Beszámoló a húszéves Solymári Helytörténeti Társaság ünnepi tanácskozásán
Dr. Jablonkay István

 

1990

Tisztelt ünnepi Tanácskozás!

 

Társaságunk megalakulásának 20 éves fennállására emlékezünk a mai visszapillantó tanácskozásunkon. Húsz év nagy idő, sokunk számára nem ismétlődő, ezért illő, hogy számvetés értékű legyen emlékezésünk arra, amit az eltelt két évtized alatt időnkből, energiánkból áldoztunk Solymár múltjának kutatására.

A 700 éves jubileum óta volt a solymári levegőben egy fokozódó érdeklődés községünk múltja iránt. Az 1970 májusában az épülő cserépgyár területén Dér László és Dr. Valkó Arisztid társaságában végzett sikeres próbaásásunk során előkerült római leletek bizonyító erejűek voltak, s az 1970. nyarán a Magyar Nemzeti Múzeum által feltárt római temető ásatási tapasztalata cselekvésre késztetett. Ezért a solymári Helytörténeti Társaság 1970. december 27.-én, kimondta önszerveződéssel történt megalakulását a Templom tér 24. sz. házban. Tette azzal a célkitűzéssel, hogy a község múltjának kutatását, a még meglévő, megmenthető emlékek gyűjtését és múzeumban való megőrzését, valamint a pusztuló várromok védelembe vételét megvalósítsa.

A Társaság tagjai azok lettek, akik leggyakrabban a 6 h 50 -es autóbusz járaton állva utaztak együtt munkahelyeikre, útközben beszélgetve azonos szemléletük alapján késztetést éreztek arra, hogy lépéseket tegyenek a kallódó értékek, jelentősebb szellemi és tárgyi emlékek megmentésére. Az Országos Levéltárba tartó Dr. Valkó Arisztid útközben sokat beszélt a vár ásatási tapasztalatairól, sürgetve annak védelembe vételét.

Az alakuló ülésen résztvevők sorrendiségét az Abc betűrendje határozza meg máig is, neveik alapján: Dér László, Dr. Jablonkay István, Kelemen István, Magyar Ferenc, Seres István, Dr. Szabadkai József, Dr. Valkó Arisztid . Ők az alapító tagok. 1971. januárjától Karácsonyi Ernő is rendszeresen, hosszú évekig részt vett a Társaság munkájában. A kérdések egyik részének legjobb ismerője kétségtelenül Dr. Valkó Arisztid volt, aki már vagy 4 évtizeddel korábban elkezdett foglalkozni a régi Solymárral, különösen a megtalált várunk kiásásával, történetének levéltári kutatásával, és aki gazdag leletanyagot gyűjtött Solymár őskori, és középkori időszakából. Ezekről számos publikációban adott számot.

Mint a Társaság önként vállalt ügyvezetője, megőriztem mind a 83 tanácskozáson elhangzott számottevő problémát, javaslatot, információt, általában személyekre lebontottan, melyek mindnyájunk tájékozottságának gyarapodását szolgálták. Nagy segítséget nyújtott kutatásunkban az oklevél-értelmezésekben kiváló, hivatalos szakértő, vidékünk legközelebbi múltjában óriási áttekintéssel rendelkező Marlok István apátplébános, aki több tanácskozásunkon részt-vett, mint Társaságunk tiszteletbeli tagja, és akit sajnos évek óta tartó mozgáskorlátozó betegsége akadályozott meg abban, hogy ma jelen lehessen. Illesse önzetlen segítő készségéért ez alkalomból is hálás köszönetünk.

Sok hasznos útbaigazítást köszönhetünk a széles látókörrel, gyakorlatias érzékkel rendelkező Magyar Ferenc főszerkesztő és egyház diplomata tagtársunknak, aki mind a levéltári, mind a várunk újraásatása kérdésében értékes tanácsokat adott. Itt mondok köszönetet nem kiemelt minden tagtársunknak is értékes hozzájárulásaikért, kiegészítéseikért.

