Szennyvízcsatorna és tisztítótelep építése

Solymár községben 1972. előtt csak vízvezeték hálózat épült, - az egész országban lévő gyakorlat szerint - szennyvíz vezeték, illetve szennyvíztisztítás nélkül. Ez a kérdés azonban 1972-ben kezdett kritikussá válni, és több oknál fogva is kénytelen volt a község ezzel a dologgal is foglalkozni. Így a PEMŰ elkezdte a telepszerű, több lakásból álló társasházak építését, melyek szennyvíz elhelyezési kérdését meg kellett oldani.

A tervezéskor kijelölt terület vasút felé eső alacsonyabb részére javasoltak először egy közös szennyvíz tároló építését. Ennek az állandó szippantása, és a szennyvíz elszállítása megoldhatatlan problémának látszott, mert hiszen a környéken nem volt olyan terület, amit e szennyvíz leeresztésére ki lehetett volna jelölni. Így ezt a kérdést rövidesen levették a napirendről. A PEMÜ-nek hasonló problémája volt, mert a saját szennyvizének a tisztítását is meg kellett oldania, hiszen a mintegy 2000, a vállalat központjában dolgozó szociális szennyvize, valamint a keletkező nagymennyiségű elfolyó hűtővíz tisztítása sem volt megoldva.

A PEMÜ tervében egy önálló tisztítótelep építése szerepelt, amelyben a lakótelep szennyvizét is tisztították volna. Ezt a tisztítótelepet a Párkány utca végén akarták megépíteni, de ehhez mintegy 150 méteres körzetben védőterület kialakítása érdekében ki kellett volna sajátítatni a házakat, azokat lebontani és a lakók részére cserelakásokat, építeni. Ez igen drága megoldásnak kínálkozott.

Ugyanebben az időben épült a solymári új cserépgyár a Rókus utca végén. Ezt az üzemet is kötelezték önálló szennyvíztisztító telep létesítésére, amit ugyancsak megterveztek a környékre, de ez sem volt olcsó megoldás. Hasonlóképpen kötelezte az egészségügyi hatóság, az akkor közel 500 főt foglalkoztató Pest megyei Faipari Vállalatot egy üzemi szociális szennyvíz tisztító telep építésére, amihez ők sem rendelkeztek a szükséges területtel.

Mindezek tetejére az egész község szennyvizének a tisztítása sem volt megoldva. Az akkor 8 tantermes iskolából, 16 tantermesre való bővítése során már belső angol WC csoportot hoztunk létre, melynek a szennyvíz elhelyezésére az új iskolaudvarban egy tanterem nagyságú derítő medencét létesítettünk, amelyből a szennyvíz rendszeres elszállítása igen költséges volt. De mint említettem a környéken nem is volt hely a szippantott szennyvíz leeresztésére.

A szippantott szennyvíz leeresztésére több alkalommal is összehívtunk közigazgatási bejárást, a különféle közegészségügyi, vízügyi, környezetvédelmi és más előírások miatt eredménytelenek maradtak, s így sem Solymáron, sem a környéken nem lehetett erre a célra megfelelő területet kijelölni. Ezért a szennyvízszállító vállalkozások a legkézenfekvőbb megoldást választották. A sofőrök ott eresztették le a szennyvizet, ahol éppen nem látta senki. Ezek ellen eljárást sem lehetett indítani, mert nem tudtuk megmondani, hogy hova szállíthatják a szennyvizet.

Ilyen előzmények után bíztuk meg a Pest megyei Tanácsi Tervező Vállalatot, e kérdés megoldására, hogy a helyzet ismeretében tegyenek szakszerű javaslatot. Ők a problémát ismerték, mert hiszen az említett vállalati tisztítókat is velük terveztették meg.

A tervező vállalat Spányi Endre mérnököt bízta meg e feladat megoldásával, aki ismerve a helyzetet a legkézenfekvőbb megoldásnak egy községi szennyvízvezeték és központi tisztító telep építését javasolta. A magam részéről is az ő javaslatát tartottam a legjobbnak, mert ezzel a községi intézmények és a lakosság szennyvizének az elvezetését is megoldhatónak láttam. Ehhez azonban meg kellett nyerni az érdekelt vállalatok támogatását.

