A Convulsio és egyebek
Vácz József

( Adalékok Solymár egészségügyi állapotáról a reformkor elején.)

Helytörténeti tanulmányféle.

 

1. Az Úrnak 1841.- ik esztendejében vagyunk. A kalendárium szerint Boldogasszony havának, az év első hónapjának 22.-ik napján, pénteken.

Kopogtatnak a plébános ajtaján. A plébános ismeri belépő hívét, azt is tudja, miért jött. Vigasztaló szavait a férfi lehajtott fejjel fogadja, kalapját kezében szorongatva.

A plébános most leül íróasztalához. Kinyitja az anyakönyvet, lúdtollból metszett írószerszámát belemártja a kalamárisba, és gondos írással jegyzi: János, Milbich János katolikus plebejus fia, 9 hetes, a halál oka convulsió. Jánoska az esztendő első csecsemő-halottja.

Az apa elköszön. Schuliszta Ferenc plébános - akkor ugyan parochusnak nevezik - nagy sóhajtással teszi le a tollat.

Hány apró koporsót fog még elnyelni a solymári temető földje? - gondolja nehéz szívvel.

Négy éve iktatták be plébánosi székébe, előzőleg évekig működött elődje, Venisch Ferenc oldalán, mint kooperátor. Már jól ismeri híveit, ismeri falujának legnagyobb baját-bánatát is: egyre szaporodnak a temetőben a gyermeksírok, ritka hét múlik el gyermektemetés nélkül.

Igen, a csecsemőhalandóság és a gyermekhalandóság jóval fölülmúlja az országos átlagot. Az anyakönyvek kérlelhetetlenül tanúskodnak. Fogjuk vallatóra nyolc esztendő születési és halálozási anyakönyveit.

Adataik alapján a következő táblázat állítható össze:

Év  
Született
1 éves kora előtt meghalt
   
fiú
lány
összesen
fiú
lány
összesen
                 

1933

 
38
37
75
11
10
21
1834  
32
32
64
17
13
30

1835

 
40
32
72
20
21
41

1836

 
36
34
70
15
9
24

1837

 
38
38
76
18
6
24

1838

 
44
36
80
23
10
33

1839

 
42
38
80
17
12
29

1840

 
38
35
73
15
11
26

8 év alatt:.

 
308
282
590
136
92
228

 

Vegyük figyelembe, hogy 200 házban 200 és egynéhány család él, körülbelül 1000 lélek. A táblázat alapján könnyen kiszámíthatjuk a következőket:

100 élve születésre 38,6 csecsemőhalál esik, tehát minden 3. csecsemő közül egy nem éri meg az esztendejét.

A csecsemőhalálozási arányszám 44,9 %, elképesztően magas. Tudvalevőleg ezt nevezzük a csecsemőhalandóság mértékének. 100 halott közül 45, tehát csaknem a fele csecsemő.

/ Fogyasztó társadalmunkban a csecsemőhalandóság egészen kicsi, viszont - tudjuk jól - a magzatok vannak kitéve országszerte, világszerte nagy veszélynek. Ugyan mit fognak majd írni erről a következő évszázadokban a krónikások. /

2. A pici Milbich Jánoskát másnap kikísérik a temetőbe. Sem a plébános beszéde, sem az imák nem csillapítják az anya fájdalmát, sírását. Ventzler Ádám kántor hangja el-elcsuklik közben, de senki sem botránkozik meg rajta, hiszen mindenki tudja, hogy ő is már két fiacskáját temette alig pár hetes korukban.

De miért kellett ennek a sok embriónak kinyílás helyett elhervadnia? Mi a csecsemőhalálozás oka?

Szegfű Gyulával ugorjunk vissza 1777-be. Idézem:

“Mivel sok a holtan született, / Mária Terézia / elrendelé-, hogy a vármegye költségén minden járásban tartassanak képzett bábaasszonyt, aki a szegényeket ingyen kezelje, emellett azonban a plébános is imádkozzék Istenhez, mielőtt a szülőnő órája elérkeznék, hasonlóképen a plébános intse a férjeket, nehogy durva bánásmóddal bajt okozzanak.”