Köszönettel tartozunk Társaságunk munkája iránt figyelmet tanúsító, azt segítő, nem solymári, tiszteletbeli tagtársainknak, akik a szomszéd községekben végzik nagy sikerrel folytatott kutatásaikat, de szívesen közölve a ránk vonatkozó adatokat. Igy a hidegkúti kör sajnos nem régen elhunyt vezetője, Kovács Géza mérnök, a kör másik vezetője, a nálunk előadást is tartó, múzeumunkat értékes emlékkel megajándékozó Toperczer Oszkár mérnök, a Nagykovácsi helytörténetét kutató Szatmári Lajos történész, szakfelügyelő, a mai körvezető Deme Géza , Kovácsi kulturális életének irányítója. Pilisvörösvár apátplébánosa Marlok István és a nagy kutatói tapasztalattal rendelkező Fogarasi Mihály tanár is figyelemre méltó módon segítette a felmerült problémák tisztázását. Tiszteletbeli tagjai Társaságunknak a pilisszentiváni Engert Miklosné helytörténész, múzeumszervezők, munkásságukról előadást tartottak Társaságunkban.

Említést kell tennem Hegedűs Lászlóról , aki levéltári kutató és már több alkalommal tartott beszámolót, Solymárt érintő felfedezéseiről. Illesse köszönet mindazon helybeli adatszolgáltatókat, akik hozzásegítettek az újkori Solymár képének gazdagításához.

Társaságunk 8 tagja csatlakozott 1972-ben, mint pártoló tag, Csécs Mária mérnök, dr. Hartig Miklos . Társaságunk aktív tagja lett 1975-ben Marlokné Cser - venyi Magda tanár, 1977-ben lett tagunk Kelemen Istvánné tanár, karnagy, népdalkutató. Ugyanez év februárjában írásban leköszön Magyar Ferenc alapító tag egyre szélesebb körű elfoglaltságára hivatkozva. Lemondását nem fogadjuk el, de tartósan szabadságoljuk. 1978-ban lép sorainkba Vácz József tanár, majd 1981.-től a Vörösváron lakó Gromon András lép Társaságunkba, ki már korábban is eljárt vörösvári T. tagjainkkal együtt tanácskozásainkra. A solymári születésű Tolnay Jenő , műszaki ellenőr 1986 - óta, Hamvas Márton mérnök 1987 óta tag.

Súlyos vesztességek érték társaságunkat: 1985-ben Dér László , 1987-ben Dr. Szabadkai József , 1988-ban Dr. Valkó Arisztid alapítótagok, ez évben Kovács Géza tb. tagunk hagyott el végleg bennünket. Emlékük legyen áldott. 1 perces néma felállással rójuk le kegyeletünket emléküknek. Köszönöm.

Társaságunk tanácskozásait váltogatva tartotta a tagok lakásán 5 évig. 1976-tól pár évig a Művelődési Házban, majd a 80-as években Múzeumunk lett a Társaság székháza, csak a nagy látogatottságú tanácskozások színhelye a művelődési ház.

A tagság aktivitása abban különbözik, hogy egy része megosztja ismereteit a tanácskozásokon kiegészítés, hozzászólás, vagy legújabb információ közkinccsé tételével, míg a másik rész gondolatait, tanulmányait írásba is foglalja. Utóbbiról kerülnek ki a sokszorosítható tanulmányok. E csoportba tartoznak: Kelemen Istvánné, Marlokné Cservenyi Magdolna, Seres István, Tolnay Jenő, Vácz József.

A tagság hármas főcélkitűzése az írásbeli emlékek felkutatása, a mentés, a tárgyi emlékek megőrzése a létesítendő múzeumban, a romos vármaradványok minél gyorsabb konzerválása. Az első három téma folyamatos, nem befejezhető. A Múzeum megteremtése ment a leggyorsabban. A Tanács és a Pilisvölgye MGTSZ szerződést kötött egymással múzeum létesítésére, a Tsz. adta a Templom tér 2. sz. nagyon elhanyagolt épületet, a Tanács tataroztatta. A Tanács hivatalosan felkért a múzeum megszervezésére. Eddig négy állandó kiállítás pergett le, az ötödiket 1987. október 11-én a solymári első patika / új szerzemény / bemutatásával nyitottam meg. Évente több ezren, nagyszámban iskolai csoportok látogatják. Az eltelt első évtizedben fontos bővítés volt a nagy szín és a kis ház létrehozása. A gyűjtemény él, 1989-ben a Tanács a kőtári anyag és leletek jelentős részét megvette Dr. Valkó Arisztidnétól . E bővítés végleges elhelyezése még megoldásra vár.

