A Solymári Helytörténeti Gyűjtemény
Dr. Jablonkay István

Kiállításának rövid áttekintése.(1989)

E l ő s z ó

Solymár sok ezer év óta lakott hely a pilisi medencében. A község szép fekvése, hangulatos erdei, a szép Jegenye völgy csobogó, üdítő vizű Rózsi forrása, már a múlt század végén vonzotta Solymárra a pesti nyaralókat csakúgy, mint 70 év előtti uszodája, zsiroshegyi és szélhegyi panorámája. 1914. előtt már több mint 50 család nyaralt heteken át Solymáron, minden évben, de szívesen járták az erdőket a turisták is.

A két világháború között csökkent a nyaralók száma, de megnővekedett a turistaforgalom. A zsíros-hegyi turistaházat a Péntekiek Turista Csoportja építeti fel. Jelentősen növelte Solymár idegenforgalmát a Dr. Valkó Arisztid által 50 év előtt feltárt solymári vár romja és a leletek bemutatására létesült Valkó féle nemzeti érdekű magángyűjtemény.

A második világháború után nagy látványosság volt a sokak által látogatott “Solymár 700 éves” jubileumi kiállítás, amelyet Seres István, a községi Tanács VB. titkára szervezett, de sokan keresték fel a Művelődési Ház rendezvényeit, az 1977. és 78-ban megtartott Solymári Zenei Hetek hangversenyeit és a Helytörténeti Gyűjtemény szervezésében 1974. óta minden évben megtartott Múzeumi Hónap rendezvényeit.

A régi gyümölcsösök, szőlőskertek helyén ma több mint ezer hétvégi ház fogadja a tiszta levegőt igénylő gazdáját. A község Panoráma útjáról nézve felejthetetlenül szép látványt nyújt a Pilis, Dobogókő, Csikóvár és Nagykevély kettős vonulata.

Köszöntöm a gyűjtemény megtekintésére érkezett kedves látogatót és az alábbiakban rövid áttekintést kívánok adni a gyűjtemény keletkezésének körülményeiről, állandó kiállításairól, köztük a most megnyíltról is.

Dr.Jablonkay István

A gyűjtemény keletkezése

A solymári “Pilisvölgye Helytörténeti Gyűjtemény” 1972. augusztus 19. én nyílt meg ünnepélyes keretek között a HNF solymári szervezetéhez tartozó Helytörténeti Bizottság kezdeményezésére, a Nagyközségi Tanács és a Pilisvölgye MGTSZ közös elhatározásával. A Tsz. adta múlt századi épületét, az indokolt tatarozást a Tanács végeztette el. A gyűjtemény összeállítására, vezetésére és bemutatására a Nagyközségi Tanács Dr. Jablonkay István tanárt kérte fel. A tatarozás befejezte és a megnyitás között két hét állt rendelkezésre a kiállítás összeállítására. A lakosság nagyszerű példáját adta az összefogásnak, az anyag gyűjtésében rendezésében.

A gyűjtemény létesítését sürgető körülmények

Ahogyan az ország más tájairól, innen is tömegesen hordták ki a vasalót, mozsarat, rokkát és más néprajzi jellegű anyagot. A modernizálási láznak is sok minden esett áldozatul, a régiségeket nem becsülve, dobták ki azokat, eltüzeltek bútorokat, bölcsőt, bálványos borsajtót, avagy anyagukat felhasználták más célra. A játszadozó gyerekek kezén is sok használati tárgy, lámpa, kerámiaedény, levél, okirat kallódott el.

Ösztönösen hatott a római temető feltárásának tapasztalata is. A mentés jegyében az a kérdésben azonos szemléletűekből 1970. December 27-én megalakult a Helytörténeti Társaság, mely 1972 nyara óta a HNF Helytörténeti Bizottsága nevében működik és előbb a gyűjtemény létesítéséért, a vár romjainak konzerválásáért, majd egyéb értékek megmentéséért, a község múltjának felkutatásáért tevékenykedik.