Schuliszta plébános nyilván ismerte ezt a rendelkezést, és a maga részéről meg is tartotta, mert halvaszületés nyolc esztendő alatt csak hét esetben fordult elő, vagyis évente átlag alig egyszer.

Az okot másutt kell keresni. Egyébként a bábaasszony nemcsak a pilisi járásban, hanem a falúban is van, bár nevét nem ismerjük. De hogy létezik, arról - bár tudtán kívül - a pici Till Gáspár katolikus plebejus tanúskodik. Ő ugyan egyetlen napig sem élt, in partú, azaz szülésben halt meg, de a bejegyzés szerint per obstetricen baptisztum, a bábaasszony keresztelt meg. A nyolc esztendő folyamán egyedül ennek a kicsi léleknek jutott ez a sors osztályrészül.

Itt jegyzem meg, hogy ezekben az esztendőkben él, és valószínűleg Solymáron él két fiatal lány, akik majd a bába nehéz és felelősségteljes, de szép hivatását fogják választani. Az egyik Freund Elizabeta, aki 1846-ban, a másik Barth Therezia, aki 1852-ben fog bába-diplomát szerezni Pesten. Erre az adatra Dr. Jablonkay István tanár bukkant rá kutatásai közben.

A legnagyobb veszély nem a születés körülményei között, hanem később, az élet első heteiben, hónapjaiban leselkedik a solymári csecsemőkre.

1833-ban és a következő két esztendőben a halál okát be sem jegyzik a csecsemőknél. A megfelelő rovatban csak vízszintes vonást találunk, mintha ez valami elhanyagolható és elhanyagolandó dolog, valami magától értetődő természetes folyamat lenne, amiből nem kell valami nagy ügyet csinálni.

1836. ban azonban megjelenik a rovatban az - az átkos szó: convulsio /görcs/. Orvosaink tudni fogják milyen betegségnek a neve ez. Abban az esztendőben még csak 2 csecsemőt öl meg, az egyik fiú, a másik lány. 1837-ben már tizet, 7 fiút és 3 lányt. Áldozatainak száma 1838- ban 23, ebből 17 fiú és 6 lány, 1938-ban 22, ebből 12 fiú és 10 lány; 1841-ben 19, ebből 10 fiú és 9 lány. Öt év alatt összesen 76 kis áldozat, 47 fiú és 29 lány. A convulsió kizárólag csecsemőket pusztít. Ennyit a csecsemőhalandóságról.

3. Az életük első esztendejét szerencsésen betöltött, a convulsiót és egyéb betegségeket elkerülő gyermekek egészsége, élete sincsen sokkal nagyobb biztonságban. Beszéljenek ismét a számok:

Az 1 évnél idősebb, de 14 évnél fiatalabb életkorúak közül meghalt: 1833-ban

  8 fiú és 5 lány ... összesen 13
1834-ben 12 fiú 14 lány összesen 26
1835-ben 6 fiú 11 lány összesen: 17
1836-ban 10 fiú 6 lány összesen 16
1837-ben 5 fiú 7 lány összesen 12
1838-ban 4 fiú 3 lány összesen 7
1839-ben 8 fiú 14 lány összesen 22
1840-ben 10 fiú 10 lány összesen 20
8 év alatt 63 fiú 70 lány összesen 133

 

1834-ben morbilli /kanyaró/, 1840-ben a scarlatina /vörheny / emeli az esetek számát.

A fenti számadatok alapján kiszámítható a gyermekhalandóság mértéke: 26,3 százalék.

A csecsemők és gyermekek együttes halálozási arányszáma 71,1 százalék, példátlanul magas. 100 halott közül 71 nem érte meg a 14 esztendőt.