A várromok konzerválása érdekében Dr. Valkó Arisztiddal , más alkalommal, Seres Istvánnal együtt vettem fel a kapcsolatot az OMF illetékeseivel a konzerválási terv elkészítése érdekében. Sikerült az OMF tervezési osztálya vezetőjét és a régészeti osztály vezetőjét helyszíni szemlére kihozni, majd a tapasztalataik alapján több tanácskozás után megkezdődött a felmérés és utána 1971 júniusában az ásatás, melynek 3 évig /súlyos balesetemig / egyik vezetője voltam. Az OMF szempontja az volt, hogy mindent tudni kell, ami a mai felszín alatt is van, ahhoz. hogy el lehessen készíteni egy helyreállítási tervet. Addig a felszín feletti részekre nem lehet ráfalazni védő falat, míg nincs terv az egész romtérség egységes rendezésére. Az ásatási anyag, a leletek egy része 1978-ban visszakerült múzeumunkba. Az ásatás 1971-77 közt folyt a hegyen, még két évig tartott utánjárásom, míg a rekonstrukciós terv elkészítésére sikerült vállalkozót találnom, az ásatási jegyzőkönyvek alapján. A kész terv 1979. november 19-én jutott el a Tanács íróasztalára és onnan hamarosan valamely szekrénybe, fiókba. Ott alussza Csipkerózsika álmát, míg valamikor megvalósulhat. Megjegyzésem: Elmaradt a feladat társadalmi síkra tétele, ami legalább 25 % csökkentést hozott volna az önként vállalt fuvarok, kőanyaggyűjtés és felhordás megszervezésével. Ha Solymár, akkor letett volna x összeget az induláshoz, ugyanannyit az OMF is letett volna melléje támogatásként.

Középkori várunk széles hatósugarú a maga idejében, ezért néhány szót ne sajnáljunk tőle. A vár és környéke műemléki védett terület. No ezt ma nem lehet látni, mert a Rozmaring Tsz a Várhegy alját telerakta magtárral, méreg raktárral !!!, legújabban betonkeverővel, mintha a község széles határában máshol nem fért volna el. Úgy tűnik, mintha a Tsz. számára a kulturális értékeket védő törvényes előírások nem is lennének. Üdvözlöm Dr. Borovszky Éva orvosnőnek a Hírmondóban megjelent állásfoglalását, amit a község érdekében, így a várhegy ügyében tett és várhatóan tenni fog. Példája követendő, mert Buda, Visegrád, Esztergom kivételévvel a középkorban, Pilis megyében egyedül Solymárnak volt vára. Ennek jelentőségét lebecsülni nem szabad.

Egyes szerzők megemlítik, hogy a solymári erdőkre is kiterjedő többnapos vadászaton vett részt európai tekintélyű uralkodónk III. Béla vendégeivel, a keresztes hadjáratot vezető Rőtszakállú Frigyes német császárral. Kétszáz évvel később, az 1360-as évek végén már épül a vár a dombon és újabb kétszáz év múlva a török felégeti, a község is kihal és újabb kétszáz év múlva, a betelepülő új lakosok köveit széthordják, felhasználják. Társaságunk feladatának tekintette várromok konzerválásának ügyét , Dér László és Karácsonyi Ernő mérnökök felmérték a dombtetőt, magam 3 évig vezettem az ásatást Kozák Károly régésszel együtt. Eközben számos szemlén vettünk részt az új feltárások kapcsán. Valkó féle első ásatás felszínre került maradványai 3 évtized alatt sokat károsodtak, ezért lépni kellett. A második ásatás végén már a terv is elkészült, csak végre kéne hajtani.