A solymári ásatások rövid története

Az első ásatást Mahler Ede régész vezette 1903-ban a Györgyhegyen. Nyolc római sírt tárt fel, a leleteket a Nemzeti Múzeumba vitte, de a helyszínről részletes tájékoztatót nem adott. Ma sem tudjuk az ásatások pontos színhelyét, mert az adott helynév kb. 1 négyzetkilométer területet nevez meg.

A második ásatást a Várhegyen dr. Valkó Arisztid tudományos kutató végezte 1928. és 1943. között, levéltári kutatásai alapján felfedezett és meg is talált várat feltárva. Az ásatásról megjelent nagyszámú közleményben ismertette a vár őskori, a bronzkor középső szakaszából való leleteket és a középkoriakat, amelyeket műemlék jellegű házában /Vasút u. 2./ vasárnap és ünnepeken 10 - 16 óra között mutat be az érdeklődőknek. (Ez dr. Valkó Arisztid halálával a kilencvenes évek elején megszűnt.)

A harmadik ásatást a létesülő cserépgyár területén, a Helytörténeti Bizottság tagjainak kutatása alapján dr. Valkó Arisztid bejelentésére a Nemzeti Múzeum régészei végezték, Dr. Kocztur Éva ásatásvezető irányítása mellett 1970. és 71. nyarán. A leletmentő ásatás 7 őskori és mintegy 150 Kr. u. I - II. sz.-i római sírt tárt föl. A leletanyag a Nemzeti Múzeumban van, két szép urna, a régészeti tárlaton látható. Dr. Kocztur Éva a Múzeumi Hónap egyik előadásán számolt be az ásatásról 1977-ben Solymáron.

A negyedik ásatás tulajdonképpen a harmadikhoz kapcsolódik, mert a római temető szélén ásva bukkantak rá az első avar sírokra. Az ásatást dr. Török Gyula vezette 1971. –1974. között. A mintegy 160 avar sir leletanyaga a Nemzeti Múzeumban van, még feldolgozatlan, de a régészeti kiállításán különösen szép fülbevaló pár látható. Dr. Török Gyula ásatásvezető a Múzeumi Hónap egyik előadásán számolt be az ásatási eredményeiről.

Az ötödik ásatás a második folytatásaként ismét a Várhegyen folyt 1971. óta, a romok feltárása és sürgős konzerválása érdekében. A Várhegyen a Tanács kulturparkot kívánt létesíteni. 1971-ben az OMF irányításával előkészítő munkálatok folytak. 1972-től kezdve az OMF tudományos osztályának vezetője, Kozák Károly irányításával és e gyűjtemény vezetőjének szervezésével folyt az ásatás. 1974. tavasza óta Kozák Károly irányítása és vezetése mellett Feld István csoportja végezte a kutatást. A várhegyi ásatásokról dr. Valkó Arisztid és Feld István 1976. ban számolt be a Múzeumi hónap rendezvényén.

A Szélhegyen, vízvezeték árok ásása közben több csontváz került elő 1973. tavaszán. Az egyik koponyát a gyűjtemény vezetője kérésére dr. Nemes-kéri János professzor megvizsgálta és XVI. sz. - i leletnek tartja. 1975. tavaszán Feld I. szervezte régész-tábornak végzett bemutató ásatás során Tettamanti Sarolta , a Pest megyei Múzeumok Igazgatóságának tudományos munkatársa XIV. sz-i sírokat tárt fel a Szélhegyen. A gyűjtemény vezetője a Györgyhegyen 1972. áprilisában a felszínen egy sípcsontot talált, amelyet eke fordíthatott ki és amelynek korát Dr. Kiszely István , a MTA tudományos munkatársa XII. századinak határozott meg.

