TARTALOMJEGYZÉK

Seres István. 1

SOLYMÁR TÖRTÉNETE ÉS NÉPRAJZA.. 1

ELŐSZÓ.. 2

HOGY IS TÖRTÉNT?. 3

SOLYMÁR KRONOLÓGIÁJA.. 6

SOLYMÁR FÖLDRAJZA.. 14

_Solymár fekvése. 14

_Geológiai felépítés. 14

__a.) Település. 14

___Triász-kőzetek. 14

___Paleocén-, eocén-rétegsor 15

___Oligocén kori üledékek. 15

__b.) Szerkezet 16

__c.) A fejlődéstörténet vázlata. 17

_Solymár mai felszíne (Morfológia) 18

__1./ Rögök. 19

__Törmeléklejtő. 21

_Vízrajz, völgyek, teraszok. 22

_Éghajlat 24

_Csapadék 16 25

_Talaj 27

__Csernozjom barna erdőtalajok. 27

__Agyagbemosódásos barna erdőtalajok. 28

__Rendzinatalajok. 28

__Réti jellegű hegylábi hordaléktalajok. 28

_Növényvilág15 28

_Állatvilág' 29

RÉGÉSZETI LELETEK.. 32

_Solymár régészeti lelőhelyei 32

__Erdei földek (Steinriegel) 33

__Krughanselgraben acker 33

__Zöldfa-völgy. 33

__Házi telkek. 34

__Várhegy (Mátyás domb)'11 34

__Homokföldek. 36

__Arany-hegyi-árok. 36

__Szél-hegy. 36

__Dinnye-hegy (Melonenberg) 37

__Kőbánya (Zsíros-hegy, Ördöglyuk) 37

__Erdei földek. 38

__Weingartenhöhe. 38

__Mátyás király utca. 38

__György-hegy. 38

__Rókus kápolna. 39

__Bizonytalan jellegű leletek. 39

SOLYMÁR TÖRTÉNETE.. 40

_Az ősember nyomai Solymár területén. 40

_Római kor. 41

_Solymár nevének kialakulása. 41

_Solymár a középkorban. 42

_Solymár újratelepülése a XVIII. században52. 48

_Mária Terézia urbáriuma, solymári úrbérrendezés. 57

_Allodizálás és a solymári urbariális perek:52 61

_Fontosabb események a XIX. Században. 64

_Solymár a századfordulón, első világháború alatt 67

_A hősi halottak névsora.103 70

_Az 1919-es Tanácsköztársaság104 70

_Ellenforradalom Solymáron104 73

_A két világháboru között 75

_Nemzetiségi küzdelmek Solymáron. 78

_A második világháború. 82

_Hadiesemények. 84

_Solymár háborús vesztesége. 87

_A második világháborús hősi halottak névsora. 87

_Az élet megindulása. 88

_A németek kitelepítése15' 93

_Betelepítés. 96

_Községpolitikai helyzet a negyvenek évek végén. 99

_Az első tanácsciklus. 104

_Az 1956-os forradalom eseményei 107

_Solymár gazdaságának átalakulása. 108

_Solymár közigazgatási vezetői: 112

__Birók: 112

__Jegyzők: 112

__VB.elnökök – tanácselnökök: 113

__VB.titkárok: 113

DEMOGRÁFIA.. 119

SOLYMÁR KÖZMŰVESÍTÉSE.. 129

_A település fejlődése. 129

_A PEMŰ-lakótelep története. 134

_Az üdülőterület kialakulása. 136

_Vízellátás170 138

_Szennyvízcsatorna. 145

_Földgázvezeték. 148

_Az úthálózat kialakítása. 148

_Tömegközlekedés. 152

_Villamosítás. 153

EGYHÁZAK.. 156

_A solymári kegytemplom története. 156

_A templom leírása. 163

__A harangozás rendje és jelentésehl77 164

___A lélekharang. 164

___A napi imára szóló harangozás. 164

___Harangozás az istentiszteletekre. 164

___Harangozás a processziókon, körmeneteken. 165

___Harangozás a Hősök napján. 165

___Mindenszentekkor és halottak napján. 165

___A böjt bevezetése. 165

___A kerepelés. 165

___Harangozás a halottakért 165

__Kálvária. 166

__Kápolnák. 166

__Solymár plébánosai: 167

_A solymári református egyházközség története 167

__A beszolgáló lelkipásztorok az alábbiak voltak: 168

A MŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK TÖRTÉNETE.. 170

_Óvodák. 170

_Waldorf Alapítvány. 173

_Az iskola története. 173

__Solymár iskolaigazgatói 176

EGÉSZSÉGÜGY.. 178

_Az orvosok számának alakulása a községben: 180

_Gyógyszertár. 181

_Bölcsőde. 182

KÖZIGAZGATÁSI INTÉZMÉNYEK.. 184

_A községháza története. 184

_Közrend, közbiztonság. 185

_Tűzoltóság. 187

ANGOL KATONAI TEMETŐ.. 190

SOLYMÁR MEZŐGAZDASÁGA.. 191

_A mezőgazdaság múltja. 191

__A község földterületének művelési ág szerinti megoszlása (kat. holdban) 196

__Egyéb, 1980 évi jellemző adatok. 197

_A mezőgazdasági termelés formái 197

__Földjuttatások a földreform során: 198

_Termelőszövetkezeti mozgalom.. 199

__Hunyadi Mátyás MGTSZ területe 1968. évi adatok szerint kat. holdban2s4 205

_Állategészségügy. 208

_Méhészet 209

_Úrbéres közbirtokosság258 209

SOLYMÁR IPARA.. 213

_Malmok. 213

_Móczár Gyula festékgyára. 214

_Téglagyárak. 215

__Az új solymári téglagyár 215

_Mészégetők. 217

_Öntödei homokszállítás269 219

_Szénbányák. 221

_Solymári varroda. 224

_Solymári Fatömegcikkipari Vállalat 224

__Pestmegyei Faipari Vállalat 225

__PEVDI 6 sz. Gyáregysége. 226

_Kisipara szövetkezet 226

_Solymári Műanyag- Játékáru és Tömegcikkipari Ktsz. 230

_PEMŰ.. 230

_A PEMŰ meghatározó szerepe Solymár fejlődésében. 234

_Költségvetési Üzem.. 235

_Kisipar. 237

SOLYMÁR KERESKEDELME.. 241

_Kiskereskedelem.. 241

_Vendéglátás. 242

_Tüzelőanyag-ellátás. 244

_Terménykereskedés. 245

_Hírközlés. 245

_Földművesszövetkezet 247

_Takarékszövetkezet 248

_Újfajta vállalkozási formák. 250

KÖRNYEZETVÉDELEM... 252

SOLYMÁR NÉPRAJZA.. 256

_Solymár népe, költészete. 256

__DAS MALŐR MIT UNS'RER SPROCH285 257

__A' SCHAUMARER 285 257

__MEI AIL IS OGY,2s5 258

__»WENN ICH ZURÜCKDENKE...«. 258

__WIE DIE TALLER NACH UNGARN KAMEN 285 259

__DIE NEUGOSN 285 261

__BEIM KRIEGERDENKMAL 285 262

__STILLE NACHT... 263

__Stille Nacht, heilige Nacht! 264

__IN DER VERZWEIFLUNG285 264

__HEIMAT SOLYMÁR285 264

__WIE’S DAHEIM EINST WAR. 285 265

__DIE MARCHEN ALLE 285 268

CSALÁDI NEVEK SOLYMÁRON.. 271

SOLYMÁR FÖLDRAJZI NEVEI. 282

_1.)Beltelek. ( A község 1885 évi belterülete. ( 1 – 630 hrsz.) 282

_2.)Ausatz (Kiültetés) (631-956 hrsz.) 282

_3.) Altesgebirg (Öreg hegy) (957-1246 hrsz.) 283

_4.)Wendeberg. (Kerek hegy.) ( 1247-1250 hrsz.) 283

_5.)Kowacserweg. (Kovácsi út) (1251-1495 hrsz.) 283

_6.)Fünfklafter. ( Öt-öl-) (1496-1622 hrsz.) 283

_7.)Schmalzberg (Zsiroshegy) (1623-1630 hrsz.) 284

_8.)Hutweide. (Legelő dülő) (1631-1975 hrsz.) 284

_9.) Alt Kalwarienberg. ( Öreg Kálvária) (1976-2310 hrsz.) 284

_10.) Trettplatzacker (Szérűskert) (2311-2425 HRSZ) 285

_11.) Grünbaum Wiesen (Zöldfa-rét) (2426-2598 HRSZ) 285

_12.) Krughanselgrabenacker (Korsós dűlő) (2599-2795 HRSZ) 285

_13.) Unterlager (Alsóföldek) (2796-2864 HRSZ) 285

_14.) Krautgarten (Káposztás-dűlő) (2865-3034 HRSZ) 285

_15.) Georgiberg (György-hegy) (3035-3211 HRSZ) 286

_16.) Hirschberg und Grosztheilung (Szarvas-hegy) (3212-3296 HRSZ) 286

_18.) Waldacker (Erdő-dűlő)(3331-3410 HRSZ) 287

_19.) Mittettheilung (Közép-dűlő) (3411-3534 HRSZ) 287

_20.) Weingartshöhe (Szőlőskert-dűlő) (3535-4023 HRSZ) 287

_21.) Freigrund (Szabad-föld) (4024-4239 HRSZ). 287

_22.) Dornstauden (Csipke-dűlő) (4240-4593 HRSZ) 288

_23.) Postweg Wiesen (Posta rét) (4594.4719 HRSZ). 288

_24.) Postweg Felder (Posta-dűlő) (4720-4833 HRSZ) 288

ÜNNEPI SZOKÁSOK.. 289

_Egyházi és közösségi ünnepek. 289

__Január 1. Újév napja. 289

__Január 6. Vízkereszt napja. 289

__Háromkirályok ünnepe. 289

__Február 2. Gyertyaszentelő. 291

__Farsangi időszak. 291

__Hamvazószerda. 292

__Virágvasárnap. 292

__Nagyhét 293

__Húsvét 293

__Március 25. Mária szeplőtelen fogantatásának napja. 294

__Május 1. 294

__Búzaszentelő. 294

__Áldozócsütörtök Krisztus mennybemenetele ünnepe. 294

__Hősök napja. 295

__Úrnapja. 295

__Péter-Pál napja, 296

__A solymári búcsú. 296

__Szüreti mulatság. 297

__Mindszentek, Halottak napja. 298

__Katalin-bál 298

__Adventi időszak. 299

__Karácsony. 299

__Szilveszter 301

_A házasságkötés. 301

_Rózsaesküvők.. 305

_A keresztelő. 306

_Temetés. 307

__Temetkezési szokások. 308

PARASZTI ÉLETFORMA A HARMINCAS ÉVEKBEN.. 310

_Munkák a földeken. 311

__Tavaszi munkák a gyümölcsösben, szőlőben. 311

__Nyári mezőgazdasági munkák. 312

__Nyári munka a gyümölcsösben. 313

__Őszi munkák. 313

_Munkák az állatok körül 314

_Télire való felkészülés. 315

__Lekvárfőzés, gyümölcs eltevés. 315

__Paradicsom befőzés. 315

__Savanyítás. 315

__Favágás. 315

_Kenyérsütés. 316

_Közösségi népszokások. 317

__Babválogatás. 317

__Tollfosztás. 317

__Fonás. 317

__Cséplés. 318

__Szüret 318

__Kukoricafosztás. 318

__Disznóölés. 318

_Solymári babonák. 320

__Der Feurige Mann (A tüzes ember) 321

__Der wilde Jáger (A vad vadász) 321

__„Hansl, brennt Haferstroh an!" (Jancsi, gyújtsd meg a zabszalmát) 321

__Trut" (A boszorkány) 322

_Az amerikai örökség. 322

MŰVELŐDÉSI HÁZ. 324

_Közművelődés. 324

_Községi könyvtár. 326

_Zenekarok. 327

_Énekkultúra. 328

_Solymári passió. 330

_Mozi 331

_Múzeum.. 332

_Képzőművészet 333

_Irodalom.. 334

_Sportélet 334

_Sorozás. 336

_Solymári népviselet 337

_Solymári ételek. 339

KITELEPÍTETTEK LAKÓHELYEI. 341

_Kreis Backnang. 341

__Backnang. 341

_Kreis Freiburg. 341

__Waldkirch-Kollnau. 341

_Kreis Freistadt 341

__Pfalzgrafenweiler 341

_Kreis Germersheim.. 341

__Freisbach. 341

_Kreis Heidenheim.. 341

__Bolheim: 341

__Gerstetten: 341

__Heidenheim: 341

__Herbrechtingen: 342

__Hermaringen: 342

__Mergelstetten: 342

__Itzelberg. 342

__Nattheim.. 342

__Schnaitheim: 342

__Steinheim: 342

_Kreis Heilbronn. 342

__Katzenstein: 342

__Heilbronn. 342

__Kirchberg-Jagst: 342

__Neuburgweier 342

__Stutensee-Friedrichstal: 343

__Waldbronn-Reichenbach: 343

__Walzbachtal-Jöhlingen: 343

__Ersingen: 343

__Walzbachtal-Wössingen. 343

_Kreis Rhein-Neckar. 343

__Weinheim.. 343

_Kreis Hohenlohe. 343

__Bretzfeld-Adolzfurt 343

__Dimbach: 343

__Ernsbach: 343

__Michelfeld: 343

__Öhringen: 344

__Pfedelbach: 344

__Neuhütten: 344

__Neuenstein: 344

__Waldenburg: 344

__Massenbachhausen: 344

__Neckarsulm.. 344

_Kreis Weiblingen. 344

__Waiblingen. 344

__Remshalden: 344

__Bretten: 344

__Bauerbach: 345

__Oberderdingen-Flehingen. 345

__Gondelsheim 345

__Dettenheim Liedolsheim 345

__Dettenheim Rusheim 345

__Ettlingen-Bruchhausen 345

__Ettlingen Ettlingenweier 345

__Ettlingen-Schluttenbach 345

__Graben-Neudorf 345

__Karlsbad Auerbach: 345

__Karlsbad Langensteinbach: 346

__Karlsbad-Spielberg: 346

_Karlsruhe város: 346

_Malsch: 346

__Malsch-Völkersbach: 346

__Bischweier: 346

__Pfinztal Berghausen: 346

__Pfinztal-Kleinsteinbach. 346

__Pfinztal-Söllingen: 347

__Pfinztal-Wöschbach: 347

__Rheinstetten Forchheim: 347

__Gaggenau: 347

_Kreis Schwábisch-Hall 347

__Braunsbach: 347

__Gaildorf: 347

__Grosaltdorf 347

__Gottwollshausen: 347

__Gröffelbach: 347

__Ilshofen: 347

__Kirchhausen: 347

__Limbach. 348

__Michelfeld: 348

__Murrhardt: 348

__Sulzdor 348

__Westheim: 348

__Wolpertshausen: 348

_Schwäbisch-Hall: 348

_Németországból továbbvándoroltak. 348

__Schweitz-Appenzell: 348

__Schweitz-Zürich. 348

__Ausztrália. 348

__Kanada: 349

__USA: 349

__Venezuela. 349

KÜLFÖLDI PARTNERKAPCSOLATOK.. 350

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. 351


001_cimlap

Seres István

SOLYMÁR TÖRTÉNETE ÉS NÉPRAJZA

Lektorálta: DR. LAKATOS ERNŐ

a Pest megyei Levéltű nyugdíjas igazgatója

A fotókat és a régi családi fotók  reprodukcióit készttette:
SERES ISTVÁN
(a *-gal jelzett fotók készítője ismeretlen;

illetve az ismert fotósok neveit feltűntettük)


ELŐSZÓ

Hogy hazádat szerethesd, és hívője legyél, meg kell ismerned azt.

Hol kezdődik és meddig ér a haza? A falu, ahol élsz, biztosan benne van. A falu ismerete és szeretete alap­köve a haza ismeretének és szeretetének. Solymár egy falu Magyarország szívében, a főváros északnyugati kapujában.

 Solymár egy falu Magyarországon, amelyből - adatait tekintve - sok hasonló található. E falu mégis más, mert ez a könyv megszületett, történetét, néprajzát pontosan, hitelesen és tárgyilagosan feldolgozták. Mi volt Solymáron, kik voltak Solymáron, mi lett a faluból és kik élnek ma itt? Erről szól ez a mű, ezt tar­talmazza a sok adat.

Mi történt itt az évszázadok alatt, mit hagyott örök emlékül a településnek történelmünk vihara? Kérdések, amelyek mindannyiunkat - itt élőket - érdekelnek. Őslakosokat és betelepülteket, átutazókat és távolba szakadtakat egyaránt.

Miből fakad e föld szeretete, a faluhoz ragaszkodás, honnan a hírnév, az értékek? Miben gyökereznek ha­gyományai és ellentmondásai? Izgalmas kérdések az itt élőknek, érdekes és tanulságos lehet a kívülállóknak.

E helytörténeti munka alkotói akarva-akaratlan szolgálatába álltak a példamutató honismereti tevékeny­ségnek. Irányt mutató, korszerű művet adtak kortársaik és az utókar kezébe.

Jelen korunk bonyolult és kikerülhetetlen kérdése között talán a legsúlyosabb a nemzetiség, hovatartozás, identitás kérdése. Politika és érzelmek hagyományőrzés és gazdasági-társadalmi kultúra táplálkozik belőle. Ismeretek hiányában olykor nehéz eligazodni, könnyű eltévelyedni. Ebben van segítségünkre ez a könyv.

Ami volt, és ami történt, azon nem lehet változtatni, és megtanultuk, hogy nem érdemes megmásítani. Az utókor feladata a megismerés és következtetés.

Mi lesz Solymáron, mit hoz a jövő, az nagyrészt a kezünkben van.

A község története, lakossága, természeti adottságai és a főváros közelsége olyan alap, amelyre bátran le­het építkezni.

A jelen a változás, kibontakozás, a modernizálás és értékmegőrzés kora. Solymár a budai járás talán leg­szebb fekvésű, legjobban közművesített faluja. Gazdag házai és ápolt kertjei rég feledtették az egykori sze­génységet, elmaradottságot. A település ma jobban vonzza az idegeneket, mint valaha.

Lehetséges, hogy Solymár Budapest alvó kertvárosa lesz? Vagy élő, gazdálkodó, hagyományait őrző önálló település, amely az itt élőknek teljes köre életteret biz­tosít. Ez utóbbiért a solymáriak mindent megtesznek.

Ez a falu példaértékű. Példát mutat rendből, tiszta­ságból, összefogásból. Ápolja hagyományait és kap­csolatait. Napjainkra sokrétű társadalmi példát mutat együttélésből, józanságból, közakaratból.

Könyvünk megvalósulása, létrejöttének körülményei bizonyítják Solymár szellemi, anyagi és emberi telje­sítőképességét. Fakad ez az őslakosság bölcs összetar­tozás vágyából, életösztönéből, a betelepültek olykor lelkes tenni akarásából, cselekvőképességéből.

Sokan szakadtak a távolba innen. A sors taszította őket vagy elmenekültek Solymárt soha nem feledték, vissza­vágytak, sokszor holtukban is. Ők is a faluhoz tartoznak.

Valamikor régen, 1953-ban a Józsefváros egyik álta­lános iskolájában a diákok élménybeszámolót tartottak. Az egyik fiú lelkesen mesélt Solymárról, a faluról, az emberekről, a barlangokról. Egyikünk sem hallott még róla, nem tudtuk, hol van. Tizenöt év telt el az után, hogy először itt jártam. Rövidesen lakóhelyem lett, ideke­rültem. Az utcában nem volt vezetékes víz és szilárd burkolat. Nagy kontraszt volt a várost embernek. Még­is jó volt, mert ez itt valami más volt. Nem gondolhat­tam akkor, hogy húsz év múlva e falu népe milyen megliszteltetésben részesít

.E történettel szereméin bizonyítani, hogy milyen lehe­tőségeket hordoz magában ez a község. Mindenkor, min­denkinek, akiknek közős, különös ismertetőjelük Solymár szeretete. Értük és számukra készült ez a könyv.

Köszönet és megbecsülés jár érte az alkotóknak.

 Solymár, 1993, július

  Dercsényi Péter

 Polgármester

HOGY IS TÖRTÉNT? 

A Solymár története és néprajza megírásához vezető út rövid története

Solymár lakói mindig értékelték múltjuk tárgyi-, szellemi- és kulturális emlékeit. Értékelték, és ápolták azokat. Sajnálatos módon a háború utáni változások hatására ezek az értékek devalválódtak. A régi életforma tárgyi emlékeinek megbecsülése és megőrzése átmenetileg a kor szellemi áramlatainak megfelelően „divatját múlta". Ennek következtében a hatvanas évek végére márolyan arányú lett a régi idők tárgyi emlékeinek megsemmisülése, kiárusítása (vasaló, mozsár, könyvek, stb.), iratok, fényképek és sok más érték kallódása, régi házak bontása, hogy valamit tenni kellett a még elérhetőek mentésére, megőrzésére.

Az e kérdésekben hasonlóan gondolkodókból 1970. december 27-én megalakult a Helytörténeti Társaság. Alapító tagjai: Dér László, Dr. Jablonkay István, Kelemen István, Magyar Ferenc, Seres István, Dr. Szabadkai József és Dr. Valkó Arisztid voltak. A társasághoz később csatlakoztak: Karácsonyi Ernő (1971), Dr. Hartig Miklós (1972), Marlokné Cservenyi Magdolna (1976), Vácz József (1978), Gromon András (1983), Tolnay Jenő (1983), Ferenczyné Csécs Mária (1988), Körömi Joachim (1988), Hamvas Márton (1988).

A társaság fő célkitűzései a történelmi múlt feltárása, a szellemi, tárgyi emlékek megőrzése voltak.

E tevékenységben az elsődleges a kutatómunka kiterjesztése, az adatok gyűjtése volt, melyet a fellelt emlékek megőrzésére szolgáló Helytörténeti Múzeum létrehozása követett. A múzeum szervezésére 1972 júniusában Dr. Jablonkay Istvánt kérték fel. A múzeum a solymáriak összefogásának szép példája. Egyre többen kapcsolódtak be a helytörténeti munkába. Ki-ki a maga lehetőségei szerint kérdezi a még élő időseket, a levéltárakból próbál újabb „nyomokra" bukkanni vagy megőrizni, felkutatni a múzeum számára azokat a tárgyi emlékeket, amelyek vagy az enyészeté, vagy jópénzű gyűjtők tulajdonává válnának.

A társaság tagjai értékes tanulmányokat írtak Solymár múltjáról. Példaként megemlítenénk Vácz József Solymár múlt századi hétköznapjairól írt színes életképeit. (Elképzeléseink szerint ezek kiadására is sor kerül.) A kutatás két fő szakasza kiterjed a gyéren dokumentálható középkortól Solymár kihalásáig, majd az újjászületett falu máig tartó (gazdagabban dokumentált) életéig.

A Társaság tagjai által fellelt dokumentumok alapján tárja fel a Magyar Nemzeti Múzeum 1970-ben a római és mellette 1971-ben az avar temetőt. A Dr. Va1kó Arisztid által végzett ásatást (1928 - 1943) a Társaság kezdeményezésére követi 1971-ben Dr. Jablonkay István szervezésében 1973-ig, majd Feld István szervezésében 1973-t61 1977-ig a várhegyi második ásatás az OMF tervezési osztályának (Horler Miklós főmérnöknek) és a régészeti osztálynak (Kozák Károly régésznek) irányításával. A várhegyi romok konzerválásának és tereprendezésének terve ugyancsak az Országos Műemléki Felügyelőséghez kapcsolódik. Itt készült el a konzerválási és rendezési terv, melyet a Solymári Tanács 1979. november havában kapott meg, de a terv végrehajtása elmaradt.

A már elkészült munkák kiadása egy-két kivételtől eltekintve (pl.: Vácz József: A solymári kegykép története) nehézségekbe ütközött, és félő volt, hogy ezek a munkák csak az íróasztalnak íródtak. Ezen gondok megoldására alakult meg ifj. Hamvas Márton kezdeményezésére 1992. december 8-án a „Helytörténeti Alapítvány Solymár".

Alapító tagjai: Dr. Jablonkay István, ifj. Hamvas Márton és Taller Károly. Az alapítvány célkitűzései az alapító okiratban rögzítettek szerint:-

Solymár múltjáról készített munkák megjelentetése,

-a helytörténeti munkák támogatása,

-Solymár műemlékeinek megóvása.

Az Alapítvány ügyeit a kuratórium intézi, melynek tagjai: Dr. Jablonkay István elnök, ifj. Hamvas Márton titkár, Iván Józsefné gazdálkodó, Dercsényi Péter, Seres István.

A fenti célok szellemében indította el a Kuratórium Seres István: Solymár története és néprajza című munkájának kiadását. E mű megjelenése közel húsz­évi adatgyűjtésre tesz pontot, nem zárja le, csak rögzíti a máig tartó fejlődés szakaszait.

Következő kiadványunk Kelemen Istvánné kötete lesz, mely több száz Solymáron gyűjtött ereded népdalt és egyházi népéneket tartalmaz, kottával, helyi dialektusú és német nyelvű szöveggel. Az „énekeskönyv" szerkesz­tési, lektorálási munkálatai már megkezdődtek.

A tervek szerint a két kötet kiadása után a könyvek árá­ból visszatérülő és a költségek kifizetése után megmaradó összeget a solymári vár konzerválására, s mielőbbi részleges helyreállítására kívánjuk fordítani. Ez az összeg minden bizonnyal csupán a munkálatok megkezdésére elegendő. Bízunk abban, hogy ez a célkitűzés illeszkedik az önkormányzatnak a Mátyás domb és környékére vonatkozó rendezési elképzeléseibe. Egy rendezett környezetben a helyreállított várrom Solymár Világkiállításban való részvételi elképzeléseiben is helyet kaphat. Közös összefogással ez a nagy és szép feladat megoldható.

Bízunk abban, a község lakói elfogadják s támogatják elképzeléseinket, és segítségükkel meg tudjuk valósítani e kitűzött célokat.

Ezek előrebocsátása után lássuk a Solymár története és néprajza létrejöttének főbb mozzanatait.

Seres István nem tanult történész. E könyv megírásához szülőfaluja iránti érdeklődése és szeretete vezette, és sorsa alakulása is hozzájárult. Még úgyszólván diákgyerek, amikor a Községháztól már megbízásokat kap, ahol később mint gyakornok tevékenykedik. A háború után a szakmai képesítés megszerzését követően a Nagyközségi Tanács Végrehajtó Bizottságának titkára, nyugdíjba vonulásáig.

Munkaköre kapcsán nyitott könyv lett előtte a község élete, minden eseménye, története. Így vállalkozott a község krónikájának megírására. A jelenből a múlt felé fordul, és a község irattárában még fellelhető régi iratokat kezdi tanulmányozni, adataikat gyűjteni. Útja innen a Pest Megyei Levéltárba vezet, ahol éveken át kutatja, gyűjti a Solymárra vonatkozó adatokat. Társszerzője az 1986-óan Németországban németül kiadott „SOLYMÁR~ Chronik einer schwäbischen Grosgemeinde in Ofner Bergland" című könyvnek, mely a kitelepítés 40-ik év­fordulójára jelent meg. Krónikaírói munkáját becsülték értékelték és megyei szinten többször kitüntették.

1966-ban az Országos Levéltárban őrzött, IV. Béla királyunk által 1266-ban kiadott legrégibb, Solymár-t említő oklevél alapján a község ünnepi üléssel, ren­dezvényekkel, kiállítással emlékezett meg a 700 éves múltjáról. E rendezvények egyik fő szervezője Seres István volt. Érdeklődéssel követi a Magyar Nemzeti Múzeum által feltárt római temető ásatásait (1970-71), majd az avar temető feltárását. Mint a Helytörténeti Társaság egyik alapító tagja támogatja a pusztuló romok védelméért indított második várhegyi ásatást. Ezek az események községünk múltjának újabb, eddig nem ismert lapjait tárták elénk. A kutatások, az ásatások eredményei is arra késztették Seres Istvánt, hogy fogjon hozzá ez események megírásához. A szerző figyelme kiterjedt a teljes Solymár-kép kapcsán annak őstörténetére, a község fekvésére, földtani és földrajzi vonatkozásaira is.

Hosszas gyűjtőmunka eredménye e könyv, amely a hozzáférhető solymári helytörténeti tanulmányok, munkák adatait, feltárt tényeit is tartalmazza. Solymár történetével közel másfél tucat ember foglalkozott napjainkig. Megállapításaikat, kutatási eredményeiket igyekszik e könyv összesíteni, korántsem a kisajátítás céljából, hanem a minél hitelesebb Solymár-kép kialakításáért. A felhasznált kiemeléseket a szövegen belül jegyzetszámok jelzik. A fejezetek végén a jegyzetekben, a megfelelő jegyzetszámok alatt megtalálhatók a forrásmunkák, a szerző nevének, az idézett mű címé­nek pontos feltüntetésével.

Úgy gondoljuk kötetünk nemcsak a múlt megismerését, hanem a jelen megértését is segíti, ezért helye kell, hogy legyen minden solymári család könyvespolcán. Ajánljuk ezért szíves figyelmükbe.

Solymár, 1993. július

A Helytörténeti Alapítvány nevében

Dr. Jablonkay István ifj. Hamvas Márton
elnök 
titkár

002_oklevel.

 

SOLYMÁR KRONOLÓGIÁJA

       

Kr. e. 3000 körül

Kr. e. a X, században

Az ősember az Ördöglyuk barlangban és a Vár-hegyen.

A bronzkor II, szakaszának embere a Vár-hegyen.

 

Kr. u. a II. és III, sz-ban Római telep és temető.

 

Kr. u. a VI. sz-ban

Avarok.

 

Kr. u. a X. sz-ban

Honfoglalás kori temetkezés a Szél-hegyen.

 

1255.

 

IV. Béla a Margit-szigeti apácáknak adja a községet.

 

1266, május

5.

Solomar neve először szerepel oklevélen.

 

1288.

 

IV. László Czensi Rudolfnak adja Saalmar falut.

 

1337, .

 

. Drugeth Villermus nádor kapja a települést.

 

1355.

 

Nénai István bán fiai, Dénes és Imre tulajdonába kerül Salmar.

 

1390.

 

Lackfy István nádoré a vár, ami ebben az időben épült.

 

1397.

 

Lackfy Istvánt meggyilkolják, a vár a királyra száll, aki a Kusalyi Jakcs családnak adja.

 

1401.

 

A várat említő első oklevél' kelte, a várat Castrum Salmar néven említi.

 

1420.

 

A vár Zsigmond király tulajdonában.

 

1435.

 

Az CJlnodi Czudar család szerzi meg Solymárt.

 
   

Az olasz Sano fegyveresen tör be a várba és elfoglalja.

Solymár várát elzálogosítják Rozgonyiéknak.

 

1444. június 1.

 

1455.

Garai László nádor a vár birtokosa.

 

1457.

Dormánházi Miklósa solymári várnagy.

 

1468.

A vár Garai Jób és Ujlaki Miklós közös tulajdona.

 

1482.

Mátyás király a várat fiának, Corvin Jánosnak adja.

 

1495.

Ráskai Balázs és fia veszi meg a várat.

 

1496.

II. Ulászló Végles váráért cserébe veszi és az óbudai uradalomhoz csatolja.

 

1511.

Zempleki Tamás és családja a tulajdonos.

 

1526.

Thurzó Elek kincstartó a várat II. Lajos királynak engedi át.

 
 

A király Bakyth (Bakics) Pál és társainak adja a várat.

János király a várat Buda városának adja.

 

1531. január 5.

 

1561 után

A solymári vár leég; elpusztul.

 

1580-tól

Solymár elpusztult, lakatlan helynek számít.

 

1701.

Megjelennek az első telepesek, tizenhat jobbágy és két zsellér van a községben.

 

1700-as évek eleje

Solymári jobbágyok a Wattay családdal szerződéses viszonyban állnak.

 

1710-1720-as évek

Pestisjárvány.

 

1719.

Utolsó Illyr-szónoklat Solymáron.

 
 

Solymári plébánia alapítása.

Már harmincegy adózó család van Solymáron.

 

1720.

 

1722.

Híradás Dimánd Lux nevű molnárról.

Plébánialak építése a mai Mátyás király utca 22, számú ház helyén.

 

1728.

A mai temető helyén felépül az első templom.

 

1738.

Long Péter a mai templom táján kápolnát épít.

 

1742. március 25.

A kápolna felszentelése.

 

1749.

A sok zarándok miatt a kápolna bővítése.

 

1768.

Megkezdődik az úrbérrendezés.

 

1769.

Terstyánszky József földesúr halála.

 

1770.

A község Majthényi Károly császári és királyi tanácsos tulajdonába kerül.

Urbárium.

 

1781.