Ezért valamennyi vállalat igazgatóját, a tervezővel közös megbeszélésre hívtam össze a tanácsházára, ahol a közös tervtől valamennyi vállalat elzárkózott, mivel az összes szükséges vezetéket is meg kellett építeni és ez végeredményben nekik ez többe került volna, mint a külön-külön tisztítótelep. E kérdésben külön megbeszélést folytattam Horváth Ferenc PEMŰ igazgatóval, akit sikerült meggyőzni a község érdekének szem előtt tartásáról, és az ő általuk tervezett megoldás nehézségeiről. A végén Horváth Ferenc támogatásával a többi érdekelt is hozzájárult egy szennyvíz társulat létrehozásához, melybe, mivel társulat alakításához legalább öt tag részvétele szükséges, bevontuk a lakótelepet építtető OTP-t, valamint a Vegyesipari KTSZ.- t és a községi intézmények szennyvizeinek elvezetésére a községi tanácsot is.

Probléma volt azonban a megfelelő terület kijelölésére, aminek a kisajátítási összege nem kicsi és csak növelné a költségeket. Mivel az összes érdekelt vállalattól legmélyebben fekvő terület jöhetett csak számba, ahova a szennyvíz gravitációs úton magától lefolyik, csak a termelőszövetkezet tulajdonát képező, a faipari vállalat alatt fekvő, a vasút és patak közötti rész jöhetett számításba, már csak azért is, mert a mellette levő patakba lehetett bevezetni a tisztított vizet.

A tisztítótelep helyéhez szükséges mintegy 5 holdnyi területet a termelőszövetkezet nem szívesen adta oda, mert jól termőterület volt. Más lehetőség azonban nem látszott. Ebben az időben termelőszövetkezeti központi épületnek használták a Mátyás utcai, volt kocsma épülettel szembeni, állami tulajdonban lévő épületet, melyben funér gyártó üzemet működtettek. Ennek az épületnek a tulajdonjogát ajánlottuk fel csereképpen a szövetkezetnek a szennyvíztelephez szükséges 5 hold földért. A csereügyletet a szövetkezet elfogadta, s így a terület árát a község megspórolta. Egyébként az épület igen rozoga állapotban volt akkor is, és a felújítása a tanácsnak jelentős pénzösszegbe került volna.

Külön gond volt a tisztítótelepen keletkező szilárd, megszárított szennyvíz iszap elhelyezése. Ez tulajdonképpen trágyázásra igen alkalmas lett volna, de egyrészt, mint emberi fekália, másrészt a mosószerek használata miatt belekerülő vegyi anyagok, nehézfémek miatt trágyaként való használata tilos volt.

Problémát jelentett még a kivitelezési határidő, mert azt viszont a lakótelep építésének gyors üteme diktálta, ami két évvel korábban készült el, mint amennyi idő alatt a községi fővezetéket, meg a végleges tisztítótelepet meg lehet építeni. A tervező e kérdés áthidalására egy ideiglenes tisztítótelep építését ajánlotta, ami három nyitott földmedence volt, melybe a szennyvíz váltakozva leülepedne, s így a fölötte letisztuló vizet be lehetett volna engedni a patakba. Ehhez az átmeneti megoldáshoz a közegészségügyi hatóság hozzájárult.

A községi csatornahálózat, valamint az akkor megalakult víztársulati vízhálózat építését már végkép nem lehetett házkezelési brigáddal megoldani, mert ez már ennek a képességét meghaladta. Idegen vizépitő vállalat viszont túl nagy költséggel vállalta a munkát. Legcélszerűbbnek látszott egy saját költségvetési üzem létrehozása e feladat megvalósítására. Így sikerült az egyik pályázó, a Pomázi Vizépitő Vállalat brigádvezetőjét, Fehér Józsefe t e célra megnyerni, aki a brigádjával, melybe vízvezeték építő szakemberek is voltak, teljes létszámmal eljött és beállt a solymári üzembe, amely átvette a házi brigádunk tagjait is.

A költségvetési üzem a gyors határidőnek megfelelően időre megépítette a szennyvíz főcsatornát a tisztítótelepig, meg a három földtöltéssel határolt ideiglenes medencét, és így az elkészült lakásokba való beköltözésnek ez nem volt akadálya. A tisztítótelep építését, ami azonban speciális szakmunka és gépészeti munka volt, a VIZÉPITŐ Vállalatnak kellett kiadni.

A végleges tisztítótelep építése azonban óriási nehézséggel járt. A technológiát többször át kellett tervezni, a különféle gépészeti berendezések a tervezés során, érvényes árakon szerepeltek a költségvetésben, de mire a beszerzésre és beépítésre sor került volna, lényegesen magasabb árakkal számoltak. Ilyenformán nagy nehézségek voltak a pénzügyi fedezet előteremtésében. A tisztítótelepet csak úgy sikerült befejezni, hogy Pilisszentivánon Solymár melletti akkor épült lakóházait és az új iskoláját is becsatlakoztathatta a telepünkre, és ezért külön pénzügyi hozzájárulást adott.

