1938. Eucharisztikus Világkongresszus, - az utolsó békeév

Magyarországon a trianoni trauma, valamint a világgazdasági válság után, lassú fejlődés indult meg, amit 1938 évben a lakosság is kezdett megérezni. S így érkezett el a község is a nagy várakozással meghirdetett Szent István évhez, az első magyar király halálának 900. évfordulójához.

Az Eucharisztia magyarul Oltáriszentséget jelent. Ennek tiszteletére szervezi meg a katolikus egyház 1881. óta a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusokat. A 34. Világkongresszus rendezé-sének jogát, talán éppen a Szent István jubileumi év miatt, 1938. ban Budapest nyerte el. Ebből az alkalomból rendezett ünnepségek, istentiszteletek, körmenetek a magyar katolikus egyház erejét volt hivatva megmutatni. A kongresszus fő vendége Pacelli bíboros államtitkár, a későbbi XII Pius pápa volt. A nagy többség úgy vélekedett, hogy a kong-resszus a terjeszkedő náci rendszer ellen irányul, (Hitler nem engedte a német katolikusokat Budapestre) de ugyanakkor a másik fő ellenség a bolsevizmus maradt. A látszat az volt, hogy Magyarország ismét a keresztény Európa védőbástyája és Európa közepén a béke szigete .

A kép azonban hamis volt, mert a mélyben szunnyadtak az évszázados nemzetiségi ellentétek, amit a szép jelszavak nem tudtak eltakarni. Ennek példájára magam is emlékszem, amikor a kongresszus idején, a solymári férfiak két külön vasúti kocsit bérelve, a kongresszus esti, férfiak részére rendezett miséjére utaztak, ahova engem, mint akkor 10 éves fiút édesapám magával vitt. A két külön vagonban utazó solymári férfiak a nyugati pályaudvaron felsorakozva, Hufnagel Ferenc esperes plébánossal és Solymár felirattal az élen, templomi zászlókkal, rendezett menetben elindultunk a mai Podmaniczky úton végig a Hősök tere felé.

A kongresszusi főoltár a Hősök terén, a millenniumi emlékoszlop mögött, a kétoldali félkörben lévő szoborsor között a városligeti tavon átvezető híd előtt volt felállítva, olyan magasságban, hogy minden oldalról messziről lehessen rálátni. Erre az alkalomra, leengedték a városligeti tó vizét, és az egész tó fenekét, lebetonozták. Ilyenformán nemcsak a Hősök terén, hanem a mögötte levő tó területén is nagyszámú közönséget tudtak elhelyezni.

A solymári férfiak helyjegye a tó állatkerthez közelebbi részére szólt. Amikor a solymári menet, német nyelvű templomi énekeket énekelve, közeledett a mise helyszínéhez, a Szépművészeti Múzeum mögül, egy mellékutcából nagyszámú férfi rohant elő, szidalmazva, büdös svábok kifejezéssel illetve, kővekkel megdobálták a menetet. Az incidens teljesen tönkretette az áhítatos hangulatot, és még sokáig emlékezetes maradt.

Erről az estéről még egy emlékem maradt. Ugyanis mikor visszatértünk a szentmise után a nyugati pályaudvarra, kiderült, hogy a vonat indulásáig még elegendő időnk van, s így kimentünk a Szent István körúton a Duna partig, ahonnan látni lehetett az akkor első alkalommal létesített lánchídi díszkivilágítást.

Az 1938-as évről egy másik emlék is maradt a solymáriak számára. Amikor augusztusban a SZENT JOBB országos körútra indult, és Budapestről Esztergomba vitték, a solymári vasútállomáson nagy tömeg fogadta. Az iskola diákjai szervezetten vonultak ki, a lakosság meg nagy számmal gyülekezett. A tömeg alig fért el az állomáson, az emberek igyekeztek minél jobb helyet szerezni, hogy jobban lássanak. Amikor a rövid, ünnepi szerelvény begurult az állomásra, egészen lassan haladt végig a sokaság előtt. A virágokkal és zászlókkal gazdagon díszített Pullmann kocsik között volt a Szent István ereklyéjét szállító vagon, melynek két oldala nyitott volt, a kocsi közepén, magas állványon volt elhelyezve az ismert díszes ereklyetartó, benne a nagy király jobb kezével. Az ereklye sarkainál díszruhás, alabárdos koronaőrök álltak mozdulatlanul.

Mivel a vonat az előzetes hírek ellenére nem állt meg, az emberek egy kicsit csalódottan távoztak az állomásról.