A gyűjtemény kiállításai

A gyűjtemény megnyitására az udvarra került az a hat sírkő, amelyet a gyűjtemény szervezője és vezetője választott ki a szanálásra szánt részben, a mostani temetőben. A tornác üres volt, a három szobában az anyag asztalokra rendezetten, kiállításszerűen került bemutatásra. A falakon mintegy 70 fotótabló volt, amelyeket a község 700 éves jubileumi kiállítására fényképezett, illetve nagyított Seres István, a Tanács VB. titkára 1966-ban. Két bábu volt népviseletbe öltöztetve, a néprajzi anyag pedig a tablóképek alatt volt elrendezve. A kiállítás sikeréről vendégkönyvi bejegyzések tanúskodnak. Egyesek a népviseletet, mások a parasztszoba régi bútorait, vagy a háziipar, kisipar eszközeit fogadták különös érdeklődéssel. Ez a kiállítás 1973. június 1.-ig volt látható, akkor a hátsó szoba fala megroskadt, a szobát ki kellett üríteni.

A második kiállítás megnyitására a nyári zárva tartás és a fal kicserélése után 1973. november 10-én került sor. A kiállítási anyag 1974. augusztus 19.-ig két szobára húzódott össze. Az iskolának ajándékozott kőzetsorozat és geológiai térkép helyett újat készített a gyűjtemény vezetője. Míg a bemutatás két szobában történt, a lezárt harmadikban, lázas ütemben folyt a népviseletet bemutató bábuk vitrinjének festése, üvegezése, berendezése és a háziipari, háztartási eszközök elrendezése. Az újjáépített fal azonban salétromos lett, nagy fáradsággal az egész falat le kellett takarni a község történetét összefoglaló nagy plakátokkal. 1973 tavaszán került a gyűjteménybe a szobortalapzat valamint az egykor a kegytemplom előtt álló, hazánkban egyetlen ilyen típusú forrásszobor darabjai, töredékei, ezután a kukoricaőrlő a tornácra; az udvarra pedig Merényi M. cséplőgépe, Dér L. itatója, Jóhn, féle -sírkő, a Strack kút, Mentesi J . szekere, Sarlós András századelejei vetőgépe egyebek között.

A harmadik kiállítás megnyitására az udvaron és a tornácon az előbbiekben vázolt kép fogadta a látogatót, de jelentős változást hozott a nyáron megépített szín, mert fedél alá kerülhettek a gépek és a kocsik.

Az épületben újból három szobában mutathattuk be az anyagot.

Az első szoba Solymár természeti viszonyaival és őstörténetével ismertetett meg. Solymár geológiai lépcsője, térképe, kőzetmintái és a fúrómagok az újdonságok. A barlangászaink térképező munkájáról készült felvételek, az Ördögbarlang cseppkövei és az új barlangtérkép ad bepillantást nehéz és szép, értékes munkájukba. A falakon Solymár környékének legszebb részletei, ásatási felvételek, Solymár ábrázolása régió térképeken, IV. Béla oklevelének fotómása és a várfalrészletek fényképei a várból láthatók. A tárlókban őskori tárgyak, római edénytöredékek, fémtárgyak a középkori várból és az OMF által feltárt és restaurált kályhaszemek, ablaküveg darabok, edénykerámiák, állatcsontok voltak.

A második szoba: a 19 sz. - i parasztszoba, bútorokkal, használati tárgyakkal, két festménnyel, a népi hagyományok emlékeivel. Az asztaltárlókban régi könyvek, iratok, a község két régi pecsétjének felnagyított kerámia mása, a sublóton pedig a hagyományos dísztárgyak, csészék. stb. nyertek elhelyezést. Az ablakon csipkefüggönyök, a falakon képek, óra voltak.

A harmadik szoba a néprajzi, háziipari gyűjtemény. Az ajtó mellett két-két üveges szekrény, benne vőlegény, menyasszony, menyecske öltözéke, kendők, ruhadarabok stb. Ugyanitt iskolás lányok kézimunkái emlékeztetnek egykori tanítóik igényességére.

Az egykori híres rózsalakodalmak jelenetei fényképeken idézik a múltat.

A szoba nyugati falán Solymár történetét összefoglaló plakátok láthatók, ezeken térképvázlatokba rajzolt leletek, alattuk a Valkó gyűjtemény leleteinek fotói. Félkörben az ablaktól a hátsó ajtóig háziipari szerszámok, háztartási eszközök, fából készült használati tárgyak, kerámia edények, guzsaly, rokka, motolla, favilla, vonókéspad, mind helybeli felhasználású és solymári kisipari termék kerültek kiállításra.

