Sportcsarnok építése

Solymár sportéletében jelentős változást állt be az ötvenes évek elején, amikor a tsz. szervezés után a Várhegy tövében lévő régi sportpálya területét jelölték ki a termelőszövetkezeti major céljára. A lakosság körében kedvelt hely, a Várhegy lankás oldala által alkotott tribün volt. Az akkori, kimondottan labdarúgásból álló sportrendezvényeket ezres nagyságrendű közönség látogatta. Ez egyben kirándulás is volt.

A tagosítás során a sportpálya céljára a jelenlegi, a községhez közelebbi helyet jelölték ki, mely azonban nem volt annyira közkedvelt a nézőközönség számára. Jolehet az első időben itt is csak a labdarúgás dívott, amit különféle osztályban, kisebb-nagyobb szerencsével űztek a solymári fiatalok, de a közönség száma messze alatta maradt a réginek.

Az első időszakban a pálya közelebb volt a Terstyánszky úthoz, s a mai buszmegállónál, a jelenlegi Aranykorona vendéglő bejárata helyén, még most is álló akácfa tövében épült egy bontott panelokból összeállított öltöző és fürdő épület. A pálya talaja azonban földes, sáros volt.

A sportkör gazdája is többször változott, hol a községi tanács, hól a PEMŰ szerepelt, de az anyagi támogatást a többi vállalattól mindkét esetben nehéz volt megszerezni. 1977 évben kezdte a községi tanács a sportpályának a jelenlegi helyén való megépítését. A pályát Sarlós János sportköri vezetőségi tag, építészmérnök mérte ki, szabvány atlétikai pályával övezett labdarugó pálya céljára. A pálya nyers földmunkáját a Piliscsaba szovjet katonaság a saját földgépével ingyen végezte, talaj egyengetési és füvesítési munkáját a községi költségvetési üzem kubikusai végezték el szakszerűen. A pályát az erdészet által ingyen adott nyárfa suhángokkal vettük körül.

Nagyrészt társadalmi munkában kezdődött el a sport székház és öltöző építése a hetvenes évek közepén, a mai Pilis Sport Club panzió helyén. Ennek mintájául az Érden épült sportöltöző szolgált. Itt azonban ezt dupla méretben építettük meg, hogy négy csapat, külön-külön öltözési és zuhanyozási lehetőséget kapjon. Azon túl az országút felöli részen épült egy nagyobb terem is. Ez az épület előre gyártott elemekből készült.

Ekkor a solymári sportkörben a labdarúgás mellett a kézilabda sportág is előtérbe került. Ebben a solymári fiatalak jelentős előrehaladást értek el, a megyei bajnokságban jó eredménnyel szerepeltek. Ezért a községi tanács egy aszfaltos kézilabda pályát is épített a sportöltöző és a labdarugó pálya közötti területen, amit azonban a kivitelező nem tudott szakszerűen megépíteni, helyenként megállt rajta a víz és ezért balesetveszélyes lett.

Ezekben az években a PEMŰ jól prosperált, jelentős eredménnyel dolgoztak s ez a község és a PEMŰ vezetőit arra késztette, hogy állapodjanak meg abban, hogy a sportkört és a pályát a községi tanács átadja a PEMÜ-nek. A PEMŰ befejezi a még vissza levő munkákat, amihez a községnek nem volt anyagi fedezete. Az átadás fejében a PEMŰ a községben lévő fiatalság sportolási lehetőségét biztosítja az egész területen.

Mivel a PEMÜ-nek tervében szerepelt a kézilabdasport további támogatása, - már csak reklámcélokból is - elhatározták egy minden igényt kielégítő sportcsarnok és művelődési központ építését. Erre a célra egy impozáns épületet terveztek, nemzetközi méreteknek megfelelő kézilabda pályával, a felső szinten egy nagyméretű színházteremmel, valamint különféle szakköri helyiségekkel, tekepályával, megfelelő számú zuhanyozó és öltöző helységekkel.

A tanács az építkezéshez szükséges terület legnagyobb részét is rendelkezésére bocsátotta a vállalatnak, ahol egy magántulajdonban álló földterület belenyúlt ebbe a szükséges területbe, amit a tulajdonosa nem volt hajlandó a vállalatnak eladni. A tanács részéről sokkal kedvezőbb fekvésű csereterületet ajánlottam fel a részére, azt azonban nem fogadta el. Pedig ez a terület ma a község egyik legértékesebb területe lenne. Kijelentette, hogy pénzért nem adja el, de ha a vállalat kisajátítja, akkor azt tudomásul veszi.

Mire a kisajátítási terv elkészült és a kisajátítás megtörtént, addigra a kormányzat, különféle anyagi megszorító intézkedések mellett az ilyen jellegű építkezéseket is megtiltotta, s így a PEMÜ tervét a már nem tudta végrehajtani.

A nyolcvanas évek közepén a PEMŰ átvette a Vasas Sportegyesület megszüntetett NB. I. osztályú kézilabdacsapatát, és ezért feltételeket kellett teremteni NB. I-s mérkőzések rendezésére alkalmas pálya és a téli edzésekhez és mérkőzésekhez alkalmas sportcsarnok létesítésére. Akkor már a régi nagyvonalú terv megvalósításához sem engedélyt nem adtak, de a pénzügyi fedezet is másra ment el. Ezért kisebb formában tervezték meg az eredetivel szemben a jelenlegi sportcsarnokot, és mint oktatási központra kértek építési engedélyt. A tiltó rendeletnek ezt a kiskapuját kihasználva kezdtek hozzá az építéshez, amit az általuk kikísérletezett salaktéglából végeztek el. A sportcsarnokot (oktatási központ) 1987. május 1.-én helyezték üzembe.

Ebben az időszakban volt a PEMŰ-ben vezetői pozícióban Benkő László, aki a Vasas fúzió, a sportélet fejlesztése területén sokat bábáskodott. Egy időben meg is volt az eredménye, mert a PEMŰ kézilabda csapata az NB-I osztályban, éveken át megállta a helyét, az ország legjobbjai között.

A rendszerváltás utáni privatizáció, a vállalati eredmények csökkenése a sportélet területén is éreztette a hatását. A sportcsarnok most már nemcsak egyoldalú sporttevékenység célját szolgálja, hanem esetenként különféle kulturális meg egyéb, a közönség érdeklődésére számot tartó események színtere is.