4. És most a felnőttekről:

Hatvan évesnél idősebbet nyolc esztendő alatt 23-at temettek, 7 férfit és 16 nőt. Közülük 3 férfi és 3 nő jutott túl hetvenen. A nők közül Theresia Schokátz élt legtovább, 81 éves korában halt meg tüdővészben. P.Rogerius kapucinus szerzetes temette, szentségekkel ellátva. A férfiak közül pedig Stephanus Schokátz a legidősebb halott, 82 esztendőt is betöltött már, amikor a diarrhoea elbírt vele, ő is szentségekkel ellátva távozott az élők sorából. Valószínűleg testvérek voltak. Úgy látszik, családjuk jó géneket örökölt.

5  A halál okát feltüntető rovatban a csecsemőknél említett és 76 áldozatot követelő convulsion kívül a következő gyakoribb betegségek szerepelnek

A kór neve
Áldozatainak száma
Ebből:
8 év alatt
férfi
csecsemo
gyermek
felnőtt
           
Phtysis, p. pulmonalis, hectis / tüdovész
58
33
25
8
11
39
Atrophia /sorvadás/
41
23
18
10
27
4
Diarrhoea /hasmenés/
32
15
17
6
22
4

Febris, f, nervosa,f.bilosa, f. putrida

31
11
20
2
10
19
Hidropsia, h. pectoralis,h. ventralis, h. cerebralis / vízkór/
28
13
15
-
6
22

A betegségek elnevezését olvasva mai szakember - gondolom - sok érdekeset találna köztük. Néhány példa mutatóba az eddigieken kívül: febris biliosa potrida, febris bilioso-nervoca, inflammatio diaph-ragnalis, inflammatio in testinorum, gangrena ventriculi stb., stb.

6. Felmerülhet a kérdés, ki állapította meg a halálozás okát. Mert a plébánosnak nem feladata, hogy diagnosztizáljon, mikor a beteget szent útravalóval ellátja. Erre találunk választ a következő körlevélben, melyet eredeti stílusban és helyesírásban ide iktatunk:

 

“Isten vélünk!

 

Minekutána gyakorta a Tettz halottaknak hirtelen eltakarítások az illy szerencsétlenekre kétségbe eséssel öszveszövött legrettentőbb halált vonzanának magok után; ezeknek elmellőzése tekintetéből Felsőbbi K. Rendeletek a' kimultaknak eltakarítások előtti, hol orvosok kéznél vagynak ezeknek, hol pedig ezekkel a szűkölködöknek legottani Tisztelendő vagy Tiszteletes Lelkész Uraknak a' halotti vizsgálat, és a megszűnteknek bizonyos rendelt órákig földszinten leendő tartások a legkeményebb felelet terhe alatt parantsolják.

Én emberiségnek javát eszközlő célzatból indulván nem kések valamint Vörösvári, úgy szintén Szent Iványi Solmári és végre Pilis Csabai Elöljáróknak ezennel legkeményebb fenyíték súlya alatt meghagyni, hogy mai napságtól fogva semmiféle halottat, - legyenek ezek Keresztények vagy Izraeliták - a nélkül hogy Kretzmer Ignátz Vörösvári Diplomaticus Seborvos a' halottat megne vizsgálná, és az iránt a helybéli Tisztelendő Plébános Úrnak kívánt Bizonyítványt ki ne szolgáltatnám el ne temessenek, különben az ezen rendelést megszegő Csalárd testi fenyítékét magára várhattya. - Hogy pedig az elhunytnak Atyafiai az említett Orvost annál könnyebben e' végre használhassák, közhírül tétetik, hogy a' megnézés ingyen, egyedül, csak az írásbeli Taxa fejében 6 o é Pénz kr-okat tartozik fizetni, az igen szegény pedig semmi költséggel nem tartozik, és e helyen a Forspontot a' közönség fogja szolgáltatni. -

Költ Pesten, Február 28- 1837.

Jankovich Sándor szolgabíró”

 

Ezt az előremutató intézkedést akkor méltányolhatjuk igazán, ha meggondoljuk, hogy a halottkémlést csak majd vagy negyven esztendővel később az 1876. XVI. t. c. teszi országosan kötelezővé. Pest vármegye az élen jár.