Más műemlékek számbavételére is sor került, műemlék értékű épület maga a múzeum. A búsuló Jézus a Templom téren és a Terstyánszky úton. A Nepomuki szobor a Mátyás király utcán, máig is tart a kutatás a Templom téren egykor állt forrásszobor után, ami hazánkban egyetlen ilyen volt. Már a Múzeumban van a római szobortalapzat 17 éve, a forrásszobor vezetékének darabjai is, és számos idejében megmentett tárgy, kép, könyv, irat, mezőgazdasági eszköz, sokuk önkéntes felajánlással, népviselet, a mindennapok és a háztartás használati tárgyai, a helyi hagyomány tárgyai stb. Megőrzőjük a múzeum.

Sikerrel jártak azok a kezdeményezések, amelyek a község rég, vagy közelmúltjához kapcsolódó jelentőségű emléktárgyak begyűjtésére és megőrzésére irányultak.

A társaság tanácskozásain régóta emlegetett, de nagyon lassan testet öltő témakör a község monográfiájának összeállítása. Néhány éve a kitelepítettek megjelentették igen sok itthon gyűjtött adat ellenére, meglehetősen sok hibával összeállított Solymár könyvüket. Ez a körülmény is sürgetően hatott saját monográfiánk megírására. Szerkesztője Seres István . Az egyes fejezetek megírását a Társaság tagjai vállalják. Kívánatos, hogy ki-ki azzal járuljon a mű megírásához, amely témakörben a legotthonosabb.

A régmúlt, ókor, középkor számunkra sajnálatosan rendkívül szegény emlékanyaga a várunkat itt-ott említő okiratoktól eltekintve nagyon kevés egy elfogadható kép összeállítására. A hódoltság alatti Solymár kihalt, a megyei levéltár anyaga a füleki várban válik a tűz martalékává, csakis az újratelepülés óta kutatható eredményesen Solymár.

A levéltárak, könyvtárak ostroma általánossá vált. Ebben a sok évtizedes gyakorlattal rendelkező Dr. Valkó Arisztid adott át fontos tapasztalatokat. Az államvizsga dolgozatát író Cservenyi Magda történelem-német szakos tanárjelölt fontos adatokat szerez meg a parlamenti könyvtárban. A Pest megyei levéltárban korábban Seres István. M. Cservenyi Magda , Vácz József , kissé később jómagam, kutatott a saját részterületén. De Dr. Valkó Arisztid és Dr. Szabadkai József is talált hasznos adatokat. Az Országos Levéltárban a földbirtokosok fondjait kikérve sajnos azzal jött vissza a kérőlap, hogy a fond elégett 1956. november 4.-én. Fontos forrás a kutatásban az Országos Széchenyi Könyvtár, a Szabó Ervin, az Egyetemi Könyvtár, melyekben gyakran fordultunk meg, olykor sikeresen. Magam jártam a Fővárosi Levéltárban is, de 1974-ben, hármasban Seres Istvánnal és Kelemen Istvánnal leutaztunk Veszprémbe, a Káptalani Levéltárba adatokat keresni, hiszen Solymár 1777-ig a Veszprémi egyházmegyéhez tartozott. Itt Körmendi plébános, levéltáros és a nagy tudós Pfeiffer kanonok adtak választ kérdéseinkre. Itt láthattuk a híres Padányi Biró Márton püspök által elrendelt összeírás kötetét. Sok érdekes tapasztalattal tértünk haza, igy azzal is, ami a török dúlás után megmaradt, meg azzal, hogy milyen iratokat találhatunk Fehérváron.

Fehérvárra is forrásanyag keresése miatt mentünk Dr. Szabadkai József kanonok kocsiján. Ezen Dér László, Kelemen István és jómagam vettünk részt négyesben. A továbbiakhoz itt is értékes ismereteket kaptunk. Sajnos a helybeli forrásanyag legnagyobb része 1862-ben a solymári tűzvész áldozata lett.

