Útkaparók

Ez a foglalkozási ág a második világháború után szűnt meg, előtte komoly szerepe volt a közlekedés biztosításában. Régen az országos főutakat még nem aszfaltból, vagy kockakőből készítették, hanem a makadám utak voltak általánosak. Ezek az utak úgy készültek, hogy az elegyengetett földön előbb nagyobb köveket hengereltek be, ezekre kisebb kövek kerültek ugyancsak behengerlésre, majd a tetejére kőzúzalékot szórtak. Az útépítés során, a hengerléssel egyidőben, bőségesen locsolták az elteregetett köveket, hogy a hézagokat a bemosott apró kő minél jobban betöltse. Ezt az útépítési módot a feltalálójáról, egy bizonyos Mack Ádám angol mérnök neve után makadám útnak nevezték el.

Ez az útfajta a korabeli közlekedési igényeknek megfelelt, de volt egy nagy hibája. Ha a felülete valahol megsérült, ami könnyen előfordult, a kátyúba belemenő következő kerék a sérülést megnagyobbította és rövidesen annyira tönkrement, hogy a közlekedést már akadályozta. Ezért hozták létre az útmesteri, illetve a beosztásába tartozó útkaparói szolgálatot. Ezeknek a feladata volt az utak rendszeres ellenőrzése és a legkisebb észlelt hiba azonnali kijavítása. Erre a célra az utak mentén, megfelelő távolságra elhelyeztek egy-egy kocsirakomány útfenntartási anyagot, szükséges méretű követ és kőzúzalékot.

Az állami utaknál, mintegy 5 kilométerenként un. útkaparóházat építettek, ahol ezek az emberek készenlétben voltak és szükség esetén azonnal intézkedhettek. A solymári útkaparóház a Bécsi úton, a jelenlegi 18-as számú BKV végállomás és a Csobánkaí patak hídja között volt. Az épület még ma is áll. A legközelebbi ilyen útkaparóház Pilisvörösváron volt, a község előtt az út baloldalán, a jelenlegi Shell benzinkút közelében. Ezt az épületet sem bontották még le. A solymári temetővel szemben az útelágazásban lévő háromszögű terület a közút részét képezte, s ott tárolták rendszeresen a vasúton érkezett útfenntartási anyagot, ahonnan a szükséges helyekre szállították.

Az utak padkáján megfelelő távolságra elhelyezett makadám zúzalék prizmák eléggé veszélyesek voltak. Pl. az ötvenes évek elején a solymári temetőnél lévő kanyarban, egy gyorsan hajtó katonai jármű felszaladt a prizmára, felborult s maga alá temetett egy kiskatonát, aki a helyszínen meghalt.

A községeket összekötő útvonalak korszerűsítése, aszfaltozása után ez a munka szükségtelenné vált, és az ötvenes évek után az útkaparói munkakörök meg is szűntek.

A makadám utaknak volt egy másik hibája is, száraz időben rendkívül porosak voltak. Ha egy gépkocsi végig ment az úton, már messziről lehetett látni a porfelhőt, és a felvert por belepte az egész környéket. Ez ellen az ötvenes években, a gépkocsi-forgalom növekedésével úgy kezdtek védekezni, hogy fáradt olajjal locsolták be évente, nyár elején az úttestet. Az olajréteg megköti a port és szinte egész nyáron pormentes utat biztosit. A későbbiekben fáradt olaj helyett olvasztott bitument használtak az utak pormentesítésére. A legtökéletesebb megoldást mégis az úthálózat korszerssítése során az aszfalt utak létesítése jelentette.