Befejeződik a Török-kút-forrás kijavítása és a régi vízvezeték helyreállítása.

 

1782.

Megkezdődik a templom építése.

 

1784.

A felépült templom felszentelése.

 

1789-1799

A templom tornyának építése.

 

1792. január 6.

Meghal a templomot építő Majthényi Károly.

 

1796.

Solymárt Majthényi Lúcia örökli, aki itt; majorságot létesít,

 

1812-1832.

Solymáriak pere a Majthényi családdal.

 

1821. június 26.

A teljesen elkészült templom felszentelése.

 

1830.

A templom melletti Szenvedő Krisztus-kőszobor felállítása.

 

1831.

Nagy kolerajárvány.

 

1837-38 tele

Igen magas hó, ezt követte a dunai árvíz.

 

1840. augusztus 24.

Tűzvészben kilenc ház ég le.

 

1843.

Már 1097 hold szőlőterület van Solymáron.

 

1848.

A Kállay család lesz a község földesura.

 
 

Solymár száztizenhét gyalog nemzetőrt állít.

Hadmozdulatok. Megkezdődik Buda ostroma.

 

1849. április 29.

 

1862. március 30.

Tűzvészben hatvanegy ház pusztul e1.

 

1869.

746 db ezüstéremből álló kincsleletet találtak Solymáron a Kr. u. IL - III. századból.

 

1870-es évek

Megalakul az első fúvószenekar.

 

1874.

Felépül az 1862-ben,leégett iskola helyett az új kéttantermes iskola.

 

1877. május 12.

Úrbéres barátságos egyezség.

 

1880.

Gőztéglagyár alapítása (mai Rozália téglagyár).

 

1880-as évek

Ontődei homokszállítás kezdete.

A filoxéra kipusztítja a szőlőt.

 

1882. május 10.

Az első rózsaesküvő.

 

1885.

Elkészül a község telekkönyve.

 

1885-1886.

A mai iskola helyén kijelölik a faiskolahelyét.

Lauresch Hugó megalakítja a solymári férfikórust.

 

1886.

Községi önkéntes Tűzoltó- Egyesület alakítása.

 

1887.

Temetkezési Egylet alakítása.

 

1890.

A képviselőtestület magyar nyelvű iskola építését határozta el.

 

1891.

Közvágóhíd épült a mai Mátyás király út 55 sz. ház helyén.

Lózer Mátyás szénkutatási jogot kap.

Megépül a mai, Dózsa György utcai híd.

 

1892.

Megalakul a Solymári Hitelszövetkezet.

 

1892. április

Az új szőlőtelepítéshez megérkeznek az amerikai szőlővesszők.

 

1892, május 15.

Ünnepélyesen megnyitják az 1891. évben épített új óvodát.

 

1894. május 14.

A község megveszi községháza céljára a mai helyén volt uradalmi épületet.

 

1895.

Megépült a Solymár -.Pilisszentiván közötti makadámút.

 

1895. november

Megindult a forgalom a: Budapest - esztergomi vasútvonalon.

 

1896.

Móczár Gyula festékgyárat alapít.

 

1901.

Megnyílik a pilisvörösvári szénbánya.

 

1903.

Mahler Ede nyolc római sírt tárt fel.

 

1906.

Az egyházi iskola államosítása.

Elkészül a község által épített hattantermes iskola.

A templom felújítása.

Kanyaró- és vörhenyjárvány.

A község új harangozólakást vásárol.

 
 

Kialakítják a Hősök utcától az iskoláig vezető utcát Walter Lajos telkéből.

A Kálvária utca, Törökkút utca és Erdő utca környékének parcellázása.

 

1907. .

A Párkány utcai híd építése.

Szűk az új iskola, lakásból tantermet csinálnak.

 

1908.

Felépül a Sturm téglagyár.

Kétéves gazdasági ismétlőiskolában kertészeti szakoktatást vezetnek be.

 

1909.

Bevezetik a telefont a községházára.

 

1910.

Önálló községi szülésznői állást rendszeresítenek.

Kolerajárvány.

 

1911.

Lebontották a templom előtti térről a harangozólakást.

A temetőben hullaház épül.

Döntés a mai József utca és Várhegy utca között csatorna építéséről.

A Pesthidegkút - Solymár - Pilisszentiván közötti utat állami közútnak nyilvánították.

 

1914.

A korábbi közorvos székhelyét áthelyezték Pesthidegkútra.

 

1914, március 7.

Döntés a vasúthoz vezető út kialakításáról.

 

1916. február l.

A mai Bajcsy-Zsilinszky utca és Várhegy utca közötti csatorna építéséről döntés.

 

1916.

A Solymáron átvezető törvényhatósági utat orosz hadifoglyokkal építették meg.

 

1917.

Járványkórház berendezése.

 

1918.

A templom harangjait elvitték, beolvasztották.

Kiépítik a mai József Attila utcát.

 

1918. december 26.

Népgyűlésen fogalmazzák meg a község panaszait.

 

1919. április 7.

Falugyűlésen megválasztják a Munkástanácsot.

 

1919. április 12.

Kinevezik a község első önálló községi orvosát Dr. Tóth Ernő személyében.

 

1919. augusztus 15.

Újból ülésezik a régi elöljáróság.

 

1919. augusztus hó

Román-katonaság vonul be a községbe.

 

1920.

Az Ostenburg-különítmény letartóztatja a tanácsköztársasági volt vezetőket.

Megmozdulások a nemzetiségi oktatás érdekében.

 

1920 után

A templom tatarozása, a torony átépítése.

Az Anna utca és Mátyás utca külső részének parcellázása.

 

1921.

A község megvette a Muttynyánszky házat orvosi rendelő céljára.

 

1923.

(mai helyén)

Az utcák szerinti házszámozás bevezetése.

. Klinger István. megnyitja az első mozit.

 

1924. október 7.

A Kálvária utca kialakítása, kijavítása.

Testnevelési célra játéktér kialakítása a mai Árpád utca helyén.

Felavatják a solymári Hősi Emlékművet.

 

1925.

Megállapodás Kratzer Józseffel á község villamosításáról.

 

1926.

Kérelem a temetőtől a Bécsi útig vezető út törvényhatósági úttá nyilvánítása tárgyában.

 

1927.

A Törökkút -forrás feltárásánál egy római eredetű forráskápolnát találtak.

 

1928.

Elkészül a községi vízmű terve.

Megindul Hűvösvölgy és Solymár között az autóbusz-közlekedés.

 

1928. december 12.

Tejszövetkezet alapítása.

Bányászok éhségmenete Budapestre.

 

1929.

Dr. Tarpay Miklós orvos kezdeményezi a Rózsika-.forrásnál a sziklafürdő megépítését.

 

1929. június 13.

Solymáron halálos motorbaleset éri Terstyánszky Ödön, kardvívó olimpiai bajnokot.

 

1929-1934.

Dr.Valkó Arisztid várhegyi ásatása.

 

1930.

A Levente utca (mai Szabadság utca) rendezése.

 

1930. szeptember

Megnyílik a Mátyás király utcai óvoda.

 

1930 körül

Az Ördögbarlang lépcsőjét kiépíti a Budapesti Turista Egyesület Alpin Szakosztálya.

 

1930-1934.

Fenyőerdő-telepítés a Zsíros-hegyen.

 

1931.

A mai óvodai konyha helyén tűzoltószertár létesül.

 

1932.

Megépült a Bécsi útra vezető bekötőút.

 

1933.

A Solymári Cecília Dalkör megrendezi a passiójátékot.

Tiltakozások az erőszakos németesítő törekvések ellen.

 
 

Korlátozzák az őstermelők árusítását a budapesti piacokon.

Hídmérleg felállítása a Mátyás utcában (a mai 16. sz. ház előtt).

 

1933.

Napi tíz autóbuszjárat közlekedik Hűvösvölgy és a solymári Templom tér között.

 

1934.

A solymári templomban örök nyugalomba helyezik Karátsonyi és beodrai gróf

Karácsonyi Jenő kegyurat.

Megtiltják a parasztoknak a szén fuvarozását.

 

1936.

A Mátyás utcai híd előtt tűzoltó víztároló létesül.

 

1937.

Makadámút építés a József Attila utca, Templom tér, és.Hősök utca között.

 

1938.

Klinger István megnyitja a hangos mozit.

 

1939.

Levente lőtér és labdarugópálya kialakítása a Várhegy alatt.

 

1939. január 7.

A pilisvörösvári és solymári bányaaknák bezárása.

A közvágóhíd megszüntetése.

Solymáriak nyilatkozata az Új Nemzedékben a németesítő törekvések ellen.

 

1939-1940.

Az Árpád utca és környékének rendezése, parcellázása.

 

1940-1941.

Felépül a községháza és a pásztorház.

 

1941.

Népszámlálás - későbbi komoly következményekkel.

 

1941, húsvét

Az átvonuló német katonaság pihenője a községben.

 

1942. augusztus 31.

A solymári bánya területét megveszi az Úrbéres Közbirtokosság.

 

1943 ősze

Nagyarányú katonai behívások.

 
 

Megkezdődik a Kerek-hegyi parcellázás.

Német katonaság bevonulása.

 

1944, március 19.

 

1944. március 24.

Az első nagy légitámadás Budapest ellen.

 

1944 nyara

Erőszakos német sorozás az SS-be.

 

1944 szeptember

Nem kezdődhetik meg a tanítás az iskolában, mert német katonaságot szállásoltak be.

 

1944. október 28.

Huszonöt Volksbund család az oroszok elől nyugatra menekül.

 

1944. december

A leventéket elviszik Nyugatra.

 

1944. december 19.

Gránátrobbanás négy gyermek halálát okozta.

 

1944. december 25.

Szovjet csapatok szállják meg Solymárt.

 

1945. február 12-13.

Hadi események a németek budapesti kitörésénél. Solymár bombázása.

 

1945. március 15.

Megalakul az MKP solymári szervezete.

 

1945. április 26.

Később az SZDP és a Független Kisgazda Párt is megalakul.

Megalakul a Nemzeti Bizottság.

 

1945. június 23.

Harminchét személy internálásával megkezdődik a helyi lakosság üldözése.

 

1945 tavasza

Államosítják gr. Keglevich Gyuláné 313 kat. h. erdejét.

 

1945. szeptember 4.

Nemzetgyűlési választások. Kisgazda győzelem.

 

1945 ősze

Egy év szünet után újból megindul a tanítás az iskola épületében.

 

1946. április 6.

Megkezdődnek a német kitelepítéssel kapcsolatos összeírási munkák. A rendőrség

 

1946. április 23., 25.

körülzárja a községet.

1946 emberrel elindítják a két vonatszerelvényt Németországba.

 

1946 tavasza

Ötvennyolc család települ Mezőkövesdről Solymárra.

 

1946-47.

Ötvenöt család települ Csehszlovákiából Solymárra.

 

1946. július 1.

Átalakul a Nemzeti Bizottság.

 
 

Földművesszövetkezet alakítása.

 

1947.

 
 

A Zsíros-hegy és a solymári osztályozó között kisvasút épül a szén szállítására.

A Zsíros-hegy alatt új szénbánya nyílik.

Wittmann József az itthon maradt zenészekből fúvószenekart alakít.

Országgyűlési választás (kék cédulás).

Felszentelték a solymári angol katonai temetőt.

 

1947. május 2.

 

1948. január 6.

A földbirtokreform lezárása.

 

1948. április 12.

Egységes állásfoglalás az újabb kitelepítés ellen.

 

1948. június 29.

A Nemzeti Bizottság újjáalakítása.

 

1948. november 6.

Új elöljáróság.

 

1948. december 8-tó!

A községben elesett magyar és német katonák exhumálása és a temetőben való

 

1949, január 29.

eltemetése.

Megszüntették a Nemzeti Bizottságot.

 

1949. február 25.

Megalakult a Magyar Függetlenségi Népfront solymári Bizottsága.

 

1949.

Országgyűlési képviselőválasztás. 99,08 % szavazott a népfrontjelöltekre.

 

1949 ősze

A földművesszövetkezet átveszi a magánboltokat és vendéglőket.

Megalakul a solymári „Kossuth" Tsz.

 

1949. december 25.

Államosítják Majthényi János homokbányáját.

 

1949. december 20.

Lemondatják az Úrbéres Közbirtokosság vezetőségét.

 

1949 -1950.

A Solymári Hitelszövetkezet felszámolása.

 

1950.

Megkezdődik a magánvállalkozások korlátozása.

 

1950. május 5.

Megszüntetik a községben az éjjeliőri rendszert.

Csomag Ödön főjegyző leváltása.

 

1950. augusztus 9.

Megszüntetik a solymári rendőrőrsöt.

 

1950. október

Az első tanácsválasztás. 99, 95 % szavazott a jelöltekre.

 

1951. január 25.

Leváltották Urányi József tűzoltóparancsnokot.

 

1951.

Elviszik a solymári parasztság cséplőgépeit.

 

1951. július 2.

Húsz solymári kisiparos szövetkezetet alapít. Vezetőjük Vigh Ferenc lesz.

 

1951.

Befejeződött a háború utáni újjáépítés.

 
 

Befejeződött a háború alatt tönkrement iskolai berendezés pótlása.

Megalakul a Dózsa Tszcs.

A községi tanács kezelésébe vette a Kerényi-féle faüzemet.

 

1951. július 1.

 

1951. október 30.

Mészégetők államosítása.

 

1952 elején

Tizenegy lakóház államosítása.

 

1952. augusztus

Bölcsőde alakítása.

 

1952, augusztus 20.

Felavatják a Templom tér 25. sz. alatt a kultúrházat.

 

1953.

A várhegy melletti sportpálya megszüntetése.

 
 

A solymári földművesszövetkezet beolvad a pilisvörösváriba.

Solymár kereskedelme a Nyugat-Pest megyei Népboltvállalat kezébe kerül.

Rendőri körzeti megbízotti szolgálat bevezetése.

Megalakul a községi könyvtár.

Megkezdődik az állami kézben lévő lakóházak eladása a lakók részére.

Megkezdődik a Törökkút-forrás kiépítésével a községi vízmű építése.

 

1953. szeptember 13.

 

1953. január

Kivágásra kerülnek a templom mögötti akácfák.

 

1953. szeptember

Megszüntetik a kuláklistákat és korlátozásokat.

 

1953. október

Budapesthez csatolják a Rozália téglagyár területét.

 

1954 tavasza

A solymári parasztság nagy része kilép a termelőszövetkezetből.

 

1954. június

Elkészül a vízvezeték első szakasza.

 

1954.

A Templom téren megjelenik a Törökkút-forrás víze.

A földművesszövetkezet mészégetőt épít.

 

1955.

Megépül a Hősök utca felső végén a csatorna.

Új orgonát kap a templom.

A vasútra vezető járda építésével megkezdődik a községben a járdaépítés.

A KTSZ cellulóza-üzemében robbanás történik, az üzemet kitelepítik a Dögtét

N

helyére. (A mai PEMU helye.)

A solymári KTSZ kettéválik.

 

1956. október 29.

Nagygyűlésen megalakítják a Solymári Nemzeti Tanácsot, mely átveszi a község

 

1956. november 8.

irányítását.

A Nemzeti Tanács tizenhat tagú fegyveres polgárőrséget állít fel.

A felvásárlás megakadályozása érdekében bevezetik az élelmiszerjegy-rendszert.

Baráth Károlyné iskolaigazgató lemond, helyére Csöndes Józsefet nevezik ki.

Szovjet katonaság vonul be Solymárra.

 
 

Második körzeti orvosi állás rendszeresítése.

 

1957.

 

1958.

A Bajcsy-Zsilinszky utca csatornázása, aszfaltozása.

A Kossuth Tsz és Dózsa Tsz egyesülése.

Ringler Károly megszervezi a solymári Takarékszövetkezetet.

Megszüntetik a solymári ménfedeztető állomást.

 
 

Elszállítják a községből a tenyészbikákat.

 
     

1958.

Bevezetik a szarvasmarhák mesterséges megtermékenyítését.

 

1959.

A Bécsi út mellett megépül a Magyar Tudományos Akadémia izotoptemetője.

Megkezdődik a Fünfklafter-forrásnál a vízmű kiépítése, mely 1972-ig működött.

A Pest Megyei Tanács átveszi a községtől a Solymári Faipari Vállalatot.

 

1959. április

A fővárosi „kék busz" veszi át Solymár tömegközlekedését Hűvösvölgy és a tanácsház

között.

A solymári Műanyagipari Szövetkezet felszámolása.

 

1959. április 8.

A Pest Megyei Tanács megvásárolja a felszámolt szövetkezet vagyonát és megalakí­

 

1960.

totta a PEMU-t.

A mozi felújítása, szélesvásznúvá építése.

 

1960 ősze

A József Attila utca, Dózsa György utca aszfaltozása.

Befejeződik a belterület teljes villamosítása.

A tanács felépítteti a temetőben a ravatalozót.

Felszámolják a tönkrement Dózsa Tsz-t.

 

1960-as évek

Mintegy száz szénkutató fúrást végeznek Solymár területén.

 

1961. január. 17.

Parlaggá,vált a községet körülvevő régi szőlő és gyümölcsös nagy része.

Alakuló ülést tartott a solymári Hunyadi Mátyás Mgtsz.

 

1961.

Lisztcseretelep létesül.

 

1962.

Megszüntetik a mezőőrök alkalmazását.

A Tűzoltószertár áthelyezése a Szabadság utcába.

A tanácstól a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat veszi át kezelésre a községi

 

1963.

vízművet.

A kék busz vonala meghosszabbodik a Templom térig.

Solymár - Pilisszentiván közötti út korszerűsítése.

 

1964. július 9.

Megalakul a Vulkán zenekar.

Felszámolják az Úrbéres Közbirtokossági Társulatot.

 

1965.

Átépítésre kerül a Bajcsy-Zsiliszky utca és Dózsa utca sarkán az óvodaépület.

 

1965. július 1.

A solymári és pilisvörösvári KTSZ egyesülése.

 

1965. október l.

Horváth Ferenc lesz a PEMŰ igazgatója.

 

1966.

Létrejön az érdi zeneiskola solymári kihelyezett tagozata.

 

1967.

A Petőfi Sándor utcai szénbánya fúrólyuk víztermelő kúttá való kialakítása nem sikerül.

Felépül a György-ligeti KISZ-lakótelep.

 

1968.

Telefont kap az orvosi rendelő.

 

1968. június 12.

Újjáalakul a solymári férfikórus.

Szövetkezeti gázcseretelep épül.

Komoly vízszennyezés, napokig leállítják a vízművet.

A PVCSV a Solymári-falnál végez kutatófúrást a község vízellátása érdekében.

A PEMU a Szél-hegy oldalán épít mélyfúrású kutat az üzem részére.

A cserépgyár a Krautgarten-dűlőben létesít, víztermelő kutat.

Ragályos száj- és körömfájás járványt állapítottak meg Solymáron.

 

1969.

Megállapodás születik Vízmű Társulat szervezésére, a szentendrei víznek a községbe

való vezetésére.

Rendőri körzeti megbízotti iroda létesítése.

A bezárt solymári szénbánya ingatlanait megvette az ÉM Kőfaragó és Épületszobrász Ipari

Vállalat.

Megszüntették a Pilisvörösvári utcai pincesort.

A solymári iskola nagykórusa Kelemen Istvánné vezetésével Veszprémben országos

döntőben vesz részt.

Befejeződött az iskola emeletráépítése és bővítése.

A Panoráma utca és Magas utca közötti parlagterületet parcellázás céljára megveszi a

Gyár- és Gépszerelő Vállalat közössége.

A Hősök utcai homokbánya bezárása.

A solymári szénbánya végleges bezárása.

A Templom tér, Kálvária utca, Marcihányi utca és Hősök utca aszfaltozása

 

1969-1970.

Solymár - Pesthidegkút közötti út korszerűsítése.

1970. január 1.

Egyesült a solymári Hunyadi MGTSZ a pilisvörösvári szövetkezettel,

1970.

Felépül a takarékszövetkezet székháza.

Taller József az Urasági dűllőben római sírkövet talált.

Megkezdődik az Óbudán lebontott cserépgyár helyett 'az új solymári cserépgyár építése.

A Kerek-hegyen betiltották a kőporbányászást.

Patyolat-felvevőhely épül.

1970. szeptember 1.

A Pilisvörösvári utcában, régi présházból megnyílik a „100 éves" borozó.

Megépült a Tsz-majorhoz vezető bekőtőüt.

Solymár nagyközségi rangot kapott.

1970. december 28.

Alakuló ülést tartotta Solymári Helytörténeti Társaság.

1970-1974.

Római és avar kori temető feltárása, az épülő cserépgyár helyén (Kocztur Éva és Török Gyula).

1971.

Új, önálló helyiséget kap a községi könyvtár,

1971, július 19.

N

A PEMU lakótelep építésébe kezd.

A Pest Megyei Faipari Vállalat beolvad a PEVDI-be.

A második Várhegy-i ásatás kezdete az Országos Műemléki félügyelőség közreműködésével.

1972.

A HM szervezésében parcellázásra kerül a Mészégető út környéki terület.

1972. május 23.

Elkezdődik a Kerek-hegy villamosítása.

Megalakul a Hagyományőrző Asszonykórus, Kelemen Istvánné vezetésével.

Önálló fogorvosi státuszt kap a község:

Döntés születik a szennyvízcsatorna és tisztítótelep építéséről.

1972. augusztus 19.

Átadásra kerül a Pilisvölgye Helytörténeti Gyűjtemény.

1972. szeptember 28.

Alakuló ülést tart a Solymári Vízmű Társulat.

1972. december 31.

A PEMŰ átveszi a Zsámbéki Műanyagipari' Vállalatot.

1972-1977.

Kozák Károly, majd Feld István várhegyi ásatása.

1973.

Megépül az ideiglenes szennyvíztisztító telep.

1974.

Üzembe helyezik a pilisvörösvári kenyérgyárat, a solymári pékségek megszűnnek.

Gyermekorvosi státuszt kapa község.

N

A PEMU önálló üzemorvost kapa

A Templom téren szolgáltató ház létesül.

1974, augusztus 14.

A régi orvosi rendelő átépítése. Egy munkahelyes rendelőből öt munkahelyes lett.

Bevezetik a községben a szervezett szemétszállítást.'

A lakótelepig megépül a gáz-fővezeték.

A PVCSV-től a Dunamenti Regionális Vízmű Vállalat veszi át Solymár vízellátását.

1974, október 1.

Megalakul a tanácsi Költségvetési Üzem.

1974-1980.

Solymári Zenei Hetek rendezvénysorozat, Kempelen Tünde vezetésével.

1975.

A' PEMŰ önálló fogorvost kap.

A tsz Solymáron felszámolja a nagyüzemi sertéstenyésztést.

A sportpályán felépül a sportöltöző épülete.

A tsz Solymáron felszámolja a nagyüzemi sertéstenyésztést.

A sportpályán felépül a sportöltöző épülete.

1975. május 15.

A tanács megvásárolja a Dózsa György utca 1. szám alatti épületet lebontás és az

óvoda bővítése céljára.

600 adagos konyha építése kezdődik. Az 1891-ben épül óvoda bontásra került.

Megkezdi próbaüzemét az új solymári cserépgyár.

1976.

A MTA izotoptemetőjének felszámolása.

1976. július 2.

A pilisszentiváni bányából ipari vízvezeték épül a PEMŰ-höz,

A Templom térig kiépül a szennyvízcsatorna.

A csobánkai ároktól északra fekvő területet Pilisborosjenőhöz csatolják.

1977.

Új elektromos alállomás épül a solymári ellátás javítására Pesthidegküt előtt.

1977. január 1.

Megkezdődik a temető rendezése, a régi temetőrész felszámolása.

Megkezdődik a sportpálya építése.

Felépül a Terstyánszky utcai harmichárom lakásos TERÉP-lakóházsor.

A solymári Pilisvölgye Mgsz egyesül a pilisborosjenői és piliscsabai Tsz-ekkel.

1977. május l.

Átadásra kerül a kibővített és korszerűsített tanácsháza épülete.

1977, június 10.

A solymári vízvezetékben megjelenik a szentendrei víz.

1977. július 1.

A solymári takarékszövetkezet beolvadt a pilisvörösvári takarékszövetkezetbe.

1977. augusztus 20.

Átadásra került a PEMŰ által épített „Kék ovi".

1977. augusztus 31.

Az új hatszáz adagos konyha ütembehelyezése.

1978.

Az átépített óvodára emeletráépítés.

 

A PEMŰ elektronikus számítógépet helyez üzembe.

Száztizenegy hektár földet csatoltak a belterülethez.

1978. december 18.

1979. július 2.

Átadásra került a pusztamarósi járási úttörőtábor, ami községi tulajdonba került a járás

1980.

gyermekeinek nyaraltatása céljából.

A PEMŰ átvállalja a községi tűzoltóság feladatait.

1980. augusztus 20.

Átadásra kerül az új bölcsőde épülete.

A József Attila utcában elkészül az új, különválasztott esővíz- és szennyvízcsatorna.

Befejeződik a kerekhegyi vízvezeték építése.

Megépül a község közelében a Rozmaring Mgtsz horgásztava.

A község lakott területén befejeződik a vízmű építése.

Átadják a PEMŰ melletti új ABC kisáruházai.

1980-1991.

A község valamennyi belterületi utcájának aszfaltozása.

1980-1981.

Felépül az új plébánialak.

1981.

A PEMŰ átveszi a községi sporttelepet.

1981. január 1.

Feloszlatják a Szakmaközi Bizottságot. Vezetője Milbich Jánosné volt.

Hatályba lép az egységes ingatlannyilvántartás. Az eddigi négyszögöl és kas. h. helyett

1981, február 1.

négyzetméterben és hektárban történik a számítás.

A Magyar Televízió „Röpülj páva" műsorában sikerrel szerepel a solymári Hagyomány­

1982.

őrző Asszonykórus.

Kicserélik a templom tetőszerkezetét.

1982-1983.

A község megvásárolja a régi plébánia épületét.

Az iskolához tornatermet építenek.

1982-1985.

Megépül a Rózsika sétány.

1983. január 27.

Szokolay Bálint vezetésével megalakul a Solymári Nőikar.

1983. január 31.

Megalakul a Művelődési Ház Nyugdíjas Klubja.

1983.

Megépül a Várhegy utca új hídja.

1983. július 12.

Új, négyszáz állomásos konténer-telefonközpontot kap a község.

A régi, százötven éves gyógyszertárépület életveszélyessé vált. Le kellett bontani.

Átadásra kerül a végleges szennyvíztisztító telep.

1983. december 20.

A községet a régi budapesti telefonhálózatról a vidéki crossbar hálózatra kapcsolják.

1984.

Elkészült a Kerek-hegyre vezető erdei út.

1984. április 29.

Moldován István megnyitotta az Aranykorona éttermet.

1985.

A PEVDI üzem területén megalakult a PETA közös vállalat, tetőablak gyártására.

Az orvosi rendelő mellett új gyógyszertár létesült.

1986.

A PEMU kézilabdacsapata bekerült az NB I-be.

1986. május 13.

A KEMIPUR POLIURETÁN SYSTEM felavatása.

1986. október 14.

Dr. Richard von Weizsücker, az NSZK szövetségi elnöke látogatása a PEMÜ-ben.

1987.

Befejeződik a Hutweide üdülőterület vízvezetékének megépítése.

 

Nagyarányú telefonhálózat bővítés, 7 újj nyilvános állomás létesítése.

M

Átadásra kerül a PEMU új sportcsarnoka.

1987. május 1.

1987. december 31.

A Költségvetési Üzem jogutód nélküli felszámolása.

1988.

Elkészül az új református templom.

 

Az Ibolya utca és környéke parcellázása.

Új toronyórát kap a templom a németországi hívek adományából.

1989.

1989. augusztus

Solymár község és az NSZK-beli Wüstenrot között partnervárosi kapcsolat jött létre.

A Waldorf oktatási rendszer érdekében alapítvány létesül. ,

1990. szeptember 30.

Helyhatósági választás. A tanácsok szerepét átveszi a helyi önkormányzat.

1991. szeptember

Elkészült Makovecz Imre építési terve alapján a solymári Waldorf óvoda.

1991.

Befejeződött a község lakott részén a gázvezeték építése.

1992. december

Átadják az új solymári postahivatalt.


SOLYMÁR FÖLDRAJZA

Solymár fekvése

Solymár község Pest megyében, a Budai járás északi részén fekszik, az északi szélesség 47° 46'-én, a keleti hosszúság 18° 51'-én.

Szomszédos községek ÉÉK-en Csobánka, ÉK-en Pilis­borosjenő és Üröm, K-en Budapest III. kerülete, DK-en Budapest II/a kerülete (Pesthidegkút), DNY-on Nagyko­vácsi, ÉNY-on Pilisszentiván és Pilisvörösvár.

Közigazgatási területét nagyrészt természetes határok, kiemelkedő hegygerincek és törések választják el a környező községektől. Déli határvonala végigfut a Zsíroshegy és a Kerek-hegy gerincén, majd a 388-as magaslatnál északkeletre fordul és a természetes lej­tésirányt követve lefut a Jegenye-völgybe. Innen fel­kapaszkodik a Felsőpatakhegy és Szarvashegy (Hi­degkúti kálvária) gerincére és továbbhalad a Szarvas­hegyet a Csúcs-hegytől elválasztó törésig. Innen északkeleti irányban meredeken visz le a határ a Csúcs­hegyi dűlőn át a solymári völgybe. (Közben megkerüli az ún. Rozália téglagyárat, melynek területe 1950 előtt Solymárhoz tartozott. Ekkor csatolták Budapest III. kerületéhez.) A határ innen a vasút vonalát követi ke­leti irányban, majd a Bécsi országúton (10. számú út) vezet visszafelé a Pilisborosjenői téglagyár melletti patak hídjáig. Innen a Kollerárkot (Csobánkai patak) követi a volt Csobánkai hídig. A Kollerárok és a tőle északra párhuzamosan vezető dűlőút közötti terület korábban ugyancsak solymári terület volt, ezt a hetve­nes években csatolták Pilisborosjenőhöz. A Csobánkai híd helyétől délnyugatra fordulva felkapaszkodik egy természetes szakadékká alakult mélyúton, és a Bécsi utat átlépve a rétvölgyi patak vonalától északra lévő lankás területen húzódik nyugat felé, ahol megkerüli a Szél-hegyet (Öreg Kálvária), és délnyugati irányban, egy tektonikai törést követve, vízmosásban felkapasz­kodik a Zsíros-hegyre. A vízmosás zsíros-hegyi szaka­sza az ún. Antal-árok.

A község legmagasabb pontja a Zsíros-hegy. Ten­gerszint feletti magassága 424 méter. (Régi térképek szerint 434 m.) Legalacsonyabb pontja az ürömi határ mellett 127 méter

003_zsiroshegy.

Solymár földrajza'

(Részletek Dr. Jablonkay Pál Solymár földrajza című bölcsészdoktori disszertációjából - 1935)

Geológiai felépítés

a.) Település

A vidék kőzetei üledékes kőzetek. Vannak köztük mélytengeri, tengerparti, félsósvízi és édesvízi lerakó­dások. Rájuk települ a levegőből lehullott lösztakaró.

Triász-kőzetek

1.) Diploporás dolomit: A középső triász végén kép­ződött. Mélytengeri üledék. Vastagsága több száz mé­ter. Területünkön a Nagyszénás tömegéhez tartozó Zsíros-hegy ebből épült fel.

2.) Szaruköves szürke mészkő. A felső triász legalsó emelete, korban közvetlenül a diploporás 1. ábra A sikymári Ördöglyuk barlang alaprajza Kmetty Béla és Szűcs Pál térképe után. Mérték: 1:1000. I. Keleti nagybejárat, II Sikló, III.Kupolaterem, IV Alvilág, V Sirtorok, VI Cirkusz, VII Farkasverem, VIII Oltárok, IX Kripta, X Oriáskémény XI Zuhatag, XII Sedolomit után következik. Csak elszórtan, itt-ott kerül felszínre vékony rétegben. Ez is mélytengeri üledék. Megtaláljuk a Szarvas-hegy - Csúcs-hegy vonulat északi lejtőjén, amint a rátelepült fődolomit szegélyén előtűnik.

3.) Fődolomit. A felső triász karni emeletéből való. A Budai hegységnek ez a hatalmas tömegű kőzet a tu­lajdonképpeni alapkőzete. Nagyobb tömegben fordul elő a Kopártető (Auf der Öden) keleti végződésénél, a Kakukk-hegyen. A Kakukk-hegy a Jegenye-völgy tek­tonikus árkára ereszkedik le. A törés túlsó oldalán emelkedő Felsőpatakhegy, Kisszarvas-hegy és a kelet felé húzódó Szarvashegy alapja is fődolomit, de jó részüket köpenyszerűen fedi el a hárshegyi homokkő. A Solymári medence közepén emelkedő Szélhegy szintén fődolomitból van. A mélyfúrások kb. kétszáz méter mélységben találják meg ezt a kőzetet a lesüllyedt medence felszíne alatt.