A harmadik kiállítás / 1974. aug. - 1978. febr. / idejére esik a szín építése, / 1974. /benne nyert elhelyezést a bálványos borsajtó / 1975. / Dér Tamás kocsija és Kurcz Antal szántalpa. A szín oldalainak felfalazása és a padlózat betonozása / 1976. /, a forrásszobor darabjainak összeillesztése / 1977. / jelentettek előrelépést.

A negyedik állandó kiállítás 1978. május 28-án nyílt meg. Az anyag csoportosításában és elrendezésében, fríz fényképsorral díszítetten került a látogató elé.

Az első szobában Solymár őstörténete, őskori, római avar kori, és magyar középkori emlékanyag látható új elrendezésben, részben az eredeti tárgyak, részben másolatok, fényképfelvételek bemutatásával. A szoba bal oldalán az őskor kerámia töredékei, kiegészített edényei, s a római uralom idejének emlékei láthatók. Az itt élt népek még igen egyszerűen, főleg edényeik dekorálásában fejezték ki szépérzéküket, de más használati tárgyaik megformálásában is hasonló törekvések jelentkeznek / fríz fotók/. Solymár római kori időszakának jeles reprezentálója a Nemzeti Múzeumba vitt Vivianus sírkő, és a Valkó gyűjtemény eredeti darabja, amely itt fényképen látható.

A szoba jobb oldalán a középkor, főleg a vár feltárásakor előkerült leletanyaga, kerámia és fém tárgyai idézik a magyar középkor emlékeit. A nyílhegyek, szögek, pántok, patkók, sarkantyúk, sarló, kardpenge, zabla, kerámia töredékek, kiegészített edények ugyanúgy emlékeztetnek a török hódoltság alatt kipusztult magyarokra, mint a még korábbi évszázadokban itt élt és a település nevét adó királyi szolgáló népekre a “solmárokra”. Látható IV. Béla király oklevelének fényképe is, melyben Solomárnak nevezi a mai Solymár ősét. A leletanyag több ásatásból, felszíni gyűjtésből került a gyűjteménybe. A frízen a várfalak és a várhegyi ásatás leleteinek fényképei láthatók.

A második szoba címe: Ünnepek és hétköznapok a régi Solymáron. A hódoltság utáni újratelepülők, rácok és a későbbi németek leszármazottainak 50 - 80 évnél is régebbi népviseletét, népművészeti anyagát foglalja magában öt tárlóban, meg azokon kívül elhelyezetten, a fríz képeivel összefüggésben, a pólyás baba, az óvodás kislány, az iskoláskorú fiú, a fehér díszkendős nagylány, a díszruhás menyasszony és fehérkabátos vőlegény, valamint az idős pár népviseletbe öltöztetett alakja a falusi ember életének négy évszakát idézi. A fali tárlóban kerámia tárgyak, edények, dísztárgyak, kézimunkák, eszközök vannak, a sarokban régi sekrestyésház makettje a kétszáz év előtti solymári ház típusa, míg a bölcső, rokka, tulipános láda múlt századi.

A fríz képsora a múlt idők ünnepi eseményeit és alatta a munkás hétköznapok emlékeit tükrözi, amelyek a falusi ember éltének színfoltjait is jelentik. A képsor végigvezet a születéstől, egy dolgos élet után a közösség megbecsülésétől kísért utolsó útig. A munkás hétköznapokat jelző képek tartozékai a különböző szerszámok. Egy nagy festmény egy kislány tragikus szerencsétlenségének emlékére készült. (Ez a kép a huszadik század elejéig a solymári templom falán volt.)

A harmadik szoba a solymári Vermes Lőrinc féle szatócsbolt berendezésének felhasználásával egy régi solymári vegyeskereskedés emlékélt eleveníti fel. A közös rendezésű bemutató a Magyar Vendéglátóipari Múzeum kihelyezett kiállítása, mert a Vermes féle üzlet már e Múzeum tulajdona, és csak solymári eredete miatt került vissza 1978-ban.