 

7. A solymáriaknak sehogy sem volt ínyére, hogy minden esetben Kretzmer Ignátz diplomaticus seborvost kelljen Vörösvárról ideszekerezniük. Viszont a bíró sem kívánt deresre kerülni. Sebtiben megoldást kerestek és találtak. Így került Solymárra Schmigray József diplomaticus chirurgus, azaz seborvos. Nehogy felcsernek szólítsuk, mert azt nem szereti. Ettől kezdve ő állapította meg a halál okát, az ő bizonyítványával kopogtattak be a hozzátartozók a plébániára.

Ha már itt tartunk, azt is eláruljuk róla, hogy 1838. augusztus 12-én ő is bekopogtatott a plébániára, bejelenteni a keresztelendőt, Brunda Annától született fiacskáját, aki a szent keresztségben szintén a József nevet kapta. A kicsit Ventzler Ádám nótárius felesége, Rozália asszony tartotta keresztvízre, aki maga is áldott állapotban volt.

És 1840. Január 5-én a seborvos ismét bekopogtat a plébániára. Schuliszta plébános megint előveheti a kereszteltek anyakönyvét. Chirurguséknál második kislány született, akit édesanyja után Anna névre kereszteltek. A keresztanya természetesen ismét Vetzlerné. Így kétszeres komaság jön létre a chirur-gusék és a nótáriusék közt.

Gyógyszertár ekkor még nincsen Solymáron. Még az a szerencse, hogy Schmigray seborvos tarthat és árusíthat gyógyszert. Őrá ugyanis nem vonatkozik a nagyméltóságú helytartótanácsnak 1835. évi 5010. számú rendelete, miszerint:

“ahol helyben vagy 1 mérföldnyi távolságra közpatika találtatik, a seborvosnak és más hasonló személynek gyógyszerek árulása megtilttatik.”

Nem is volna méltányos, hogy őrá is vonatkozzák, hiszen egy kétgyermekes családapának jól jön egy kis jövedelem a nem túlságosan magas seborvosi fizetés mellé.

 

8. Mindez azonban egyelőre nem változtat a falu szomorú egészségügyi helyzetén. Erre magyarázatfélét kell keresnünk.

Kezdjük a tüdővésszel. A convulsió után ez szedi a legtöbb áldozatot. A tüdővész tudjuk - kifejezetten a nyomor betegsége. Az 1834-es és 1835-ös esztendőket bátran nevezhetjük a nyomor éveinek. Két esztendő rossz termése után valóságos éhínség tör ki. A járás főszolgabírája, Simontsits János 1834. július 29-én a következőkben ad hangot aggodalmának:

“...arról is értesíteni el ne mulasszanak, ha vajon nem fognak-e a lakosok kenyér dolgában is itt amott szinte fogyatkozást szenvedni, hogy a szükséges intézkedések e részben is megtétessenek.”

1835. augusztus 23.-án meghalt Martinus Kopp, Elisabetha Dávid férje. A halál oka: miserere /nyomor/, ezt jegyezte be Franciscus Schuliszta cooperator.

A tüdővész azonban nem csak a szegény nyomorgót ragadta el, hanem ellátogatott a kegyúri családba is, az illusztris kamarás úr Emericus Majthényi de Kesseleokeo családjába. Mégpedig két alkalommal. 1836. február 22.-n a 18 éves Alexandert, 1837. július 14-én a 17 éves Adrianát vitte el. Mindkettőt a nagykovácsi parochus, Dominus Jozephus Cserney temette. Hogy miért nem a helybéli plébános? Ezt ők tudják ketten, a templom kegyura és plébánosa. A kegyúri család nem lakott itt, de ide temetkezett.

 

9. Szólnunk kell a koleráról is, az akkori hivatalos nevén a ragadványos epemirigyről. Ismeretes, hogy 1831. nyarán egyszerre tört ki az északi megyékben és délen, majd elterjedt az egész országban. 1831. első feléig dühöngött, félmillió betegből csaknem negyedmillió halottat hagyva maga után.