004_fodolomit

4.) Dachsteini mészkő. A geológiai középkor utolsó üledéke. A felső triász nóri emeletének fehér, kemény kőzete. Ez is mélytengeri lerakódás. A Zsíros-hegy ke­leti és délkeleti lejtőjén két helyen jut felszínre nagyobb tömegben. Keleti előfordulásában képződött a János­ és Ördöglyuk-barlang. Dachsteini mészkő még a Ke­rekhegy és Kopárhegy tető főtömege is.

A jura és kréta korszak üledékei teljesen hiányoznak. A triászra rögtön a paleocénrétegek kerülnek.

Paleocén-, eocén-rétegsor

5.) Alsó elegyesvízi rétegeit az Ördöglyuk-barlang Dachsteini mész területétől délre, a mészkő kibúvás körül karéj alakban találjuk meg. Kisebb kibúvásai lát­hatók a Jegenye-völgyben, pl. ,a Rózsika-forrás feltö­résénél is. Jellemző ezekre a sötétszürke vagy barnás rétegekre, hogy tele vannak kövülettel. Ez a kőzet fél­sósvízi lerakódás.

6.) Felsőelegyesvízi rétegek. Kövületekben gazdag, a Kopár tető északkeleti lejtőjén találhatók.

7.) Nummulinás és ortofragminás mészkő. Az eocén utolsó tagja. A Kopár tető és a Kerek-hegy felszínét teljesen beborítja. A Jegenye-völgyben a Várhegytől délre fekvő Pap-hegy nyugati lábánál is található, ré­gen ipari célokra fejtették.

Oligocén kori üledékek

8.) Budai márga. Felszínen sehol nincsen, de a hárs­hegyi homokkő alatt a Jegenye-völgyben néhány kisebb feltárásban megtalálható.

9.) Hárshegyi homokkő. Durva szemű összecementált kőzet, a középső oligocén tengerparti lerakódása.

Vastagon borítja a Felső-patak-hegy, Kis-szarvashegy, Pap-hegy, Vár-hegy rögsorának dolomit, illetve nummulinás mésztömegét, a Szarvas-hegy keleti oldalát és a Kakukk-hegy csúcsát is elfedi kis területen .2.

10.) Kiscelli agyag. A középső Oligocén végén kelet­kezett. Az egész medencét kitölti, de kevés helyen van felszínen, mert a későbbi rétegek, különösen a lösz be­fedték. A Jegenye-völgyben és a Kis-Szarvas-hegy - Csúcshegy vonulat északi lejtőjén, több helyen felszínre bukkant. Solymár faluban a források és a kutak szintje ugyancsak a kiscelli agyag felszínét jelzi. Ahol nagyobb tömegben fordult elő, ott agyagbányák vannak. Ilyen a Rozália téglagyár agyaggödre, a Szarvas-hegy északi lejtőjén, a Budai Tégla és Cserépipari Vállalat Pilisborosjenői gyára, a Fővárosi Művészi Kézműves Vállalat gyára, (volt Pesthidegkút téglagyár) a Jegenye-völgyben.

11.) Kattein homok és agyag. Az oligocén rétegsor utolsó meglévő tagja. Csak kevés helyen tudott meg­maradni. A katteint homokövekkel erősen megzavarva találjuk a faluban, a Zöldfa utca déli végén látható szép feltárásban.

A neogén rétegek teljesen hiányoznak, az oligocénre közvetlenül a pleisztocén települt.

12.) Lösz. A pleisztocén közepétől kezdve hosszabb időn keresztül, kisebb megszakításokkal rakódott le a mai előfordulási helyére. A finom porból álló eolikus üledéket a száraz kontinentális szél szállította a me­dencébe. A meredekebb hegylejtők és gerincek kivéte­lével az egész medence területén megtalálható 6-10 méteres vastagságban, de csak a medence közepe táján típusos. A kifeszített lepedőhöz hasonlóan borítja be a pleisztocén előtti formákat és elsimítja a térszíni kü­lönbségeket3 A mélyedésekben vastagabb, a kiemel­kedések felé elvékonyodik a lösztakaró.

13.) Holocén alluviális üledék. A medence legfiata­labb rétegei, vastagságuk nagyon csekély, a pleiszto­cén óta megindult patakok árterét borítják. Leginkább kavics és iszap rakódott le a patakok hordalékaiból.

b.) Szerkezet

Tektonikai szempontból roppant változatos a terület. Nagyjából az ÉNy-DK és az erre merőleges ÉK-DNy irányú törések és vetődések darabolták fel a medencét és a környező hegyvidéket. A törések mentén rendsze­rint hév-forrás működések léptek fel, és ezek a törést szenvedett kőzeteket jellemzően alakították át4 .Ezek­nek, valamint a medencében végzett mélyfúrások ada­tainak a segítségével sikerült a fontosabb törésvonala­kat kijelölni.

Ferenczi DNy - ÉK irányú mezozoi antiklinális ge­rincet tételez fel a mai Solymári-medence helyén? A triász rétegek dőlése a völgytől délre ugyanis déli és délkeleti, a medencétől északra pedig észak - észak­nyugati. A mezozoi antiklinális a peleocénben besza­kadt és a Solymári-medence területén erősen meg­süllyedt. A törések fő iránya ÉNy - DK, de ezekre me­rőlegesen is történtek bezökkenések. A diploporás do­lomitból álló Zsíros-hegy ÉK irányú lejtőjének infle­xios vonalán végighaladva lépésről lépésre felismerjük a törések helyét. Egyenes vonulatban emelkednek ki a törésvonalon a hév-forrásoktól elkovásodott ésbreccsaszerűen összecementált ellenálló kőbörcök. A kőbörcök anyagából készített kőzettani csiszolatban dolomitkavics-, kvarc-, limonit-, kalcit-, földpát-, muszkovit-, szericit- és halloysitszemek találhatók. A lejtok keleti végén bevágódott vízmosásban látható az elkovásodott töréslap is, amely a lezökkent hegység­nek csúszási felületül szolgált.

Ezzel a fő törésvonallal párhuzamosan találunk még néhány kisebb törést is feljebb a pusztuló lejtőben. A víz- és kőfolyások ezeken a gátakon nehezen préselik keresztül magukat. A törésnek megvan a másik bizo­nyítéka is. A kovásodott szintek vonalán, ugyanis meg­találjuk a kőporosodást is mindenütt.'- Az ilyenformán kijelölhető törésvonal végigfut a Zsíroshegy-kakukkhegyi rögsorozat É-ÉK lábánál, majd folytatódik a Felső-patak-hegy-Csúcs-hegy vonulata mentén is. Bi­zonyára több kisebb törés is van még a medencében ezzel a töréssel párhuzamosan, de sajnos ez még nincs bizonyítva. A felszínt vastag lösztakaró borítja. Az biztos, hogy a medence nem egyenletesen süllyedt meg. Erre vall többek között az is, hogy a medence közepén emelkedő kis Szél-hegy kőporosodott dolomitja 242 m magasan van a tenger szintje felett, és mintegy 30 m­re emelkedik ki a medence löszfelszínéből, amely alatt minimálisan is 70-100 méter mélyen található csak dolomit. Ezek szerint a Szél-hegy déli oldalán is ÉNy - DK irányú törésnek kell húzódnia.

Sokkal jelentősebb azonban a Szél-hegy északi lábá­nál húzódó fő törésvonal, amely párhuzamos az előb­bivel. A Budapestvidéki Kőszénbánya Rt 56-os fúrása ugyanazt a dolomitot, amely a Szél-hegy tetején 242 m magasságot ér el, a Szél-hegy ÉK irányban alig 500 m-nyire a Rét-völgyben már csak - 94 méter mélység­ben éri el. Tehát a törés mentén nem kisebb, mint 330 méteres lezökkenés történt, nem is számolva a Szél­hegynek azóta is történt lepusztulását. A Szél-hegyet ezeken kívül még két törés határolja, keleten és nyuga­ton egy. Ezek az előbbire merőlegesek. A keleti törést annak a törésnek a folytatásában találjuk, amely az Ör­döglyuk alatti mészkőbányában megy keresztül DNy irányban, és a Zsíros-hegyet mély benyergeléssel választja el a 365-ös magaslattól. A másik törés ezzel párhuzamo­san húzódik, és a Szél-hegy - Zsíros-hegy nyugati részét köti össze. Déli vége az Antal-árok, a Zsíros-hegy és Nagyszénás tömegét választja el egymástól. A Szél-hegy nyugati határoló törése mentén a dolomit negyvenhat méter mélységre süllyedt le a Solymár-akna fúrásadata szerint. Tehát itt is kb. 290 m a dolomit szintkülönbsége.

A Szélhegyi törésekkel párhuzamosan bizonyára néhány apróbb törés is van még kelet felé a medencé­ben, de ezek egyelőre még nem bizonyíthatók. Jól lát­ható azonban a hév-forrásnyomokkal is igazolt Jege­nye-völgy törése. Itt megtaláljuk a porló és kovásodott dolomiton kívül a patak völgyében a tűzálló agyaggá átalakult agyagokat is. A Kis-Szarvas-hegy nyugati lejtőjéről gyűjtött tűzálló agyag csak 1630 C°-on olvad meg.4 Ugyancsak itt került feltárásra a márgából és alumíniumszilikátból hév-források hatására képződött festékföld is. Ebből készítik a piktortéglát.

A Felső-patak-hegy - Kis-Szarvas-hegy - Paphegy - Várhegy, valamint a Felső-patak-hegy - Szarvas-hegy - Csúcs-hegy rögei ugyancsak törések hatására zök­kentek le lépcsőzetesen.

Amint látjuk, a paleocén kori törések hálózata sakk­táblaszerűen szabdalta össze az egész területet. De mint máshol, itt is voltak kisebb tektonikusmozgások az oligocén utáni időkben.5 Ezt bizonyítja a kattein ho­mokrétegeinek nyugodt települését megzavaró vetők rendszere.

005_foldtaniterkep

c.) A fejlődéstörténet vázlata

A geológiai középkor elején, a triász korszakban, a Tétisz középkori tenger E-i nyúlványa borította át az egész Budai hegyvidék területét, s így ezt a területet is. Többszáz méter mélységben rakódtak le a triász tenger üledékei, különösen a diploporás és a fődolomit, meg egyes helyeken a Dachsteini mészkő. A tengerfenék erősen süllyedhetett, hogy olyan vastag rétegben kép­ződött az üledék. A triász végén megemelkedett a tengerfenék és szárazra került az egész plató. Ebben az időben zökkent le a Solymári-medence.

A jura és kréta korszakban erős denudáció pusztította a vidéket. A külső erők által letarolt terület a paleocén elején összetöredezett és egyenlőtlenül megsüllyedt. A süllyedés következtében a triász-kőzetek karsztvízé megemelkedett, és a sekélyebb partokon dús vegetáci­ójú lápok keletkeztek. A lápok a későbbi időkben széntelepekké váltak, mert az eocén végén előnyomuló tenger elöntötte és eleinte édes- és brokkvízi, majd ké­sőbb nummulinás mészkőrétegekkel fedte be. Az eredetileg nyugat felé lejtő medencét elöntő tenger helyzete az eocén végén megváltozott. A Solymári-meden­cét ti. a nyugat-Dorog - Tokodi medencétől egy köztük kiemelkedő gát választotta e1 az auversien vége felé. Így a felső eocén nummulinás mészkőrétegei már a kelettől benyomuló tengeröbölből rakódtak le, és kövületei is az erdélyi kövületekkel egyeztek meg, nem pedig a szomszéd dorogi medencével' Ezután kisebb emelkedés következett, s a tenger egy időre visszavonult. Az alsó oligocénban ismét kisebb süllyedés okozta elöntésből rakódott le a briozoás és a budai márga. Az alsó oligocén végén a Solymári-medence erősebben megemelkedett, és a már régebben szárazon lévő Budai hegységgel együtt alaposan lepusztult. Az lnfraollgocén denudáció a medence legnagyobb részét a széntelepekig letarolta, sőt elég tetemes területen még a, széntelepet is elmosta.5 A középső oligocén elején a medence és a hegyvidék alacsonyabb részei a törések mentén újra megsüllyedtek.

A Jura óta szárazon lévő Nagyszénás, Zsíros-hegy, Kerek-hegy, Remete-hegy és Szarvas-hegy szigetként emelkedett ki ebből a tengerből. A medencét és a Je­genye-völgy keleti oldalán húzódó Felső-patakhegy - Várhegy rögeit azonban elborította a tenger. A medence süllyedésével egy időben kiemelkedett kristályos tömegű Zsámbéki hegység pusztulásából származó törmelék hárshegyi homokkővé összecementálódva rakódott le a partok mentén. A további erősebb süllyedés kelet felé tolta ki a tenger partjait, és ezért az üledék is finomabb szemű, mélyebb tengeri, kiscelli agyag lett. A felső oligocénban kisebb kiemelkedés történt, a kis­celli agyag sok helyen szárazra került a part mentén.'

A felső oligocén tenger finom agyag- és homokréte­geket rakott le egy ideig. Majd a kattein végén teljesen kiemelkedett a Budai hegység, és a medence is szárazra került már ebben az időben. A kiemelkedés után kisebb vetők mentén még sok helyütt megtöredezett a hegység.

A kiemelt tönköket az erózió igyekezett feldarabolni, de az akkor még magasan folyó Duna nem fejleszthette ki eléggé az eróziós völgyeket.

A pleisztocénben hideg, száraz, szelíd éghajlatú steppe volt a Budai hegyvidék területe. A keletről jövő kontinentális szelek vastagon betemették a medence mélye­déseit lösszel, és enyhítették a felszíni formák egyenetlenségeit. A pleisztocén végén a Duna erősebb bevágódása maga után vonta a Solymári-medence patakjainak erősebb bevágódását is, és a megfiatalodott erózió megkezdhette a mai felszín kialakítását.8

Solymár mai felszíne (Morfológia)

Vidékünk arculatának kialakításában endogén (belső) és exogén (külső) erők vettek részt.

Endogén eredetű a tektonikus mozgások következté­ben létrejött nagy formák kialakulása. A törések, süllyedések, kiemelkedések a felszíni erőktől teljesen függetlenül történtek. A nagy formákat, vagyis a kere­tet tehát endogén erők munkája hozta létre.

Az endogén erők létrehozta rögös, töredezett felszínt azonban már exogén erők formálták tovább. A merev, egyenetlen térszínt a víz és a szél hatása pusztította le. A kiemelkedések lekoptatása és a mélyedések kitöltése révén a kiegyenlítő munkával elsimította, letompította a táj rideg formáit. Az endogén erők adták a keretet, de azt tartalommal az exogén erők működése töltötte meg.

Mindazonáltal az exogén erők hatása szinte elvész az endogénformáló munka mellett. Ennek több oka van.

A terület aránylag még rövid ideje van szárazon, és a denudáciő az ellenálló kemény kőzeteket nem nagyon tudta lepusztítani. Azonkívül a felépítő kőzetek jó része vízáteresztő, és így a felszíni erózió nemigen fejlődhetett ki ezen a területen. A felszín alatti erózió különösen a mészkőben okozott erősebb elváltozásokat, de ezek még nem elég fejlettek ahhoz, hogy a felszí­nen nagyobb átalakulásokat vonjanak maguk után. Megfogjuk különböztetni

  1, a hegység kiemelkedő párkányát,

  2, a törmeléklejtőket,

3, a medence pleisztocén felszínét és

4, az ebbe belevágott teraszos völgyeket.

1./ Rögök

A pleisztocénben fellépett tektonikus mozgások a hegységet típusos rögökre darabolták. Ezek a rögök háromfélék:

1. rögsorok,

2. rögplatók,

3. rögszigetek. Lépcsős elhelyezkedésű rögsorok. A Felső-patak-hegy - Szarvas-hegy magasan kiemelkedő fala az egyik feltűnő rögsor. Ez az ENy- DK-i irányú rögsor élesen elkülöníti egymástól a Solymári- és a Pesthidegkúti medencét. Mindkét medencéből igen meredeken emelkedik ki. A rögök anyaga dolomit, de ez csak a Szarvas-hegy gerincén és a Felső-patak-hegy ENy-i lejtőjén van felszínen, a többi helyeken elfedte a ráte­lepedett hárshegyi homokkő. E rögök EK-i lejtője na­gyobbrészt lepusztult lejtő, az inflexiós vonal majdnem a medence síkjáig ereszkedik le. A lejtőbe több vízmo­sás vágódott be, a főbbek a nyergekben erednek és a törések irányát követik. A rögsor Ny-i végén a Felsőpatak-hegy meredeken emelkedik ki a Jegenye-völgyből. Pompás elkovásodott dolomitszirtek jelölik az in­flexiós vonal mentén a törés irányát. Az egyik szirtet a nép „Szószék"-nek nevezte el.

A másik rögsor jóval alacsonyabb az előbbinél, és a lépcsős jelleg sem domborodik ki annyira, mint az előzőnél. Ezt a sort a Felső-patak-hegy, Kis-Szarvas-hegy, Paphegy és Várhegy alkotja. A rögök tetejét diszkordánsan települt hárshegyi homokkőtakaró borítja, amely enyhe lejtővel megy át egyrészt a Hidegkúti-, másrészt a Solymári-medence eredeti felszínébe.

A rögök másik csoportja az ún. rögplatók. Ezek sokkal jobban megőrizték eredeti, lapos, peneplés jellegüket. Széles hátukkal emelkednek ki a medence déli határán a Felső-patak-hegy - Szarvas-hegy rögsor nyugati folytatásában. A csoport darabjai kelettől nyu­gatra a Kakukk-hegy, a Kopár-tető és a belőle kiemel­kedő Kerek-hegy és végül a Zsíros-hegy lapos tönkje.

Anyaguk főként triász dolomit és dactestein mészkő,de a tökéletlen fennsíkot (peneplént) nagy területeken borítja el az alaphegységet befedő nummulinás mészkő is. A platókon a denudáciő működésének kevés nyomát találjuk. Annál szebben látható azonban ez a hatás a meredek lejtőkön. A csoport keleti végén lévő Ka­kukk-hegy és Kopár-tető oldalán több vízmosás ered, ezek a mélyen bevágott Jegenye-völgybe futnak le.

A tönksorozat legnyugatibb tagja a Nagyszénással összefüggő Zsíros-hegy. Anyaga diploporás dolomit. A kopár tönk kőporosodott és az északi lábánál húzódó törések mentén erősen kovásodott. Ezt bizonyítják az egyenes vonalban elhelyezkedő, kiálló, kovásodott kő­börcsarok az inflexiós vonalon és a pusztuló lejtőn négy egymás fölött elhelyezkedő párhuzamos szintben.

A törésszintek mentén lépcsősen pusztult le a hegy tömege, mert ezek mentén jóval nagyobb a kőzet el­lenállása a pusztító erőkkel szemben. A kb. 30° mere­dek északi lejtőn nagyszerűen tanulmányozható a do­lomit lepusztulása. A hegyoldalban egyenesen lefutó vízmosások és kőfolyások láthatók, amilyenekhez ha­sonlót már a Felső-patak-hegy északnyugati lejtőjén is láttunk. A porló, törmelékes dolomit saját súlyánál fogva legördül a kőfolyásokban. Az inflexiós vonalnál a lejutott törmelék lapos legyezőszerűen szétterülő kú­pokat épít a barázda alsó végén. A kőfolyás felső végén lévő tölcséres törmelékgarat kifejlődése nem típusos. A garat és a törmelékkúpok közt lévő barázdák hossza kb. $0-100 méter. A törésszinteket keresztező barázdák, a kovásodott lapokon nehezen törnek át. Az ilyen helyeken összeszűkülnek és elsekélyesednek. A kőfolyások egyesüléséből idővel vízmosások lesznek, s a lankás törmeléklejtőbe is bevésik árkukat, és beletorkollanak a törmeléklejtő alján kifejlődött, erősen hátraharapódzó fővízmosásba. A vízmosás erősebb záporok, hóolvadás idején tetemes mennyiségű törmeléket visz el és azt a medence közepe felé görgeti a Szél­hegy, Zsíros-hegy törésárka mentén. Az L alakú vízmosás ujjasan elágazó völgyfeje erősen hátraharapódzott az inflexiós vonalig. Mélysége átlag 6-10 m körül van. Alján egy helyen már el is érte erős bevágódásá­val a víztartó rétegeket, és ezen a helyen forrás alakjá­ban szivárog elő a karsztvíz. További beréseléssel állandó vízfolyássá fejlődhet. A kiálló kovás szirtek erő­sen kanosodtak. A széles nyugati és északnyugati lejtőkön a szél feltépi a gyér növényzetet, felszínre kerül a porló dolomit, és az abból meredeken kiemelkedő kovásodott szirtek. (Valószínűleg e miatt a fehér felszín miatt nevezték el a hegyet „Schmalzberg"-nek, azaz Zsíros-hegynek.) A szélárnyékos keleti lejtőn a fehér szín eltűnik, mert a fekete rendzinás talajt jól megköti az igénytelen növénytakaró.

A Zsíros-hegy keleti lejtőjére vastag tömegben települt a Dachsteini mészkő. Kiterjedését nagyjából az erdő­határ jelöli ki a dolomit felé. A mészkövet több kőfej- tőben bányászták. A legnagyobb kőbányán megy át az ÉK - DNy irányú törés, amely a Szél-hegy keleti olda­láról húzódik errefelé. A töréstől keletre levő 365-ös magaslat már teljesen dactestein mészkőből áll. Tetején kb. fél méter vastag terra rossa (vörös föld) található, mely nem tévesztendő össze a Zsíros-hegyi dolomit felszínén itt-ott előforduló bauxitos talajjal. A törés mentén húzódó nyeregben erősen karsztosodott az összetöredezett mészkő. A törés irányában forrásbarlang képződött, s vízét az ottani kőfejtő felé vezette le a meredek vízmosásban. Az árok alsó része most is lát­ható, amint a kőfejtő hányójától EK-i irányban fut le. A helybeliek „Törökkút"-ároknak nevezik. Ez a vízmosás már az eocén végén kialakult. A barlang boltozata a későbbi időkben a nyílás közepén beszakadt, de a boltozat helye könnyen megállapítható. A barlang mai megmaradt részét János barlang néven írta le Koch Antal.10

A másik fejlettebb barlang az Ördöglyuk. Kb. tizenöt méterrel az előbbi szint felett nyílik. A Budai hegység második legnagyobb barlangja. Bejárata 325 m a tenger­szint felett. Koch Antal már 1871-ben leírja a Földtani Közlönyben.' 1 Véleménye szerint víznyelő barlangként keletkezett. Jakucs László és Radó Denise újabb vizsgálatai szerint azonban számos jel arra utal, hogy hévizes úton jött létre. Ezt bizonyítják a több helyen található gömbfülkék, továbbá a meleg víztől lerakódott ásványok, aragonit, gipsz, kapcitkristályok. Erdekes, hogy a barlangban két eltömődött, passzív víznyelő is van. A barlang dolomitra települt dactesteim mészkőben fejlődött ki, sokirányú, tektonikus repedések mentén. Ezeken tört fel a meleg víz, amely felfelé egyre veszített erejéből, ezért a nagy üregeket a barlang legalsó szintjén mosta ki. Az Ördöglyuknak - a többi budai barlanggal szemben - viszonylag sok nagyméretű terme van (Óriásterem, Vörösterem, Fehérterem, Denevérterem). A barlang kialakulása több szakaszban történt, s egy labirintusszerű alaprajzú, egymás fölött több szinten elhelyezkedő földalatti járathálózat jött létre, amely a legnagyobb ellentéteket mutatja. A nagyméretű csarnokokat gyakran egészen keskeny, ún. gilisztajáratok kötik össze, a többi helyen veszélyes, mély kürtőkön leereszkedve közelíthe­tők csak meg. Cseppkő bekéregződéseket, travertin képződményeket, csillogó kalcitkristályokat sok helyen találhatunk. A barlangnak két természetes nyílása van. Az egyiket bejáratként használják. Innen betonlépcső visz le, amely kellő óvatossággal használható. A lépcsőt az 1930­as években a Budapesti Turista Egyesület Alpin Osztálya létesítette. A lépcsőbejáraton kívül egyéb berendezés a barlangban nincsen. Ezért a bejárás nehéz és veszélyes. Csak barlangjárásban, sziklamászásban gyakorlott, meg­felelő felszereléssel rendelkező turistának ajánlatos bejárni, vezető igénybevételével. A másik természetes nyílás a bejárattól mintegy ötven méterre van, ezt kijárásnak használják. A kettő közötti főjárat hossza 809 méter, végigjárása kb. 2 órát tar-t. Nemrégen a budapesti Vörös Meteor kutatói bontás útján a fehértermi részben újabb termeket és újabb összeköttetést fedeztek fel. A barlang hossza a mellékjáratokkal együtt kb. 2 kilométer. A szintkülönbség a bejárat és az alsó nagytermek között 45 méter. Az Ördöglyuk legmagasabb pontja a bejárati elő­csarnok, amelynek boltozata csaknem a hegytető szintjéig emelkedik. Jelentősebb részei még a nagytermeken kívül: a Cirkusz, a Lófej, az Útvesztő, a Szemüreg, a Farkas­verem, a Nagytemplom, az Óriáskémény (23 m magas). Lényegesek a barlang őslénytani leletei. Egy jávorszarvas teljesen megmaradt csontvázát ásták ki, amely annak ide­jén a világon egyedülálló lelet volt. 1914-ben Bekey I. Gábor a Kiskörútban egy ősbölény-lábszárcsontot emelt ki az agyagból. Az 1930-as években Schönviszky László és Jellinek János 12 a Denevérterem fenekén barlangi medve és barlangi farkas csontját ásta ki, valamint a Sártorok sárga agyagjában egy orrszarvú combcsontját találták.

006_ordoglyuk

Érdekes, hogy az 1927. évi barlangtani kongresszus résztvevői szerint a kijárati kiskémény szűk, szinte szabályosan kör alakú falát is a barlangi medve csiszolta volna ki, miközben évezredeken át ezen az úton közlekedett.

Még nem is régen tömegével lakták az egyes részeket denevérek. Ma már inkább a ritkábban felkeresett szakaszokban húzódnak meg. Hosszú évszázadokon ke­resztül a felsőbb emeleteken felgyülemlett denevéguanót a század elején egy vállalkozó kibányászta.

Az ember csak rövid ideig használta a barlangot, s csak az újabb időkben. Ezt mutatják a kijárat fülkéjében végzett ásatások. A barlangról Jellinek János 1936-bankitűnő útikalauzt írt. A barlangot érdemes lenne kiépíteni az érdeklődő nagyközönség számára. (Seres István kiegészítése)

A rögök harmadik csoportja a medencéből szigetszrűen kiemelkedő rögök. Nevezzük őket rögszigeteknek. A rögszigetek a süllyedések idején kevéssé zökkentek le, és ezért lehetséges, hogy az erősen megsüllyedt medence közepén felszínen maradhattak. A medence rögszigetei közül csak a Szél-hegy van területünkön. Teljesen porló és kovásodott dolomitból áll, és típusa a hév-forrásokból átalakult dolomitrögnek. Az alacsony rög erősen pusztulófélben van, víz és szél egyaránt igyekszik lepusztítani.

Törmeléklejtő.

A meredeken kiemelkedő rögök az inflexiós vonalon alul átmennek az enyhébb lejtésű, épülő törmeléklej­tőbe. Ezek aránylag rövidek, felszínüket kisebb víz­mosások szabdalják fel. A lejtők a medence opleisz­tocén felszínébe a legtöbb helyen észrevétlenül mennek át. A törmeléklejtők anyaga főleg dolomit, nummulinás mész és hárshegyi homokkő-kavicsból áll. A lepusztítás a pliocén és pleisztocén korban különösen erős volt,a holocénben pedig már igen gyenge. A pleisztocén kori záporpatakok, torrensek rengeteg kavicsot hordtak a medencébe. Jól látható volt a pliocén vagy még idősebb torrens kavicsrétege Solymár déli szélén a Zöldfa utcai egykori homokbányában, annak felső szintjében. Az erősen vetődött homokrétegek fölött kb egy méter vastag a pliocén torrenskavics zónája. A kavics fölé 1,5 m lösz rakódott le a pleisztocén korban. A löszben kimosott meszes konkréciók, az ún. löszbabák találhatók. Pliocén torrenskavicsot találunk a Jegenye-völgyben is, közvetlenül a dolomitos vastag löszréteg alatt. Ugyancsak erős torrensműkö­désnek kellett lennie a Szél-hegytől ENy-ra is, mert ott a lepusztított rög lejtőtörmeléke helyenként 8-10 m vastagságot is elér.

A törmelékszállítás a pleisztocénben a löszképződés közben is folytatódott egy-egy esősebb időszakban. A torrendek időszakos vize, amint azt Solymár községtől 1 km-re nyugati irányban a Nagykovácsi mélyúttik és az abból nyíló löszszakadékban láthatjuk, sok helyütt emberfej nagyságú görgetegeket is sodort magával. A Jegenye-völgy feltárt löszében is több helyen megta­láljuk a pleisztocén torrensek (szárazpatakok) betelepült hordalékát.

c.) A medence eredeti felszíne

A törmeléklejtők elvégződésénél legtöbb helyen simán, zökkenő nélkül jutunk át a medence ó-pleisztocén felszinére Ezt a régi völgysíkot vastag lösztakaró borítja. A törmeléklejtők felé a lösztakaró elvékonyodik, a medence közepe táján azonban helyenként 8-10 m vastagságot is elér. A pleisztocén korban a száraz, kontinentális keleti szelek nagy mennyiségű finom port raktak le az akkor erősen száraz éghajlatú, sztyep jellegű medencébe. Ez az eolikus üledék lösszé alakult. A löszréteg úgy fedi a felszínt, mint a hótakaró A szél árnyékában vastagon, a szélnek kitett helyeken véko­nyan halmozódott fel.9 A mélyedések kitöltésével és a meredekebb lejtők enyhítésével elegyengette a térszín formáit. Nem szabad azonban azt hinnünk, hogy teljesen eltüntette az egykori völgyek, vízfolyások nyomait is. A lösztakaró szelíd árkai alatt több helyen sejthetjük a betömött pleisztocén előtti vízmosásokat.

A löszképződés nem volt egyenletes. A nyugodt te­lepülést többször zavarták meg kisebb esős időszakok. A löszrétegekben látható kavics- és törmelék-betelepülések az ilyen éghajlati ingadozások nyomán keletkezett záporpatakok, torrensek hordalékából származnak Hasonlóképpen kisebb klímaváltozások eredményei a löszben lévő mészkonkréciő „löszbaba" szintek. A torrensek sok idegen anyagot, főként mészkő-, dolomit-, homokkőtörmeléket és homokot hordtak a löszbe. Ezért a medence peremén a lösz nem típusos, hanem erősen szennyezett. A típusos lösztől még abban is eltér a lösztakaró széle, hogy réteges, ún. „ázott" a lösz. Ennek oka a torrensek átmosó hatásán kívül a lösz vándorlásában van. Ahol ugyanis képlékeny kiscelli vagy kattein agyag van a lösz alatt, ott a lösz kénytelen lassan lehúzódni, mert a vízzáró agyagréteg nem tűri meg magán a lösztakarót.14 A húzódó lösz vándorlás közben átnedvesedik, és mint ázott lösz halmozódik fel újra a lankásabb lejtőkön és mélyedésekben. A lösztakaró felső része a csapadék hatására erősen pusztul, vályogosodik. A vízrekesztő vályogréteg felszínén a normális erózió formái fejlődnek ki. Ezért a löszlepel gyengén hullámos felszínné alakul.

Az ópleisztocén felszínt nagyjából a 170-180-as szintvonal jelöli ki a medence közepe táján, a perem felé pedig a 190-200-as. Az eredetileg egységes ópleisztocén felszínt alaposan feldarabolták a külső átalakító erők. A lösztakaróba bevágódott vízmosások igen meredek falú, mély szakadékokkal szelik át az ópleisztocén szint darabjait. A lösz-szakadékok úgyszólván kizárólag az eredeti felszínben találhatók meg területünkön. A lösz-szakadékok mellett az eredeti felszíndarabok másik jellegzetessége a Dunántúlra annyira jellemző lösz-„mélyúttik" sűrű előfordulása.

007_loszbabak

Vízrajz, völgyek, teraszok

Az eróziós völgyek fejlettsége szerint meg szoktuk különböztetni általában a felső-, közép- és alsószakasz jellegű völgyeket.

