Solymár község II. világháborús hősi halottai:

A névsor alapját a községi elöljáróságnál, a korabeli népmozgalmi nyilvántartókönyv adatai szolgáltatták. A háború első éveiben a fronton elesettekről az illetékes parancsnokságok, a hozzátartozókon kívül, hivatalos értesítést küldtek a községi elöljáróságnak is, ahol azokat az említett nyilvántartó könyvbe feljegyezték. A háború végefelé és különösen az összeomlás idején ez a fajta adatszolgáltatás nem működött, s igy a községi elöljáróság ezekről a sajnálatos eseményektől nem értesült, igy az adatok az utolsó időkből a könyvben nem találhatók.

A német SS kötelékébe besorozottak hősi haláláról semmiféle hivatalos értesítés a községhez nem jött.

A hetvenes években a hősi emlékmű II. világháborús halotti névsorának összeállításához a lakosság szolgáltatta a hiányzó adatokat. A kilencvenes években, amikor az önkormányzat a névsort kiegészítette, további információkat szerzett, különösen a kitelepítettek részéről, hogy kiknek a családtagjai nem adtak életjelt a háború után. Mivel a kitelepített lakosság Németország több mint hetven helységében szétszóródott, sőt a világ számos országába is eljutottak, igy nem valószínű, hogy mindenhonnan megérkeztek volna a háború hősi halottainak adatai. A teljes névsort talán soha nem fogjuk megismerni.

A második világháború befejezése után 46 évig szünetelt a megemlékezés, a hazájukért életüket adó solymári lakosokról. Igaz, hogy 1956-ban a forradalom idején, a halottak napján megkoszorúzták az emlékművet, sőt 1947. évi halottak napján is hivatalos koszorúzás volt, de ez a későbbikben már nem ismétlődött meg.

A rendszerváltás után, 1990. május utolsó vasárnapján újította fel ezt a méltó ünnepséget a Solymári Helytörténeti Társaság, dr. Jablonkay István, valamint a Solymári Férfikórus, Szirmai János vezetésével, akik közösen szervezték meg az ünnepséget. Ezen az ünnepségen Magyar Ferenc, az Új Ember c. katolikus hetilap nyugdíjas főszer-kesztője, a solymári r. kat. egyháztanács elnöke mondott hatásos ünnepi beszédet. Azóta a községben évről évre emelkedő külsőségek közepette rendezik meg Solymáron a Hősök napi ünnepséget és koszorúzást.

Azóta már nemcsak az első világháború hősi halottainak a neve szerepelt a márványtáblákon, mert a hetvenes években még utasításként volt kiadva, hogy nem szabad a hősi emlékműveken a második világháborús halottak neveit feltüntetni. Akkoriban keresett meg a hivatalomban Wenczel Márton japán kertész, volt első világháborús frontharcos, aki kegyeletből és magánszorgalomból állandóan gondozta a hősi emlékművet, és gondoskodott róla, hogy azon mindig legyen friss virág. Megkért, hogy adjak engedélyt arra, hogy a hősi emlékműre felvésesse a második világháborúban meghaltak nevét. Ugyanis a Németországba kitelepítettek vállalták, hogy ennek a költségét kifizetik. Én, mivel ilyen engedély kiadása tiltva volt, azt mondtam neki, hogy nyugodtan vésesse fel az engedélyem nélkül. Ha valaki ezért feljelentené, mivel az, szabálysértés lenne, és a szabálysértések intézésének a hatásköre az enyém volt, megígértem neki, hogy esetleges feljelentés esetén semmiféle baja nem lesz. Az üresen álló márványtáblákra rövidesen felkerültek a második világháborús solymári hősi halottak nevei, de ezért senki egy szót nem szólt, az ügynek írásos nyoma nem maradt. Sajnos a teljes névsor annak-idején még nem volt ismeretes (talán még ma sem) és ezért a rendszerváltás után Dercsényi Péter polgármester igyekezett a névsort kiegészíttetni, és az emlékmű renoválása során a márványtáblák is ki lettek egészítve.