Ennek a két esztendőnek anyakönyvei hiányoznak, igy anyakönyvi adatunk nincsen erről, hogy községünkben hány áldozatot követelt a járvány. Más források szerint 1830.-ban, a kolera előtt még 1158 lelket találtak Solymáron, 1834.-ben viszont már csak 1008-at. A különbség 150 lélek, ez a csökkenés nagyrészt a kolera számlájára írandó.

A betegek fele általában túlélte a kolerát, de bizonyára nyomot hagyott szervezetükben. A járvány egyébként még évekig nem szűnt meg teljesen. 1836. július 23.-én írja Jankovich szolgabíró:

“...megyénknek némely helységeiben epemirigy magát mutogattya”. “Amíg az orvosi segedelem érkezne” házi gyógyszerek használatát ajánlja.

Solymáron is mutogatja magát a betegség. Augusztus 6.-án meghal Laurentius Vindisch 41 éves katolikus plebejus, halálának oka: cholera.

1835-ben egy ízben vomitus /hányás / szerepel a halál oka gyanánt. A 32 Diarrhoea eset is gyanút kelthet. Legalábbis manapság magában véve sem a hányás, sem a hasmenés nem tartozik a halálos betegségek közé.

10. Vessünk egy pillantást az akkori általános egészségügyi helyzetre is. Védőoltások még nincsenek. Wilhelm Konrad Röntgen és Robert Koch még meg sem születtek, Louis Pasteur még gyerek. Egy Semmelweis Ignác nevű fiatalember egyetemi tanulmányait kezdi a pesti egyetemen, majd folytatja Bécsben. A gyermekágyi láz Solymáron majd minden esztendőben elragad egy szülőnőt.

A legfelsőbb vezetés a XVIII. században, a felvilágosodás hatása alatt Európa szerte tudatára ébred a közegészség fontosságának. Ismét Szekfű Gyulát idézem: “... az állam... érzi, hogy létezése hadseregének létszámától függ, melyet a túlságos halálozás veszedelembe hozhat.”

Az egészségügy intézményesítése így állami feladattá válik. Mária Terézia a helytartótanács keretein belül 1770-ben egészségügyi bizottságot állit föl. Ez tekinthető egészségügyi minisztériumunk ősének. A fejlődés nem túl gyors, több mint száz esztendőnek kell eltelnie, amíg megszületik hazánkban az egészségügyi alaptörvény, a már említett 1876.évi XVI. t. c.

11. Mindezek alapján nem csodálkozunk, amikor a nyolc esztendő népmozgalmi adatait vizsgáljuk:

 
Született
Meghalt
Szaporulat
Év:
férfi
összes.
férfi
összes
férfi
összesen
1833
38
37
75
31
23
54
7
14
21
1834
32
23
64
34
29
73
-2
-7
-9
1835
40
32
72
37
42
79
3
-10
-7
1836
36
34
70
32
21
53
4
13
17
1837
38
83
76
31
21
522
7
17
24
1838
44
36
80
29
23
52
15
13
28
1839
42
38
80
34
38
72
8
0
8
1840
38
35
73
40
32
72
-2
3
1
8 év alatt
308
282
590
268
239
507
40
43
83

A szaporulat évente átlag 8. Mivel a falu lélekszáma 1000 körül mozog, ez évi 8 ezrelék. Az országos átlag Szekfű adatai alapján 12 ezrelék, másfélszer ekkora.

Dr Szendei Ádám írja 1971-ben, hogy a tömeges várható életkor a civilizált államokban - számítsuk ide hazánkat is - 70 - 75 év körül mozog. Nos, a vizsgált 8 esztendő adatai alapján a solymári nők átlagos életkora 15,1 esztendő, férfiaké 11,7 esztendő, az együttes átlag 13,3 esztendő volt.