A felsőszakasz jellegű völgy mindig szűk, meredek falú fenekén sok törmeléket szállít a víz és állandóan mélyíti vele a völgyét. A középszakasz jellegű völgy széles, a folyó kanyarogva fut benne. A lejtők enyhék, a folyó törmelékét éppen el bírja szállítani. A munkaképesség egyensúlyban van az elvégzett munkával. Bevágódásokhoz nincs ereje, de a völgy falát sokszor alámossa. Az alsószakasz jellegű völgy lankás lejtők között terpeszkedik szét. A völgy patakja nem bírja el a törmelékét, hanem zátonyok, szigetek alakjában lerakja, és több ágban folydogál a völgyben.

Területünkön mind a három jellegű völgytípus megtalálható, de csak a felső- és középszakasz gyakori.

Az itt lévő völgyek a Duna völgymélyítése következtében alakultak ki és megegyeznek a felszín lejtésirányával.

A medence vízéit időszakos és állandó vízfolyások gyűjtik össze. Az időszakos vízfolyások vagy aszók csak záporok, hóolvadás stb. idején és utána rövidebb ideig szállítanak vízét és törmeléket, ezért fejlődésük jóval lassúbb az állandó jellegű patakvölgyeknél. Fel­sőszakasz jellegűek, medrükben sok a durva törmelék. A törmeléklejtőkben és az eredeti löszfelszínben lassan harapódznak előre. Fejük rendesen páholyszerű, ujjasan elágazó. Kitűnő példa a Zsíros-hegy északi törmeléklejtőjébe vágott L alakú Zsíros-hegyi fő vízmosás, amely rövidesen aszóvá fejlődhet. A löszben futó aszók függőleges falai igen emlékeztetnek a típusos lösz szakadékaira. Területünkön számos aszó található. Legtöbbjük a hegyek lábánál harapódzott hátra, de csak vízmosás alakjában.

A medence fejlettebb eróziós völgyei általában négy szakaszból állnak,

1. Legfelső szakaszuk a meredek pusztuló lejtőkbe bevágódott szűk, felsőszakasz jellegű völgy. Ez a szakasz rendesen a tektonikus törések irányában fut le.

2. Az inflexiós vonal alatt, a pusztuló lejtőn tovább folytatja útját, de mivel esése nagyon megcsökkent, szakasz jellege is megváltozik és közép- vagy alsószakasz jellegű lesz. A törmeléklejtőkben rendesen csak ellaposodott barázda jelzi a vízmosás irányát.

3. A törmeléklejtő elhagyása után az pleisztocén löszfenékre fut rá a vízmosás és itt hirtelen bevágódik. Ha a lösz lehúzódása következtében itt elég vékony a lösztakaró, akkor a bevágódás könnyen elérheti a víz­záró agyagot, és a felsőszakaszos jellegű szakadék mélyén vízfolyás indulhat meg. A vízmosásból itt már aszó vagy esetleg patakvölgy lesz.

4. Az állandó vízmennyiséggel rendelkező patak hamarosan elhagyja a löszszakadékot és kiszélesíti a völgy síkját a kényelmes völgyben kanyarogva törekszik középszakasz jellegű patak az erózió-bázis felé. A völgy oldalán legtöbbször megtaláljuk a régi meder magasságát jelző teraszmagasságokat is.

Ez az általános típus ráillik úgyszólván az összes solymári eróziós völgyekre. Ilyen a János patak nyergében elinduló Törökkút árok, amelynek 3-4 szakaszát a helybeliek a „Fünfklafter-Graben”-neveznek. Ez egyszerűség kedvéért ezt a patakvölgyet végig Solymár pataknak fogjuk hívni.

A Zsíros-hegy és kopár tető érintéséből eredő „Szemmel György”- ugyanilyen típusú. A Kopár-tető északi lejtőjén és egy darabig a Nagykovácsi mélyútban fut a „Kovácsi út” árka. Az pleisztocén löszfelszínt elérve, elhagyja az utat és közvetlenül az út északi szélén hirtelen bevágódik a hét m. mély löszszakadékba. ( Az igen erős erózió az utóbbi években ezt az utat már teljesen elmosta. Jelenleg feltöltés alatt áll (Seres István kiegészítése.)

E patakok a falu ÉNy-i szélénél egyesülnek, s az így megerősödött Solymár-patak hamarosan felveszi a Szélhegy felől jövő (PEMŰ alatti) „ Legelővölgy csermelyét. Mint az előző patakok, is rétegforrásból ered a kiscelli agyag felbukkanásánál. (Megjegyzendő, hogy az 1959. élvben az un. Fünfklafter Graben patak mentén történt forrásfoglalással létesült a községi törpevízmű, melynek medencéje az említett patakegyesülés melletti dombon van. A medence túlfolyása belefolyik a Legelő-völgyben eredő csermelybe. A törpe vízmű 1972-ig látta el a községet ivóvízzel (Seres István kiegészítése.)

 A patakoknak már ezen a szakaszon fejlett teraszrendszerük van. A patakvölgyekbe lejtő szántóföldeken és kerteken mindenütt felismerhető a kettős, sőt hármas teraszrendszer.

A Solymár-patak a falú északi részén a Madách utca kertjei alatt folyik végig. A kertek mindenütt az első teraszon vannak. A terasz kb.- 2méternyire van a víz szintje fölött. A házak a következő teraszra épültek, kb. 5 méter magasan a patak fölött. A faluból kilépő patak a fali ÉK-i végénél felveszi a „Brunnenstube” rétegforrásból táplálkozó „Ujvilág-árok” patakJát,300m. széles teraszvölgyben siet a Jegenye-völgy felé. A patak mai folyása ezen a szakaszon a széles völgy déli szélébe vágódott b.

008_vizeses

Szépen tanulmányozhatók, a teraszmaradványok a tektonikus árokban futó Jegenye-völgyi patakon is. A patak linszekvens völgye hátraharapódzással a Pesthidegkut medence vizeit is a Solymár medence vízrendszeréhez csatolta. Medrét a Felső-patakhegy lábánál durva homokkőpad keresztezi. Ezen a gáton öt méter magas vizesessel bukik át a patak ( Solymári vízesés környező hegyvidéken az egyetlen. Sajnos a harmincas évek végén itt épített strandfürdő körgát építése során a vízesés sokat vesztett szépségéből. A fürdő a háború alatt tönkrement, s most a Budai Erdészet azon fáradozik, hogy a hely szépségét visszaadja" (SeresIstván kiegészítése).]

A fent említett gát igen kemény, és a középszakasz jellegű völgyben a víznek nincs elegendő munkaké­pessége ahhoz, hogy azt átvágja és medrét kiegyenlítse. A bevágódás igen lassan megy, de így is már az egykori gát jó részét lepusztította a patak. A bevágódás 450 méterrel lejjebb még egy helyen megismétlődik a Felső­patak-hegy dolomitlejtőjében. A kőporosodott dolomit fölött hatalmas, néha köbméteres darabokból álló pliocén torrenskavics jelöli a preglaciális völgyfenék szintjét. Erre a torrens kavics rétegre települt a lösz 1,5 m vas­tagságban. A bevágódott patak fölött az alámosott völgyfalban sok helyen látunk kavicsot 3-6 m magas­ságban a mai vízfolyás fölött. A görgeteget egyrészt a patak őse rakta le, másrészt a Felső-patak-hegy és Kis­Szarvas-hegy meredek lejtőiről lerohanó torrensek hozták a völgybe. Ebből a víztartó kavicsrétegből több helyen erednek kisebb források. Ilyen az eocén brakkvízi üledékréteg és torrenskavics határán előszivárgó Rózsi-forrás. Más helyen a kiscelli agyag előbukkanó réteglapján tör felszínre a löszben és torrenskavicsban felgyülemlő vízmennyiség. A Jegenye-völgy patakja, a Rózsi-forrás és környékén az attól lefelé végig típusos középszakasz jellegű. Kanyarogva folyik a kiszélesedett alluviális völgyfenéken. Erős kilengéseivel több helyen alámossa a partokat, s az így leszakadt meredek, ho­morú mart falban álnak a régebbi ártér ka­vicsszintjei.

A patak a Várhegy előtt felveszi nyugat felől az egyesült Solymár-patakot. Az egyesülésnél a két patak városi terasza egybefolyik. Ezen a területen látszik, hogy könnyű dolga volt a pataknak a posztglaciális völgyszélesítés idején. A völgyfenékét a puha kőze­tekben jobban kitágították, mint a Jegenye-völgyet a kemény kőzetbe vágódott vízesés utáni szakaszon.

009_rozsiforras

A Jegenye-völgyben a fellegvári terasz maradványait is megtaláljuk. Magasságát Kéz Andor szerint az ópleisztocén völgysík szintje jelzi.$ Ebbe simul bele a pliocén terasz két jól felismerhető darabja kb 180-200 m magasságban, 25 m-rel a patak fölött. Az egyik darab a letarolt Várhegy teteje, a másik a Kis-Szarvas-hegy ÉNy-i oldalán a patak völgye fölé kiugró, jól látható pihenő szintje.

A Jegenye-völgyi patak a Solymár-medencén végigfutó Rét-völgyi patakot a Várhegy alatt éri el. Ennek a pataknak, amely területünk északi határán folyik, szenilis völgyében nehéz a teraszok egykori helyét kinyomozni. Az erősen vályogosodott lösz az ópleisztocén szintről enyhe lejtéssel fokozatosan ereszkedik le a patak széles óholocén völgysíkjára. A Rét-völgy patakja a törésvonalon haladva,

Óbudától északra torkollik a Dunába. [A patak mai neve „Aranypatak". Útközben felveszi még a község legészakibb határán folyó ún. Koller-árok vízét, mely a Pilisvö­rösvár és Csobállka határán lévő rétbot táplálkozik. A réten az 1980-as években a Rozmaring Mgtsz egy völgyzárógát létesítésével horgász tavat alakított ki. (Seres István kiegészítése.)

Éghajlat

Solymár község éghajlatát nem lehet elvonatkoztatva tárgyalni a szomszédos területekétől. Az a tény, hogy közel van Budapesthez, azzal kb. egy szélességi fokon, azt jelenti, hogy éghajlata, hőmérséklete, átlagos csa­padékmennyisége is hasonló. Szembetűnő a változás azonban a községtől délre és nyugatra levő, magasabban fekvő Hűvösvölgy és Nagykovácsi helységekkel, ahol a hőmérséklet általában 1-2 fokkal alacsonyabb, mint Solymáron.

Az a tény, hogy a tengerektől távol vagyunk, ezeknek az itteni éghajlatra alig van hatása. Legnagyobb szerepe az Atlanti-óceánnak van. Onnan száraz nyarainkon igen sokszor kapunk hűs szelet és üdítő esőt, télen pedig a keleti hidegebb légtömegek helyére enyhébb, melegebb, páradús levegőt.

A szárazföldi és az óceáni légtömegek egymással ál­landó harcot vívnak a medence felett. Hol az egyik, hol a másik győzedelmeskedik. E harcba a zord északi és a melegebb mediterrán légtömegek is beleavatkoznak. Ezek a tényezők, a domborzat mellett, amelyek össz­játéka kialakítja nagy vonásokban az éghajlatot.

A napsugárzáson kívül a legfontosabb éghajlati elem a légáramlás. Az északnyugati szél az uralkodó. (Solymár-völgyet Budapest tüdejének nevezik.) A tenger és szárazföld közötti ellentétes irányú légmozgás eredményeként a mérsékelt öv európai részén Nyugat és közép-Európában mindenütt a Nyugat - Keleti irányú légkörzés a jellemző. Az uralkodó ÉNy-i szél gyakorisága az összes szelek közül 32 %. Ezzel szem­ben az É-i és Ny-i szél 13-13 %, a DK-i 10 %-kal szerepel. A „Csatornahatás" is érvényesül a község északi részén.

Csapadék 16

A terület - Bacsó Nándor éghajlati beosztása szerint az I/b és LII/c éghajlati körzet határán terül el. A tájkörzetre jellemző éghajlat a sajátos topográfiai viszonyoknak megfelelően helyileg módosul. A csapadékviszonyok jellemzésére a solymári és ürömi csapadékmérő állomások adatai szolgálnak.

Az adatok alapján a terület éghajlatát az alábbiak jellemzik:

-A csapadék általában összességében kevés, többnyire vízhiány mutatkozik, melyet bizonyos mértékig a völgyek hűvös éghajlata ellensúlyoz;- a csapadék jelentős ingadozása bizonyos években belvízkár előidézője;a völgyek hűvös időjárása a hosszú tenyészidejű, későn érő szőlő- és gyümölcskultúrákra kedvezőtlen, különösen É - ÉK-i fekvésben.

A hőmérséklet döntő mértékben a besugárzástól függ. Feltűnő azonban, hogy míg a napsugárzás beesés szöge decemberben a legkisebb és júniusban a legnagyobb, a szélső hőmérsékleti értékek ehhez viszonyítva egy hónap késéssel jelentkeznek. Ennek a légáramlásnak a vele kapcsolatot teremtő derültség és talajhőmérséklet ala­kulása az oka.

Talaj

A területen a talajtípusok viszonylagosan egyhangúlag oszlanak meg. A Rét-völgyi öntéstalajtól eltekintve nagyrészt barna erdei talaj, és kis foltokban rendzinák találhatók.

A Felső-patak-hegy dolomittömegét borító hárshegyi homokkövön, a csúcs közelében, a fakó erdőtalajnak van egy kisebb földje. Ennek a talajnak felső, kilúgozott podzolos szintjéből az agyagrészek csaknem teljesen kimosódtak, a kovasav feldúsult, a talajszerkezet szétesett. Ez a szint erősen savanyú kémhatású. A felső erdőtalaj kedvező életkörülményeket biztosított a tölgyes fehér perjeszittyós aljnövényzetnek. A fakó erdőtalaj környékén savanyú kémhatású, ényhén podzolosodott barna erdőtalaj borítja a hegy. felszínét. A magasabb szinteken sok a köves, durva törmelékes talaj.

Keleti szomszédja a Szarvas-hegy dolomit kopárjai kis foszlányokban murvás rendzinával tarkítják a barna erdőtalaj-takarót. A rendzina a sziklás sztyep-réti nö­vényszerkezet minősége szerint vastagabb vagy véko­nyabb humuszrétegű.

A Zsíros-hegy dolomitjain vastagabb humuszú rendzina ékelődik a törmelékes barna erdőtalaj közé.

A Szél-hegytől nyugatra rozsdabarna erdőtalaj található. Jellemző sajátossága, hogy nem rögös szerkezetű, mint a barna erdőtalaj, hanem szerkezet nélküli homokos. Agyagtartalma igen kevés.1S

A termelőszövetkezeti művelés alatt álló területek megoszlása talajféleségekként:

Csernozjom barna erdőtalaj

170 ha

27,5%

Agyagbemosódásosbarna eerdőerdőtalaj

302ha.

48,8%

Rendzina talaj

25 ha.

4,0%

Réti jellegű hegylábi hordaléktalaj

122ha.

19,7%

 

619ha.

100,0%

Csernozjom barna erdőtalajok

Az Arany-pataktól északra fekvő dombháton és ol­dalakon helyezkednek el. Kialakulásukban két talajképző folyamat nyomai mutathatók ki. A lefelé fokozatosan csökkenő humuszosodás (széles átmeneti szint) a Csernozjom talajképzési folyamat jelenlétére utal. A foltonként jelentkező vöröses színárnyalat, a CaCO3 bizonyos mértékű kilúgozottsága, a mélyebb' rétegek dios, ill. hasábos szerkezete az erdőtalajképzési folyamat nyomait mutatja. A talajok kémhatása általában semleges, az adszorpciós felületen Ca a domináns.

Agyagbemosódásos barna erdőtalajok

Az Arany-pataktól délre fekvő magasabb fekvésű hátakon és oldalakon találhatók. Szelvényükben az erdőtalajok jellegzetes szinttagozódása megtalálható. A kilúgozás általában csak a könnyen mobilizálódó anyagokra terjed ki. Az adszorpciós komplexus ál­talában telitett, uralkodó kation a Ca. A kémhatása semleges, az erősen lekopott oldalakon, gyengén lúgos.

Rendzinatalajok

Összefüggő nagyobb területet a Paprikás-pataktól keletre a Tsz-major feletti részen találunk. A felső szint általában barnás fekete, morzsás, kevéssé laza, mint a fekete rendzina.

A humuszos szintbe jelentős kőzettörmelék helyezkedik el.

Réti jellegű hegylábi hordaléktalajok

Alapkőzetük a magasabb területek talajának lehordott rétegeiből származik. Rétegződésük ennek következté­ben már kisebb foltokon is jelentős különbséget mutat. Humuszos, gyengén humuszos és különböző mechanikai összetételű rétegek váltják egymást.

Rendezetlen belvízi állapotok miatt a vizenyős foltokon rétiesedő, illetve láposodása folyamatok indultak meg.

A területen úgy a barázdás, mint a felületi erózió ta­lajpusztulási formáit megtaláljuk.

Növényvilág15

A Solymári-medence florisztikai beosztás szerint a pannóniai flóratartomány, Ősmátra flóravidék, pilisi csoport flórajárásának része. E táj flóraelemeinek elterjedése alapján lehetnek kozmopoliták, endemikusok, európai elemek, kontinentális, mediterrán elemek.

Nyári napsütéstől izzón fehérlenek a kopár dolomitsziklák. A sziklák közelében forróbbnak érezzük a nyarat, mint másutt. A sziklák közötti mély zugokban olyan növényfajok is élnek, amelyek egy régebbi meleg korból maradtak fenn, e menedékhelyeken átvészelve a jégkorszakok hatásait. Olyan fajok, melyeknek vagy közeli rokonaiknak fő elterjedési területe ma nem hazánk földje, hanem a melegebb éghajlatú Földközitenger környéke. Itt található egyik növénytársulás a nyílt dolomit sziklagyep.

Ez a társulás több igen ritka és jellemző növényfajtából tevődik össze. A gyep legnagyobb tömegét a deres csenkesz és a törpe sás adja. Bennszülött növénye a magyar gurgulya (Seseli eucospermum), fehér, tömötten álló, ernyős virágzatáról és vékony leveléről könnyen felismerhető.

Kis-szénás és Alsó-Zsíros-hegy sziklagyepjeinek kizárólagos bennszülöttje a kékvirágú pilisi len. Ez is mint a magyar gurgulya egy melegebb kor maradvány növénye. E növénytársulásban előfordulnak gyakrabban a következő fajok: árvalányhaj, gyujtoványfű, fekete kökörcsin, homoki kocsord, serte kőhúr, korai kakukkfű, pézsmahagyma, naprózsa, sziklai perje, fehér varjúháj, borzas vértő és daravirág.

Az északi lejtőkön a nyílt dolomit sziklagyepet a ki­egyenlítettebb mikroklíma hatására felváltja a sűrűn záródó sziklagyep. Jellemző faja a sudár rozsok, kékes borkóró és egy interglaciális kori maradvány örökzöld félcserje, a henye boroszlás (Daphne cneorum). E növénytársulás csak foltokban található meg, mert a csapadékos lejtőkön a zárt sziklagyep beerdősült, kialakult az ún. elegyes karszterdő.

A Szarvas-hegy északi oldala a bükknek kedvezne, de a meredek dolomitlejtők törmelékes váztalaja miatt csak letörpült (6-8 m magas) példányai uralják a társulást. A talaj a virágos kőrist nem zavarja, így állományalkotó. Előfordul még hárs és molyhos tölgy is. A Szarvas-hegy oldalán megtelepült a fekete fenyő is egyes foltokban.

Jellemző növényfajok: fehér sás, őszi bogáncs és lila csenkesz.

Gyakoribb fajok: budai berkenye, barkóca, ostorménfa, sóskafa, húsos som, bibircses kecskerágó, korai juhar, borostyán, mogyoró, sátoros margitvirág, tavaszi kankalin, orvosi salamonpecsét és kerek levelű harangvirág.

A Felső-patak-hegynek a Jegenye-patak felé lejtő oldalán a cseres tölgyes erdőtársulás nincs meghatározott alapkőzethez kötve. Mély rétegű barnás erdei talajt kí­ván különösen kemény kőzeten. A 70-90 %-ban záródó erdő lombkorona-szintjében, a kocsánytalan tölgy és csertölgy uralkodik. Szálanként közéjük elegyedik a mezei juhar is. A cserjeszintet főleg húsos és veresgyűrű som alakítják. Gyepszínben a pázsitfüvek uralkodnak. Jellemző faja a fehérpimpó és vitéz bükköny.

Megemlítendő a község legújabb jövevényfája, az akác. A múlt században elterjedt fafajta jóformán minden vízmosásban megtalálható. Nagyobb terjedelmű a Zsíros-hegytől keletre levő akácoserdő, valamint a Je­genye-völgy nyugati oldalán lévő telepítés. Az akác jól meghonosodott, és egy-egy vágás után az újraéledő sarjerdő 25-30 év múlva újra kitermelhető.

Az erősen lekopaszodott Zsíros-hegy északi oldalán az 1930-1940-es évek elejéig nagyarányú feketefenyőtelepítés történt, ami megfogant és szépen fejlődik. A fenyőtelepítést az utóbbi években az állami erdőgazdaság is folytatta a községtől délre fekvő értéktelen hegyoldalakon.

Állatvilág'

Solymár község és környékének természeti viszonyai elég változatosak, ezért állatvilága is gazdag volt. Erről Jablonkay Pál az 1930-as években a következőt írta:

„A tölgyesek avarszintje és a gyepnövényzet főleg bogarakban gazdag. Itt él a bőrfutrinka, aranypelyhes futrinka, szarvasbogár és a nagy hőscincér. Feltűnőek a hernyókra és a bábokra vadászgató” köntösű« bábrablók, a kis és aranyos bábrablók. A sok hernyó számos fürkészdarazsat is idevonz. Ritkán az orrszarvú bogár is megtalálható. Nyáron, mikor a gyepnövényzet elszárad, a szöcskék és sáskák lepik el nagy tömegben. Gyakori a hosszú torlábaival komikusan ható imádkozó sáska és a cirpelő mezei tücsök. A kövek alatt érdekes pókfajt, a csigára leső lapos kaszáspókot fedezhetjük fel.

Az erdei utakon néha érdekes hüllőfélét látunk sután keresztülkúszni. Siklónak néznénk, ha mozgása el nem árulná mivoltát. Nem »álló S« alakban kígyózva halad, hanem rövid, tömzsi testét a földön tartva oldalt hajlít­gatva, sután mozog előre. Ez a lábatlan gyík vagy másképpen a törékeny kuszma. Erdei sikló, haragos sikló és rézsikló is előfordul. Tisztásokon, de a kultúrterületeken is a zöld gyíkot látjuk tovaillanni.

A madarak közül a fácán, fogoly, kakukk, cserszajkók és az erdei énekesekkel találkozhatunk. Az erdőszélen feltűnik az éberen figyelő egerészölyv.

A patakok és rétek mellett a csigáknak és békáknak számtalan faja él.

Nagyobb emlősök közül a vaddisznó és a szarvas él a területünkön. A rókák száma is tekintélyes. A Zsíroshegyi részen őz és muflon is található. A borzok száma megcsappant.

Rágcsálók közül az egerek, pockok és nyulak élnek nagyobb számban, de a mókus is gyakori, csak ritkán találkozunk vele.

Szép számmal található a sündisznó is."

Külön említést érdemel az Ördöglyuk-barlang állatvilága, amely főleg Dr. Dudich Endre tanulmányai alapján ismeretes.12 A denevérek közül három fajt különböztetünk meg. (Myotis Myotis Borkh., Rhinolopus hipposideros Bechst., Myotis oxignathus Mont.) A denevérekben élősködő denevérlegyek közül négy fajt ismernek (Penicillidia conspicua Speisen, Mycteribia Blasü Kolen., Nyeteribia Schmidli Schiner., Nycteribia Biaticulata Hermann). Találtak még a barlangi rovarok, bogarak között több érdekes és ritka példányt, így kétfajta szárnyatlan ősrovart és egy eddig teljesen ismeretlen sertefarkú rovart.

Jegyzetek

1.) Jablonkay Pál: Solymár földrajza (Bp.,1935)

Jablonkay Pál a diplomamunkájához a 2., 10., 13., 14. számú jegyzeteken kívül még az alábbi irodalmat használta fel:

a.) Cholnoki Jenő: Morfológia

b.) Cholnoki Jenő: Magyarország földrajza

c.) Bulla Béla: Adatok a Budai Ördögárok völgyének kialakulásához. Földr.Közl.1932.

d.) TaegerHenrik: A Buda-Pilis-Esztergomi hegycsoport. Földrajzi Közlöny 44. kötet.

e.) Hofmann Károly: A Buda-Kovácsi Hegység földtani viszonyai. A Földtani Intézet évkönyve. 1871.

) SzabóJózsef. Pest-Buda környékének fóldtani leírása 1858. g.)

Schréter Zoltán: Harmadkori és pleisztocén hévforrá­sok tevékenységének nyomai a Budai hegyekben.
h.) Kutast' Endre: A Bulavidéki triász sztratigrafiája.

Földtani Közlöny 55. kötet.

i.) Rozlozsnik Pál - SebrétezZoltán - Roth Károly: Az

Esztergomvidéki szénterület bányaföldtani viszonyai.

M. kor. Földi. Int. kiadványa 1922.

j.) Schafarzik Ferenc: Budapest és Szentendre vidéke

(Geológiai térkép.)

k.) Ferencze 1.: A Földtani Társaság 1919 évi jelentése l.) Löw Márton: Az Aranyhegyi árok szabályozása

m.) Állami Térképészeti Intézet 1:25000 és 1:75000 lapjai n.) Dr. Thirring Gusztáv: Budapest környéke

 o) Az Áll. Statisztikai Hivatal kiadványai

p.) A Budapestvidéki-KÓs~énbánya Rt, mélyfúrásainak és geológiai szelvényeinek adatai

2.) Ferenczi István: Adatok a Budakovácsi hegység geológi­ájához (Földtani Közlöny 55. kötet)

3.) Bulla Béla: Morfologiai megfigyelések a magyarországi löszös területeken (Földrajzi Közlöny. 1932)

4.) Scherf Emit: Hév-források okozta kőzet elváltozások a Buda-Pilisi hegységben (Hidrológiai Közlöny. 1922)

S.) Rozlozsnik Pál: Adatok Budakovácsi hegység harmadkori rétegeinek ismeretéhez

6.) Vendl Aladár: A Budai hegyek kialakulása (Természettu­dományi Közlöny. 1931)

7.) Schafarzik-Vendl: Geológiai kirándulások Budapest kör­nyékén

8.) Kéz Andor: Pesthidegkúti medence földrajza (Földrajzi Közlöny. 1925)

9.) Cholnoky Jenő: Általános földrajz

10.) Koch Antal: A solymári és a csobánkai barlangok (Földtani Közlöny. 1871)

11.) Dr. Pápa Miklós: Budai hegység utikalauz. (Sport. Bp.,1966) 12.} Jellinek János: A solymári barlang. (Bp.,1936) 13.) Vendl Aladúr: A Budapest környéki löszről

14.) Bulla Béla: Morfológiai megfigyelések a magyarországi löszös területeken (Földrajzi Közlöny. 1932)

15.) Popovics János: Solymár község monográfiája. (Szakdolgozat 1964)

16.) Vízügyi Tervező Vállalat (18 679/1973. Pilisvölgye Mgtsz solymári üzemegység üzemi meliorációs terve.)


RÉGÉSZETI LELETEK

Solymár múltjára vonatkozóan számtalan itt előkerült régészeti lelet tanúskodik. Ezeket az idők folyamán különféle helyeken publikálták. E leleteket a Pest megyei Tanácsi Tervező Vállalat 1986-ban Solymár általános rendezési terve készítéséhez végzett vizsgálatok során foglalta össze." Ebben a munkában a következők olvashatók: „A település igazgatási területén sok régészetileg jelentős terület található."

Solymár régészeti lelőhelyei

010_regeszetilelohelyek


1.római kori villa; őskori és kelta kori telep

2. késő bronzkori telep

3. késő bronzkori telep; római kori villa,: kőemlék

4. őskőkori szórvány; bronzkori, késő bronzkori és vaskori telep

S. Árpád kori telep

6. ismeretlen kori földvár; bronzkori raktárlelet; ismeretlenkori telep; rónai kori kőemlék; késő középkori vár, kőemlék

7. késő bronzkori, kelta és Árpád kori telepek

8. késő középkori gát, halastó

9. középkori (?) temető (csontvázas); Árpád kori telep

10.újkókori telep, temető, zsug, (csontvázas); bronzkori késő bronzkori és kelta telep; római kori temető (szórt ham­vas és csontvázas), szarkofág, kora és késő avarkora temető, (csontvázas)

11. őskőkori és késő bronzkori (?) barlang

12. rézkori telep

13. római kori kőemlék

14. Árpád kori szórvány

15. bronzkori, bizonytalan besorolhatóságú leletanyag

16. római kori, késő avar (?), honfoglaláskora (?), Árpád kori telep

17. római kori temető (csontvázas)

18. római kori kőemlék



Erdei földek (Steinriegel)

A község határának K-i felében, egy kiszáradt vízfolyás medre mellett, enyhe lejtésű domboldalon 200x80 m-es területen köveket és római téglákat láthatunk a szántásban. Hasonlókat figyelt meg a területen Deér László geológus, aki nagy mennyiségű kerámia mellett paticsmaradványokat is talált. Deér László őskori leleteket is szedett össze, két jellegtelen edénytörmelé­ket, valamint két, grafitos anyagú seprűs díszítésű kelta csöböroldalt. Az általa gyűjtött többi cserép római kori volt, I-II. századi kelta jellegűek.

Krughanselgraben acker

Az Arany-hegyi patakág lejtő domboldalán, a pataktól kb. 200 m-re, 200 x 100 m-es területen késő bronzkori telep található. A turbántekercses táltöredék, síkozott peremű edénytöredékek, félgömbös csésze peremtöredéke, vízszintesen kannelurázott oldaltöredék és fél­gömb alakú orsógomb alapján a leletanyagot az urna­síros kultuszhoz soroljuk.

Zöldfa-völgy

A községtől É-ra az Arany-hegyi árok két partján, mintegy 2 km hosszan húzódó lelőhelyet fedeztünk fel, ahol négy nagyobb (200-500 m hosszú) foltban helyezkednek el a leletek. Az urnasíros kultuszhoz tar­tozó edénydarabok főleg a lelőhely K-i széléről szár­maznak. A II. század végétől a IV, századig keletkez­hető edénytöredékeket tartalmazó római kori leletanyag tégla-, kőtörmelékkel és salakkal együtt az egész lelő­helyen gyűjthető. Előkerült ezeken kívül egy fehéres szürke, apró kavicsos, homokos alapú, hullámvonalas, díszes IX-X, századi töredék.

Valkó Arisztid solymári gyűjteményében volt egy római kori oltárkőtöredék, amely közlése nyomán feltételesen lakóhelyünkhöz kapcsolható

Az Arany-hegyi patakág és a Mátyás király utca által határolt területen található lelőhely pontos kiterjedése az. É-i és Ny.-i oldalon beépítettség miatt nem határozható meg.

1978-ben Kocztur Éva gyűjtött a felszínen egy felső paleolit pengevakarót és szilánkot. A lelőhelyen talált cserepek közül a legkorábbiak a kora brozkori makói csoporthoz tartozó seprűdíszes oldaltöredékek. Néhány tálperem és késői urnasíros kultúra legkorábbi, egy félgömb alakú, egyfülű kannelurás díszű tál töredéke pedig a kultúra kifejlett szakaszára keltezhető. A kora vaskort grafitmázás és buccherós töredékek képviselik.

A Mátyás király utca 1. szám alatti kertben (Meggyesi ház) a házépítéshez kitermelt domboldal metszetében félköríves boltozatú kemencét tárt fel 1976-ban Tettamanti Sarolta, Feld István segítségével. A keményre kiégetett agyagboltozatnak csupán a K-i harmada maradt meg viszonylagos épségben. A kemence aljának keményre égett agyagtapasztásában kövek is voltak. A kemence nyílása D-ről volt, előtte határozott tömbben kikövezés került elő. A kemence átmérője 130-140 cm, magassága kb. 70-80 cm. Az ásatás nagyon kevés le­letanyagot szolgáltatott. A legfontosabb darab - egy vörösfekete legömbölyített peremű fazék töredéke - a kemence előteréből kövek és hamu közül került elő. A lelet II. és III. századi. 1978-ban Kocztur Éva kisebb szondázást végzett a lelőhely D-i részén, Sarlós János és György földjén. Szétszórtan heverő őskori és római kori cserepeket, egy őskori gödröt, szétszántott római kori telepmaradványokat, két rövid falszakaszt, vas tőrhegyet, bronzlemez töredéket talált.

Arányi Lajos a Krautgarten dűlőben lévő sok római fal­maradványról ír. Esetleg területünkre vonatkozik Rommel Flóris adata, amely szerint „a régi Mátyás várhoz közeli földeken" többek között faragott római kövek, cserepek, vas nyílhegyek „fedeztettek fel". Bottyán Árpád és Sági Károly 1943-ból, illetve 1952-ből a Várhegy alatt a Solymári- és Jegenye-patakok összefolyásánál megfi­gyelt római kori cserepekről emlékezik meg.