Míg a középkorból csak egyetlen lakó nevét ismerjük, a birtokosok neve jobban megmaradt. Nána comes, Nyulak szigeti apácák kolostora többször is, 1337-ben Drugeth Vilmos bérbe kapja benépesítésre, de később újra az apácáké, akik elcserélik Lackffy bán fiával, azok tolnai falujáért. Az akkori Solymár a mai Káposztás kertek területén állhatott. 1380 körül már áll a Lackffí nádor építtette vár és a továbbiakban a falu már csak, mint várbirtok szerepel Alsókovácsival és Páty fele birtokával. 1397-ben Zsigmond zálogosítja el néhány évre a kusalyi Jakcs családnak. Utóbb újra Zsigmondé, itt oklevele keltez 1404-ben. Az 1430-as években Borbála királynéé a vár. 1435-ben Sano tartja hatalmában félévig. A vár és birtok Borbáláról Erzsébet királynéra száll. A királyné 1442-ben a Korbávai grófoknak zálogosítja el, majd I. Ulászló király a Czudar családnak adja, akik 1444-ben a Rozgonyiaknak zálogosítják el, akiktől viszont a Garaiak szerzik meg 1445-ben. A család kihalásáig, 1481-ig birtokolják. 1482-ben Mátyás fiának Corvin Jánosnak adja. E birtokában még II Ulászló és a főurak megerősítik 1490-ben, de rövidesen eladja Ráski Balázs nevű hívének. Őtőle cseréli el II. Ulászló Végles várával, majd átépítteti, díszítteti, halála után, 1518-ban a Podmanickiak megszállása alatt áll. 1526-ban Thurzó Elek kincstartó átengedi II. Lajosnak, a király a mohácsi csata előtt egy hónappal átadja Bakics Pál vajdának. Solymár ekkor még oppidum. 1529-ben János király elfoglalja Budát, Solymár várát pedig Buda városának adja.

Solymár elpusztul a hódoltság alatt. A föld birtokosa az 1670-es évektől Wattay Pál családja, az 1740-es évek végén Tersztyánszky esztergomi tartományi kormányzóé. Ő adja át közeli rokonának Majthényi Károly septemvírnek, leszármazottaitól pedig gróf Karácsonyi Guidó veszi át és fiára, Jenő grófra hagyja, aki 1933-ban hal mg. Utóda unokaöccse, kit adoptált gróf Karácsonyi Keglevich Imre.

Végül a tagjaink munkásságáról. A sort Dr. Valkó Arisztid nyitja meg, aki az első ásatás tapasztalatairól tudományos és népszerűsítő, valamint a napi sajtóban közölt cikkeket, tanulmányokat.

/ Feld István a második ásatás második szakaszának vezetője államvizsga dolgozatot és két tanulmányt irt a várról. /

Seres István a község krónikájának többször kitüntetett írója most a Solymár monográfia írója és szerkesztője Solymárt több oldalról mutatja be a második világháború koráig.

M. Cservenyi Magdolna tanár 3 tanulmányban foglalkozott a hódoltság utáni Solymár újratelepülésével, a betelepülők nehéz sorsával, a késői leszármazottak megőrzött népi hagyományaival, népszokásaival, dalaival.

Tolnay Jenő pár éve kapcsolódott körünkbe. Élő lexikon, visszaemlékezik több mint 70 évre, Vasúttörténeti tanulmánya a vasút döntő szerepét elemzi Solymár életében.

Kelemen Istvánné főleg népszokás, népdalgyűjtő tanárnő, karnagy. A solymári népdalgyűjtés c. nagyelőadása 1974-ben minden hozzáértő figyelmét felkeltette. Kisebb tanulmánya a Húsvéti népszokások. Mint karnagy sok sikert aratott ifjúsági énekkarával, de még ezt is felülmúlta asszonykórusával elért sikersorozata, első helyezések, sikeres külföldi fellépések. Jellemzője a roppant önfegyelem és igényesség. Ez mutatkozik meg főműve: a solymári népdalok és egyházi énekeket feldolgozó munkájában. A MTA Zenetudományi Intézete évtizedek óta legigényesebb gyűjtése, méltó helyet foglal el Bartók és Kodály gyűjtései mellett. Büszkék vagyunk Társaságunk legsikeresebb alkotó tagjára.

