmúlt években már bemutatkozott az itt tanult diákokból, néhány régi zenész segítségével összeállt új solymári fúvószenekar, amely már idegen segítség nélkül is képes önálló hangverseny rendezésére. A hagyományos solymári fúvószene kultúra most már jó úton halad a jövő felé.

 

<< Vissza