Tűzfigyelő szolgálat

 

A másik ilyen feladat volt, különösen a nyári időszakban a tűzfigyelő szolgálat. Ezt 8 órás váltásokban, 2-2 személy látta el. A szolgálati hely, mint jó megfigyelő pont, a templomtorony legfelsőbb ablaka, a másik hely pedig a tűzoltó szertár volt.

Tűz esetén azonnal félre kellett verni a harangokat, mire a tűzoltó szertárban lévő két kocsifecskendőt, valamint a vízzel teli lajt kocsit, a legkönnyebben elérhető lovakkal kellett a tűz oltására vinni. Ilyenkor mindenki tudta a köteles-ségét és az egész falu lakossága vödrökkel s egyéb szerszámokkal a tűz oltására sietett. A fő gondot viszont az okozta, hogy legtöbben nem tudták mi ég és hol van a tűz. Sokszor ez okozta a legnagyobb fejetlenséget, s mire az oltásra érdemlegesen be lehetett volna avatkozni, már késő volt. (Megjegyzem, hogy a községi önkéntes tűzoltóknak a legkisebb feladata a tűz oltása volt, hanem a tűzmegelőzését szolgáló preventív feladat, különféle ellenőrzések, előírások betartatása, ami a tűzveszélyt jelentősen csökkentette.)

Az ehhez hasonló tűzfigyelő szolgálat egészen a hatvanas évek elejéig, az egyéni gazdálkodás megszűntetéséig tartott. Akkor megszűntek a község belsejében, minden gazdasági udvarban a tűzveszélyes szalmakazlak és a padlásokon a szénatárolás. Ebben az időben javult lényegesen a község tűzvédelmi helyzete, mert telefonhívásra a budapesti tűzoltóság is kivonult, akik előbb érkeztek a tűz helyszínére, mint a helyi önkéntes tűzoltók a korszerűtlen eszközeikkel. A községben a vízvezeték folyamatos építése is jelentősen elősegítette a már ritkábban keletkező tüzek eloltását.

A tűzoltás vízszükségletének biztosítását szolgálta a harmincas évek végén, a mai Takarék-szövetkezettel szemben lévő híd mellett kialakított vízgyűjtő medence, amelyet szükség esetén, zsilippel elzártak, és ott egy kis tó keletkezett, amelyen át kocsival is lehetett közlekedni. (A téren átvezető gyalogoshid és országuti híd között a zsilip még ma is látható.) Tűzriadó esetén a lovas fogattal rendelkezők kötelesek voltak hordóval a vízgyűjtő medencébe menni, ott a hordót vízzel megtöltve a tűz helyszínére szállítani. Egyébként e vízgyűjtőt a gazdák szívesen használták, rendszeresen azon keresztül közlekedtek, ha nem volt nagy teher a kocsin, mert részben a vízből szerettek inni a lovak, másrészt a kocsikerekek teleszívták magukat vízzel, és nem nyikorogtak annyira.

A népnyelven ezt a víztároló medencét “Kacsaúsztatónak” becézték. Kacsák ugyan ritkán úsztak benne, de annál több liba. Abban az időben nagyon népszerű volt a községben a libatartás, egy- egy háznál 10 - 15 liba is volt, amelyeket az utcára engedtek ki legelni, őrizet nélkül. ( A libatartás azért volt népszerű, mert a gyerekek stafirungja céljára szükséges volt a libapehely és libatoll, amit a dunyhákba, párnákba töltöttek.) A közterületeken állandóan volt zöldterület, nem volt autóforgalom, ami a libákat veszélyeztette volna. A libacsapatok, a gúnárral az élen, sorba menve, rendszeresen meglátogatták azt a víztárolót, és abban hancúroztak.

De nemcsak a libák kedvelték a strandolást, hanem a község gyermekei is. Sokszor nyolc - tíz gyerek is fürdött a vízben, ahonnan sokkal piszkosabban jöttek ki, mint amilyenek a belépéskor voltak. Csoda, hogy a sok liba, és a rendszeresen áthaladó kocsifogatok, illetve lovak által által otthagyott szennyezés jelentős betegséget nem okozott.

Tűzrendészeti feladat volt az egyéni gazdál-kodás idején a gabonabehordási engedélyek kiadása. Ugyanis az egyéni gazdák, abban az időkben rend-szeresen a házaknál csépeltek, ide hordták be az aratás után a gabonát, azt asztagokba rakták, majd ha sor került rájuk, akkor a cséplőgép az asztag mellé állt és elcsépelték a gabonát. A csépléskor keletkező szalmát meg a végleges helyén kazlakba rakták. Az asztagok és kazlak helyét a községi tüzoltóparancsnok jelölte ki, miután a megfelelő tűztávolságot a különféle épitményektõl megállapította és ennek alapján adta ki a behordási engedélyeket.-Mindezek ellenére a községben a legnagyobb tüzveszélyt mégis a szalmakazlak okozták. Évente két - három szalmatűz volt a községben, mely többször a szomszédos épületeket is veszélyeztette.

 

<< Vissza