Választási módszerek

Az akkori időszakra jellemző a négyévenként ismétlődő tanácstagi, illetve országgyűlési képviselő választások iránti érdektelenség, illetve a propaganda szerinti érdeklődés alakulása.

Ismeretes, hogy a tanácsi rendszerben a tanácstagokat, a község utcái, lakókörzetei szerint felosztott választókerületekben jelölték és választották. Az első időszakban, kb. 1978-ig választókerületenként csak egy jelöltet lehetett állítani, és erre lehetett szavazni. 1982-ben a választásoknál már lehetőség nyílt arra, hogy a jelölőgyűléseken a Hazafias Népfront jelöltje mellett a gyűlésen jelenlevő lakosság másik jelöltet is állítson, és a szavazólapon ilyen esetben már két jelölt szerepelt, ahol az urnák elött dőlt el, hogy a két jelölt közül ki lesz a tanácstag.

1986-tól már kötelező volt két jelölt állítása, és két jelölt közül lehetett az egyikre szavazni. Ez már közelebb volt a demokratikus választásokhoz.

Hogy azonban ezekről a jelölőgyűlésekről milyen tájékoztatást kapott a közvélemény, arról a következő gyakorlat tanúskodik. Tulajdonképpen a Hazafias Népfront Bizottság tette meg a javaslatát egy-egy választókerületben tartott jelölőgyűlésen, kiket ajánlanak tanácstagnak. Általában olyan embereket javasoltak, akik a választókerület területén laknak, korábban is aktívan érdeklődtek a közügyek iránt és korábban is rendszeresen eljártak az ülésekre. Hogy aztán ezeket az embereket tényleg felveszik-e a szavazólapokra, annak eldöntése az un. jelölőgyűlések feladata volt. Ezek megtartására előzetes ütemterv készült, minden választókerületben, más-más időpontban és helyen került sor. A jelölőgyűlés időpontjáról minden választópolgár írásos értesítést és meghívót kapott.

A jelölőgyűlésekre, illetve valamennyi választási eseményre a járási tanácsnál volt egy községi instruktor, aki felelős volt, hogy a községekben, rendben végezzék el e feladatokat.

Ezen jelölőgyűlések iránt a lakosság érdeklődése nagyon lanyha volt. Egy 70 - 80 fős választókerületben legtöbbször a minden választópolgárnak kiküldött meghívó ellenére, csak 2-3 ember jelent meg a jelölőgyűléseken, és így az ő döntésük érvényesült a jelölésnél. A jelölőgyűlés sikeréért azonban felelős volt a gyűlést levezető népfront tag is. Ezért, hogy szebb legyen a kép, és jobban nézzen ki a munkájának eredménye, a gyűlési jegyzőkönyvre a jelenlevők száma elé még legalább egy 1 - es számjegy került s így mindjárt eredményesebbnek látszott a gyűlés.

Amikor a járási instruktor ezeket a jelentéseket megkapta, megrökönyödött, hogy csak 12- vagy 13 ember jelent meg a gyűlésen, s ezért ő nem fog dicséretben részesülni, a jegyzőkönyvben lévő szám előtti 1-es sokszor nagyobb számra lett kijavítva, s így mindjárt sikeresebb jelölőgyűlésről számolhatott be. A sajtóból viszont arról értesülhettünk, hogy még a szépített statisztikánál is nagyobb volt a jelölőgyűléseken megjelentek száma.

Tulajdonképpen ez a gyakorlat csak a lakosság közömbösségét, és a propaganda hazugságát igazolja, de a választás szempontjából különösebb jelentősége nem volt. Hiszen mindenkinek módjában lett volna a jelölőgyűlésre elmenni és ott a jelöltről véleményt mondani, esetleg más embert javasolni (ami ritkán elő is fordult), de hogy a tényleges szavazás során milyen eredmény született az a szavazásnál derült ki, hiszen ott a szavazatok összeszámlálásánál már nem lehetett ilyen hamis adatokat közölni. De mivel a szavazás során, azokat, akik délig nem jöttek szavazni, az erre a célra beosztott különféle aktivisták felkeresték a lakásukon és sürgették, hogy menjenek el szavazni, az emberek általában nem mertek otthon maradni, mert féltek a következményektől - valójában az elmaradókkal szemben semmiféle retorzió nem volt, de ha a szavazólapon csak egy személy neve szerepelt, nagy választási lehetőség sem volt. A szavazóhelyiségekben ugyan kötelező volt 2-3 csukható szavazófülke elhelyezése, a szavazás titkosságának biztosítására, de az emberek nagy része ezeket nem vette igénybe, ezzel bizonyítva, hogy “ nyíltan” szavaz a népfront jelöltjére.

Ilyen gyakorlat mellett természetes volt, hogy a választásokon a lakosság közel 100 %-a vett részt, és a szavazatok zöme, ugyancsak a 100 % - hoz közeli számmal a hivatalos jelöltekre esett.

Meg kell azonban jegyezni, hogy az így megválasztott tanácstagok a választókerületben laktak, a választópolgárok lakásának közelében, azokat mindenki ismerte, és a hozzájuk fordulók panaszait, kéréseit rendszeresen tolmácsolták az illetékes tanácsi vagy más szerveknél. A lakosság és a tanácstagok közötti kapcsolat a legtöbb esetben valójában élő kapcsolat volt.