Krónikaíró mozgalom kezdete

1966. - ban (?) Király Zoltán járási népművelési felügyelő, Pilisvörösvár községbe egy tájértekezletet hívott össze, melyre meghívta a községi iskolaigazgatókat, szakszervezeti bizalmikat és a községi tanácsok vb. titkárait. A meghívottak minden községből hiánytalanul megjelentek, csak Solymárról voltam egyedül.

Az előadó kérése az volt, mivel 20 év múlt el a felszabadulás óta, meg kellene írni a községek felszabadulás óta eltelt 20 évének a történetét, hogy ez az utókor részére megmaradjon. Javasolta, hogy erre legalkalmasabbaknak az iskola történelemtanárait tartja, melyhez a meghívott iskolaigazgatókat és szakszervezeti bizalmikat kérte fel, hogy odahaza ezt a munkát megszervezzék. A községi tanácsok vb. titkárait pedig arra kérte, hogy ezt a munkát minden vonalon segítsék elő.

Valamennyi megjelent a kérést tudomásul vette. Én megígértem, hogy odahaza ezt tolmácsolom az iskolaigazgatónak és Solymár vonatkozásában is el fog készülni ez a munka.

Másnap felkerestem az iskolaigazgatót, aki e feladat elől mereven elzárkózott, arra hivatkozott, hogy a tanárok úgyis nagyon el vannak foglalva s ezzel a témával nem tudnak foglalkozni. Azt ajánlotta, hogy készítsem el én, ha már megígértem, hogy Solymár 20 éves története el fog készülni.

Mivel az említett értekezleten szavamat adtam, hogy Solymár krónikája el fog készülni, ígéretem szerint szabad időmben hozzáláttam az anyag összegyűjtéséhez, ami nagyjából az 1966-os 700 éves kiállítás anyagában megvolt, rendelkezésemre álltak a községi testületi ülések jegyzőkönyvei és ezek alapján elkezdtem a munkát. Különféle témákból fényképeket mellékeltem és egy példányát megküldtem a kérésnek megfelelően a Pest megyei Levéltárnak. A Pest megyei Levéltár és a munkát patronáló Hazafias Népfront vezetősége a beküldött anyagot átvizsgálta, külön bíráló bizottság elbírálta, és munkámat Pest megyei viszonylatban a legjobbnak értékelte.

Az eredményt magamban annak tudtam be, hogy könnyű volt nekem e munkát összeállítani, mert már a feladatkörömnél fogva is mindennel kellett foglalkoznom, a községi élet és munka minden területét ismerni. A rendezett kiállítás anyaga is rendelkezésemre állt.

Beláttam, hogy az iskolai történelem tanárok, akik bizonyára jobban ismerik a világtörténelmet, a legújabb kori helyi történetet nem ismerhetik olyan széleskörűen, minden ágazatra kiterjedően, mert ezzel nem is foglalkoztak. Mivel ők viszont jobban ismerik az iskolai életet, ezek a krónikák zömmel, az iskolai élettel foglalkoztak, túlnyomó részben erre terjedt ki a figyelmük. A községek más jellegű számos problémáját nem ismerték s így ez kimaradt. Célom az elmúlt 20 év történetének teljes ismertetése volt, többek között olyan eseményeké is, melyekkel a rendszer nem szokott dicsekedni. Így a német kitelepítés kérdését is tárgyalta, sőt eredeti dokumentumok alapján annak megelőző mélyebb okaival is foglalkoztam.

1967-ben adták ki Dr. Lakatos Ernő, a Pestmegyei Levéltár igazgatója szerkesztésében “ A MODERN KRÓNIKAÍRÁS PEST MEGYÉBEN” című kiadványt, melyben Dr.Vigh Károly, a Magyar Nemzeti Múzeum tudományos munkatársa, a TIT Pest megyei szervezete történeti szakosztályának elnöke a kiadvány 53 oldalán a következőket írja:

“Fel kell vetnünk a monográfiákkal kapcsolatban a lakkozástól mentes történeti hűség kívánalmát is. Elengedhetetlen követelménye legyen a monográfia-és krónikaírásnak az igazmondás. Ezt a következő konkrét példán kívánom érzékeltetni, főleg a budai járás monográfiáival kapcsolatban merül fel egy kényes probléma: a német lakosság kitelepítése a felszabadulás után. Számos monográfia példamutató módon nyúl ehhez a nehéz problémához. Pl. a solymári monográfia történeti források alapján bizonyítja a német lakosság többségének hűségét a magyar hazához és a kitelepítés tömeges igazságtalanságait.”. ..