Magán vállalkozások lehetősége

1957. március 12-én jelent meg az a rendelkezés, amely lehetővé teszi magánvállalkozási engedélyek kiadását, illetve 3 főig közkereseti társaságok létrehozását. Ez az intézkedés bizonyította, hogy a korábbi, magánvállalkozások kényszerű megszüntetése nagyon helytelen volt, mert számtalan olyan terület akadt, aminél a lakosság igényeinek a kielégítése nem volt megoldva. Ez a jelenség a kereskedelem és a kisipar területén egyaránt előfordult. Az ilyen kisebb igényeket ugyanis a nagyobb vállalatok nem tudják megoldani.

Solymáron erre példa volt, amikor Mátrai Márton zöldségkereskedői iparengedélyt kért, és kapott a József Attila utcában. Több állami zöldségüzlet volt a községben, de ezek olyan silány ellátást biztosítottak, ami a lakosság részéről állandó panasz tárgya volt. A magánkereskedő áruja pedig a lakosság közmegelégedésére vetekedett, sőt felülmúlta a budapesti nagy zöldséges üzletek választékát. Hosszabb távon pedig a rendszerváltás után bekövetkezett privatizáció, és a szabad verseny pedig véglegesen lezárta ezt a problémát.

A bizalmatlanság, az újabb államosításoktól való félelem, az adózási terhek miatt azonban igen lassan indultak be a magánvállalkozások.

A különféle szolgáltatásokat a KTSZ, (fodrász, cipész, szabó, lakatos) a Földművesszövetkezet (szikvíz, takarmánykereskedés stb.) végezték.

A fentiek mellett azonban elszaporodtak az, un. kontár iparosok, akik engedély nélkül, cégtábla nélkül, jó minőségben végezték a lakosság szolgáltatási tevékenységet. Különösen a fodrász, szabó, cipész, asztalos, kőműves stb. szakmákban terjedt el e tevékenység ezek, adót nem fizettek, olcsóbban is dolgozhattak, mint a hivatalosan engedélyezett vállalkozások.

Sok állami vagy szövetkezeti szervnél dolgozó, szolgáltatási tevékenységhez értő személy, munkaidő után, hétvégi szabadidejében vállalt engedély nélküli lakossági szolgáltatási tevékenységet, ezzel megkerülve az állami szabályozási, adózási előírásokat.