Általános Iskola

Általános iskolai beiratkozás 2010.

Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!



A solymári Hunyadi Mátyás Német Nemzetiségi Általános és Művészeti Alapiskola szeretettel várja a leendő első osztályos tanulókat, akik a 2010/11-es tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.
Azért, hogy könnyebb legyen a választás a különböző lehetőségek közül, szeretnénk több alkalmat biztosítani a pedagógusok, a gyerekek és a szülők együttes találkozására.

2010. január 27-én (szerdán) 16.30-tól a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében tájékoztatjuk a szülőket a választható tanítási programokról. Bemutatjuk iskolánkat, a leendő elsős tanító néniket, valamint a művészeti képzés és sporttevékenységek lehetőségeit.

2010. február 20-án (szombaton) 9 órától „Iskolahívogató” címmel játékos foglalkozást szervezünk a leendő elsősöknek és szüleiknek az A épületben (Templom tér), ahol az iskola sajátosságainak bemutatására (angol, német nyelv, tánc- és zeneoktatás) is sor kerül.

2010. február 24-én (szerdán) 8 órától 12 óráig Nyílt nap lesz az iskola B épületében (Bajcsy Zs. út) a szülőknek, ahol a leendő első osztályos tanítónők, illetve nyelvtanárok (angol, német) által tartott órákat nézhetik meg.

2010. március 13-án (szombaton) 9 órától ismét játékos foglalkozás lesz a leendő elsősöknek az A épületben, ahol a gyerekek 3x20 perces színes foglalkozások keretében megismerkedhetnek a leendő elsős tanító nénikkel.

A beíratás időpontja:
2010. március 25. (csütörtök) 8 és 18 óra között
2010. március 26. (péntek) 8 és 16 óra között
A beíratás helye:
Az iskola A épülete (Solymár, Templom tér 26.) tetőtéri kamaraterem
Kérjük, szíveskedjenek magukkal hozni:
• a gyermek születési anyakönyvi kivonatát
• a szülő személyi igazolványát
• óvodai szakvéleményt gyermekükről

Ha bármilyen kérdésük lenne, az igazgatóhelyettesek a 06-26-560-813-as telefonszámon készséggel állnak rendelkezésükre.

Kérjük a szülőket, éljenek a felkínált lehetőségekkel, hogy gyermekük részére a legjobb megoldást választhassák.

Solymár, 2010. január 15.


Marlokné Cservenyi Magdolna
igazgató

Kapcsolat

H-2083 Solymár, József Attila u. 1.
Központi telefonszám: 06/26-560-600
Központi fax szám: 06/26-560-606
info@solymar.hu

Ügyfélfogadás

Hétfő: 13:00 - 18:00
Szerda: 8:00 - 12:00, 13:00 - 16:30