12. De azért a farsang nem maradt el 1841-ben sem, Böjtelő havának (február) 3. napján kopogtatnak a plébánia ajtaján. Schuliszta plébános mosolyogva fogadja a belépőket. Ezúttal a házasultak anyakönyvére van szükség. A vőlegény Josephus Schobauer, 20 éves, nőtlen. A menyasszony Theresia Elsinger, 18 éves, hajadon. Mindketten katolikus plebejusok, vagyis a köznéphez tartozók, nem nemesek. Ez a megkülönböztetés akkor világért sem maradhatott el. Josephus Halupka és Josephus Possovsky a tanúk.

A népmozgalmi adatokat egészítsük ki az anyakönyvi bejegyzések alapján a következőkkel:

1833-ban 16 pár kötött házasságot, 1834-ben is 16, 1835-ben 14, 1836-ban 20, de 1837-ben csak 8, 1838-ban 18, 1839 -ben 17, végül 1840- ben 19. A nyolc esztendő során 129 pár jegyeztetett be a matrikulába.

13. A lakosok születésére, házasságkötésére és halálozására vonatkozó adatok hiteles bejegyzésére szolgáló anyakönyveket egészen 1895. november 1.-ig hazánkban az egyes egyházak vezették. Ők állították ki az adatokat tanúsító anyakönyvi kivonatokat is. Az állami hatóságok, köztük a katonaiak is az egyházi anyakönyvek adataira támaszkodtak, például az újoncozásnál. Az állami anyakönyvezés csak az 1895. november 1.-től kezdődőleg van.

A solymári plébánián anyakönyvek csak 1816-tól vannak, de hiányosan, mert a régiek nagy része az 1862-es tűzvészben elpusztult. Sorsuk külön tanulmány tárgya lehetne. 1843-ig latinul, attól kezdve magyarul, 1852-től ismét latinul, 1861-től végig ismét magyarul vezették azokat.

Sok érdekes adatot megőriztek. Néhány közülük szorosabban kapcsolódik tárgyunkhoz:

1833. április 28-án egy idegen, a csehországi Grumanból származó 43 éves Joannes Dumbs vándor kőműves itt halt meg hirtelen halállal. Másnap egy másik idegen, a 45 éves Josephus Poltz Pápa városbéli kocsmáros halt meg itt útközben, ugyancsak hirtelen halállal. Volt miről beszélgetni.

1834. szeptember 3.- án az 53 éves Gasparus Marinits helybéli lakos rakott szekere az úton fölborult és agyonnyomta őt.

1837. május 5-én, szombati napon a 37 esztendős Josephus Schmidt budai lakos a Szarvas csárda közelében éjszaka felhőszakadás közepette utat tévesztve a nagy vízbe lépett és belefulladt. Nevezett a budai hajóhídnál volt alkalmazásban. Hajóslegény létére nem a Dunában, hanem egy árokban érte utol a végzett, nyilván alkoholos állapotban.

1838. június 4-én meg a bajor földekről ide vetődött Joannes Majert, a Szarvas csárda csaposát villám sújtotta agyon, 37 éves korban. Antonius Schwantzer kocsmáros nézhetett csapos után.

14. 1841. június 3. Maga Ventzler Ádám ludirektor és nótárius kopogtat be a plébániára, örömtől sugárzó arccal. Fia született, a két csecsemőkorban meghalt helyett, a három kislány mellé. Ventzler Jánoska be is jegyeztetik annak rendje és módja szerint.

A plébános kikíséri munkatársát. Alkonyodik. Kolompszó kíséretében most térnek haza a tehenek a közlegelőről, duzzadt tőggyel. Nyomukban Bachman György, a derék tehénpásztor.

Itt az alkalom, hogy mintegy függelék gyanánt végigtekintsünk a kérdéses évek állategészségügyi helyzetén, a járási és vármegyei hatóságok rendelkezéseit tartalmazó körlevélmásolatokra hivatkozva.

1835. január 12-én Jankovich Sándor szolgabíró “Százrétű Patzal sorvadásnak nevezett a marhadögről” ad hírt, mely a megye legnagyobb részében pusztít.

Augusztus 16.-án ugyanő szerint a marhadög hazánk legnagyobb részében elterjedt.

Szeptember 2.-án Bittner Ferentz hites jegyző szerint Kovátsiban marhadög mutatkozik. Már a szomszédban is!