Vácz József tanár kutatótársunk a reformkorra specializálta magát. Forrásanyaga kutatásában igen igényes csakúgy, mint az adatok felhasználásával készített tanulmányaiban. Adatközlése pontos, megbízható, stílusa roppant olvasmányos, az olvasó pillanatok alatt benne él a korban, melyet megrajzol, nyelvezete választékos. 6 tanulmányát őrizzük, melyek közlésre érdemesek.

Utoljára magamról: Sokirányú tevékenységem miatt több félkész tanulmányom várja befejezését. A múzeum számára megszerzett gyógyszertár berendezés ellentételeként vállaltam a solymári Gyógyszertár humán történetének összeállítását. Át is adtam. Azzal adták vissza, hogy szeretnék a megye gyógyszerészei részére pályázatra bevenni, ha társszerzőként szerepelne Jóhn Jánosné helybeli gyógyszerésznő. Ő vállalta és megírta a gyógyszertár laboratóriumi oldalát és a gyógyszertár fejlesztéstörténetét. Újra beadtuk és a pályázatot megnyertük.

Nem a társaság tagjai közül, számos riportíró cikke, Turista magazin, Pest megyei Hírlap, intézmények kiadványai, útikönyvek foglalkoznak Solymárral, de vannak helybeliek is. Pl. Imrei Rezsőné , ez újjászülető Solymár történetének majd másfél évszázadával foglalkozik államvizsga dolgozatában. Berkes Eszter tánctanárnő Solymáron tanított táncot s közben népdalok, népszokások, népi táncok területén végzett értékes gyűjtő munkát.

A Társaságot kérte fel a Tanács javaslattételre a már időszerűtlenné vált utcanevek megváltoztatására, új névadók javaslatba hozására. Társaságunk a kérdést megvitatta, javaslatát megküldte.

Az évfordulón 20 évi munkásságról nem lehet a teljesség igényével beszámolni, inkább utaltam községünk történetére és Társaságunk főbb tevékenységére.

Köszönöm figyelmüket.

 

**************************************

 

(E beszámoló 1990. ben íródott. Azóta a Solymári Helytörténeti Társaság keretében megalakított Helytörténeti Alapítvány 1993-ban kiadta

Seres István : Solymár története, és néprajza, című 347 oldalas munkáját;

1992-ben Vácz József : A solymári kegykép története c. 88 oldalas munkáját;

Kelemen Istvánné : solymári népdalgyűjtésének eredményeképpen 1995-ben “Liedgut des ungarn-deutschen Dorfes Schaumar /Solymár” című 500 oldalas könyvét:

valamint 1999-ben a “Tájak, Korok, Múzeumok Kiskönyvtára sorozat 628. számaként Jablonkay Mária szerkesztésében “Solymár: Látnivalók” című 32 oldalas kiadványát.

A fenti beszámolóban említett Cservenyi Magdolna, Csécs Mária, Feld István, Hegedűs László, Kocztur Éva, Tolnai Jenő és Dr.Valkó Arisztid, valamint a beszámolót író Dr.Jablonkay István által említett, és irt, a Solymári Helytörténeti Múzeumban őrzött munkák e könyv “Adalékok” című részén, teljes egészében szerepelnek.

Megjegyzem, hogy e könyv (a rendelkezésre álló kevés idő miatti, még nem teljesen kész, javítás előtt álló részét) sokszorosítva és beköttetve a Helytörténeti Társaság 30 éves jubileumi, és egyben a 2000-2001. millenniumi záró ünnepségen a Helytörténeti Társaság élő tagjainak, illetve az elhunytak hozzátartozóinak Jablonkay Mária, a Helytörténeti Társaság jelenlegi elnöke ünnepélyes keretek között adta át.

A Helytörténeti Alapítvány, a Társaság programjának megfelelően 2000-ben, a helyi Önkormányzat támogatásával elkezdte a solymári vár romjainak konzerválási, és bemutatásra alkalmassá tételi munkálatait, melyek az ugyancsak folytatás alatt álló ásatásoktól függően, befejezés előtt állnak).

 

<< Vissza