|
Solymár községben, az 1954-ben megkezdett vízvezeték építés előtt, a lakosság vízellátása általában ásott kutakból történt. A domborzati viszonyok miatt ezek a kutak helyenként igen mélyek, kb. 20 méteresek voltak, de az alacsonyabb fekvésű területeken már 2-3 méter mély kutakból nyertek vizet. Igaz, hogy ezek a sekély kutak a felszínhez közeli rétegekből kapták a talajvizet, s ezeknek a vízminősége nem volt olyan jó. A mély kutak legtöbbször a község alatti karsztrétegből kapták a vizet, ami egészséges és frissítő hatású volt. A XVIII és a XIX században általában kocka alakú un. kváder kövekkel falazták ki a kb. 2 méter keresztmetszetű kutakat. A XX században létesült kutaknál már betongyűrűket használtak 80 - 100 cm-es átmérővel. A kutak működtetése is változott az idők folyamán. Régen öntöttvas kerekes kutak voltak, ahol a kerékben a lánc céljára megfelelő vájat volt. A kútkáva közepére szerelt kerék forgatható volt és a lánc két végén volt egy-egy, hordó módjára készült favödör. Az üres vödör felőli láncot húzták meg, ezzel az üres vödör lefelé ment, míg a másik oldalon a vízzel teli vödör felérkezett. Ezekből a kút fölött, a teli kútvödör mellé tartott vízhordó vödörbe öntötték át. Mivel sokan az istállókban tartott állatok itatására szolgáló vödrökbe is így öntötték a vizet, ez a módszer nem volt higiénikusnak mondható. A huszadik század elején alakították át ezeket a kutakat úgy, hogy az oldalára szereltek egy kiöntő szerkezetet, melynek külső oldala mellé állították a vízhordó vödröt, és a vizet a kút felé hajolva öntötték a kiöntőbe. Ez a vízvételi módszer balesetveszélyes is volt, mert nem egy ember esett így bele a kútba és lelte halálát. A XX. században terjedtek el a drótkötéllel működő kútszerkezetek, ahol a kút fölött lévő fa hengerre csavarodott fel a drótkötél, s ennek a végén csak egy vödör volt. Ekkor létesültek a fent is csukott, léckerítéssel lezárt kútházak. Itt már egy a kútházon kívüli kocsikerék nagyságú meghajtó kerékkel húzták fel a vizet, ez a módszer már könnyebb és higénikusabb is volt. A kútkávákat eleinte faragott kőlapokból, majd betonlapokból készítették. Mivel régen nem állt módjában mindenkinek a saját udvarán kutat ásatni, a régi községrészben közkutakat létesített a község mindenkori vezetősége. A magán kutak legtöbbjének az volt a hibája, hogy nem tartották be a megfelelő védőtávolságot a szennyező forrásoktól, trágyadombtól, árnyékszéktől, istállótól stb. s ennek volt köszönhető a sürün előforduló tífuszjárvány, ami miatt már a század elején foglalkozott a község vezetősége vízvezeték építésével. Erre többféle terv is készült, de csak az ötvenes évek elején kerülhetett sor a vízvezeték építés megkezdésére.
Községi közkutak helyei:
Ezek között csak az utolsó 3, valamint a Toldi u. 1. számú ház előtti volt szivattyús kút, a többi mind az ismertetett rendszer szerint működött. Emlékszem azonban, még a harmincas évek közepén megszüntetett mintegy 3 méter átmérőjű, falazott régi gémeskútra, meg a mellette lévő hosszú itatóvályúra, amely a Mátyás király utcai gyaloghíd községháza felöli oldalán volt. Ebből a kútból itatták meg a kihajtott állatokat, valamint az arra menő kocsikba fogott lovakat. Ezt a kutat a harmincas évek végén szüntették meg, mikor kialakították a Pacsirta utca felől érkező patak medrének a kiszélesítését, és megépítették a zsilipet, valamint a Pilisvörösvári u. 2 sz. telekkel szembeni részen egy állatok itatására szolgáló korszerűbb szivattyús kutat és itatóvályút. Ez utóbbit a hatvanas évek elején szüntették meg, illetve fedték be, amikor a tsz. szervezés után a tehenek legelőre való kihajtása megszűnt. A háború után épült a Hutweid dűlőben, a Homok utcai ugyancsak szivattyús közkút is. Ennél a témánál említést érdemel Kovács Antal kútfúró mester, aki nemcsak Solymáron dolgozott, hanem a környéken is elismert kútfúró, kúttisztító munkát végzett. Szakmai hozzáértése elismeréseként az országos kútfúró mestervizsga-bizottságának volt az elnöke. Rajta kívül még itt dolgozott Barna Imre kútfúró mester is. Természetesen az említett közkutakat a községi elöljáróság, majd a tanács kezelte, tisztíttatta, javíttatta. Ezeken kívül még számtalan egyéni, vagy érdekeltségi kút volt a községben, sokszor többen álltak össze, és a telekhatáron közösen létesítettek és tartottak fenn kutat.E kutak fenntartását, jsavítását, tisztitását közös költségen végezték. Ha valaki a közös költséghez nem járult hozzá, akkor az a tulajdonosának a vizhasználatért 1-2 napi ingyen munkát végzett évente. Ezekről a kutakról adatok nem állnak rendelkezésre. A vízvezeték megépítése után, e kutakra már nem volt szükség, s így azok legtöbbjét betömték. Sajnos egyesek a tilalom ellenére a kutjukba vezették be a szennyvizet, s így mérhetetlen, helyrehozhatatlan kárt okoztak azzal, hogy a község alatt lévő karsztos terület vizét megfertőzték, és ivásra alkalmatlanná tették. |