A telep egyelőre napi 900 körméter szennyvíz fogadására épült. A terület azonban még további két 900 köbméteres medence építéséhez alkalmas, így további vezetékbővítésnél lehetőség van még két medence építésére.

Olyan megállapodás született a solymári Víz és Csatornamű Társulat és a Pilisszentiváni Tanács között, hogy mivel a tisztítóművet a solymári társulat építette meg, ha Pilisszentiván község becsatlakozására is sor kerülne, a második 900 köbméteres medence építési költségeit teljes egészében Pilisszentívánnak kell viselnie.

Megemlítem még, hogy a félig kész tisztítótelepen üzemelő három, uszoda nagyságú ideiglenes ülepítő telep majdnem emberi tragédiával végződött. Egy szép meleg napon, három, arra járó tizenéves fiú, látva a vizet, levetkőzött és uszodának használta a medencéket. Az egyik gyerek édesanyjának otthon gyanús lett a fia, az általa hazahozott nagy bűz miatt. Szerencsére, mikor megtudta, hogy milyen vízben fürdött a csemetéje, elvitte orvoshoz, ahol elmondta, hogy még két társa is volt, de nem árulta el a társait. A rendőröknek kellett az ügyet kinyomozni, hogy mind a három gyerek megfelelő védőoltást kaphasson az esetleges komolyabb fertőzés megelőzése céljából.

A végleges szennyvíztisztító telep építésének kálváriája azonban nem végződött olyan gyorsan, mint ahogy terveztük. Az 1973-ban átadott ideiglenes medencék 3 évi időtartamra voltak tervezve, azzal számolva, hogy a végleges tisztítómű 3 év alatt megépül. Időközben azonban a tervezett tisztítási technológiát sok bírálat érte, ezért más technológiára kellett áttervezni.

A kivitelező is változott, a gépi berendezések jóval drágábbak lettek a tervezettnél, s így nem volt elég a rendelkezésre álló pénz. A végleges tisztítótelepet úgy tervezték, hogy az első ütemben napi 900 köbméter szennyvíz fogadására képes, de később még a háromszoros kapacitásra is felbővíthető, ha a csatornahálózat bővítése ezt szükségessé teszi. A sok huzavona miatt az idő múlt, mire sikerült a többlet pénzt megszerezni, a gépi berendezések újból drágultak s így nagy nehézségek után csak 1983-ban sikerült a végleges tisztítótelepet üzembe helyezni.

Közben még a három évesre tervezett ideiglenes tisztítómedencéket is meg kellett erősíteni, felújítani, hogy a hosszabb időt kibírják.

Miután a községi vízművet 1962. óta már a Pest megyei Víz és Csatornamű Vállalat (PVCS) üzemeltette, a vállalat az elkészült solymári szennyvíztisztító telepet és csatornahálózatot is átvette. Ugyanis ez a helyzet a községnek is kényelmesebb és olcsóbb volt, mert sokszor a beszedett vízdíj sem fedezte az üzemeltetési, a sürü javítási költségeket. A szennyvíztisztítónál ez a helyzet még problémásabb volt, mert az állandó üzemeltetés igénye miatt, szükséges volt egy karbantartó részleg, egy megfelelő szivattyú és egyéb gépi pótalkatrész raktárkészlet tartása, valamint az előforduló csatornadugulás elhárítás miatt, megfelelő Voma kocsi bérlése is. Mivel a PVCSV, illetve a későbbi utóda a Dunamenti Regionális Víz és Csatornamű több ilyen tisztítóteleppel, az egységes géppark miatt bárhol felhasználható tartalék gépekkel, saját Voma gépjárművel rendelkezett, hatékonyabban és sürgősebben tudtak a hibaelhárításba beavatkozni, mint egy községi üzem, amely megfelelő tartalék szakemberekkel sem rendelkezett.

E tisztítótelep megépítése azonban még nem oldotta meg a szippantott szennyvíz bevezetését, mert annak töményebb volta, tönkretette volna a telep technológiáját. Ezért külön műtárgyat kellett hozzá tervezni és építeni, ami 1988.-ban készült el, és akkor lehetett végre az eddigi szabálytalan gyakorlatot megszüntetni.