A terepbejárások során az, egész lelőhelyen lehetett gyűjteni szürke, vonaldíszítéses, hullámvonalköteges, IX-Xh századi cserepeket. Több kvarcszemcsés, grafitos szürke osztrák kerámiatöredék is előkerült: A le­lőhely Ny-i szélén (á mai Pilisvörösvári u. 4, sz. ház telkén) 1938 előtt egy XII-XIII. századi csigavonalas díszítésű, halvány rózsaszínű fazék került elő.

Házi telkek

A község É-i szélénél, az Arany-hegyi patakág völgyének (Rét-völgy) D-i szélén emelkedő domboldalon egy gyümölcsösben Árpád kori cserepek kerültek elő. A XII-XIII. századra keltezhetők az erősen homokos anyagú, kézikorongon készült fazékperemek. A fehér, bekarcolt vízszintes vonalakkal díszített oldaltöredék és :a. szürkésfehér-halvány rózsaszín, kézikorongon készült, enyhén kihajló, vízszintes síkkal levágott peremű (peren- alatt alacsony borda) fazéktöredék XIII. századi.

Várhegy (Mátyás domb)'11

A falutól keletre egy három oldalról meredek lejtővel határolt 20-25 m magas domb emelkedik, amelyet K-ről egy 4 m mély mesterséges árok választ el a Budai-hegység északi lefutásától. Oldalában Ny-on rövid sáncárok, É-on hosszan elnyúló terasz van. 30-80 m-es kiterjedésű ovális platója csupán egy keskeny ösvényen közelíthető meg:

Elsőként Bél Mátyás 1837-ben számolt be itt magasan álló falakról, amelyeket tévesen a nyéki kastéllyal azonosított. A múlt század elején a „solymári kút"-bál állítólag egy ezüst ivóedény került elő, amely azóta elkallódott. 1875-ben Arányi Lajos írta és rajzolta le a dombot. Építménynek ekkor itt már nyoma nem volt, de feljegyezte, hogy harminc évvel korábban még kőfalak, tíz éve pedig egy kút nyomai látszottak.

1929 és 1934 között Valkó Arisztid egy négyszögű épület pincerészét és egy hosszabb falszakaszhoz kap­csolódó toronycsonkot ásott ki jelentősebb XV. és XVL századi leletanyaggal. Árkaival több középső bronzkori objektumot is feltárt.

1972 és 1975 között Kozák Károly, majd 1976-1977 között Feld István vezetésével folyt kisebb kutatás a terep rendezésének elősegítésére. Sikerült meghatározni a középkori vár alaprajzi rendszerét és szintviszonyait. Sor került a bronzkori telep megmaradt részeinek szondázására is.

Valkó Arisztid kutatásai során valószínűleg a domb déli részén talált 20-30 cm vastag, leletanyagban gazdag, de bolygatott kultúrrétegeket.

Emellett a plató közepe táján vastag paticstörmelékkel fedett, átégett agyagtapasztásos felületet tárt fel, amelynek közelében cölöplyukakat figyelt meg. A paticsréteg alól durvább kerámia, őrlőkő, tűzikutya; égett árpa került elő. Ez a - szintén bolygatott - objektum valószínűleg egy ház volt, közepén tűzhellyel. Közelében egy raktárleletre bukkant.

Az 1972 és 1977 között folytatott kutatás bolygatatlan rétegeket csak a középkori várfalon kívül, a domb északi és déli szélén talált. A falakon belül csak másodlagos helyről került elő őskori anyag, a telep középső részét a várépítéskor megsemmisítették. Házra utaló nyomok az északi részen kerültek elő. Itt, valamint a déli dombpe­remnél egy-egy méhkas alakú vermet tártak fel. A megfi­gyelések szerint nem csupán a platón, hanem a domboldal felső részén is voltak építmények és objektumok.

A telep erődítéséről az eddigi kutatások alapján biz­tosat még nem lehet mondani. A domb peremén nem voltak sáncok, az északi oldal terasza és a nyugati árok még nem kutatott, ezek a középkori várhoz tartozhat­tak. Szerkezete és leletanyaga alapján azonban ez a magaslati telep is a vatyai kultúra törzsterületét övező földvárrendszerbe illeszkedett bele, annak legészakibb pontjaként.

Az eddigi kutatások során előkerült kerámia a késő vatyai kultúrához tartozik. Jellegzetes edénytípusok a fazekak, csuprok, korsók ansa lunata és szalagfüllel, behúzott peremű tálak, bögrék. Emellett szűrőedénytöredékek és halsütő tálak is ismertek. Kiemelkedő egy szürkésbarna, polírozott edénytöredék, amelyen egy félhold alakú bronzcsüngő plasztikusan kialakított mása látható. Néhány amphora- és tálforma a szeremlei és a nagyatádi kultúra felé mutat. A telepről egyetlen mészbetétes díszű kerámia ismert. A többségükben félkész csonteszközök közül ki kell emelni a szarvas­agancsból készült, füzesabonyi típusú jobb zablaoldal tagot. Az 1977-ben napvilágot látott 9,5 cm hosszú zablapálcán kopásnyom nem látható.

A dombtető telepének leletanyaga a vatyai kultúra rákospalotai fázisába sorolható, melyet a koszidegi fémeket gyártók hagyatékának tekinthetünk. Korábbi megtelepedésre utaló nyomok nem kerültek elő.

A lelőhelyről néhány II. századi szürke és sötétbarna festésű kerámiatöredék került elő, másodlagos helyről.

011_varasatasialaprajza.jpg 

012_varasatasimetszetei

Valkó Arisztid egy azóta már elkallódott feliratos követ és fibulát említ.

Solymár falut 1355-ben szerezte meg a Laczkfy család, itteni várnagyukat 1390-ben említik először, tehát a vár építése e két időpont közé tehető.

A közepes méretű vár nem főúri székhelynek épült, birtokosai nem tartózkodtak benne hosszú ideig, erre nem is volt alkalmas. Kisebb uradalmi központként mindenkori ura hatalmát szolgálta a főváros közelében, bár kifejezett stratégiai jelentősége nem volt. Első formájában a dombtető vonalát követő - nyújtott ovális alaprajzú - kerítésfalból és az annak belső oldalához támaszkodó lakóépületből: palotából állt. Ez utóbbi pincére és legalább egy lakószintre támaszkodott, D-i részén nyitott tornác és lépcső lehetett. Ny-i oldalához ismeretlen funkciójú, mély falazott építmény csatlakozott. A ciszterna (vagy kút) és a gazdasági épületek a D-i várfal mellett voltak. A vár bejárata az ÉK-i oldalon valószínűsíthető. A K-i oldal védelmének fokozására a XV, század második felében egy lőrésekkel ellátott öregtornyot építettek a kerítőfalon belül. II. Ulászló uralkodása alatt reneszánsz épületfaragványokkal látták el a palotát és a vár más részeit. Ez idő tájt kötötték össze a kerítőfallal az addig önállóan álló öregtornyot.

Bronzkori edények, tűzikutya a solymári Várhegyről. Az eddig napvilágra került XN-XVI, századi leletanyag kiemelkedő darabjai azok az egyszerű, reneszánsz nyíláskeret- és párkány-részletek, melyek a budai olasz kőfaragók műhelyéből származnak. A vaseszköz anyagot fegyverleletek, lovasfelszerelések, szerszámok és épületszerelékek teszik ki. A Valkó Arisztid által kiásott s azóta elveszett szakállaspuska-csövek mellett igen nagy számban kerültek elő számszeríj-nyílhegyek és más tartozékok. Az általánosan ismert fúrók, szekercék, vésők, kések mellett feltűnő a mezőgazdasági szerszámok nagy száma: sarlók, kaszaüllő, vasvilla, kapa. Néhány ruha- és övdísz is előkerült.

014_bronzkoriorloko

A kevés üveg- és csontlelet mellett igen változatos a házi és díszkerámia. Az egyszerű konyhai és asztali kerámia kisebb méretű, fehér anyagú fazekakból és poharakból, nagyméretű, sárga anyagú fazekakból, vörös anyagú, jelentős részben mázas lábosokból és fazekakból és kevés, fehér anyagú, mázas fazékból áll. Igen jelentős az ún. osztrák áru aránya, az általános­ságban ismert perembélyegekkel. Néhány siegburgi, dreihauseni töredék, soklostitzei edénydarab mellett egy XV. század végi, vegyesmázas korsó képviseli a díszkerámiát. Kályhacsempék csak a Zsigmond-korból ismertek, típusaik a Buda környékén elterjedtekkel egyeznek meg. A későbbi időszakokból csak kályhaszemek kerültek elő. A gazdag állatcsontanyag a háziállatok fogyasztásának túlsúlya mellett szól.

Ma a várból csak a palota pincéjének kevés maradványa, valamint a torony csonkja áll, a ma már hiányzó ke­rítőfalhoz csatlakozó falszakaszokkal. Az övezőfalat gyakran alapozásának utolsó kövéig kiemelték, ugyanúgy a ciszterna falazata is teljesen hiányzik. A várromok ér­telmezése így is csak jelentős kiegészítésekkel lehetséges.

013_asatasavarhegyen

Homokföldek

A község határának ÉK-i részén, a Háziréti-patak (Arany-patak) DNy-i partján emelkedő domboldalon, a pilisvörösvári út és a patak közötti területen, a domb K-i részénél többnyire jellegtelen edénytöredékeket találtak. (Dinnyés - Hellebrandt - Tettamanti, 1971; Dinnyés 1976.) A leletanyag egy része az urnasíros kultúra telepéről származik. A szürke, finom iszapolt, vállán bordával tagolt nagyméretű edény oldaltöredéke és a sárgásszürke, behúzott, vastagodó tálperem késő kelta. A sötétszürke-vöröses színű, homokos anyagú, vízszintes vonalakkal díszített oldaltöredék Árpádkori.

Arany-hegyi-árok

A falutól ÉK-re mintegy 1500 m-re, az Arany-hegyi­árok völgyét egy 250 m hosszú, 1,5 m magas, 20 mszéles, erősen szétszántott, É-D-i irányú gát zárta le. A gát mögötti tó zsilipje az É-i vége közelében volt, ahol 15-20 m hosszú szakaszon hiányzik a gát. (Dinnés-Hellebrandt Tettamanti,1971; Torma 1980.) Itt állhatott a Waghto (Vágtó) nevű halastó; 1511-ben a tó és a Solymárról Borosjenőre vezető út közötti ré­tet említik.

015_tuzikutya

014_orloko

Szél-hegy

Kozák Károly 1973. évi helyszíni szemléje alkalmával észlelte, hogy a község szélétől ENy-ra mintegy egy km-re az Aranyhegyi-árok D-i partján erősebben kiemelkedő kopár dombon, vízvezeték-fektetési munkák során több csontvázas sírt bolygattak meg. 1974 tavaszán Tettamanti Sarolta hitelesítő kutatást végzett a temető területén. Bemérte a 8-9, korábban elpusztított sír helyét, s feltárt egy DNy-i irányu melléklet nélküli csontvázat. A sírok környékén igen kevés lelet került elő. Kozák Károly által az árok szélén gyűjtött cserepek között XIII. századi szürkésrózsaszín, szürkésfehér hornyolt perem- és csigavonalas oldaltöredékek vannak. Tettamanti Sarolta a föltárt sir tövében másik elpusztított sírboltban ugyanolyan jellegű és korú fazéktöredékeket talált. Kozák Károly a fentieken kívül még néhány szürke, gyorskorongon készült XIV. századi edénytöredéket gyűjtött össze.

A síroktól É-ra, a dombtetőn egy nagyméretű földalatti tartály van. A környékbeliek nem emlékeznek rá, hogy ennek készítésekor találtak-e leleteket. Ettől K-re lövészárkok nyomai láthatók, ezek egy valószínűleg XVIII, századi kis kápolnát pusztítottak el. A lövészárkok területén néhány kő és maltertörmelék ma is észlelhető. A helyi lakosok közlése szerint a temetőből már korábban is sok sír pusztult el a dombtetőhöz kö­zel és a D-i lejtő kezdetén. A temető minden való­színűség szerint középkori.

023_honfoglalaskorisir

016_bronzkoriedenyek

Dinnye-hegy (Melonenberg)

Az Arany-hegyi-árok D-i részén, a vasútállomástól DK­re emelkedő hegy oldalán a téglagyár nagyszabású építkezésbe kezdett. A földmunka során előkerült lele­tekről az MNM 1970-ben szerzett tudomást. 1970-ben és 1971-ben Kocztur Éva, 1971-1974-ben Török Gyula végzett leletmentést a lelőhelyen, római kori, illetve avar temetőt tártak fel.

A lelőhelyen őskori objektumok is felszínre kerültek. A lengyeli kultúra telepének a széle esett a feltárt területre. A telep központi része a felszíni nyomok alapján ettől K-DK-re lehetett. A telepet ritkásan elhelyezkedő gödrök jelezték, köztük a kultúra négy sírja is előkerült. A zsugorított sírok tájolása: EK-DNy, illetve DNy-EK. Egy melléklet nélküli sír volt, két sírban egy­egy edény, egy sírban pedig gomba alakú edény, gömbös hasú urna, alacsony talpas tál és egy csupor volt. Az egyik sírban hat kagylógyöngyből álló gyöngysort is találtak. A római kori temető Ny-i szélének közelében a vatyai kultúrának egy gödrét is feltárták. Az urnasíros kultúra gödrei elsősorban az avar temető területén feküdtek. Két kelta cserép is előkerült. Innen származó kelta táltöredéket a Solymári Helytörténeti Gyűjte­ményben is láthatunk.

017_lores

018_varalapfal

Az ásatások során 155 súg tártak fel, ami az eredeti temető területének mintegy 1/4 részét teszi ki. A 93 ham­vasztásos sírból 5 szórthamvas, a többi urnás. A hamvasztásos sírok igen magasan helyezkedtek el, s ezért a humusz eltávolításánál sokat megbolygattak, illetve telje­sen elpusztítottak. A 41 csontvázas sírból 28 gyermeksír. Döntő többségük tájolása DK-ÉNy-i irányú. A gyermekvázak mellé vagy fölé gyakran kőlapokat helyeztek. A felnőtt sírokban inkább csak a lábfejre vagy a váz mellé tették a kőlapokat, 1 8 kisebb-nagyobb kőrakás is előke­rült, ezeket jelképes sírnak tekinthetjük. A temetőt a II. század első felére, közepére lehet keltezni. Az I. századi érmek (Vespasianus, Titus, Demotianus) nagyon kopottak. A II. századiak között Traianus, Harrianus és Antonius Pius veretei szerepelnek. Egy EK-DNy-i tájolású sír valószínűleg III. századi. A gyárcsarnok építésekor egy szarkofágot is elpusztítottak. A temető kiemelkedő lelete egy applikált díszű mázas pohár. Három sírban is volt festett, állatalakos edény.

020_romaisir

130 avar sír közül Török Gyula szerint a 20. és a 25. sírba helyezett lovasok és felszerszámozott lovuk a legfi­gyelemreméltóbb. Ezek a Dunapentele - Igar - Tótipuszta­csoporttal egykorúak, és a közéjük temetettekkel egy egységet alkotnak. A lovasoktól távol eső sírok a későbbi temetkezésekből valók, de a griffes-indás övveretek hiá­nyoznak, holott néhány sír már azokkal egykorú.

Kőbánya (Zsíros-hegy, Ördöglyuk)

Solymártól nyugatra emelkedik a dachsteini mészkőből álló Zsíros-hegy, amelynek É-i oldalát már régóta bányásszák. 1905-ben itt egy tektonikus vonal mentén keletkezett, hordalékkal feltöltött sziklahasadékra bukkantak, amelyet 10-12 m mélységig tártak fel. Budinszky Károly a humuszréteg felső részéből a La Téns­kultúráról tanúskodó, díszítés nélküli cserepeket, a humuszréteg alsó részéből bronzkori edénytörmelékeket gyűjtött. A glaciális rétegben barlangi medvecsontok között ún. „kiskevélyi penge" is volt.

A kőbánya Ny-i szélénél emelkedő Zsíros-hegy oldalában nyílik a bonyolult üregrendszerű Ördöglyuk (Teufelshöhle)-barlang. Vértes László 1939 és 1946 között feltárta a barlang különböző részeit. Csak a főbejáratban talált díszítetlen „karahallstadti korú" cserepeket, ugyanilyenek voltak az ún. Farkasverem feletti kürtővel összefüggő zsombolyban is. A kürtőben barlangi medvefogat, recens lócsontokat, emberi bordákat és tibiát tártak fel.

019_mazaspohar

021_romaisirko

Erdei földek

A falu határának DK-i részén emelkedő dombon a soly­mári Vegyesásványbánya Vállalat agyagbányájában nagyméretű badeni telepet hordtak el. Korek József 1960­ban egy szegletes házhoz tartozó nagyméretű földbe vájt kemencét tárt fel. A leletanyag magasan felhúzott, pont­díszes föld-csészetöredék, -fültöredék és -bögretöredék.

Weingartenhöhe

A községtől DK-re levő Rozália téglagyár agyagbányájá­tól Ny-ra 400 - 500 m-re 1970-ben Taller János traktoros egy feliratos római sírkövet szántott ki, melyet még ab­ban az évben az MNM-be szállítottak. A síremlék ma­gassága 160 cm, szélessége 75 cm, vastagsága 15 cm. Anyaga mészkő. Felső része törött. A mélyített mezőben egy házaspár képe látható, a nő turbánnal, torquresszel, vállán két szárnyasfibula, a férfi trombitafibulát visel. A középső mezőben áldozati háromláb, mellette balról ca­millus, jobbról camilla áll. A léckerettel elválasztott alsó képmezőben jobbra haladó négykerekű kocsi hajtóval, mögötte nő ül. Kora: Kr. u. II. század első fele. Keltezése alapján a kora császárkori temetőhöz kapcsolhatnánk, bár attól több mint 1 km-re került elő, minden kísérő lelet, vagy temetkezésre utaló nyom nélkül

022_oroszlanosko

Mátyás király utca

A község K-i széléhez közel, kisebb patak Ny-i partján, házépítéshez készített bevágásban egy zömök, a talp felé erősen kiszélesedő, egyenes talpú asszimetrikus vasken­gyel került elő. A fül a szárból csak kissé emelkedik ki, téglalap alakú. A K-i típusú kengyel XI-XIII. századi. A környéken egyéb régészeti leletet nem találtak.

György-hegy

A község K-i szélénél, a György-hegy ÉK-i lábánál, két patak határolta lankás területen néhány középkori edénytöredéket találtak. (Dinnyés - Hellebrandt - Tettamanti, 1971) A Solymári Helytörténeti Gyűjtemény II-ILh századi, kézzel formált és szürke, korongolt fa­zéktöredékeket, valamint VILI-X. századra keltezhető, barnásvörös színű, kézzel formált, hullámvonalkötegen oldaltöredékeket és egy fehéres, törésben fekete színű,ferde likkal, belül sekély hornyolattal tagolt peremű, XII-XIII. századi fazéktöredékeket őriz a lelőhelyről.

1903 áprilisában Mahler Ede 8 sírt tárt fel Milbich Márton szőlőjében, a község DK-i szélén levő Györgyhegyen. A feltáráskor talált leletek (agyagkancsó, -csésze, -bögre, hagymafejes bronz fibula; IV, századi lemezes bronzcsat; bronzcsengő; csonttűk; bronz hu­zalkarperec; vaskés; üveggyöngyök) és érmek (Maximinus Thrax, Gallienus, Aurelianus, Probus Antoni­nanusok és IV. századi kisbronz) alapján a temető­részletet a ILI. század második felére, IV. századra keltezhetjük.

Rókus kápolna

A solymári Várhegytől É-ra, a Rókus-kápolnától számított 4 szántóföldön (kb. a mai téglagyár bejárata) 1942 körül római kori feliratos sírkő került elő, amelyet Valkó Arisztid szerzett meg. A 150 cm magas, 86 cm széles, mészkőből készült sírkő tympanonja hiányzik, két oszlop között szalagos koszorúban fonott gyümölcskosár látható. A képmező alatt keskeny borostyánleveles fríz, alatta sima, kettős levélsor között hármas léckeretben foglal helyet a feliratmaradvány. A feliratos rész alatt szőlőfürt és kantarost maradványa látható. A sírkő a II, század első felében készült.

Bizonytalan jellegű leletek

1.) Nagyméretű sírsztéle felső lezárását képező, 138 x35 x60 cm nagyságú elem, két kifelé forduló oroszlánnal, közöttük oltárka, tövében fríg sapkás Attis (?)fej látható. A II. század második felében készülhetett.

2.) Sírsztéle lezárását képező trapéz alakú cippus. Alapja 50, teteje 29 cm széles, magassága 34 cm. Alacsony párkányon két szemben álló ifjú ruhátlan alakja látható. Egyik kezükben lovuk kantárja, másikban fáklya (?). A valószínűleg Dioskur-ábrázolás a II. századelső felében készülhetett.

3.) Mészkőbot faragott, 56 cm magas Attis-szobor, feje hiányzik. Jobb kézfejével és bal könyökével lefelé fordíított fáklyájára támaszkodik pihenő testtartásban, keresztbe tett lábbal. A sírszobor a II-IIIL században készülhetett.

1869-ben 746 db ezüstéremből (denarius és antonianus) álló kincsleletet találtak Solymáron. Az Egger budapesti ékszerészhez került 668 db érmet Rommer Flóris Coh’ aéapján meghatározta. A meghatározott érmék Sept. Severiustól Treboniánus Gallus és Volusiánusig terjedő időszakban készültek. III. Gordiánus 227 db. érme ( A kincslelet harmada) kiugróan magas százalékarányt képvisel, s e jellegzetessége alapján sorolható éremkincsünk a 250-es években végződő, pannoniumi éremleletek közé.

024_romaikek

Jegyzetek

17.) Pest Megyei Tanácsi Tervező Vállalat. (B-14186.1. sz.Solymár község általános rendezési terve, vizsgálatok)
18.) Feld István, régész szakos hallgató: A solymári vár.
(Szakdolgozat. Bíráló: Dr. László Gyula tanszékvezető egyetemi tanár)


SOLYMÁR TÖRTÉNETE

Az ősember nyomai Solymár területén

A jégkorszak vége felé, a hátrahúzódó jég vonulását követve jelent meg az ősember Európa északi részén.19 A legújabb kutatási eredmények szerint a Kárpát-medencében Kr. e. 4000 évvel még nem volt megtelepült lakosság?0 Legkorábban az újabb kőkor (neolitikum) folyamán, Kr. e. 3000-3500 táján érkeztek ide olyan kapás, földművelő gazdálkodást űző népek, amelyek már az általuk birtokba vett vidéken le is telepedtek. Erről az időszakról írásos feljegyzések nem maradhattak, de az ősember akaratlanul is itt hagyta életének a nyomát, ami a kutató ásója nyomán beszélni kezd.

A solymári Várhegyen már a neolit korban, Kr. e. mintegy 3000 évvel is volt élet. A solymári cseppkőbarlangban (Ördög-barlang) folytatott geológiai kutatások során már a század elején előkerült néhány neolitikus tárgy, bizonyítván az őskori ember ittlétét. Ebben az időben a Várhegy platója és a cseppkőbarlang a tájék két kiemelkedő pontját alkották, és a természet viszontagságai ellen jó védelmet nyújtottak.21 Csiszolt kőkorszaknak is nevezzük ezt a korszakot. Ebből az időszakból a Várhegyen az ásatások során különböző pattintott kőpengék, obszidián szilánkok, kőfűrészkék kerültek elő szórványosan.22

A kőkorszak embere itt véglegesen megtelepedett. Ezt bizonyítja, hogy a neolitikus leletek között bronzkori leletek is kerültek a felszínre 2' A lelet alapján következtet­hetünk a kőkor és bronzkor emberének életére. Kunyhóját vesszőből font vázra kent agyagból készítette. Ha a házban túl sok volt a szemét, a család maga is felégeti és új házat épít.22 Az előkerült leletek a bronzkori mester­ember nagy szaktudását bizonyítják. Az edények tölcsé­res nyakat, élezett hasat kapnak, melyen sraffírozott, háromszög alakú díszítést találunk. Jellemző a hason ülő három-négy bütyök. Más edények girlandszerű díszítést kapnak. A későbbiek során az edények formája változik. Az ún. Aunjetitzi kultúra az edényekre erősen rányomja bélyegét. Mélyen ülő has, ansa lanutás fúl jellemzi. En­nek a kultúrának fontos állomása Solymár. A bronztárgyaknál a sarkított balta, a korongos fejű tűk, vésők jellemzőek. Ezt követi a harmadik korszak, amikor az edények kihajló szájperemmel, ívelt nyakkal, szögletes hassal, tűzdelt pontsorok, lencseszerű bemélyítések, párhuzamos körülfutó vonalkák, fellazult mértani díszek szeszélyes túlhevült változataival találkozunk. A tudomány a bronzkor lakóit Thrák eredetűnek véli.22

Kétségtelenül megállapítható, hogy a bronzkor második szakaszában a lakosság rohamosan szaporodott. A lakosság számának növekedése a gazdálkodás mód­jában a bronzkor elején bekövetkezett változással lehetett összefüggésben.23

A termelőerők további fejlődése következtében bekövetkezik az ember őskorának utolsó szakasza, a vaskor. A Kr. e. 4. században a kelták jelentek meg és magukkal hozták a Latéve kultúrát. A vas és az abból készült eszközök divatoznak. A kelták az apró őskori államokat megsemmisítik. A védekező lakosság földvárakat, ún. pogányvárakat létesít. Ilyen földvár létesült Solymár községben is.

A kelták a kultúrát teljesen megváltoztatták. A bronz még hosszú ideig forgalomban marad, egyes formák jól beváltak, mert jobban állja az időt a vasnál. A kerámiai anyagok, melyek eddig kézzel készültek, most korongon készülnek. Különböző ipari gócok alakulnak ki. Így Aquincum létrejöttét is erre az időre tehetjük. A társadalmi élet is átalakult, s a kelták az itt talált népeket magukba olvasztják.22

Római kor

Időszámításunk kezdetén a Kárpát-medence egyik legfontosabb helye Aquincum. Ez a város hatalmas szervezetével a magas római kultúrának egyik központja volt. Kövezett utcák, vízvezeték, fürdők, üzletek, amfiteátrumok és a hivatalok ittléte adta meg a város jellegét. Mint katonai város össze volt kötve kitűnő utakkal, a vidék hadászati és kereskedelmi szempontból fontos helyeivel. A rómaiak az itt élő barbár népekkel állandó harcban állottak, míg csak meg nem törték azokat. A Duna mellett hatalmas védelmi vonalat épí­tettek ki. Hadászati szempontból Tétény össze volt kötve Budafokon át Aquincummal. Szentendre Visegrád, Esztergom, Piliscsata és Solymár érintésével. Újabb kutatások szerint Aquincumból Tata felé is volt egy útkiágazás, amely Solymárnál a mai Rozália téglagyár környékén tért el a főútvonaltól és a Várhegy irányában haladt Pilisvörösvárnak.22

Más források szerint a mai Bécsi út irányát követve (10­es út) haladt az a fő közlekedési út, amely Aquincumot Brigetio (Szőny) légiós táborával kötötte össze. Az ürömi vasútállomás környékén valószínűleg kettéágazott. Az egyik ág, amely a volt Szarvas téglagyárig a Bécsi utat követte, onnan a mai úttól párhuzamosan vezetett, érintvén a Vörösvár és Pilisszántó között fekvő Dörfl dűlőt, amely mint római lelőhely régóta ismeretes.24

Az aquincumi táborból dél felé vezető limes útból a budai Csalogány utca vonalában elágazás vezetett Hűvösvölgyön keresztül Pesthidegkút - Solymár felé, amely szintén a brigettói útvonalhoz csatlakozott.25

A római korban élénk élet lehetett a község területén. Ezt nemcsak Aquincum közelsége (mintegy 7 km), az itt keresztülvezető római utak, hanem az igen sok római kori régészeti lelet is bizonyítja.

Egyes feltételezések szerint az ún. Török-kút-forrás kiképzése is római eredetű. Ugyancsak abból a korból származik az onnan épített első vízvezeték.

A Rozália téglagyár agyagbányája fölötti erdőben talált kút, valamint a környékén talált cseréptöredékek római kori villa jelenlétére utalnak. Itt még további ásatásokra lenne szükség.

Az új solymári cserépgyár építése során a földgépek egy nagykiterjedésű római kori temetőt bolygattak meg, ahol a leletmentés során Dr. Kocztur Eva régész mintegy 3000 négyzetméter területen 150 db sírt bontott ki.

A temető korát a második század közepére határozták meg, az ott talált pénzleletek alapján.

A római időket követően avarok is éltek Solymáron. A római temetőtől keletre, mintegy 200 méterre a Nemzeti Múzeum feltárása során egy körkörösen elhelyezkedő temető került felszínre. A kör kb. felét a szá­zadfordulón történt vasútépítés során elhordták. A feltárásra került másik fele részén, a középpontban két lovas sírt találtak, a lovak csontvázaival együtt, míg körülötte mintegy félszáz sírt tártak fel.

Solymár nevének kialakulása

Solymár község nevére vonatkozóan számtalan népi mondát jegyeztek fel, azonban ezeknek semmiféle alapjuk nincsen. E mondák szereplőit különféleképpen cserélgetik, így úr, gróf, Mária Terézia, Mátyás király a főszereplő. Mindnek egy a lényege, hogy megszólítják a hosszabb ideje néma útitársukat, hogy „Szólj már", azaz beszéljen. E szóból származna Solymár neve.

025_cimer

A különféle meséknél nagyobb valószínűségnek látszik az, amint az a Budai-hegyvidéki helységneveknél gyakori, hogy a budai királyi vár szomszédságában lakott királyi szolganépek foglalkozása után nevezték el a lakóhelyüket. Így keletkezett Nagykovácsi, a királyi kovácsok után, Borosjenő az ott lakó vincellérek, borászok után, és Solymár, az itt megtelepedett királyi sólyomidomárok, a solymárok után.

A történelemkutatás eddigi ismerete szerint a község neve először az 1266. május 5-én kelt, IV. Béla király által kiadott oklevélen szerepel „SOLOMAR" néven.26

E névnek többféle variációjával találkozunk a későbbi időben keletkezett okiratokon. Így az 1288. április hóban László király által írt okiraton „SAALMAR",27 az 1355. november 29-én I. Lajos király által aláírt okiraton „SALMAR, az 1444. június 1-én, az Egri káptalan által kiadott okiraton „SOLMAR",28 az 1455. június 6.-án, Bécsben kelt, V. László által írt okiraton ismét „SALMAR" szerepel.29

Solymár címere. A solymászt ábrázoló címerrajz először 1885-ben jelenik meg a község pecsétjén. A templom 1901.-ben történt festésénél a címer már pajzson jelenik meg. 1941,­ben Valkó László szobrászművész domborműben készíti ela községháza homlokzatára (ma a községháza előtti zászlótartó talapzaton). Az itt ábrázolt festményt Bokros Ferenc festőművész készítette a község 700 éves ünnepségére.

A törökök uralma idején Solymár lakatlan helyként szerepel. Az 1561-i keltezésű török deftereken „SAIMAR" puszta szerepel.

A község az 1701 utáni években települ be újra. Mikovinyi S.1735 -1742 közötti években készült térképén „SOLMÁR"-ként szerepel. A XIX. század közepén még „SOLMÁR feliratú bélyegzője van a községnek. Ez a név szerepel az 1850-ben, a szabadság­harc leverése után használt német feliratú bélyegzőn is. 1 885 óta már valamennyi hivatalos iraton és bélyegzőn „SOLYMÁR" községnév szerepel.

Meg is elégedhetnénk a Solymár neve utáni nyomozással, ha nem bukkant volna fel egy újabb verzió. Ugyanis Rómában lévő, a római kori Aquincum és környékéről készült úttérképen, Aquincum közelében „SAL MAR" helységnév szerepel. A régi rómaiak a környező országokkal élénk cserekereskedelmet folytattak. Aquincumon át vezetett az ún. sóút, melyen a kontinensen keresztül szállították a tengervíz lepárlásából nyert létfontosságú sót. Mivel a só neve latinul „SAL", a tenger neve latinul „MARÉ", feltételezhető, hogy a térképen szereplő helységnév az erre szállított tengeri sótól kapta a latin nevét, amely ezer évig fennmaradt, és ezt vették át az 1266-ban szereplő okirat szerkesztői is. Ugyanis nem kizárt, hogy a SAL MAR felirat azt a római települést jelzi, amelynek temetőjét a solymári téglagyár építése során tárták fel, és melynek létezéséről számtalan régészeti lelet tanúskodik. E feltételezés azonban még nem bizonyíték, ezt csak szakértők útján való római levéltári kutatással lehetne isztázni.30

Solymár a középkorban

Amíg a község őskori és római kori történetének kutatásánál jóformán csak a régészeti leletek alapján következtethetünk a korabeli életre, a középkor történetének megismerésénél nagyrészt meglehetősen pontos írásos emlékekre alapozhatunk. Ha ezek az emlékek hézagosak is, de meglehetősen igen sok ismerettel rendelkezünk a török idők előtti Solymár történetéről.