A kapualjban Solymár panorámaképe, kútkávának átfaragott római szarkofágfedő és az Ördögbarlang régi rácskapuja volt.

A folyosón álló római szobortalapzathoz helyi monda fűződik. Mellette rozettás kerámia négyzet, a vár kőablakkeret párja, és a várkapuoszlop lábazati tagja van elhelyezve. A folyosó sarkában, hazánkban egyetlen ilyen típusú forrásszobor alapzatának két tagja és a hozzávezető vályúcsatorna vezeték darabjai a jelentősek. Mellettük pedig Nessl bányaintéző vörösmárvány sírköve.

Az udvarban jobbra látható két latinszövegű sírkő 1736. és 1726. évszámmal, mellettük két szív alakú, latin betűs, németszövegű, ráctípusú kő 1754. és 1756-ból. A további három kő későbarokk, középsője dobalakú feliratos résszel 1774-ből, míg két szomszédja még szívalaku, német típusú. Az utolsó kettő a klasszicizáló korból való 1833. és 1836-ból leegyszerűsített formákkal, dobalakú feliratos résszel. Az udvart 4 vörösmárvány etetővályú osztja ketté, amelyeket a budai várból a múlt századi építéskor szereztek meg a solymáriak.

A színben látható a múlt századi Clayton rendszerű daráló, mellette a borászat kellékei: permetező, lopótök, puttony. A gyűjtemény igen látványos darabja a bor-sajtó, kőtála 1868-ban készült, Manhertz Márton MGTSZ elnök ajándéka. A mellette álló cséplőgép e század első harmadából való és Merényi Mihály az MGTSZ volt elnöke adta. A mögötte álló, restaurálásra váró szelelőrosta Mentesi József, a vetőgép Sarlós András , a szántalp Kurcz Antal ajándéka. Mellette Dér Tamás solymári építésű kocsija és emellett Mentesi József Alföldről származó szekere áll, mindkettőn vaseke, ill. eketaliga van. A kocsik mögött van a Milbich család favázas Vidáts ekéje és a Ringler család hajdani járgányos cséplőgépének darabjai. Utóbbiak alapos restaurálást igényelnek.

A Helytörténeti Gyűjtemény fennállásának 15. évében a solymári gyógyszertár officinájának bemutatásával nyitotta meg ötödik állandó kiállítását.

A már negyedik helyről ötödik helyre költöző patika a korszerű igényeknek megfelelőem korszerű bútorzatot kapott, a régire a leselejtezés várt. Ezt sikerült magakadályoznom azzal. hogy az officina berendezését elkértem múzeumi megőrzésre. A megyei Gyógyszertári Központ igazgatója hozzájárult kérésem teljesítéséhez, később presztis kérdést csinált a döntésből és a korábban begyűjtött és őrzött edényeket, tégelyeket, üvegeket is megküldte, visszaállította az eredeti állapotot. Köszönet érte.

A berendezés szecessziós, ezt faragott díszítő elemei is hangsúlyozták. Eredeti barna színét 1972 előtt olajfestékkel zöldre, majd a következő gyógyszerész fehérre festette. A Központ gesztusát azzal a szerény vállalással viszonoztam, hogy összeállítottam a gyógyszertár humán oldalú történetét és egymást követő gyógyszerészekről készített karcolatokkal és a patika megnyitásának dokumentált leírásával.

Hosszas és sokszor kilátástalan kutatással megszereztem egykori gyógyszerészeink arcképét is és a képek bemutatásával állítottam emléket értékes szolgálatukért. Az ötödik állandó kiállítás 1987. október 11. én nyílt meg.

Végül 1987 tavaszán került a gyűjteménybe megőrzésre a miniatűr “Solymári lakás” és a “Kis disznóól”, amelyeket a solymári óvodának ajándékozott az egykori solymári óvodás, iskolás ipari tanuló, majd 1946-ban kitelepített kovácsmester: Scholl János.