Szeptember 18.-án Felső Watay Gedeon “eskütt” elrendeli, hogy marhadögről a jegyzők minden csütörtökön jelentsenek.

Szeptember 24.-én marhadög Óbudán is.

Október 2.- án marhanyavalya Perbálon. Köröskörül.

És november 24.-én Solymárról Ventzler nótárius “... a' Marha Dög eránt pedig azt is tudósithattya szerentsésen, hogy Isten Kegyelméből ekkoráig semmi Marha Dög nem uralkodott.”

Igaz, hogy 1836. Szent Iván havának 7-én “Solymár helysége Érdemes Elöljáróinak megha-gyatik, hogy határján és Ország Útja részén fekvő két lódögöt azonnal... eltakarítassák. De ezek nem szarvasmarhák. És nem is solymári lovak. Gazdájuk otthagyta őket, mint manapság a kocsironcsokat szokták.

Október 13.-án Budakeszin marhadög, ezért Taller József, a helység hites jegyzője közli: Tilos a béjövet szarvas marhákkal.”

1837. Pünkösd havának 5. napján a helytartótanács elrendeli, hogy a kovácslegényeknek kötelező barom orvoslást is kell tanulniuk.

Augusztusban a legfelsőbb szerv, a magyar királyi helytartótanács ülésén maga báró Eötvös Ignátz királyi főtárnokmester foglalkozik a marhadöggel.

Október l. Marhadög Kesztöltz, Leányvár, Csév helységekben.

Október 26. Marhadög Zsámbékon, jegyző, bíró, figyelmeztetnek: a baromvásárra szarvasmarhát ne hajtsanak.

Október 23. Fejér vármegye fuvart csak lovas kocsikkal enged be.

És december 19. én ismét jelenti a nótárius: “Solmáron Isten kegyelméből marhadög nem uralkodott.”

A solymári tehéntartó gazdák megszívlelték “Nemes Pest vármegye 1835. augusztus 12-én közzétett hirdetményét. Ebben Pajor Títus aljegyző többek között javasolja, hogy megelőzésül “a marhák vagy megúsztassanak, vagy egyenként reszkedésíg hideg vízzel lotsoltassanak, továbbá mindannyiszor szalma tsutakkal szárazra töröltessenek”. A nyavalya kezdetén ajánl hashajtót “két uncia keserű sóból, ugyanannyi konyhasóból és két drachma kénkővirágból, mit darával keverve naponként kétszer kell beadni, “míg a ganajozás bé nem áll”. “Végre pedig egyes istállókba a levegő tisztítására nézve Chlor olvadékkal vagy edzet párázattal kell élni.”

Mindenesetre dicséretes a solymári tehéntartók gondossága, szakértelme. Annakidején a Solymárra települők is nyugati szarvasmarha fajtát hoztak magukkal, s ezt gondosan továbbtenyésztették, lelkiismeretesen gondozták. Ezért kerülhette el a marhadög a falut. Ebben része van Bachmann György tehénpásztornak is, nem hiába bízták rá a solymáriak teheneiket.

Hogy aztán a marhadög, marhanyavalya, pacal

száradás elnevezések mögött lépfene vagy éppen keleti marhavész értendő-e, azt szakember döntésére bízza a krónikás.

15. A krónikás tényeket közölt, a belőlük levonható és levonandó következtetéseket az olvasókra bízza. Szakszerűség tekintetében pedig természetesen mindenkor aláveti magát utólagos lektorálásnak.

Végezetül nincs más hátra, mint hogy elbúcsúzzunk a derék Schuliszta azaz Tankövy Ferenc plébánostól, 1846. július 12.-től ugyanis már ezen a néven szerepel a bejegyzésekben. 1837-től 1859-ig, huszonkét esztendőn keresztül töltötte be a tisztét. Ez idő alatt, különösen az 1848.-49.-es szabadságharc idején működésével, személyiségével, helyállásával örökre beírta nevét községünk történetébe. Nyugodjék békével!

 

<< Vissza