A XI-XII. században a királyi birtokokon a munka­erő ritkasága és a technika kezdetlegessége miatt erősen zárt természeti gazdálkodás folyt. Ez vezetett a munkamegosztásnak arra a kezdetleges formájára, hogy a paraszt mindent maga termelt vagy legfeljebb a faluközösségen belül szerzett meg, amire szüksége volt, tehát a mezőgazdaság és a háziipar szorosan összefonódott. A királynak viszont csak meghatározott szolgáltatással tartozott. Feltehető, hogy a hely a királyi solymárok lakóhelye volt.

Egyes, a múlt század közepén íródott monográfiák szerint Solymárt Szent István idejében Gizella királynővel bevándorolt erdőirtó bajor telepesek alapították. Erre azonban nincs bizonyíték. Tény viszont, hogy 1255-ben IV. Béla Hidegkúttal együtt a Margit-szigeti apácáknak adja cserébe a Mecse nevű birtokáért.22

A tatárjárás után alapított egyházi intézmények közül a megye életében a legnagyobb szerepet a margitszigeti dominikánus apácakolostor játszotta. Alapítása összefüggésben állt a budai és visegrádi új várak felépítésével; ezek voltak hivatva védelmezni a Margit hercegnőt és a jórészt előkelő családok tagjaiból kikerülő apácákat befogadó kolostort a még mindig fennálló tatárveszedelem ellen. IV. Béla király bőkezűen megajándékozta az apácákat. A legelőkelőbb családok versengtek azért, hogy leányaikat a nagy hírű és gazdag kolostorban helyezzék el. A kolostor történetében a kegyes adományok, botrányos pörök, fegyveres tá­madások váltogatták egymást. Az adományok sorát nyitotta meg 1266-ban a Baár - Kalán nembeli Nána ispán, mikor azzal lepte meg kortársait, hogy összes birtokait, több mint 50 falut, közöttük Solymárt és Nagykovácsit, rokonai mellőzésével az apácákra hagyományozta. Erre a lépésre valószínűleg nem pusztán kegyes indulatból, hanem elsősorban azért szánta rá magát, mert sok más sorstársaival együtt őt is fenyegette a magánföldesúri hatalom alá jutás, és a kolostor tekintélye aránylag nagyobb védelemmel kecsegtette.32

1288-ban IV. László király Czempsi Rudolf mesternek adja Solymár (SAALMAR) falut, amiért IV. Béla elleni harcában Feketehalon vár ostrománál oroszlánként rontott be az ellenség soraiba, majd a királynak Ottókár és a fellázadt kunok elleni hadjárataiban többször megsebesült.33

1337-ben ismét a Margit-szigeti apácák birtokában találjuk, akik Drugeth Villermus nádornak átadják használat és benépesítés végett, évi haszonbérfizetés mellett, mivel az néptelen.34

1355-ben a néhai István bán fiai, Dénes és Imre tulajdonába kerül Solymár (SÁLMAR), miután a Tolna megyei Merse birtokért elcserélik a szigeti apácákkal.35

Egyes források szerint a solymári várat a XIV. század második felében építette a kerekegyházi Lackfi család. Az 1390. évben Lackfi István nádornak várnagya volt Solymáron, tehát a vár nem a XV. században épült, mint ahogy azt korábban feltételezték.36

Valószínűleg Solymár és környéke Drugeth nádor idejében népesült be. Más feltevések szerint vára is ebben az időben épülhetett. Ezt igazolják egyrészt a leletek, másrészt az, hogy a vár kis helyen épült fel, tornyai zömök négyszögletes tornyok, amelyek még ki tudják védeni a kezdetleges tűzfegyverek hatását. Az épületek kis térségben vannak összeszorítva, magasra épültek, így a támadók kőhajításai csekély kárt tehetnek azokban, a vár pedig kevesebb számú őrséggel volt megvédhető,34

1397 előtt a vár Lackfi István tulajdonában van. Őt ebben az évben meggyilkolják, s utána a vár tartozékaival együtt a királyra száll, aki azt később elzálogosította a kusalyi Jakcs családnak.37

A várat említő első okleveles adatunk 1401-ben kelt, amely a várat „Castrum Salmar" néven említi.22

Az 1401. március 9-én Budán kelt okirat szerint „Zsigmond király Maróti János macsói bán kérésére neki adja azon birtokrészt, amelyet a hűtlenné lett István vajda erőszakosan Solymár várához csatolt, noha a bán Perbál birtokához tartozott, amely Swmrakus mester magtalan halálával a királyra visszakerült.37

További okiratok is bizonyítják az akkori közállapotokat.

026_laziusterkep

Egy 1409. április 14-én kelt oklevél szerint Rozgonyi Simon országbíró, a király írásbeli parancsára Pest és Pilis megyék által Szentfalva mellett közgyűlést tartván, a szigeti apácák kérésére vizsgálatot eszközölt, amikor a megkérdezettek tanúsították, hogy a solymári várnagy (Johannes dictus Martinga castellanus castri de Salmar) az apácák Chabia nevű birtokán lévő erdő nagy részét önhatalmúlag kivágatta.38

A lakosság foglalkozásáról, az akkori állapotokról vall az az 1363. február 22-én kelt oklevél , melyben a Visegrád melletti Szent András monostor apátja a sági konvent előtt tiltakozik, hogy az apátok telepesei Solymár és Buda között szőlőket telepítenek, és azok adóját az egyház sérelmével nem fizetik, a szőlőket az óbudaiaknak eladják, s hogy az óbudaiak fegyveresen behatoltak Óbudaörsre és a füvet lekaszálták.39

A sűrű birtokpereknél a solymári vár komoly szerepet töltött be. A vár központi szerepénél és jó megközelíthetőségénél fogva az egyes birtokpereknél a határjeleket a solymári vártól mérik és a határjárók innét kiindulva helyezik el azokat.34

Az 1420-as években a vár Zsigmond király birtokában van. A török és cseh háborúk anyagi szükségletei arra kényszerítik Zsigmondot, hogy már a 20-as évek végén elkezdje nemcsak az újonnan szerzett, hanem a régi birtokok elzálogosítását és elajándékozását. Ennek következtében 1435-ben az Olnódi Czudar család szerzi meg Solymárt. Ebben az évben viharos napokat él át a vár. Az olasz Sano fegyveresen tör be a várba és azt erőszakosan foglalja el. Borbála királynő férjét, Zsigmondot kéri fel, hogy ítélkezzék a bitorló olasz ügyében. A királyné meghagyja Csetneki László felhévízi konventi kormányzónak, Turóczi Balázs csepeli ispánnak és Gáti Tárnok Demeter csalonyai ispánnak, hogy az olasz Sanót népével együtt űzzék ki a solymári várból és az okozott kárt téríttessék meg vele.40

A királyi birtok szétesésének haszonélvezője a Rozgonyi család volt, amely a XV, század derekán óriási és majdnem összefüggő magánbirtokot épít ki a megyében. Mint az emelkedőben lévő Hunyadi párt tagjai folytatják birtokszerzésüket. Egy 1444, június 1-én kelt okirat szerint az egri káptalan bizonyítja, hogy Olnódi Czudar Jakab fiai, Jakab és Simon, és ugyanazon Jakab fia Vilmos, Solymár várát összes tartozékaival 600 arany forintért elzálogosítják Rozgonyi Simon egri püspök főkancellárnak, Rozgonyi György országbírónak, Rozgonyi István fia, Sebestyén pozsonyi főispánnak.41

Ezután a vár a kor leghatalmasabb főuri családja, a főuri ligákat vezető Garai család birtokába kerül. 1455­ben a család legnevezetesebb egyénisége Garai László nádor a vár birtokosa, aki a telki apátság patrónusi jogait is gyakorolja.

A Garai család annak idején 23 mezővárost, 590 falut és 15 várat uralt, melyek közül olyan nagy és jelentős várak voltak, mint Siklós, Dévény, Csesznek, Pápa, Simontornya. Ezek mellett a solymári vár nem lehetett jelentős, de a gazdagság ténye mutatja, hogy a főuri hatalom mennyivel nőtt a királyi hatalom fölé Mátyás király uralkodása kezdetén.34

1457-ben Dormánházi Miklós a solymári várnagy, aki 60 aranyforintért zálogba veszi Felsőkovácsházi Gergely özvegye Dorottya és fia Benedek Felhőkovácsiban, Pilis megyében lévő birtokát.42

A sűrűn váltakozó solymári várurak feltehetőleg igyekeztek kizsákmányolni a környező területeket, és a túlkapásoktól sem riadtak vissza. Egy 1468. március 10-én kelt okirat írja. „I. Mátyás király bizonyítja, hogy a szigeti apácák kérésére nádort és országbírói embereket bízván meg vizsgálattal, ezek igazolták, hogy Palotha-i Gothwycz (!) Gáspár felesége Ágota és fia Balázs tudtával és jobbágyaik a szigeti apácákSzentmihály birtokán a kaszálókat lekaszálták, embereiket bántalmazták, Csabán erdőjük egy részét Mekchei Balázs diák és Buda-i Petrach solymári várnagyok kivágatták. Cholnokon is hatalmaskodást követtek el.43 A kivágott fát a budai és óbudai polgároknak adták el.

1468-ban a várat Garai Jób és Ujlaki Miklós közös tulajdonában említik.44 1481-ben a hatalmas Garai család utolsó tagjával, Jóbbal kihalt, és a birtokok Mátyás kezére kerültek.

Mátyás király politikájára jellemző, hogy az uralkodás első felében a kezére került váruradalmakat azonnal el is adományozta, mégpedig főként az általa kiemelt új arisztokrácia tagjainak.

A későbbiekben Mátyás politikájában éles fordulat következett be, és adományozásai során fia, Corvin János utódlását készítette elő azzal, hogy szinte minden kezére került várat neki ajándékozta. Corvin 1482-ben egymás után kapta meg Mátyástól a hatalmas Hunyadi uradalmat, a Maróthy- és Garai-hagyatékot és más birtokokat. Solymár is ekkor került Corvin János kezére. Mátyás halálakor az ország legkülönbözőbb részein 30 vár, 17 castellum, 49 mezőváros és mintegy 1000 falu volt Corvin János tulajdonában. Ugyanakkor a legha­talmasabb főurak, Zápolya István, Ujlaki Lőrinc és Báthory István kezén csak 13, 14, illetve 5 várat látunk.45 Nyilván ez az oka annak, hogy Mátyás halála után a főurak valamennyien Corvin János ellen fordultak.

Miután Corvin János a királyságról lemondott, birtokperek során, a pénzügyi nehézségek miatt a vagyon egyre összezsugorodott, és ezért 1495 körül Solymár várát és tartozékait - a pilisi Salmar, Borosjenő és Alsókovácsi falvakat, Páty birtok felét, a Pest megyei Szentlőrsnc, Szentmiklós, Káposztáskeszi, valamint más megyékben fekvő Rád, Szele, Félegyháza, György birtokokat, Acsa részét, valamint Cheng Szabolcs megyei várost -1000 aranyforintért Ráskai Balázsnak és fiának eladta.44

Ráskaitól 1496-ban II. Ulászló király a Zólyom megyei Végles váráért cserélte el Solymár várát és tartozékait, aki azt az óbudai uradalomhoz csatolta. A király indokolásként Solymárnak Budához való közelségét, pihenési és vadászati lehetőségeit és szép környezetét emelte ki.47

A vár felépülésétől kezdve Solymár falu annak tartozékaként szerepelt, jobbágyai a várnagy alá tartoztak. A XVI sz, elején azonban több kisnemesi birtokos is feltűnik a faluban. 1511-ben bizonyos Zempleki Tamás és felesége végrendeletükben a Solymár falubeli „domum et curiam nobilitarem", valamint ugyanitt réteket, szőlőt hagynak Zempleki Tamásra, Sámboks Adorjánra és néhai nemes solymári Bornemissza István leányára, Margitra. 1515-ben pedig egy felsőkovácsi birtokos ügyletnél szerepel királyi emberként Salmary Tamás, aki talán egyezik az előbb említett ifjabb Zempleki Tamással. Hogyan lettek e kisnemesek solymári birtokosok, nem tudjuk.48

II. Ulászló halála után az anarchia tovább fokozódott, s ez Solymárt sem hagyta érintetlenül. Az 1518-as bécsi országgyűlés XIV. törvénycikke szerint a főurak által erőszakkal kézben tartott királyi birtokokat, közöttük Solymár várát a budai udvar fennhatósága alá rendelték.34 A vár kezelését a környéken földbirtokkal rendelkező Podmaniczky Jánosra bízták.

1526 előtt Thurzó Elek kincstartó a várbirtokos, aki azt II. Lajos királynak engedi át. II. Lajos - a Nándorfehérvár elvesztése miatt hűtlennek nyilvánított Hédervári Ferenc többi birtokaival együtt - Bakyth (Bakics) Pálnak, feleségének, továbbá Manoylo, Péter, Komlyen, Demeter, Mihály nevű testvéreinek adja Solymár várát.47 Bakics Pál, a Magyarországra áttelepített rác vajda „Törökországban a magyar király szolgálatában szerzett érdemeire való tekintettel" kapta a várat. Nevezett többször hívta fel a király, valamint az ország rendesnek figyelmét a török veszedelemre, intő szavát azonban nem méltányolták. Ő maga, miután a mohácsi csatából megmenekült, az al-dunai végeken folytatta éveken át a török elleni hadakozást. 1537-ben a Vinkovce és Diakovár közötti harcmezőn megsebesül és fogságba kerül. A törökök lefejezik és a fejét a szultánhoz küldik.49

A mohácsi csata után a királyi tekintély hanyatlik. Az ellenkirályok sorra adják Budának a kiváltságleveleket, hogy a várost a maguk pártjára állítsák. Ebben a hádiállapotnak nevezhető időben János király, figyelembe véve a vár harcászati értékét, 1531, január 25-én Buda városának adja.34 Annak nincsen írásos nyoma, hogy Buda városa a várat birtokba vette-e.50 Ugyancsak hiányzik minden olyan feljegyzés, amely a vár későbbi történetére vonatkozna. Amilyen gyakori Solymárnak okiratszerű említése a XIV-XV, században, sőt a XVI. század első felében, oly hiányos adatokban annak második fele. Hogy a várnak jelentős szerepe volt Buda életében, azt közelségének, jó és központi fekvésének köszönheti, de korai pusztulását, a török hódoltság alatti helyzetét, a Buda-környék sorsközösségét nem kerülhette el. Oláh Miklós idejében, 1536 körül valószínűleg még fennállott és lakott, urairól azonban nincsen tudomásunk. Tény az, hogy az ásatások során talált pénzek, cserepek és harci eszközök a XVI, század közepéig kísérnek. Valószínű, hogy a Budát elfoglaló törökök egy portyázó csapata- miután a várbeliek ellenállását ha­mar megtörte - felégette. Ez abból következtethető, hogy a leégett tetőszerkezet üszkös fadarabajai között török eredetű rézüst és -tál, valamint I. Miksa idejéből 1561, évi kelettel ellátott éremdarabok kerültek elő. Feltételezhető, hogy a vár 1561 után pusztult el.22

Oklevelek hiányában későbbi történetét az ásatások során előkerült harcászati és egyéb emlékek, valamint az egykori térképek alapján lehet levezetni. A térképekről egyrészt a vár fontossága, hadi és hadtörténeti jelentősége tükröződik vissza, másrészt fontos okirati bizonyítékok a vár fennállására és hadműveleti szempontból való számba vételére.

Első és legjelentősebb térkép ebből a szempontból Lazarus (Lázár diák) 1528-ban Apiánus Péter ingolstadti nyomdájában készült, Magyarország első, nyomtatásos térképe. A térképen több mint kilencszáz helységet tüntet fel. Ezen találjuk a Pilis megyét ábrázoló részen a Solymár várát jelképező tornyot, a térkép készítése idejéből „SOLMAR" felirattal.

A várig húzódtak a királyi vadaskertet övező falak is, amelynek nyomai még ma is felismerhetők a várhoz vezető erdei úton. A nyéki kővel kerített királyi vadaskertet Oláh Miklós írta le.51

Az erőd nem nagy terjedelmű, de ha a térképre nézünk, láthatjuk, hogy az központias fekvésénél fogva biztosító és jeladó szerepet töltött be Buda és a Pilis hegység közötti területen, amely stratégiai szempontból egységes terület volt.

Solymár erődje Esztergom - Visegrád - Buda között töltött be még a XVI. század elején is olyan elővéd szerepet, amely Óbuda részbeni biztosításában, továbbá híreknek füstjelekkel való továbbításában az akkori időknek megfelelő hadászati tényezőt jelentett. A pilisi hegyláncolat és Buda között Solymár vára jelezte az útirányt, és sok esetben távolságméréseket is eszközöltek a vártól. A solymári völgyön áthaladó országutak, amelyen Buda és Bécs között bonyolódott le a kereskedelmi forgalom, a várőrség állandóan szemmel tarthatta. A várból a pilisi medence, valamint a Pilis hegység távolabb fekvő települései igen jól áttekinthetők.

Wolfgang Lazius 1556-ban készített térképén Solymár vára Pilis megyének északnyugati részén fekszik, abban a négyszögben, melynek nyugati szélén Esztergom (Strigonium), déli részén Pilis (Pelysia), ezzel vízszintes irányban Óbuda (Alt Offen), míg északi részén Visegrád (Vizzegrad) és Szentendre (Z.Endre) helységek vannak. Keleti vonalán pedig a Duna záróvonalát látjuk.

A térképen találjuk az erős, több emelet magas, lőrésekkel ellátott kaputornyot, félköríves bejáratával, a sisaktetővel, az ehhez csatlakozó külső bástyafalat, amelyhez szorosan simul egy nyeregtetős nagy épület, két tető fölé emelkedő kéménnyel és lőrésekkel. Ez az épület nyilván a várbeliek lakásául szolgált. E nagy épület mellett, szorosan csatlakozva kisebb épületábrázolást találunk, amely szintén kéménnyel van ellátva, a bástyafaltól kiugróan helyezkedik el. A térkép abban az időben készült, amikor a török Budát már elfoglalta, s hatalmát mind jobban terjesztette nyugat felé. A Habsburgok ismerni akarták mindazokat az erődöket, amelyek egy esetleges háborús viszály esetén a harc kimenetelének döntő tényezői lehetnek, s melyeket a mindenkori hadvezetőnek számba kell vennie. Lázius tehát 1552-ben (Ferdinánd parancsára) még egy másik térképet is készített hazánkról, amely elsősorban a nyugati hadszíntér stratégiai fontosságú várait és megerősített helységeit ábrázolta.

Tisztázni kell még azt a nyitott kérdést, mikor állt ki nagyobb ostromot a vár, vagy mikor pusztulhatott el.

027_lazarterkep

Nem lehet vitás, hogy az utóbbi időpontot Budának a török általi elfoglalása, tehát 1541 és ezen időpont közé kell beszorítani, amikor a török adózási defterek a budai szandzsákhoz tartozó Solymárt elpusztult helynek tüntetik fel. Ez az időpont a defterekben az 1580-as évvel kezdődik. E két dátum közé ékelődik be Lázius térképe, amely, ha a térkép valóban 1556-ban készült, azt bizonyítja, hogy a vár akkor még fennállott, vagy legalábbis nem pusztult el. 1580 után sem a helységnek, sem a várnak történelmi szerepe nincsen, lakatlan puszta „raják nélkül". A XVI. és XVII. században nagyobb átütő erejű ágyúgolyók, tűzfegyverek ellen a kis belterülettel rendelkező vár nem nyújt elegendő védelmet. Budának -mint megerősített helynek - mindjobban kiépülő erődrendszere nem teszi indokolttá a súlyosan megrongált vár újbóli megépítését.

Mikoviny Sámuel, korának nagy tudású magyar térképésze 1700-1750 között élt, és Bél Mátyás Notitia Hungariae című művéhez rajzolt igen megbízható térképeket. A Duna-Tisza közét és a Jászkun területeket ábrázoló térképén örökíti meg „Solmár"-t, s a Pilis megyét ábrázoló térképén is megtaláljuk „Solmár"-t és a várat ábrázoló rajzot.

Ha ezen újabb térképeket összehasonlítjuk Lázius térképével, azt látjuk, hogy a várat kibővítették, erőd jellegűvé építették ki. Nincs kizárva, hogy a törökök használták a várat. Ez abból következtethető, hogy Mikoviny ugyanolyan jelzéssel látta el a Solymár vár toronyépületét, mint a zsámbéki várat, mely jelentékeny török katonai állomáshely volt.

Mikoviny térképe 1740-ben készült, tehát a vár akkor még tekintélyes épülettömeg volt.34

A vár történetéhez tartozik, hogy a Mátyás király idejében korai reneszánsz stílusban átépült, új elemekkel gazdagodik és fényben, pompában vetekedik a nagy király bármely nyaralópalotájával.

A XVIII. század elején a török idők alatt kihalt vidékre német telepesek jönnek. Az új lakók, az akkori szokásoknak megfelelően, kőbányának használják, és a vár legszebb faragványait építkezési célokra elhordják. 1730 körül Bél Mátyás jár errefelé, és 1737-ben megjelent Notitia Hungariae című munkájában szomorúan emlékezik meg az elpusztult, de romjaiban is nagyszerű képet nyújtó nagy múltú várról.

Ettől az időtől másfél évszázad elegendő volt ahhoz, hogy a szabadon álló és minden pusztulásnak kitett váromladékok eltűnjenek a föld színéről.

Az 1930-as évek elején, a Valkó Arisztid által kezdeményezett ásatások előtt a régi solymáriak csak annyit tudtak, hogy itt állt Mátyás király vadászkastélya, de a falmaradványok semmi nyomát nem tudták megmutatni. A tízéves fáradságos munka nyomán előkerültek a vár körvonalai. A romok alapján egy 9x16 méteres nagyságú, négy részre tagolt főépületet, továbbá egy 7x7 m nagyságú öregtornyot lehet megkülönböztetni. A két helyiséget egy 20 méter hosszú külső kerítőfal kapcsolja össze. A vár bonyolult épületrendszere körülbelül egy romboid alakú idomban helyezkedik el. A falak vegyesen téglából és kőből épültek, átlagos vas­tagságuk egy méter. A falakat borító törmelék romjai közül korai reneszánsz párkánytöredékek és egyéb faragványok kerültek elő. Ugyancsak itt kerültek elő a kerámiaileletek, kályhacsempék, edénytöredékek, vas­eszközök, szakállas puskák, ólomgolyók, szablyatöredékek, nyílcsúcsok, végül pénzek és csatvégek.

A második világháború után, 1972-ben a Solymár Nagyközségi Tanács támogatásával folytatódott az ásatás, Kozák Károly, az országos Műemléki Felügyelőség régészének irányításával. A munkát az első időben Dr. Jablonkay István tanár szorgalmazta, aki ebben gimnáziumi diákjaival tevőlegesen részt vett, majd Feld István régész hallgató folytatta a munkát, aki a vár kutatását teljes terjedelemben elvégezte, és e té­makörben készítette el diplomadolgozatát.'$ E munkából szerezhetünk pontosabb ismereteket a vár épület maradványairól, pontos elhelyezkedésükről. Az előkerült anyag elenyésző része a Solymári Múzeumba, a zöme a Magyar Nemzeti Múzeumba került.

Solymár újratelepülése a XVIII. században52

A Mohács utáni negyedszázad viharai alaposan megtizedelik a megye lakosságát, s a pusztulást betetőzte a török megszállás. Már az első rémület hatására bizonyára nemcsak a nemesek, hanem a parasztok is tömegesen menekültek a falvakból, s aligha tértek mind vissza. A magyar adóösszeírások (dikajegyzékek) és a török defterek egymást kiegészítő adataiból kiderül, hogy a XVI, század közepén a Pest megyei falvak egész sora áll lakatlanul.53 A legszomorúbb képet Pilis megye mutatja, ahol a települések 60 %-a véglegesen elpusztult. Ezt elsősorban az Esztergom és Buda között sűrűn megismétlődő hadjáratoknak kell tulajdonítani. A defterek szerint Solymár mint puszta szerepel a szomszédos Nagykovácsi, Kalász, Üröm, Borosjenő, Telki, Piliscsata községekkel együtt. Az ebben az időben elpusztult helységek közül Bia, Piliscsata, Páty, Tinnye támadt fel a XVII. század folyamán hosszabb-rövidebb időre.

1595-tőt kezdve a háború évről-évre kiújult Pest megye északi határán. Az ide-oda hullámzó harcokban a megye annyira elpusztult, hogy 1598-ban Buda és Esztergom között már egyáltalán nem maradt lakott falu.

A 150 éves török hódoltság és az azt követő felszabadító háborúk nagy pusztítást idéztek elő Pest megyében. A török uralom végén, a Bécs alól visszaözönlő török sereg nyomában érkező császári katonaság rabolta ki a falvakat és városokat. A lakosság menekült, amerre tudott. Budának 1686-ban történt felszabadításáig a megye hadszíntér volt. A parasztságnak szörnyű fosztogatásokat kellett elszenvednie. A császári sereg eltartására szolgáló porció sokszorosa volt az azelőtt a töröknek fizetett szolgáltatásnak. Pedig a porció csak törvényes járandóság volt, ezenkívül az átvonuló csapatok eleséget, pénzt, hadifuvart, ingyen munkát követeltek a lakosságtól, s szabadon raboltak, garázdálkodtak. Bár 1686 után már nem volt a megyében harc, a hadiállapot tovább tartott. A háború alatt szétfutott lakosság nem mert visszatérni a falvakba, sőt a helyén maradt népesség is széledni kezdett. Az elnéptelenedett falvak egyre kevésbé tudtak eleget tenni adókötelezettségeiknek.

1690-ben Pest megyében a városokon kívül mindössze ötvenkét lakott hely volt. Az 1690-es dikális összeírásban sok helységnév közül Solymár is mint lakatlan puszta szerepel. Az 1690-es években azonban már megkezdődött a szétfutott lakosság hazatérése, sőt új népesség letelepítése is. Az 1696-os összeírás arról tanúskodik, hogy az ötvenkét fennmaradt helység közül harminckettőben a régi jobbágyok mellett kisebb-nagyobb számban jövevények is vannak. Pest megyében sok helységben telepedtek meg Nógrád, Hont és Csongrád megyei jövevények. Ezek a korai települések még túlnyomó részben a parasztság spontán belső vándormozgalmának az eredményei. Az első nem magyar elemek, a szlovákok és a szerbek sem szervezett tömegekben, hanem belső vándorlás sodrában kerültek a megyébe.

Amikor a Balkánról visszaözönlő császári sereg 1690­ben Belgrádot is feladni kényszerült, az elnyomott balkáni keresztény népek soraiból sok ezer, nagyrészt szerb, részben bolgár, román stb. család menekült át Magyarországra a török bosszúja elől. Ezek köréből az északabbra menekült rácok alapították Csobánkát, duzzasztották fel Pomáz lakosságát, ők éltek Budakalászon is. Néhány német kivételével belőlük kerültek ki Solymár első lakosai.54

A földesurak örömmel fogadták a betelepedőket, s maguk is előmozdították telepítési akciókkal a megye benépesedését, hiszen megfelelő jövedelemhez gyér jobbágynépességű birtokaikon nem juthattak. Az új letelepülőknek viszonylag kedvező feltételeket biztosítottak.

A betelepülés azonban nem egyedül a parasztok és a földesurak ügye volt, a Habsburgok gyarmatosító politikájának egyik sarkalatos pontját képezte. A célkitűzést Kollonich bíboros fogalmazta meg; németeket kell Magyarországra telepíteni, „hogy a királyság, vagy legalább nagy része lassanként germanizáltassék, a forradalmakhoz, s zavargásokhoz szokott magyar vér a német által mérsékeltessék, s ezzel természetes, örökös királya és ura iránt állandó hűséghez és szeretethez szokjék." Ennek az elvnek megfelelően Visegrádon, Vörösváron és Vácott 1696-ban már meg is jelentek az első német telepesek.55

Solymár, melyet Kovácsival, Pomázzal, Kalásszal, Boronnyal és Csobánkával együtt a Wattay család már a XVII, században adományba kapott, az 1700 körüli években népesült be. Erre utal az 1728-as dikális conscriptio, mely szerint a helyiség körülbelül 30 év óta lakott.

A XVII, század végi és a XVIII. század elejei telepítési akció jegyében Budakeszi, Budajenő, Nagykovácsi, Torbágy, Üröm és Solymár is németekkel népesül be. A telepesek Schwarzchwaldból, Baden-Baden tartományból érkeztek. A Solymárra érkezettek közelebbi származási helye azonban nem ismert. A telepítési akció úgyszólván az egész XVIII. század folyamán folyik, s az újabb és újabb telepesek érkezésének ideje a dikális összeírásokból jól kiolvasható.

Az 1699. évi összeírás Solymárt, mint lakatlan helységet tűnteti fel.

Az 1701. évi összeírás 16 jobbágyot és 2 zsellért tartalmaz.

Az 1703. évi összeírás szerint 21 jobbágy lakik a községben. Az első telepesek fő foglalkozása állattenyésztésvolt, mégpedig erősen külterjes formában. Ezt mutatják az 1703. évi összeírás további adatai:

Igásökör  42 db + 14 db.

Hámos ló 19 db.

Fejős tehén 39 db.

Egyéb szarvasmarha 17 db.

Juh, kecske 42 db.

Sertés  27 db.

Búzavetés  92 pozsonyi mérő.

Árpavetés  55 pozsonyi mérő.

Zabvetés  10 pozsonyi mérő.

Nem kedveztek a fiatal településnek a Rákóczi szabadságharc hadműveletei. Pest megye 110 falujából 52 elpusztult. Pilis megye a labancok kezén volt.

Az éppen csak ide érkezett első lakókat a háború erősen megterhelte. Ezt igazolják a Pest - Pilis - Solt vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek bejegyzései.57 Az 1700. augusztus 4-5-i jegyzőkönyv szerint Wattay János kérésére a Zichy családdal szemben határkiigazítás történik Solymár és Óbuda között. Solymár a Wattay, Óbuda a Zichy családé.

Az 1701. április 5-6-i jegyzőkönyv szerint a solymáriak porciójából 12 forintot elengedtek. Ez arra enged következtetni, hogy a lakosság szegénysége miatt kérhette a kivetett porció (adó) csökkentését, mert azt nem tudta megfizetni.

A háború azonban további terheket rótt a községre. Így 1701. május 6-án az egész megyére vonatkoztatva 59 719 forint és 60 dénár hadiadót vetettek ki. 1701. aug. 22-én 200 szekér szénát és 1000 metreta abrak szállítását írták elő a Kollonics és Ebergényi ezred részére, 1702. november 13-án 115 hajdú kiállítását írták elő, továbbá kötelezték a községeket a fegyverjog megváltására. 1703. július 25-én 200 munkás küldését kérték Szolnok várának javítására,1703. július 27-én a béke megőrzése céljából a felkelők ellen 400 katonát állítottak ki. 1703, szeptember 7-én Globitz János Frigyes szegedi parancsnok Kecskemét, Körös, Cegléd és Izsák lakóitól 2200 metreta gabonát, 1300 metreta abrakot, 50 szekér szénát követelt a Csongrád melletti tábor részére. A megye úgy döntött - mivel a négy város ezt nem tudja megadni -, hogy az egész megye adja össze a kért élelmet és takarmányt. Mindezeket a szol­gáltatásokat a megye a községek között felosztotta, és minden esetben Solymár is szerepelt a kötelezett helységek között.

Nyilván ezek a szolgáltatások a háború még hátralevő hosszú ideje alatt is tartottak, s így ebben az időszakban a fiatal község nem fejlődhetett.

