Terstyánszky emlékmű

 

Solymár község egykori földesura Nádasdy Tersztyánszky József volt, 1769-ben halt meg. Halála után került a község a kesselőkeői Majthényi család birtokába, akinek egyik sarja Majthényi Károly építtette a jelenlegi katolikus templomot.

A XX század elején, amikor megszüntették a régi házszámozási rendszert, és az utcákat elnevezték, új házszámokkal látták el, a temetőtől Pilisszentiván felé vezető utat Tersztyánszky József egykori solymári földesúrról nevezték el. Egyébként annakidején több solymári utcát neveztek el régi solymári földesúri család után.

A sors véletlen játéka folytán 1929. június 13.-án ezen az úton halálos kimenetelű motorkerékpár balesetet szenvedett vitéz Terstyánszky Ödön alezredes, az amszterdami olimpia magyar kardvívó bajnoka. Arról nincs tudomásunk, hogy a két hasonló név között rokoni kapcsolat van-e? Annak idején Solymár község elöljárósága a baleset helyszínén emlékművet állíttatott. (Méltó síremléke a Farkasréti temetőben látható.)

Az emlékmű időközben eléggé megviselt állapotba került, azt nem gondozták. Amikor az emlékművel szemben felépült a mai PEMŰ irodaháza, majd elkezdődött a lakótelep építése, az 1972-es olimpiai évben a PEMŰ Sportkör fiataljai elhatározták, hogy az emlékművet felújítják, kerítéssel látják el, és méltóan gondozni fogják.

A terv megvalósulása után 1972. június 25. én, méltó ünnepség keretében, több egykori olimpiai bajnok részvételével avatták fel az emlékművet. Az ünnepi beszédet Kovács Pál többszörös kardvívó olimpiai bajnok mondta. A PEMŰ nagytermében pedig Terstyánszky Ödön tiszteletére, a fellelhető anyagból méltó kiállítást rendeztek. A közvélemény tudomásában az van, hogy az olimpiai bajnok nevéről kapta az utca a nevét. Ebben az ügyben semmiféle intézkedés nem történt, de az Ödön utónév csatolásával ebben a hitében meghagytuk a község lakosságát. (Vitás a nevek írása. A rendelkezésre álló bizonyitékok alapján a régi földesúr családi neve Tersztyánszky volt, míg az olimpai bajnok családi neve Terstyánszky. Az utca ez utóbbi nevet viseli.)

 

<< Vissza