Ivóvízkeresés

 

Amikor Solymár területén a bánya kutatófúrásai folytak kettős izgalomban éltünk. Egyrészt azért izgultunk, nehogy komolyabb szénvagyon kerüljön elő a község alatt, mert az a község lakóinak az életét megkeserítette volna, másrészt izgultunk azért, hogy hátha találnak a fúrások közben olyan vízmennyiséget, mely a község ivóvíz ellátását a jövőben megnyugtatóan megoldaná, mert erre vonatkozólag annakidején még kilátásunk, és reális elképzelésünk sem volt.

Sajnos a fúrások során sehol sem volt olyan vízmennyiség, amelyre egy vízművet alapítani lehetett volna. Egyedül a József Attila utca 55 szám alatti Milbich János kertjében lévő fúrólyuk vízhozama volt olyan, hogy érdemesnek találták ennek a bővítését és esetleges siker esetén vízkivételre alkalmassá tételét. Erre a célra a megyei tanács külön pénzügyi alapot teremtett, újból felállították a fúrótornyot és a meglévő lyukat, kibővítették. Mivel ez nem hozott elegendő vizet, a lyukat savazták. Miután a vizet a község alatt lévő karsztrétegből remélték, a fúrólyukon mintegy 1000 liter savat nyomtak le a karsztkőzetbe, azzal a reménnyel, hogy a sav majd behatol a mészkőből álló kőzet réseibe, azokat kimarva kibővíti, s így távolabbi területekről is vízhozzáfolyást, biztosit. A savazás után nagy reménykedéssel vártuk az eredményt. Kompresszorozással kísérelték meg a kút vízhozamának a megmérését, azonban az a vártnál sokkal kevesebb eredményt hozott, s így a község saját területéről való vízellátásának álma elszállt.

Mindenesetre, a mintegy 100 fúrólyukból kettőt meghagytak, illetve kialakítottak karszt vízszintmérés ellenőrzése céljára. Ezek a lyukak a Hősök utcában (621/1 hrsz.) és a Párkány utca végén (1315 hrsz.) vannak.

A község ívoviz ellátásának gondja, azonban tovább fennmaradt, és ennek a megoldása, valóságos rémálomba illő történet. Minden lehetséges helyet felkerestünk, hogy a vízellátás kérdését megfelelően megoldjuk és ehhez valamennyi számbajőhető hatóságot, felkerestünk. E tevékenységben ismeretségénél és összeköttetéseinél fogva nagy segítséget adott a községben lakó dr.Szebbellédy Lászlóné a Vízügyi Tudományos Kutatóintézet vezető munkatársa.

A Pest Megyei Tanács a Csobánka területén lévő un. Solymári Fal mellett kezdett kutatófurást végezni annak a reményében, hogy a szakértői vélemény beigazolódik, és ott megfelelő mennyiségű vizet találnak, a község vízellátásának megoldására. Még a vízvezeték helyét és kijelölték, és tervet elkészítette, mely szerint az angol temető melletti út mentén jönne a víz a községbe. A furás azonban nagyon nehezen ment. A kemény kőzetben a fúró több száz méteres mélységben eltörött, és a furást eredménytelenség miatt abba kellett hagyni.

Egy másik megoldás lett volna a pilisszentiváni bányavíz hasznosítása, ahol a megszüntetett bányában nagymennyiségű karsztvíz volt, de a vizsgálatok megállapították, hogy ez a víz ivóvíznek nem alkalmas a magas vas és egyéb anyag tartalma miatt. Ezt legfeljebb ipari víz céljára lehetett volna használni, s később ténylegesen a PEMŰ kapta meg ipari víznek, (hűtővíznek) hogy a költségesen nyerhető ivóvizet ne kelljen erre a célra használni.

Tárgyalások folytak a Fővárosi Vízművel is, hogy Budapest ívoviz vezetékéből, kapnánk vizet, de ezt a főváros csak úgy tudta elképzelni, hogy a Moszkva tér felöli oldalon Máriaremete, Pesthidegkut vonalon kapna Solymár vizet. Mivel Pesthidegkuton is sokszor volt vízhiány, és ott a vízellátás is csak nagy nehézséggel volt biztosítható, ezért ezt a megoldást nem fogadtuk el, mert Solymár, mint a vezeték végpontja csak akkor kapott volna vizet, ha azt útközben nem használják el, igy ezt a megoldást nem láttuk megfelelően biztonságosnak.

A tárgyalások során felmerült a dorogi szénbánya körzetéből a vízellátás megoldása, mert ezen a területen a föld alatt olyan nagymennyiségű vízbázis van, hogy nemcsak ezt a környéket, hanem Budapestet is el tudná látni ivóvízzel. De ennek a megoldása horribilis összegbe került volna, ami ezért nem valósulhatott meg.

Utolsó megoldásként jött szóba a Szentendrei térségből történő vízellátás, ahonnan körvezeték építésével, a Duna parton lévő szűrőrétegbe telepített kutakból lehetne nemcsak Solymár, hanem az egész környék, (Pomáz, Csobánka, Pilisvörösvár, Pilisszentiván, Solymár, Üröm, Pilisborosjenő és Budakalász) vízellátását megoldani. A végén ezt a megoldást fogadták el, azzal, hogy először a körvezeték északi részét építik meg, melynek végpontja Solymár. Később megépül a körvezeték déli szakasza is, ami kétoldali betáplálást-biztosit, és véglegesen megoldja a problémát. Itt a kényes kérdés a medencék magasságának a meghatározása volt, mert a pilisszentiváni és a solymári szolgáltató medencét a tengerszinttől azonos magasságra kellett építeni, kis eltérés esetén is a magasabban fekvő medencébe, nagyobb vízhasználat esetén nem került volna víz.