Az 1715-i összeírás visszaesést mutat. Mindössze 14 adózó családot tart számon. A 14 telepes 165 pozsonyi köbölnyi irtványfölddel és 22 1/2 kaszás kaszálóval rendelkezik. Közülük egy jobbágynak van 28 köbölre való irtványföldje, kettőnek 15, a többi egyformán 9-9 köböl kapacitású irtványföldet művel. Az összeírás latin nyelvű szöveges része tájékoztatást ad a földművelés módjáról. A következőket olvashatjuk: „A lakosoknak egy mezőként felosztott szántóföldjük van, amelyet évenként szoktak bevetni. Egy bevetett köböl után 3-4 köbölt aratnak az ősziből, a tavasziból kevesebbet. Egyébként a szántóföld göröngyös, homokos, nehezen művelhető, ugyanis trágyázásban szűkölködik a hegyes, dombos vidék. A kaszálók silány és sáros szénát hoznak, ugyanis a felbuzogó víz el szokta pusztítani. Közös legelőjük van az erdőben. A kereskedelem nem fejlődött ki. Azok, akiknek nincs igája, kézi napszámmal tesznek szert keresetre. Tüzeléshez fájuk van elegendő."5 6

Látjuk tehát, hogy a solymári újtelepes jobbágyok még az egynyomásos formában művelik a földet, nehezen művelhető, trágyázást igénylő földdel kell megbirkózniuk. Mindössze 14 család osztozik a földeken, s így a fentebb említett - egy-egy jobbágy földmennyiségére vonatkozó - számadatok arra engednek következtetni, hogy az osztás az igások magántulajdonához igazodik. Az igás állatokra azonban az összeírás számszerű ada­tokat nem tartalmaz.

Az 1716-os összeírás már 17 adóköteles jobbágyháztartást tart számon. A solymári parasztoknak összesen 23 igásökrük, 13 tehenük, 18 lovuk, 5 juhuk, 6 sertésük van. Buzaföldjük 186, árpaföldjük 146 pozsonyi mérő kapacitású. Általában 10-12 pozsonyi mérő szántójuk van, csak egy négyökrös és négylovas igával bíró jobbágynak van 30 pozsonyi mérőnyi.52

Az 1720-as összeírás szerint már 31 adózó van a községben. Összesen 202 3/4 pozsonyi köbölnyi szántójuk és 57 kaszás rétjük van. Ez az összeírás is jellemző képet fest a lakosság gazdálkodásáról:

„A jobbágyok egy mezőre kiosztott szántóföldjüket évenként szokták bevetni. Földjük közepesen termékeny, és a 4 vagy 6 igával történő kettős szántás után, közepesen termő időben egy bevetett pozsonyi köböl 4 vagy 5 pozsonyi köböl termést hoz, mivel gyakran szokták trágyázni a földeket.

A kaszálók vegyes szénát teremnek, 3 kasza után 2 szekér szénát hoznak. A közösen használt legelő szűk. Pusztájuk nincsen.

Szőlőskertjeik pedig nem nagyon jelentősek, azonban egy kapás után 2 urna bort hoznak. Ezt maguk elfogyasztják. Van ezenkívül 5 kapás új, egyéves.

Módjuk van termelvényeiket két mérföldre Budán eladni.

Az erdőből tüzelőt a földesúr engedélyével szoktak használni.

Egy lakosnak van malma, nem olyan nagy jelentőségű, mivel csak néhány napig forog tavaszi időben, így évente 5 forintot jövedelmez. A kocsma egy esztendő­ben 20 forintot hoz, a mészárszék pedig 6 forintot.

A kereskedés nincs kifejlődve, és a fentebb említetteken kívül más jövedelmük nincs, de az igával bírók fuvarozással,, a többiek pedig kézi munkával segítenek magukon.s2

Az összeírásból kiderül, hogy már szőlőtermeléssel is foglalkoznak, azonban a bort még csak saját maguk fogyasztják el. A falunak mészárszéke és kocsmajoga van, ami viszonylagos belső önállóságra vall.

A község betelepítése sem lehetett problémamentes. Pest megye közgyűlésének 1720. március 14-15-i jegyzőkönyvében szerepel, hogy a község földesurai, Wattay István és Wattay János tiltakozást nyújtottak be, mert Vörösvár és Hidegkút lakói Solymár pusztáján, árendás jogon letelepedtek. Nyilván a szomszédos községek lakói az általuk a solymári földesúrtól bérelt, földre költöztek. A földesúr engedélye nélkül. 58

A község további benépesülését, az állatállomány alakulását, a terméseredményeket a késöbbi összeírások alapján kísérhetjük figyelemmel.

 1725 1744 1760

Jobbágy 33 84 129

Zsellér 2 18 -

Ökör 55 112 131

Ló 32 112 187

Tehén - 111 176

Juh 37 197 -

Búzatermés 404 1907 2698 pozsonyi mérő

Árpatermés 102 226 299 pozsonyi mérő,

Zabtermés 96 872 1333 pozsonyi mérő

Szőlőtermés 20 340 616 urna bor.

Az időszak birtokviszonyait és gazdálkodásban bekövetkezett változásokat szintén megismerhetjük az említett összeírásokból. Az 1725 évi összeírás külön kiemeli Smit József serfőzőt, akinek évi 100 forint jövedelme volt. Míg a falunak összesen 20 urna a szőlőtermelése, ( vagyis kb. 1066 liter.) Neki magának 15 urna a termése. Három jobbágynak van 4 ökre, egynek három, a többi 40 pedig 24 jobbágyé. A 38 igásló 18 között oszlik meg.

Az 1728 évi összeírás 52 Szerint már kétnyomásos gazdálkodást folytatnak. A korábbi két zsellérrel szemben ekkor már 22 zsellér van a községben, ami azt jelenti, hogy újabb 20 nincstelen érkezett. Kiderül az összeírásból,, hogy a községnek volt egy szőlőhegye, amely majdnem minden évben fagykárokat szenvedett, s igy termést alig hozott. Helyette uj helyen kezdtek szőlőt ültetni 1725-ben. Arról azonban, hogy milyen mennyiségű, és minőségű bor fog ott teremni, semmiféle tapasztalattal nem bírnak. Az 1744 évi összeírás termésadatai, különösen a szőlőtermelés tendenciáját világosan mutatják. A gabonatermelés mennyiségnövekedése azonban nem a nagyobb átlagtermésnek, hanem a földterület növekedésének tudható be. A 84 jobbágy mellett 12 házas és 6 háztalan zsellér. Ha a jobbágyok búzatermését nézzük, azt látjuk, hogy nagy többségüknek 25-30 pozsonyi mérő a termése, 20 jobbágynak 10-nél kevesebb, s egy kisszámú réteg 40 – 50 mérő búzát arat. Legnagyobb a termése Tauner Jánosnak: 60 mérő. A szőlőtermés még a jobbmóduaknál is 10 urna alatt marad.

Az 1744 évi dikajegyzék az iparosok számát is tartalmazza: Van 2 kov-cs,3 cipész, 1 takács, 1 csősz. Az összeírás végén külön a taxalisták is fel vannak sorolva., egy hentes, egy serfőző, és egy kirurgus. (sebész)

A számokat figyelembevéve Solymár az 1715 óta eltelt 45 év alatt igen nagy fejlődésen ment keresztül. A solymári újratelepülés fejlődésével kapcsolatosan összefoglalva, a következőket állapíthatjuk meg: Az úrbéres lakosság száma 1715 höz viszonyítva közel tízszeresére emelkedett, elsősorban a több szakaszban végbemenő betelepítés, másodsorban a természetes szaporulás következtéében. Az igásállatok száma az 1716-os állomány nyolcszorosa 1760-ban. Mivel a termelőerők fejlődését a XVIII, viszonyai között elsősorban a lélekszám és az igásállomány emelkedése jelengette, már az előbbi számadatok alapján is joggal elmondhatjuk, hogy Solymár termelőerői az eltelt fél évszázad alatt sokat fejlődtek. Természetesen szervesen idetartozik az,, amennyiben az 1715-ös adatoknak az 1768-70 esekkel átszámítás segítségével történő egybevetésével megállapítható, - a szántóföldjük is megközelítőleg tízszeresére emelkedett. Különben az egész megye területén, a török hódoltság utáni sivár állapotokhoz viszonyítva, igen nagyarányú fejlődés mutatkozik. Solymár lényegesen nagyobb arányú fejlődése a megyei átlaghoz mérten pusztás a helyi objektív tényezőkből adódik. (Lakatlan terület benépesítése, irtások útján uj szántóterületek bevonásának lehetősége.)

A solymári jobbágyok a Wattay családdal szerződéses viszonyban állnak.52  A földért ajándékot és meghatározott robotmennyiséget, vagyis a feudális terheket a falu maga osztja egyesekre. A mészárszék és a kocsmajog a községé. A solymári parasztok kezdetben egynyomásos talajváltó rendszerrel művelték földjeiket. Ez utóbbi művelési mód különben a XVIII század közepéig a Pest megyei parasztgazdálkodás jellegzetes formája, s mint ilyen, nem haladta túl a fejlődési fokot, amelyet a török uralom alá nem került területek már a XVI. Század közepén elértek.

 Felmerül a kérdés, vajon osztó földközösség, vagy szilárd telekállomány volt-e Solymáron? Erre vonatkozóan a XVIII század első feléből konkrét szöveges adat nem áll rendelkezésre. A földterületekre vonatkozó számadatokalapján arra következtethetünk, hogy a kezdeti időszakban igaerejükhöz mérten osztották fel a földeket. Az évenkénti újraosztást semmi adat nem bizonyítja, hacsak a megyékbeli általános szokások nem teszik valószínűvé. Az évenkénti újraosztás ellen szól azonban egyrészt, hogy itt minden újabb holt termőterület tulajdonképpen irtásföld, másrészt a szántóterület hegyes fekvésű, sok a nehezen művelhető terület. Itt különösen úgy látszik,, hogy az irtásföld a feudális szolgáltatásterén automatikusan telki földdé vált, hiszen az 715-ös összeíráson kívül egyetlen XVIII. századi összeírás sem tartalmaz irtásföldet. A földesúr tehát a termővé tételtől kezdve egyéb jobbágyszántóhoz hasonlóan érvényesítette felette tulajdonjogát, s a parasztok ugyanolyan szolgáltatásokkal tartoztak utána, mint a többi föld után.

A solymári jobbágyok már a század 20-as éveiben kezdenek foglalkozni szőlőtermeléssel, ami a XVIII. század második felében és a XIX. sz. elején egyre nagyobb méreteket ölt. Az árutermelésnek csak csírái mutatkoznak, ugyanis a piaclehetőségek még ebben az időben igen kezdetlegesek. Később azonban a közeli budai piaclehetőségek serkentőleg hatottak a termelés fejlődésére. A szőlőtermelést a XVIII. század második felében már határozottan eladás céljából űzik, s a szomszédos helységekben értékesítik.

Jóllehet befejeződött a Németföldről érkezett lakosság betelepítése, számszerűen és helységek szerint nehezen foglalható össze a megyébe telepedett idegen országbeliek (akiket gyűjtő néven már akkor is sváboknak - suevi - neveznek) bevándorlásának története. A magyar bevándorlókkal ellentétben ők földesurak telepítési szerződéseinek birtokában, sokszor ügynökök toborzása útján jönnek. Ők hat évi adómentességgel és a földesúri szolgáltatások egy ideig való elengedésével kezdhették életüket. A pilisi járásba költözöttek első esztendei mégis elég nyomorúságosak. Az összeírók szerint koldus módra élnek, és évek telnek el, mire házaikat felépíthetik. Az összeírások csak idegen mivoltukról - legfeljebb érkezésük esztendeiről - értesítenek, származási helyükről nem.59

Nem megbízhatóak a betelepült lakosságra vonatkozó számszerű adatok sem. Pest megye népessége újratelepülését vizsgálva joggal merülhet fel a kérdés, miért nem össznépességről, összlakosságról és miért családokról van szó? A benépesülésre vonatkozó levéltári adatok mind adózó családfőkről szólnak. Nem ismeretesek a családtagok száma, és meghatározhatatlan a soha össze nem írt szolgacsaládok száma is.66

Erre az időszakra azonban mégis némi fényt derít a Veszprémi Püspöki Levéltárban őrzött 1747. évből származó összeírás, mely Solymár község 99 házában lévő lakosságot név szerint és életkor szerint is tartalmazza. Érdekesség, hogy az itt összeírt 101 német - germán - hangzású név mellett 12 szláv hangzású és 3 magyar név is szerepel.

Feltételezhető, hogy a szláv nevűek az 1700-as évektől ide menekült szerbek, illetve utódaik. A magyar nevűek feltételezhetően az ország más területéről települtek ide. A német hangzású nevek közül az idősebbek nyilván még Németországban születtek, s így a negyven év fölöttiek képezik a bevándorlókat, akik Németországból áttelepülve itt alapítottak új otthont maguknak és családjuknak.

NÉVJEGYZÉK591A

Solymár község lakosságáról az 1747, évi összeírás alapján

(Házszám, név, életkor, családi jogállás szerint)

1. Pfeiffer János György 45, felesége Anna Mária 38. Gyermekek: János 21, Lőrinc 19, Mátyás 3, Magdolna 12, Ursula 9, Anna Mária 8.

2. Hassel József 34, felesége Margit 29. Gyermekek: Ignác 2, Borbála 4. Testvér: Anna Mária 28.

3. Melhencz Tamás 28, felesége Katalin 27. Gyermekek: Mátyás 8, Éva 7. Testvérek: György 22, Mária 17.

4. Schultcz Márton 50, felesége Katalin 40. Gyermekek: József 16, Márton 9, Mihály 5, Miklós 3, János 2.

5. Schulicz Antal 30, felesége Katalin 25. Gyermekek: Mátyás 9, György 5., Anna 3.

6. Schultcz György 36, felesége Katalin 35. Gyermekek: Tamás 7, István 3, Katalin 10, Éva 5.

7. Ruttner János 54, felesége Katalin 52. Gyermek: Miklós 16. Szolga: Dillinger István 13. Háznép: Millnerin Erzsébet 17, Magdolna 15.

8. Thaller András 31, felesége Anna Mária 24. Gyermekek: Márton 10, Anna Mária 4. Testvér: Thaller János 20, nőtlen, Anya: Katalin 54, özvegy.

9. Vestvinklin Katalin 47, özvegy, Gyermekek: Miklós 13, Augusztinus 3, Margit 16, Anna Mária 8, Borbála 5. Gazdasági cseléd: Fries Mátyás 22.

10. Renner János 45, felesége Katalin 40. Gyermekek: József 16, Kunigunda 8, Mária Katalin 2.

11. Posovszky József 39, felesége Katalin 40. Gyermekek: Károly 9, János 2, Katalin 11, Rozália 7, Erzsébet 3, Fenger Márton 18.

12. Vinetrscheit Jakab 29, felesége Erzsébet 40. Gyermekek: Henrik 18, József 6, Mátyás 3, Anna Mária 14.

13. Ringler József 30, felesége Anna Mária 24. Testvér: György János 21. Gyermekek: Péter 14, András 4, Borbála 7, Magdolna 3. Szolga: Dauner Ka­talin 20.

14, Kroninger Konrád 33, felesége Katalin 22. Gyermekek: János 6, Borbála 9, Katalin 3.

15. Bodosicz András 47, özvegy. Gyermekek: Tamás 17, Jakab 12, József 9, Klára 15.

16. Holspach Bernát 37, felesége Magdolna 36. Gyermekek: József 12, György 9, János,2, Éva 14, Anna 6. Szülő: Magdolna 72, özvegy.

17. Schulcz János György 30, felesége Johanna 24. Gyermekek: Bernát 12, József 8, János 3, Magdolna 16, Anna 7, Mária 4.

18. Feldhoffer Volfgang 44, felesége Anna Mária 43. Gyermekek: András 21, József 20, Mátyás 5, Mihály 2, Volpurga 1$, Katalin 9, Borbála 4.

19. Klostermajr György 42, felesége Borbála 37. Gyermekek: János 14, Katalin 16, Anna Mária 7, Magdolna 5.

20. Troppel János 40, felesége Éva 51. Gyermekek: Ferenc 9, Teréz 15, Julis 7.

21. Melhericz Pál 38, felesége Mária 32. Gyermekek: Ádám 9, János György 11, Anna Mária 4, Magdolna 3.

22. Schödler Mihály 63, felesége Mária 46. Gyermekek: Mihály 24, Gerbmann János 16.

23. Vikly Mátyás 50, felesége Mária 40. Gyermekek: András 26, Tamás 17, György 12, Eva 10, Anna 6, Katalin 4. Testvér: Schölhorn Anna 43, özvegy. Gyermekek: János 24, Mihály 19.

24. Burghardt János 42, felesége Katalin 50. Gyermekek: Mária 20, Kunigunda 4, Dorottya • 15. Lakó: Hertrich Miklós 50, özvegy. Gyermek: Katalin 19.

25. Vestvinkl György 42, felesége Erzsébet 25. Gyermekek: János 11, Péter 5, Mátyás 3, Teréz 7.

26. Ergin Appolonia 37, özvegy. Gyermekek: Gáspár 3, Éva 20, Ursula 16, Mária 6.

27. Proszinszky István 47, felesége Mária 4.6. Gyermekek: Ádám 14, Éva 17, Katalin 9.

2$. Gataschil György 42, felesége Mária 22. Gyermekek: Mihály 5, Katalin 8.

29. Darmstetter Bálint 36, felesége Margit 41. Gyermekek: József 9, János 6, Magdolna 9.

30. Raab Ferdinánd 42, felesége Katalin 39. Gyermekek: György 14, József 12, Mária 3. Testvér: Pulin Erzsébet 46, özvegy. Gyermek: Mária 19.

31. Vinth Mihály 42, felesége Mária 41. Gyermekek: Antal 20, Jakab 18, Márk 14, János 10, István 4, Mária 16.

32. Griendics István 42, felesége Erzsébet 23. Gyermekek: János 2, Katalin 6, Regina 3

33. Eisler János 62, felesége Anna Mária 58. Gyerme­kek: Antal 20, Katalin 17.

34. Schulcz András 22, felesége Mária 58. Gyermekek: Lőrinc 22, János 12, Mátyás 4, Mária 14, Erzsébet 14.

35. Melchericz Éliás 42, felesége Rozália 21. Gyermekek: Antal 7, Jakab 3. .

36. Baumeister János 42, felesége Magdolna 32. Gyermekek: János 26, András 14, János 9.

37. Pauer Jakab 42, felesége Magdolna 33. Gyermekek: Urbán 10, Vitus 6, Mária 4, Katalin 2

38. Herberth Bálint 35, felesége Magdolna 34. Gyermekek: Ferdinánd 4, Simon 2, Anna Mária 8, Katalin 4.

39. Krueg Simon 67, felesége Mária 75.

40. Krueg Ferdinánd 23, felesége Otilia 26. Gyermekek: József 5, Katalin 2. Szülő: Schuck Borbála 82, özvegy.

41. Baumgarthner Lőrinc 40, felesége Borbála 26. Gyermekek: Magdolna 8, Anna Mária 4.

42. Millvich György 28, felesége Anna Mária 24. Gyermekek: Antal 6, Katalin 2.

43. Raffel János 64, felesége Gertrud 60. Gyermek: János 20, nőtlen. Testvér: Jud Erzsébet 62, özvegy. Gyermek: Katalin 20.

44. Jud János 50, felesége Regina 45. Gyermekek: József 20, János 18, György 16, Rókus 10, Márton 8, Anna Mária 4, Valpurga 2.

45. Dauner János 44, felesége Magdolna 43. Gyermekek: Jakab 8, József 3, Márton 1, Margit csecsemő. Lakó: Thaler Lőrinc 24, felesége Margit 21.

46. Gaschicz Márton 46, felesége Katalin 25. Gyermekek: János 17. Mária 14.

47. Zigler Augusztin 30, felesége Margit 48. Gyermekek: János 10, Katalin 17.

48. Vollad József 39, felesége Erzsébet 36. Gyermekek: József 12, Márton 15, György 2, János 1, Katalin 10. Anya: Baumgartner Mária 69, özvegy.

49. Thaler György 48, özvegy. Gyermekek: János 19, Péter S, Katalin 10. A néhai feleség fia: József 22, felesége Erzsébet 20. Lakó: Bachelperger Simon 37, felesége Anna Mária 32. Gyermekük: Jakab 1.

50. Csukás Antal 36, felesége Katalin 27. Anya: Mária 77, özvegy. Gyermekek: Mátyás 10, Pál 8, János 4, Márton 2, Anna Mária 7. Testvér: Blank Mihály 30, nőtlen.

51. Karabancs János 32, felesége Éva 29. Gyermekek: József 8, Mihály 4, Anna 13, Magdolna 8, Mária 6, Katalin 2, Szülő: István 84, özvegy.

52. Karabancs Péter 32, felesége Katalin 29. Gyermek: Márton 2.

53. Karabancs György 30, felesége Katalin 23. Gyermekek: Antal 3, Simon 1.

54. Treer András 58, felesége Katalin 60, Gyermek: József 24, felesége Teréz 22. Katalin 7.

55. Treer György 32, felesége Magdolna 27. Gyermekek: Volfgang 1/2, Anna Mária 12, Valpurga 7, Borbála 5. Szolgáló: Long György 18.

56. Lonthalt Tamás 61, felesége Borbála 58. Gyermekek: János György 20, Mária 30, Judit 24. Lakó: Stork Mátyás 20.

57. Paumgartner Péter 29, felesége Katalin 23. Gyermekek: Antal 3. Katalin 12.

58. Sauter Mátyás 34, felesége Anna Éva 29. Gyermekek: Magdolna 8, Anna Mária 5, Teréz 1.

59. Viderhald Henrik 32, felesége Magdolna 39. Gyermekek: János 16, Anna Mária 6, Margit 19. Lakó: Hau Antal 27.

60. Iller Ádám 32, felesége Teréz 28. Gyermek: Anna 1.

61. Fastor János 53, felesége Borbála 23. Gyermekek: Erzsébet 10, Teréz 2. Lakó: Jonas Mátyás 36, felesége Magdolna 27. Gyermekek: Anna 7, Lúcia 4.

62. Horváth János 26, felesége Anna Mária 21. Testvér: Husz Mátyás 20, István 15. Anya: Joanna 46, özvegy.

63. Lechner Jakab 41, felesége Erzsébet 30. Gyermekek: Sebestyén 10, Miklós 7, Mihály 1. Vendégségben lévő anya: Gertrud 62, özvegy.

64. Angermajer György 46, felesége Anna Mária 31. Gyermekek: János György 3, Borbála 10, Katalin 8.

65. Obermajer Ferenc 33, felesége Joanna 40. Gyermekek: Péter 18, Regina 13, Magdolna 7, Anna Mária 3. Lakó: Gejzler Miklós 47, felesége Katalin 48.

66. Pfeiffer Pál 45, felesége Anna Mária 43. Gyermekek: János György 9, Jakab 4, Margit 19, Katalin 14.

67. Vitmon József 38, felesége Erzsébet 34. Gyermekek: Lipót 13, János 9, Mátyás 6, Péter 3.

68. Haar János 39, felesége Anna Mária 51. Gyermekek: Tamás 15, Mária 20, Mária Borbála 18.

69. Krueg János 35, felesége Borbála 31. Gyermekek: Konrád 5, István 2, Tamás 4, Ursula 7.

70. Hartman János 57, felesége Magdolna 34. Gyermekek: Ádám 22, János 18, Károly 8, Erzsébet 11, Ursula 13, Helén 2.

71. Pfeffer Henrik 53, felesége Valpurga 50, Gyermekek: Márton 24, József 19, János 17, Péter 11.

72. Venczel Miklós 32, felesége Borbála 32. Gyermekek: János 2, Mihály 4, Katalin 6. Testvér cseléd: Anna Mária 18. Anya vendégként: Margit 62, özvegy.

73. Plum Tamás 32, felesége Rozália 25. Gyermekek:János 2. Anya vendégként: Borbála 74, özvegy.

74. Milliner Ádám 52, felesége Katalin 53. Anya: Anna Mária 69, özvegy.

75. Kinig János 46, felesége Anna Mária 20. Gyerme­kek: János 4, Borbála 5, Mária 2. Lakó: Fischer Erzsébet 46, özvegy.

76. Lueber János 40, felesége Katalin 28. Gyermekek: Ignác 1, Krisztina 5.

77. Smithamer Jakab 57, felesége Anna Mária 43. Gyermekek: Orbán 17, Jakab 5.

78. Hertrik Simon 30, felesége Katalin 28. Lakó: Köln Anna Mária 54, özvegy

79. Huberth Károly 52, felesége Anna Mária 49. Gyermekek: Kilianus 15, Anna Mária 20.

80. Moller András 37, felesége Orsolya 41. Gyermekek: János 6, Katalin 4.

81. Majerhoffer Péter 37, felesége Brigitta 29. Lakó:Brandtvein János 40, felesége Anna Mária 37.

82. Karabancsi János 27, felesége Éva 24. Gyermek: Anna 3.

83. Prunquell János 60, felesége Veronika 39. Gyermekek: Henrik 7, János 2, Magdolna 14, Anna Mária 9, Valpurga 5. Lakó Millner Borbála 89, özvegy

84. Pelcz János 62, özvegy. Gyermekek: József 16, Lipot 14, Anna Mária 7, Borbála 3. Lakó: Bakmager Rosalia 36, özvegy.

85. Seeger Ignác 36, felesége Margit 27.

86. Strebe Mihály 65, felesége Katalin 46. Gyermekek: András 25, Jakab 20, Mihály 15, József 4.

87. Pálinkás János 48, felesége Mária Anna 40. Gyermekek: István 19, Jakab 7, Katalin 16, Borbála 5.

88. John Benedek 50, felesége Orsolya 40. Gyermekek: János 16, Benedek 8, Mihály 6, István 2.

89. Miller János 57, felesége Katalin 25. Gyermekek: József 23, János 17, Mátyás 8, Márton 6, Éva 3.

90. Griener János 42, felesége Borbála 33. Gyermekek: János 12, Ádám 7, György 4, Katalin 2.

91. Herczog Jakab 71, felesége Mária 57. Gyermek: János 16.

92. Binder János 52, felesége Margit 47. Gyermekek: István 13, Mária 12, Katalin 9, Rosalia 6.

93. Strincz Pál 47, felesége Katalin 28. Gyermekek: Antal 15, Auguszta 5, Márton 2, Katalin l.

94. Verk Sebestyén 52, felesége Mária Anna 47. Gyermekek: Mihály 17, Mátyás 14. Cseléd: König Zsuzsanna 18.

95. Heible József 37, felesége Borbála 36.

96. Kantner György 26, felesége Eva Mária 25.

97. Titl Henrik 40, özvegy. Csapláros, (Caupo ad Regiam viam) - luteránus. Szalcz Gáspár 30, luteránus. Szolgáló: Millner Zsuzsanna 36.

Mária Terézia urbáriuma és a solymári úrbérrendezés

1765 tavaszán egyre-másra érkeztek Bécsbe a jobbágyok panaszos levelei, kérvényei, majd sok helyütt - főként a Dunántúl nagybirtokain, Vas és Zala megyében, ahol a földesúri árutermelés s ezzel együtt a parasztság kizsákmányolása leginkább előrehaladt - a földesúri szolgáltatások megtagadása, földfoglalások jelezték a jobbágyok elégedetlenségét. Fontos teendő volt tehát a jobbágypanaszok megvizsgálása és a parasztság lecsendesítése.

A jobbágypanaszok elintézésének korábbi menetét - úriszék, megyei ítélőszék, királyi tábla, hétszemélyes tábla - Mária Terézia már az 1764-65-ös országgyűlés előtt sem tartotta megfelelőnek. A királynő 1765. október 31-i rendelete kimondja, hogy ezután a helytartótanács véleményével együtt terjesszék elő az úrbéri pereket. Közben a parasztság elégedetlensége tovább fokozódott. 1766 januárjában Vas megyében zavargások törtek ki. Ez a mozgalom nyáron kiterjedt Zala, Somogy, Baranya és Tolna megyére, sőt még Veszprém; Fejér és Pest megyében is voltak elszórt megmozdulások.

A királynő 1766. április 28-i rendelete előírja, hogy minden helységnél, amelynek úrbéri pöre folyik, fel kell jegyezni a fennálló helyzetet vagyis a jobbágytelkek nagyságát és a jobbágyok szolgáltatását. Az 1766. július 12-i rendelet közölte ezután a 9 kérdőpontot, amelyre a fennálló helyzet megállapítása érdekében a jobbágyoknak választ kellett adniok. Az április 28-i rendelet kimondta, hogy egész-, fél-, negyed- s nyolcadtelek nagyságúnak kell lennie a teleknek, ennél kisebb lehetőség ne legyen, s a szabályos nagyságúnál kisebbet a földesurak egészítsék ki. Az egész telekhez tartozó szántó és rét nagyságát ezután minden egyes megyére nézve külön-külön rendeletben állapította meg Mária Terézia. Az 1766, február 15-i rendelet megtiltotta a visszaéléseket. A rendeletet és a 9 kérdőpontot a helytartótanács minden megyének megküldte.

Amikor Solymár község a 9 kérdést megkapta, összeült a bíró, 6 esküdt és a jegyző, és a következő feleleteket adták. (az 1768. évben)

1.) Van-e a helységnek urbáriuma, ha van, milyen és mióta van érvényben? - „urbáriumjak soha nem volt."

2.) Ha urbárium nincs, contractus vagy bevett szokás szerint szolgálnak uruknak? Mióta van igásrobot? Nem voltak-e a mostani contractusok előtt már urbáriumok? Mikor kezdődött a mostani robotolásnak módja? - „Mindvégig úgy emlékeznek, hogy contractus mellett szolgáltak és fizettek a földes Uraságnak és így emberemlékezetitől fogva mindenkor a mellett igazgattatott ezen helység, sőt emlékeznek arra is, hogy a midőn a Tekintetes Wattay família ezen helységet bírta, contractus mellett annak is fizetett és szekerezéseket tett."

3.) Ahol semmi urbárium és semmi contractus nincs, a szokásba vett robotok mikor és hogyan kezdődtek? - „Mostani földes Uraságnak fizet helység 700 forintot. Item, hogy fél esztendő béli kocsma jussát bírja az uraságnak azon árultatásért 20 forint, káposztaföldekből, hogy kilencedet az Uraságnak nem adnak 26 forintot, fizetnek. Nem különben azon Contractus szerint tartoznak esztendőnként az uraság erdeibe 200 öl fát vágni, 130 ölet Budára, Esztergomba pedig 80 ölet, hozzája adván az uraság azon 10 ölet, melyet contractuson kívül vágnak, vinni."

4.) Milyen haszonvétele és milyen kárára szolgáló állapota van a helységnek? - „Beneficiumok határokban lévő szőlők, melynek termésit magok kocsmáján árulni szokták, némelykor pedig amit lehet más helységben eladják. Beneficium esztendő által való bor árultatások, Beneficium, hogy Budától másfél órányira laknak és jószágokat ottan könnyű fáradsággal eladhattyák; Melaficiumnak ellenben tartják, hogy száraz fa erdeikben nem lévén, a nyersnek pedig vágattatása az Uraságtól tilalmaztatik, mivel nevendék erdő pénzér mindazonáltal épületre némely vékony fákat az Uraságtól vehetnek tűrhető áron."

 6.) Egy-egy jobbágy eddig hány napi robotot és mennyi igásállattal szolgált? A menete, a visszajövetellel együtt számított-e vagy sem? - „Az öl fákon kívül, melyek is puncto tertio megnevezve vannak, tartoznak még a földes Uraságnak kilenced és tizedbeli búzáját Budára, vagy Esztergomba, ahová eladatik elvinni és egyúttal aztat közönségesen elviszik."

7.) A kilencedet mióta és mikből adták? Ezen kilencednek kiadása a vármegye más helységeiben is szokásban van-e? Miket szokott még a jobbágyság földesurának pénzben vagy természetben adni? - „Kilencedet igenis borbúi, búzábúl, úgy minden némű tavaszibúl is Natura kiadták a földes Uraságnak, valamint, hogy más szomszédbéli jobbágyok is magok Uruknak kilencedet adnak. A helyes gazdák adnak titulo colu­narium, egy ludat, a többi gazdák két kakast, zsellérek, kiknek házai vannak egy kakast, egész communit és nyolcvan icce vajat és két borjút, esztendőnként adni szoktak, azt is jelentik, hogy a midőn valaki búzát vagy szőllőit eladgya, titulo detractus vagy amint a magyarok mongyák Bontakozó pénznek, tizediket az Uraság maga részire megveszi."

8.) Hány puszta házhely van, mióta és miért pusztult el? - „Puszta házhely nálok nincsen."

9.) A jobbágyok szabadok-e vagy örökösök? - „Szabadosoknak tartják magokat." 60

Megtudjuk tehát, hogy a solymári jobbágyok szerződés szerint szolgálják földesurukat. Pénzben és természetben fizetik azokat a járadékokat, amelyeket más szomszédbéli jobbágyok is adnak. A szőlőárulást és a budai piacot előnyösnek tartják, teljes joggal. Hátrányos, hogy épületfát nem kapnak, csak pénzért és az is vékony. 29 első renden levő, 36 második renden levő, 22 harmadik renden levő gazda van a községben. 13

A zsellérnek is van egy kis földdarabja. A robotra vonatkozó pontból kitűnik, hogy a megállapodás szerint már kezdettől fogva igásrobotot teljesítettek földesuruknak. A hatodik kérdésre, mely az egy főre eső igásrobot pontos számát tudakolja napokban kifejezve, csak azt válaszolják, hogy a fán kívül az uraság eladásra kerülő búzáját is tartoznak elszállítani. Nincs tehát napra megszabva, hogy mennyi igásrobottal szolgálnak.

