Szénkutató fúrások Solymáron

Az ötvenes években nagyarányú szénkutató fúrások voltak Solymár község területén. Ezek a fúrások már a század első felében kezdődtek, még a Budapestvidéki Kőszénbánya működése idején, a bányászkodás további tervezése érdekében. Mivel a háború alatt ez a bánya szünetelt, a háború után folytatták a szénkutatást. Főleg a lakott utcákban, jóformán az egész községre kiterjedően, mintegy száz helyen voltak felállítva a fúrótornyok, és mindenütt találtak kisebb nagyobb vastagságú szénréteget, amely a régi solymári akna szenéhez hasonló minőségű volt. Ezek a szénkutatások nagyon beleillettek az akkori hidegháborús elképzelésekbe.

A cél az volt, hogy háború esetén ebből a szénből, amit nem kell messzire szállítani, biztosítani lehet Budapest szénellátását. Sőt olyan elképzelést is hangoztattak a “szakemberek”, hogy a község alatt lévő szenet Budapest irányába vezető alagúton egyenesen a fővárosba továbbítanák, s így háborús esetekben, a szállítás nem lenne veszélyeztetve.

A komolyabb tervezői elképzelések szerint a Várhegy környékén épült volna egy aknatorony, amely felhozta volna a szenet, s innen egy drótkötélpályán a régi solymári osztályozóhoz szállította volna, ahol osztályozás után vagonba tervezték átrakni. Környezetvédelmi szempontból ennek a tervnek a megvalósítása Solymár részére katasztrofális lett volna.

Gyermekkoromból emlékszem még a pilis-vörösvári aknától, a solymári osztályozóig vezetett drótkötélpályára, melyen a vörösvári szenet szállították. A kötélpálya alatti részen, és annak egész környezetében fekete volt a föld a szeles időben szétszóródott szénportól. Elképzeltem, milyen hatása lenne Solymár község részére, ha a magasban közlekedő csillékről a szél a szénport a községre terítené.