Ezt a körvezetéket teljes egészében állami beruházásban építették meg, s így lehetőség nyílott, a község valamennyi területének vízzel való ellátására.

A község dombos fekvésénél fogva három zónát állapítottak meg úgy, hogy egy-egy zónánál kb. 7 atmoszféra nyomásnál nagyobb ne keletkezzék. Így az első zónát a mai Panoráma utcai fő medencéből látják el vízzel, míg onnan a következő kerekhegyi Gorkij utcai medencébe szivattyúzzák fel a vizet, ahonnan a másik zónát látják el, továbbá a kerekhegy területét a Kerekhegy fölötti erdő magasabb pontján épített harmadik medencéből látják el vízzel, ahová azt a Gorkij utcai medencéből nyomják fel.

A terv elkészülte után lehetőség nyílt a megvalósítás érdekében vízmű társulat alakítására, melybe az egész érdekeltségi terület lakosságát bevontuk. A községi vezeték építésének munkája érdekében megalakítottuk a községi tanács költségvetési üzemét, amely külön felvonulási költség nélkül, idegen kivitelezőnél lényegesen gazdaságosabban építette meg a vezetéket, a PEMŰ által gyártott és termelői áron adott csövekkel.

Érdemes megemlíteni, hogy a PEMŰ az egész ország részére gyártott különféle átmérőjű víz, gáz stb. műanyag nyomó, és lefolyó csöveket. E csövek a gyártó gépsorból egy szálban jöttek le, és a szállító járművek hosszának megfelelően, kb. 6 méteres darabokra aprították, hogy az ország különféle területeire szállíthassák. Ott a beépítéskor hegesztették össze a szükség szerinti hosszúságra.

Solymáron ezt a módszert megváltoztatták. Mivel a csöveket nem kellett hosszabb távon, közúton szállítani, a tervnek megfelelő hosszságban vágták le és igy szállították, különféle, erre a célra összeállított kiskocsikon, a községen belül a beépítés helyére, s ezzel megspórolták a helyszíni hegesztés költségét, ami ugyancsak kedvező volt a Víz és Csatornamű építésnél. E munkák során sokszor 50 – 60 méter hosszú csövek szállítását is lehetett látni a község utcáin.

Amikor a községi vezeték építésének üteme gyorsabb volt, mint az állami fővezeték építése, akkor kérésünkre ezt is meggyorsították úgy, hogy először a solymári szakaszt építették meg, hogy a községen belül a meglévő vizet az akkor épülő cserépgyár és lakótelep részére már felhasználhassuk. Ezt az óhajt a fővezetéket építő VIZÉP vállalat elfogadta és így 1976. nyarán, a községen belül üzembe lehetett helyezni. A fővezeték első északi szakasza 1980-ban készült el, amikor megérkezett a szentendrei víz a községbe.

Ehhez az eseményhez egy izgalmas epizód fűződik. A Terstyánszky utcában létesített közkút mellett vártuk, hogy a megadott időpontban jelentkezzen a Szentendréről várt víz, ami meg is érkezett, elég nagy nyomással. Utána elindultunk a Rákóczi utcán át a Panoráma utcai medencéhez, hogy ott is tanúi legyünk a víz megérkezésének. De már a Kálvária utcai közkutaknál gond volt, mert nem jelentkezett a várt víznyomás. Megfelelő várakozás után elindultunk visszafelé, hogy megtudjuk, nincs-e valahol csőtörés és nem folyik-e el valahol a víz. Vagy esetleg a Csobánkaí szivattyúházban van üzemzavar, és ezért nem kerül a víz Solymárra. De semmiféle hibát nem leltünk. A további vizsgálatok mégis csak eredményt hoztak. A PEMŰ a Szélhegy tetején lévő, még a régi szénbánya által létesített víztároló medencét használta a szentiváni bányából érkező víz tárolására és elfelejtették ennek az elzáró szerkezetének a lezárását, így a szentendrei víz is a szélhegyi medencébe folyt. Amikor az megtelt a medence tetején kifolyt és megtöltötte vízzel az ottani régi murvabánya gödrét, szabályos tavat létesítve. Mikor aztán a PEMŰ a megfelelő tolózárat elzárta megindult a normális vízszolgáltatás, Solymár vezetékkel ellátott területén.

A Hutweide űdűlőterület az eredeti vízellátási tervben nem szerepelt, s igy az ott lakok nem is voltak víztársulati tagok. Amikor részükről felmerült a vízellátás megoldása, külön társulatot alakítottak, s annak költségén a régi zsiroshegyi kőbánya területén építettek “Rokla” csövekből szolgáltató medencét, ahova a Panoráma úti medencéből vezették a vizet. Innen látták el a kiépített vízhálózatot.

Pár év múlva azonban, ahogy a vezeték további területeken épült Solymáron, újabb vízellátási problémák keletkeztek, de ekkor már épülőfélben volt a körvezeték Üröm felől létesítendő szakasza, ami a kilencvenes években fejeződött be. Ez már az önkormányzati időkben volt, s remélhetően véglegesen megoldja Solymár vízellátási problémáit.

 

<< Vissza