Két világháború között

A trianoni békével megcsonkított Magyar-ország gazdasági helyzete alaposan megrendült. Az akkor törvényes fizetőeszköz, a Korona elvesztette értékét. Helyette 1927. január 1.-től bevezették a Pengőt, mely 100 fillérre oszlott. Egy pengő arany-értéke 12500 Koronával volt egyenlő. A legnagyobb címletű bankjegy a 100 pengős volt. Egy font 27,8; egy dollár 5,7; egy német birodalmi márka 1,3; egy osztrák schilling 0,8 pengővel volt egyen-értékű. Tehát láthatjuk, hogy az új pénznek komoly értéke volt. Akkor keletkezett az a sláger, hogy havi 200 pengő fixxel, az ember könnyen viccel. Ez igaz is volt, ha az embernek csak saját magát kellett eltartania, de ha felesége és gyermekei is körül ülték az asztalt, már csak igen szegényes életre futotta.

Az akkori uralkodó osztály nemzetiségi politi-kája igen soviniszta volt. Állami állást csak magyar hangzású családi nevet viselő személy tölthetett be. Ennél fogva, aki az állását állami hivatalban, taní-tóként, vasutasként vagy más állami alkalmazott-ként meg kívánta tartani, kénytelen volt a családi nevét magyarosíttatni. 1928. és 1940. között 49 solymári család változtatta meg magyar hangzásúra a nevét. Ezek közül 21 család, a német anyanyelv nép-számlálási bevallása miatt 1946 évben Németországba lett kitelepítve.

Az akkori politika legfőbb célja, a revizio-nizmus, a trianoni béke előtti Magyarország terüle-tének visszaállítása volt. Az egész politikát ennek a célnak az elérésére rendelték alá. Minden megmozduláson, testületi ülésen, államigazgatási döntésen, bírósági ítélethozatalnál minden hivatalos jegyzőkönyvben, határozaton, ítéleten, magasabb szervhez benyújtott kérelem bevezetésében kötelező volt a Magyar Hiszekegy című ima elmondása, illetve feltüntetése.

“Hiszek egy Istenben,
Hiszek egy Hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában
Ámen.”

Ennek Papp -Váry Elemérné által megzenésített változatát, a Himnusz és a Szózat után, harmadik nemzeti imaként minden állami és nemzeti, vagy egyéb ünnepségen, vagy kórus, vagy a közönség elénekelte. Ez a szokás a második világháború végéig maradt meg. A II. világháború óta eltelt 55 év alatt az irredenta megnyilvánulások, valamint az említett Magyar Hiszekegynek az alkalmazása, ünnepségeken való éneklése tilos volt.

Annakidején az utcákon, házfalakon, a sajtó-termékeken, rendszeresen olvasni lehetett a divatos szlogeneket: “Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország!”. – “Nem, nem soha”.

Nagy lelkesedést okozott Magyarországon 1927. júniusában, amikor Lord Rothermere angol sajtókirály, az l milliós példányszámban megjelenő Daily Mail című újságjában kiállt a trianoni béke-szerződés revíziója mellett, s felajánlotta lapja szol-gálatait a magyar ügy mellett. Az általános lelke-sedésben Solymár különösképpen kivette a részét.

Az állandó legeltetés miatt a solymári Zsíros-hegy oldala erősen erodálódott, a talajréteget a rajta lévő növényzet pusztulása miatt az eső lassanként lemosta, csak a mészkő alapkőzet maradt meg. Ezért nevezték el Zsíroshegynek, mivel a fehér hegyoldal messziről nézve zsírhoz hasonló színű volt.

A legeltetés megszüntetése miatt, a harmincas években a fű a hegy oldalát lassan visszafoglalta s így az újból zöld színű lett. Ezt használták ki a Zsíroshegyet lelkesen látogatók, hogy a hegyoldal északi oldalán, a fűréteg lekapálásával, s az alatta levő fehér mészkő újbóli láthatóvá tételével, több méter magas betűkkel, a távoli környékig ellátható módon kiírták a “ROTHERMERE” nevet. Így a magyarok részére szimpatikusan csengő név évekig látható volt akár a Pilisszentiván felé, vagy a Bécsi úton utazók részére mindaddig, amíg a negyvenes évek elején a fenyőfák növekedése a feliratot láthatatlanná nem tette.