Iskolatörténeti tanulmányok
I. A solymári ludimagiszter fizetése 1733-ban és egyebek.
A solymári ludimagiszter fizetése 1733-ban és egyebek III. Károly király 1733. március 27-én kelt rendeletével felújítja, helyesebben újra megalapítja a “Cassa parochorumot” azaz plébánosi pénztárat. Ez a pénztár elvileg arra szolgált, hogy belőle a szegény, kisjövedelmű plébánosok fizetését pótolják, kiegészítsék. A török háború pusztításait még nem heverte ki az ország, sok volt a szegény plébánia. A Cassa parochorum céljaira rendszeres évi hozzájárulást biztosított a királyi rendelet, a püspököket is évi meghatározott összeg befizetésére kötelezte. A befolyt összegekből személyenként évi 150 Ft-ra kellett a plébánosi jövedelmet kiegészíteni. A király ezért egyben a plébániák jövedelmének összeírását is elrendelte. Pest Pilis és Solt egyesült vármegyékben is elvégezték ezt az összeírást. A pilisi járásét 1734. nyarán Hornyi Gábor szolgabíró készítette, a Pest megyei Levéltárban őrzött példányon az ő aláírását találjuk. Szerkesztménye vázlatos, tulajdonképpen inkább fogalmazványnak tekinthető javítgatásokkal. A plébánosi jövedelmek mellett fölsorolja az iskolamesterekét is, ők abban a korban a plébánia alkalmazottai. Solymár község plébániája Hidegkút adataival együtt szerepel, Hidegkút 1736 - ig, Solymár filiája, leányegyháza volt. A solymári plébános évi jövedelme 234 Ft. 37 dénárt tett ki. Az összeírás részletesen feltünteti a solymári ludimagiszter illetményét is ugyanarra az évre. Háza nem volt az iskolamesternek, de lakása igen, a plébánián lakott. Ez a körülmény önkéntelenül eszünkbe juttatja 44 esztendőt átugorva az 1777-es Ratio aducationis rendelkezéseit, mely szerint a plébános “nem kevésbé óvakodni fog, hogy igen sok helyütt megrögzött helytelen szokás szerint, a tanítókat házi magánszolgálatokkal elfoglalja.” A solymári iskolamester egész évre 30 forintot kapott a községtől készpénzben. Ez volt a jövedelmének alapja. Jár neki még évente 24 pozsonyi mérő búza. Egy pozsonyi mérő 62,5 liter, kapott tehát körülbelül 15 hektólitert, ami 13,5 mázsának felel meg, A búzajárandóság értéke pozsonyi mérőjét akkori árban 70 dénárral számítva 16 forint 80 dénár. Ehhez járultak még a stólajárandóságok. Kereszteléskor 11 1/2 dénár, házasságkötéskor 37 1/2 dénár, felnőtt temetésért 25 dénár, gyermek temetéséért pedig 11 1/2 dénár illette. A plébános jövedelmi adatainál 32 keresztelés, 10 házasságkötés, 12 felnőtt, 21 gyermek temetése szerepel. Ha ezeket az adatokat a ludimagiszterre is vonatkoztathatjuk, máris összegezhetjük teljes évi jövedelmét: Készpénzben a községtől 30 forint -- dénár
Ez a jövedelem az összeírásban feltüntetett ludimagiszteri jövedelmek között a magasabbak közé tartozik. A vörösvári iskolamesternél alig többet 60 forintot és 20 1/2 dénárt, a kovácsinál meg csupán 46 forint 47 dénárt jegyzett fel az összeíró. A tanításért és kántorságért járó jövedelem nincsen elkülönítve, mint ahogy a tanítói és kántori tevékenység sem különült el. Az összeírás céljának megfelelően anyagi természetű adatokat közöl. Nem tudhatjuk, mennyiben lehet belőlük népmozgalmi következtetéseket levonni. Pár adat mégis elgondolkoztató. A solymári plébános jövedelmi adatainál 32 keresztelést és 33 temetést találunk. A számok arról tanúskodnak, hogy negatív volt a népszaporulat 1733-ban 32 keresztelés és 21 gyermektemetés. Ekkora volt a gyermekhalandóság 1733-ban Solymáron és Hidegkúton? Ilyen arányt a széles pilisi járásban sehol sem találunk, pedig az akkor az egész egykori Pilis vármegyét magába foglalta. Vörösváron például 41 keresztelésre 13 temetés esik, ebből 9 gyermektemetés. Járványos betegség pusztított volna talán? És kizárólag Solymáron? Az 1933 évi gyermekhalandóságról az akkori ludimagiszter tudna felvilágosítást adni. Róla, magáról keveset tudunk. A nevét nem sikerült megtalálni még. Valószínű németföldön ringatták bölcsőjét. A bevándorlók egyik hullámával érkezhetett ide. Solymár első iskolamesterének egyike volt, ha nem éppen a legelső. Írástudó ember, aki betűvetésre tanította a solymári gyerekeket. Az újratelepült Solymár kultúrájának megalapozásában volt szerepe, ezért megérdemli, hogy megemlékezzünk róla.
Források: 1. / Homan-Szekfű: Magyar történet IV. /Cassa parochorum/. 2 / PmL IV/ 74 CC VII. Plébániai összeírások 1725. – 1766. évekből. |
||||||||||||