A PEMŰ melletti üzletsor

 

A kérdéses üzletsor létrejötte igen jól szimbolizálja az 1956 utáni évek politikájának alakulását.

A hatvanas évek végén, a PEMŰ rohamos fejlődésekor, hogy a szükséges munkaerőt helyben letelepítsék, elhatározták a lakótelep építését. Ennek érdekében az ehhez szükséges részletes rendezési terv készítésénél még érvényesült a korábbi politika, mely szerint a jövő az állami szektoré, és a magánszféra mind kevesebb szerephez jut. Ilyenformán a mintegy 400 lakás lakói ellátására egy állami üzletház építéséhez, valamint az üzemi dolgozók gyermekei részére óvoda építéséhez biztosítottak területet a lakótelep céljára kisajátított területen.

A hetvenes évek vége felé, amikor a lakótelep elkészült, az új lakót beköltöztek, a Nyugat-pestmegyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat, a kijelölt területen élelmiszer üzletet létesített. (A mai Hanker üzletház)

A korábbi politikai beidegződések, azonban idővel enyhültek, kiderült, hogy a szocialista szektor nem tudja kellően kielégíteni a lakosság különféle igényét. Ez az igény a lakosság részéről is jelentkezett, mert ilyen irányú panaszok sürün ismétlődtek.

Amikor a hetvenes években enyhült a korábbi politikai feszült helyzet, jogszabályilag lehetővé vált a magán kereskedelem, vendéglátás és szolgáltató iparengedélyek kiadása.

Ehhez azonban nemcsak jogszabály kellett, hanem terület is, ahol ezek az üzletek, műhelyek felépülhetnek. De a rendezési terv ilyen célra a lakótelep területén nem jelölt ki helyet.

A PEMŰ rohamos fejlődése során erre az időre megépítette a Terstyánszky utcai épülete mellett, a község felé eső részen lévő nagy üzemcsarnokát, amihez ki kellett sajátítania a vállalat és az utca szélső házai közötti mezőgazdasági területet is, melyre zöldterületté, védősávvá való kiépítése céljára volt szüksége.

Ezzel egyidőben épült meg a lakótelep bejáratával szemben a község felé vezető útszakasz, zsákutca formájában azzal, hogy későbbi időben ennek meghosszabbításával készül el a tervezett összekötő út a Rákóczi utcával, hogy ezzel a község és a PEMŰ közötti összeköttetés lényegesen megjavuljon.

Ennek az útnak a térképen való megrajzolása egyszerűbb volt, mint az útnak a különleges területen való megépítése.

Ebben az időben létesült a jelenlegi KEMIPUR épülete is, melynek rendeltetésére, csak az építkezés befejezése után derült fény. Ennek az épületnek a megközelítéséhez volt szükséges az említett, községrendezési tervben szereplő útszakasznak zsákutcaként való megépítése, mert erről lehetett a Kemipur épületet megközelíteni.

Az előírásoknak megfelelően a Vállalat megtette az első lépéseket, az üzem és a falu szélső házai közötti zöldterület kialakítását, fásítását is, azonban az nem haladt kellő ütemben. Többek között komoly akadálya volt, hogy az országúti szélén, az építkezések maradványa, a rendezetlenség volt igen sokáig jellemző.

Amikor a lakosság, valamint a magánvállalkozók részérők is egyre sürgetőbb lett az igény, üzletek építéséhez terület biztosítására, megállapodtunk a PEMŰ vezérigazgatójával, hogy az üres területnek az országút menti sávját adja használatba, a jelentkező magán vállalkozóknak, üzletek építésére. Külsőleg egységes, esztétikus üzletsor építését engedélyeztük a lakosság ellátása céljára. (fodrászat, borozó, söröző, falatozó, cukrászda különféle szolgáltató) A vállalat ezt a javaslatot elfogadta és a területet a vállalkozók használatába adta, hiszen ez zömmel a saját dolgozói ellátását szolgálta.

Az tartós használatba adott területen a jelentkező vállalták, hogy az üzletsort közösen, egységesen építik meg, úgy, hogy az üzlethelyiség belsejét mindenki az üzlet jellegének megfelelően alakítsa ki. Az üzletek kiszolgálására az épületsor hátsó részén út területet jelöltünk ki.

Csakhamar kiderült, hogy az a hely kevés az igények kielégítésére, s igy a lakótelepi bejáró út község felőli szabadon hagyott részén, valamint a lakótelep óvodával szembeni részén is engedélyeztünk, közterület használat utján, különféle szolgáltató üzletek kialakítását. Azóta az üzletek tulajdonosai körében jelentős változás történt, a nem rentábilis üzleteket eladták, s olyan vállalkozások jöttek létre, melyek gazdaságosak, és a lakosság ellátását is szolgálják.

Hogy az OTP által épített lakótelepen, a létesített garázsokból hányat alakítottak át további üzletté, talán még senki sem mérte fel.

 

<< Vissza