Ebben a községben ugyanis nincsen a földesurnak allódiuma, (bizonyítja ezt az 1770-es urbáriumuk szövegének egyik részlete is: „Domínium hic loci nullam aeconomiam habens"),61 ami a solymári jobbágyoknak igen nagy könnyebbséget jelent. Mária Terézia Urbáriumfa azonban, mely az ország más területein, főként a Dunántúlon hozott némi könnyítést is a jobbágyok számára, a solymári jobbágyoknak csak növelte terheit, a 104 napi kézi vagy 52 napi igásrobot egységesítésével. Solymáron és általában Pest megyében az újjátelepítés során a parasztoknak kedvezőbb feltételeket sikerült elérniük. Az úrbérrendezés alkalmat adott a földesuraknak a robot növelésére és a teleknagyság csökkentésére, s így az allódium kiterjesztését vagy annak létrejöttét határozottan elősegítette.

Most nézzük meg pontosan, hogyan is szabta meg az 1770-es úrbérrendezés Solymár helység földjeit és kötelezettségeit?

Az urbárium létesítésekor 1770-ben 85 jobbágy és 23 házas és 5 házatlan zsellér van a helységben. Ekkor összesen 37 2/8 jobbágytelek van. Belsőség 230 3/8 pozsonyi mérő, 11416/8 hold szántó, 265 embervágó rét. Évi 1937 napi- igás vagy 4338 napi kézi robottal tartoznak uruknak. Kilencedet természetben adnak. Esztendőbeli árendában 108 forintot fizetnek, 37 2/8 öl tűzifát, 2234/8 font fonyást, 37 2/8 icce vajat, 74 4/8 kappant, 74 4/8 csirkét és 447 tojást kötelesek adni uruknak. Meghatároz ezenkívül az urbárium 23 22/32 hold földet, melyet a jobbágyok kapnak teltelek és a rét pótlására, amely kilencedtől mentes.62

Az urbáriumba bejegyzett szöveges rész tudatja, hogy 1770. március 20-án mutatták be Pest megye közgyűlésén a solymári urbáriumot és tabellát. Majd Muslay Gábor irányításával a falu esküdtjei a falu képviseleté­ben, két uradalmi tiszt pedig Majthényi Károly földesúr képviseletében az urbáriummal kapcsolatos legfontosabb kérdéseket megtárgyalták és lejegyezték.

Ezekből a bejegyzésekből megtudjuk, hogy a falu a harmadik osztályba tartozik, így egy egész telekhez 28 hold föld jár. A szántóföldekből a kaszálók kiigazítására 2018/32 holdat ki kellett volna hasítani, de ez ellen a jobbágyok erősen tiltakoztak. Kijelentették, hogy a kárpótlás címén való ilyen csekély kiigazítás nekik több kárt jelent, mint hasznot, hiszen az uradalomnak itt helyben nem lévén majorsága, sajátjából nem tudna kiigazítást nyújtani. Ha viszont a jobbágyok földjeiből kellene az igazítást véghezvinni, melyből számos jobbágy semmit, néhány jobbágy több-kevesebb földet kapna, minden telek után járó földjüket meg kellene változtatni és újból felosztani a jobbágyok között. Így néhány alaposan művelt, trágyázott és megfelelően rendben tartott földet kénytelenek volnának másoknak átengedni. Elismerik azt, hogy mindnyájan igyekeznek földjeik határait kiterjeszteni, ami a fent említett kiigazítást bőségesen fedezi.

A jobbágyoknak a földek újraosztása ellen való tiltakozása azt bizonyítja, hogy régen szilárd telki állomány volt a helységben.

A kérdést végül is Muslay főszolgabíró azzal zárja le, hogy kötelezi a földesurat arra, hogy ha majd a jobbágyok földjeiket mérnökileg kiméretik, az említett 2018/32 hold pótlást a remanenciákból adja ki a jobbágyoknak.

A bejegyzés a továbbiakban leszögezi, hogy a falu területe elég bő ahhoz, hogy részben a mezőkön, részben az erdőben állatokat legeltessenek. Bőségesen van erdejük, melyeknek használata azonban csak a job­bágyok saját szükségleteire szolgál. Szigorúan megtiltják, hogy gyümölcstermő fákat ki merészeljenek vágni vagy bárminemű kárt okozzanak. Szőlőjük utolsó rendű, Szent Mihály napjától Szent György napjáig illeti a kocsmatartási jog a községet, így vámot nem kell fizetni.

A jobbágyok a kilenced szolgáltatással kapcsolatban önként kijelentették, hogy megmaradnak az eddiginél. Az igásrobotot négyes igával végzik. Közös földjeik nincsenek, de a falu rétjén közösen szoktak 14 szekér szénát termelni.

Ezután Muslay Gábor az egész falut összehívta, az urbáriumot pontonként ismertette, majd mind a földesurat, mind a jobbágyokat az urbárium betartására intette.63

1769-ben Terstyánszky József halála után a község a kesseleökeöi Majthényi család birtokába kerül. Majthényi Károly császári és királyi tanácsos (aki a solymári templom építtetője) tulajdona lesz. A birtoka még Vörösvár és Szentivás. Ezeken kívül még hét megyére kiterjedően, mintegy negyven helységre terjednek ki birtokai.

Az urbárium elkészítésekor a földesúr csak a beltelket és a réteket mérette fel mérnökileg, egyébként a jobbágyföldek megmaradtak a régi - a bevallottnál lényegesen nagyobb - terjedelemben. Az idősebb Majthényi Károly életében a telkek mérnöki kimérésére nem is került sor. Majthényi azonban végrendelkezés nélkül halt meg, s özvegye, Ebeczky Anna halála előtt a többi helységben lévő birtokot és egyéb ingatlant leány és fiúági örökösei között felosztva, a solymári és vörösvári birtokokra vonatkozólag meghagyta, hogy azt mindaddig egy megbízott felügyelete alatt kell tartani, míg a reá betáblázott 210 225 forint adósság a birtok jövedelméből nincs kifizetve. A megbízott jószágkormányzó köteles ugyan számadásait negyedévenként az örökösöknek bemutatni, de a fent jelzett határidőig az örökségnek e részét birtokba nem vehetik és jövedelmével nem rendelkezhetnek. A birtok adósság alóli felszabadítása után fiú- és leányági utódai igazságosan osszák két részre, s e kérdésben semmi vita közöttük ne legyen. 64

Sajnos azonban ez utóbbi anyai intelemnek nem sok foganatja volt. Ebeczky Anna halála után 1795-ben a fiú- és leányági örökösök között csaknem vérre menő harc tört ki a végrendelet miatt a Solymár - vörösvári uradalom birtoklásáért.65 A kijelölt birtokfelügyelőt egyszerűen ki akarták tenni, s intézkedéseit, mint pl. az eladandó búzával Esztergomba induló szekerek visszatartása, önkényeskedésnek, „hatalmaskodásnak" tekintik. Időközben olyan csúnya marakodássá fajul közöttük az örökségért folyó ellenségeskedés, hogy a megye kény­telen adminisztratív intézkedéssel, súlyos következmények kilátásba helyezésével a Majthényieket békességre inteni. Végül is 1796-ban átadják a zár alól felmentett jószágokat az örökösöknek. Solymárt Majthényi Lúcia, Vörösvárt pedig az ifj. Majthényi Károly kapja.

A Majthényiek, örökösödési pere azért említésre méltó, mert Vörösvár és Solymár különválása minden valószínűség szerint a sok egyéb tényező mellett alapvető oka annak, hogy Solymáron is majorság létesül, éspedig csak a szétválás utáni időben, a XIX. század elején. Eddig ugyanis Solymár - Vörösvár az idősebb Majthényi kezén közösen kezelt birtok volt, s csak Vörösváron volt majorság. Most, amikor Solymár Majthényi Lúcia asszony birtokába jut, természetesen ő is él az adott lehetőségekkel, s megteremti a maga külön allódiumát. A solymári majorság központja a mai Pilisvörösvári utca 10, szám alatti kastélyépület volt.

Sajnálatos körülmény, hogy a solymári földesurak gazdálkodására vonatkozólag családi levéltári anyag nem áll rendelkezésre. A Wattay család levéltára, melyet az Országos Levéltár őrzött, az 1956-os forradalom idején megsemmisült. A Terstyánszkiaknak nincs levéltári anyaga. A Majthényiak igen bőséges levéltári anyaga elsősorban a felvidéki Majthényiak hagyatéka, kisebbik része pedig a dunántúli Majthényi ágé. Így ezek között a kéziratok között csak egy-egy családi levél vonatkozik a megyébe elszármazott kesseleökeöi ágra, ezek azonban témánkkal kapcsolatosan semmiféle jelentőséggel nem bírnak.

028_solymarterkep

Allodizálás és a solymári urbariális perek:52

Pest megyében az Urbárium az allódium (ősi földtulajdon) kiterjesztésének és az úrbéri földektől való merev elkülönítésének elősegítőjévé vált. Az 1770-es úrbér rendezés után a falvak sorra kezdtek elégedetlenkedni a sok robot és a kevés föld miatt. Majorsági gazdálkodás ugyan már a század első felében is folyt a megyében, de viszonylag kismértékben, s nem annyira árutermelési céllal, mint inkább a földesúr saját szükségleteinek fedezésére, a jobbágyoktól kapott termékjárandóság kiegészítésére.

A XVIII. század második felére a termelőerők fejlő­dése, a megfelelő mennyiségű munkaerő lehetővé tette a nagyobb arányú árutermelést. Az ország gyarmati helyzetéből adódó tőkehiány miatt a földesurak arra voltak utalva, hogy a fennálló feudális munkarendszert a lehető legnagyobb mértékben vegyék igénybe, és extenzív úton próbálják meg az árutermeléshez szüksé­ges többletteljesítmény elérését. Így az árutermelés fejlődése a parasztok számára elsősorban fokozódó robotterhet jelentett. A földesuraknak elsősorban az tette kifizetővé a mezőgazdasági árutermelés fokozását, hogy a fejlődő osztrák ipar és az állandó hadsereg ha szűk, változó felvevő-képességű és rosszul fizető piacot jelentett is, mégis állandó piac volt a magyar mezőgazdaság termékei számára. A század második felében ugyanis a városi lakosság - bár egyre gyarapodott - még csak igen csekély belső piacnak bizonyult.

Magyarország kivitele 1786-tól 1800-igaz átlagos évi 26 millió forintról 49 millió forintra emelkedett. A kivitel nagyobb részét még mindig az állat és állati ter­mék képezi, de a növekedés nagyobb része már az in­tenzívebb földművelés termékeire, elsősorban a búzára és dohányra esik. A kereslet fokozódása a búza áremelkedésén is jól lemérhető. 1800-tól 1816-ig pozsonyi mérőnként (= 53,30 liter)67 számítva, a búza ára 45 garasról 513 garasra emelkedett.ó8 S Így aztán a XVIII. század végén és a XIX. század elején már egyre többen találták hasznosabbnak az allodizálást.

Pest megyében a majorkotlásban a Rádayak jártak élen, s birtokaikon 1789-ben 4640 hold paraszti szántó mellett 9371 holdat tett ki az allodiális föld. A megyében az 1789. évi kataszteri felméréskor urasági föld volt már a szántóföldek 45 %-a, a rétek 55 %-a, a legelők 50 %-a s az erdők 98 %-a.69 Így a XVIII. század második felét Pest megyében is a fokozódó földszűke és robot s ezzel párhuzamosan a nincstelen zsellértömegek növekedése jellemzi, a földesuraknak ugyanis a majorkotláshoz földekre és munkaerőre volt szüksége.

Honnan veszi, hogyan szerzi a földesúr a földet a majorság gyarapítására, s ha eddig nem volt allódiuma, milyen földből létesíti? Visszaváltja, vagy elveszi a jobbágyaitól az irtványföldet, mely az urbárium után a jobbágy egyetlen földszerzési lehetőségét jelenti. A remanenciális földeket, melyet jobbágytelekként tartoznak kiadni, birtokában tartja, s a mérnöke felméréskor a jobbágytelkeket - amennyire lehet megnyirbálja. Ehhez járul még a legelőrablás, s a jobbágynak az erdőből való kitiltása.

A solymári Majthényiek - akik, amint láttuk 1770.-ben még a helységben nem majorkodtak, sokáig érvényben hagyták a parasztokkal kötött régi szerződéseket, s változatlanul elsősorban kilencedbeli búzájukkal kereskedtek. Valószínű, hogy még nem voltak a nagyobb arányú majorkodásra felkészülve, másrészt a harmadosztályú földeken még nem látszott kifizetődőnek a saját üzemi szemtermelés. A fokozódó konjunktúra és az urbárium adta robot és földszerzési lehetőség őket is a majorkodásra serkenti.

A solymári jobbágytelki állomány pontos mérnöki felmérésére csakk a XIX. század elején kerül sor, s azt követően megindul a solymári úrbéri perek szinte véget nem érő sora. Ha végignézzük a megyei urbariális jegyzőkönyveket, igen érdekes megállapítást tehetünk: 1812 és 1832 között Akasztó és Tass mellett Szentivás, Vörösvár és Solymár helység urbariális perei teszik ki a jegyzőkönyvek legnagyobb részét.70 Mindhárom utóbbi község a Majthényiek birtoka, de ezek közül is talán Solymár panaszai szerepeinek a legsűrűbben.

Milyenek is voltak ezek a solymári úrbéri perek? Az irtványföldek elvétele, a remanenciális földek visszatartása, fokozott robotkövetelés, legelőrablás és erdőből való kitiltás egyaránt szerepel a perekben.

1814-ben a solymári jobbágyok a Helytartótanácshoz folyamodnak, s azt panaszolják, hogy a földesúr elvette tőlük az irtványokat és nem fizetett érte. Az irtásokat pedig összekeverte a visszamaradt földekkel, s így nem lehet a nagyságukat megállapítani. A Helytartótanács utasítja a megyét az ügy kivizsgálására. Ezzel megkezdődött a solymári parasztok és a földesúr közötti véget nem érő évtizedekig tartó per, melynek részletezése túl hosszadalmas lenne. A Helytartótanács, a megye különféle ítéleteit, az úriszék ítéleteit - melyben a földesurat kötelezték az irtványföldek térítésére, a re­manenciális földek kiadására - a Majthényiek nem hajtják végre. A solymáriak évről-évre ismétlődő panaszait 1825-ben az alszolgabíró vizsgálta meg ismételten, és elismerte a panaszok jogos voltát. 1826-ban a megyei törvényszék deputációt küld ki a községbe a per igazságos végrehajtása érdekében, mely deputáció a következő évben meg is jelent. A Majthényiek tiltakoztak a deputáció ellen, s az eredmény nélkül távozott. A solymáriak újabb panaszára a Helytartótanács 1 828 végén utasította Muslay István alszolgabírót, hogy a solymári jobbágyokat tiszti kötelességéhez méltóan védje meg. Intézkedésére 1829-ben sor került az úriszék megtartására.

Az iratokból kiderült, hogy a per még mindig nem zárult le véglegesen, annyit azonban világosan látni lehet, hogy a Majthényiek is rászánták magukat a majorkodás fejlesztésére. A földek mérnöki felmérése, az újabb irtásföldek elvétele és a remanenciális földek visszatartása nagymértékben hozzájárul a solymári zselléresedéshez és a solymári jobbágytelkek elaprózódásához. A zselléresedés tendenciáját éppen egy urberiális jegyzőkönyvből kiragadott példa is szemléle­tesen bizonyítja. 1820-ban Taller Péter és társai össze­sen 32 solymári zsellér „azon esedeznek, hogy azon 31 6/8 jugenum remanentiális földek, melyek a Nagy Méltóságú Magyar Királyi Helytartótanács rendelke­zése szerint a zsellérek között fel osztandók, csak né­kiek adassanak, ne pedig mindnyájoknak, akik már mostanában 87-en vagynak, holott eszerint egyre-egyre igen csekélység fog jutni."

A földesúr azonban nemcsak az irtványokra és a remanenciális földekre teszi rá a kezét, hanem a közlegelőktől is kezdi elszorítani a jobbágyokat. 1826-ban Vörösvár és Solymár lakói arról panaszkodnak, hogy a földesúr a közlegelő használatát gátolja, és ráhajtja a maga marháit. A megye utasítja Miskey Imre alszol­gabírót, hogy a földesúrral minél hamarabb úriszéket tartasson, s a lakosok legelői iránti sérelmét urberiális regulációval vagy más módon orvosolni igyekezzen.

A csigalassúságú s amúgy is többé-kevésbé reménytelen kimenetelű ügyintézésre jellemző, hogy az 1826.-os panaszra 1829-ben jelenti Muslay a következőket: A földesurat felszólította ugyan Vörösvár és Solymár helység legelő elszoríttatása tárgyában úriszék tartására mindazonáltal a földes uraság úriszéket mind ekkoráig is nem tartott". A megye ekkor felszólította a főszol­gabírót, hogy két hónap leforgása alatt okvetlenül úriszéket tartasson. Végre 1832-ben érkezik be a jelentés arról, hogy a földesúr a tiszti ügyész jelenlétében megtartotta a legelők ügyében az úriszéket.

A XIX. század elején a Majthényiak bekapcsolódása a majorkodásba együtt jár a robotterhek súlyosbodásával, ami a fokozódó zselléresedéshez vezet.

Míg 1770-ben a 37 2/8 jobbágytelken 85 telkes jobbágy, 23 házas zsellér és 5 házatlan zsellér él, addig 1828-ban ugyanezen a területen 90 telkes jobbágy,101 házas zsellér és 20 házatlan zsellér van. Ugyanakkor fokozódott a telkek elaprózódása és a paraszti differenciálódás. 1770-ben 1 db 3/4, 20 db 23/32,10 db 11/ 16,1 db 18/32, 6 db 3/8, 27 db 11/32,1 db 7/32, 4 db 3/16 és 15 db 5/32 jobbágytelek van a községben. 1828.-ra a helyzet a következőképpen alakult: 1 db 19/32, 3 db 3/4, 4 db 9/16, 17 db 1/2, és 65 db 3/8.71

A solymári parasztok ebben az időben egyre több és több területet vonnak szőlőművelés alá, s 1843-ban már 1097 6/8 hold a szőlőföldjük, 28 holdnál több, mint a szántóterület. Az a körülmény, hogy itt a zselléreknek is volt 2-3 hold szőlőjük, bizonyos fokig enyhítette a solymári zsellérek helyzetét, az ilyen adottsággal nem rendelkező helységek nincstelen parasztjainak nyomorával szemben, s a szőlőföld bizonyos határig az osz­tályellentétek elsimítójává vált.

A XIX. század elejére a növekvő földszűke és az árutermelés fejlődése megyeszerte intenzív földműve lésre kényszerítette a parasztságot. Solymár gazdasági fejlődését nagyban elősegítette a közeli Pest - Buda, mint piaclehetőség. Ekkor már Solymár is, mint Pilis megye többi déli falvai ősi szőlőkultúrája mellett egyre határozottabban a búzatermelés felé veszi irányát, ugyanis nagy sikértartalmú búzája tudta leginkább kielégíteni Pest - Buda növekvő minőségi igényeit.72

Ugyancsak ebben az időben kezdik specializálni magukat a káposzta nagybani termesztésére is. A fokozódó paraszti árutermelés a parasztság differenciálódását természetesen tovább mélyíti. 1843-ban 90 jobbágy, 113 házas és 16 házatlan zsellér van a helységben, 1071 hold harmadrendű szántójuk, 473 hold harmadrendű rétjük és 1097 6/8 hold másodosztályú szőlőföldjük van. 30 szolga és 13 szolgáló is van a községben. 30 szolga általában egyenként oszlik meg, csak 2 gazdának van 2 szolgája, és persze mellette egy-egy szolgálója is. A helység 230 igáslova általában kettőnként oszlik meg, de 11 jobbágynak van 3, és a három legmódosabbnak van 4 lova.73 Kialakult tehát egy vékony, módosabb paraszti réteg.

A Majthényi család 1848-ig volt a község földesura. Őket a Kállay család, majd gróf Karácsonyi Guidó követte.74

A jobbágyság megszüntetéséhez és az önálló paraszti réteg kialakulásához vezető utat az 1848. március 15-i polgári forradalom nyitotta meg. Ennek végrehajtását az 1867-es kiegyezés után már semmi nem akadályozta.

A több mint fél évszázadon át elhúzódó solymári úrbéres pereket az 1877, május 12-én kelt „úrbéres barátságos egyezséggel" lezárták. Az egyezséget a községi elöljáróság, a plébános, valamint a községi jobbágyok képviselői, továbbá gróf Karácsonyi Guidó földesúr írták alá. Az egyezséget a pestvidéki királyi törvényszék 1878. július 30-án tartott ülésén hagyta jóvá.75

Az egyezséggel „a jelen határrendezési perben, és úgy a község, mint testület, valamint az úrbéresek a volt földesuraságok ezidő szerint jogutódai irányában mindazon lehető előnyökről, melyeket az 1815, évben indított, 1829. évben újabban folyamatba tett, és az 1842, szeptember 21-én kelt megyei törvényszéki ítélettel meghaladott úrbéri végrehajtási per - a maradvány és irtványföldek, s a szőllők minősége és menynyiségére nézve nyújt, avagy nyújthatna, ezennel, s egyszersmindenkorra feltétlenül lemondnak, s ezen kérdéses pert a jelen úrbéri barátsági egyezség folytán megszűntnek kijelentik és ilyennek kijelenteni kívánják".

Az egyezség alapul vette az Urbáriumot, mely szerint a község a harmadik helyosztályba került, s így egy egész teleknek törvényes illetékességül 1 hold belsőség, 28 hold szántóföld, és 8 hold kaszásrét vagy rétföld jutott, ami összesen 37 holdnak felel meg. Innen ebből, mindaz, amit a volt úrbéresek ezen törvényes illetményükön felül bírnak, maradványföldekül tekintendők és váltság tárgyát képezik.

Szövegdoboz: • Solymár községben 38 2/8 volt úrbéri telek 78 birtokos között oszlott meg, melynek törvényes területe 1415 250/100 holdat tett ki. Mivel a ténylegesen birtokolt föld 1659 125/100 hold volt, a 279 875/100 hold marad­ványföld után holdanként 15 forint 61 krajcár, összesen 4368 forint 84 krajcárnyi váltságösszeget kellett a volt földesúrnak 10 év alatt, 5 % kamattal együtt megfizetni.

A 138 volt úrbéres zsellérnek a ténylegesen birtokukban lévő földeket meghagyták. Földjük 17 2/8 teleknyi volt.

A parasztságnak a jobbágy-, illetve zsellérsorból való szabadulásával egyidejűleg a róm. kat. plébános 1/1 telket, a kántortanító 4/8, a községi jegyző 4/8 telket kapott.

Az egyezség tanúsága szerint a földesúri birtok tulajdoni aránya az alábbi volt 1877-ben:

Huszár Sándorné szül. Madách Anna  1/6

gróf Karácsonyi Guidó 5/6

Lényegében ezzel az egyezséggel kezdődött meg Solymár község parasztságának a földesúrtól független egyéni gazdálkodása, amely hetvenhárom éven át tartott, az 1950. évben bekövetkezett szocialista nagyüzemmé való átszervezésig.

A feudális gazdálkodás maradványa, a volt Úrbéresek Társulata, későbbiekben a Közbirtokossági Társulat, a megmaradt közös erdőrészeket (912 részre osztva) az 1960-as évek elejéig közösen kezelték. A nagyüzemi átszervezéssel egyidejűleg a gazdálkodásnak ez a formája is a múlté lett.

Fontosabb események a XIX. Században

Solymár község XIX. századi történetére vonatkozó ismereteink rendkívül hézagosak, tekintettel arra, hogy az 1840-es, valamint az 1890-es évek képviselőtestü leii jegyzőkönyvein kívül a többi mind elpusztult. A rendelkezésre álló adatok alapján ebben a században a következő lényegesebb eseményekről van tudomásunk:

Az 1831, évben az országon végigsöprő nagy kolerajárvány nyilván Solymár községet sem kerülte el: Pest megyében a betegség június 25-én kezdődött, 116 községben ütötte fel a fejét a vész, s novemberig 19381 személy betegedett meg. Ezek közül 9452 személy meghalt.76 Hogy e nagyarányú járvány nyilván itteni embereket is érintett, tanúsítja az a fogadalmi kép, ami 1903-ig a solymári templomban volt, s a festéskor onnan elvitték."

Az emlékezetes 1838. évi dunai árvizet előzte meg 1837-38 telén az igen magas hó, amely a falvakat egymástól elzárta. Ekkor a főszolgabíró rendelte ki Solymár lakóit, hogy Solymár és Csillaghegy között ássák ki az utat.78

A magas hó hirtelen olvadása következtében 1838. március 13-14, és 15-én bekövetkezett nagy,dunai árvíz után 1838, április 22-én a szolgabíró a községi bírónak az alábbi rendelkezést adta:

„Eö Császári Királyi Fő Herczegségének Országunk Nádorispánjának Költ kegyelmes rendelése következésében a vízáradásból okozott Pesti uttzák tisztigatásaira és a romi takarittására naponként 100 - 2 Lovas, vagy marhás kotsik kívántatván fogvást szolgálatot teendő 3 napok alatt. - Commitálom ennél fogva az alábbi írott helységek bíráinak és pedig

a Solmárinak, hogy ő 25

a Török Bálintinak 21

a Boros Jenőinek 9 2 lovas vagy marhás

Szekereket, és így 3 napokra - holnap hétfőn reggeli, legfeljebb 6 órára ide Pestre hivatalomhoz mulhatatlanul rendeljen ki. - teendő 3 napi szolgálat után kész pénzzel nyomban kifizetendő:"79

Az 1848-49-es szabadságharc eseményeiről keveset tudunk. Galgóczi Károly 1877-ben megjelent Pest megye Monográfiájából tudjuk, hogy:rnilyen volt az 1848­as nemzetőrségi összeírás és beosztás. Pest megye az összeírott nemzetőrséget előbb nyolc, azután az 1848. november 28-i közgyűlés határozata szerint hét őrnagyi kerületre osztotta be. Solymár község az V. kerületbe tartozott, 1 17 gyalog nemzetőrt állított.80

Valószínű, hogy a nemzetőrök nagy részének a szabadságharc bukása után az üldöztetés: és bujdosás volt a sorsa. Haynau 1 849 őszén összeíratta azokat a sze­mélyeket, akik a forradalmi táborban szolgáltak és a lakóhelyükön tartózkodnak.' Ebben az összeírásban Solymáron 9 személy szerepel. Ezeket 1848 szeptemberétől, illetve 1 849 júniusától sorozták be és 1849. augusztus 25. és szeptember 15. között tértek haza. (Érdekességként felsorolom a nevüket: Groszman János, Geiszlhardt Simon, Irentz Ferdinánd, Brenner Ferenc, Krettinger Mátyás, Kukolovits János, Grund György, Balázsié János, Felscher János. Valamennyien honvédek voltak. Mindegyikük Solymáron született, Groszmann János kovács volt, a többi paraszt.) Elképzelhető, hogy ők azért mertek otthon tartózkodni, mert a szabadságharc befejezése előtt léptek ki a hadseregből. Közülük hárman rendelkeztek elbocsájtó levéllel, a többinek ilyen irata nem volt.81

Budavár ostroma magyar részről 1849. április 29-e körül kezdődött meg, és május 22-én reggel fejeződött be. Eközben a hadmozdulatok és táborozások főképp magát Budát és a Svábhegy (ma Szabadsághegy) körül fekvő községeket terhelték.82 Nyilván ezekből a hadműveletekből a közeli Solymár is részesült. Erre utal a Kaiser Károly plébános által - valószínűleg a nép szájából átvett - feljegyzett történet:

„Az 1848-iki magyar szabadságharc alkatmával Ringler Márton solymári községi bíró életét mentette meg.

1849. május közepe táján a honvédek Komáromból hozták a nagy ágyúkat Budavár ostromához, de nem a kocsiúton, hanem Solymáron keresztül vonultak. Itt előfogatokat, illetve az ágyúk vontatásához lovakat kértek.

De a lakosok jól tudták, hogy az akkori időben a katonaság részére átadott lovakat vagy egyáltalán nem kapják vissza, vagy ha visszakapják is, azok a legsiralmasabb állapotban, teljesen tönkretéve kerültek vissza gazdáikhoz, és semmiféle kártérítést nem kaptak.

Ezért a lakosság a lovait az erdőben jó előre elrejtette, mit azonban a lovakat rekviráló honvédek megtudtak, és Ringler Márton bírót vonták felelősségre, kit megkötözve magukkal vittek, s feltétlenül felkötötték volna, ha a plébános közbenjárása meg nem menti.

Görgey Artúr ui. a nemzeti sereg fővezére egy órával később érkezett vezérkarával Solymárra, és Tankövy plébánoshoz szállt meg.

029_ringlermarton

A plébános igazi magyar vendégszeretettel fogadta, és az ebédnél maga szolgálta ki a generalisszimuszt, mikor a siránkozó hívek kihivatták, s elmondották, hogy a honvédek a falu bíráját elvitték s valószínűleg kivégzik.

Ekkor a plébános kérésére Görgey Artúr a már elvonult tüzérek után egy lovasfutárt küldött, a futár a tüzéreket a Hűvösvölgyben érte el, kik a fővezér írásban küldött parancsára kiadták a fogoly bírót, Ringler Mártont, s így élete meg volt mentve."83

Solymárt újkorú fennállásának legnagyobb természeti katasztrófája az 1862. évben sújtotta. Március 30-án Húsvét hétfőn egynegyed egy órakor az új Világ utcában (a mai Hősök utcában) gondatlanságból tűz támadt, amely az orkánszerű szélben fél óra alatt lángba borította a mai Mátyás király utcát, valamint a József utca alsó részét. A tűzvészben 61 ház, csűrök, présházak, kisebb-nagyobb háziállatok váltak a lángok martalékává. A kárt 191 844 forintra lett becsülték.84 A tűz főleg a va­gyonosabb gazdák házait érte, de leégett a plébánialak, valamint az újonnan épült iskola is. Erről Glázer József plébános az alábbiakat írja többek között a község földesurának: „szerény személyemet is súlyosan érte a csapás, mert a plébánialak 140 éves óépület lévén, s a templom a plébániához egy negyedórai távolságra feküdvén (a mai József Attila utca 2. számú ház helyén) még onnét haza érkeztem, nem csak minden bútorjaim, fehér ruhám, konyha, s szoba eszközeim, a padláson található gabona, széna, szalma, az udvaron fólállitott ölfa, a szobámban levő saját, s plébánia könyvek, sőt az anyakönyvek legnagyobb része porrá égett, s így a régi plébániaház egészen megsemmisült ..."

E pár sorból is kiolvasható a veszteség mérete, hiszen a jóformán teljesen nádfedeles tetőkből álló házaknál hasonló lehetett a kár. Szerencsére a tűz emberéletet nem követelt.

Pótolhatatlan veszteség azonban, hogy elégtek a plébániahivatal anyakönyvei, s így a tűzvész előtti lakosságra vonatkozó leglényegesebb bizonyítékok elvesztek.

Solymár élni akarását bizonyítja, hogy egynéhány szegényebb család kivételével a házakat augusztusig újból felépítették.85 Az újjáépített házak már cserépfedésűek. Az újjáépítés során a megmaradt falakra még további 4-5 sor vályogtéglát raknak, s ezzel a házak magasabbak lesznek a régieknél. Ezt bizonyítják az utóbbi időben, az egykorú tűz helyén lebontott házak falaiból előkerülő égett gerendamaradványok.

Az 1880-as években Solymár községet a tűzvésznél sokkal súlyosabb kihatású veszély fenyegette, a filoxéra. A község művelt területének felét a szőlő tette ki, ami meghatározta a lakosság egész életformáját és gazdasági alapját.

A filoxéra megjelenése és elterjedése egész Magyarország szőlőművelését fordulóponthoz juttatta, de az átalakulás, amely a vármegye szőlőművelésében a filoxérapusztítás következtében beállott, a maga nemében páratlanul áll. A szőlőbetegség híre már jó előre megelőzhette a veszélyt, hiszen a község már 1853-ban jelentette, hogy „határunkban semminemű szőlőbetegség nem mutatkozott".861875-ben állapították meg először a filoxérát Pancsován, s a vármegye területén 1880. június 13-án találták meg először Tahitótfalu községben Dr. Málnai szőlőjében, aki már évek óta látta, hogy szőlője pusztul, de nem ismervén a bajt, jelentést nem tett róla; vesszőkereskedéssel foglalkozott, és szőlővesszőit tovább is árulta. Tahitótfalu községben ekkor már 180-200 holdnyi szőlőterület volt filoxérás. Ugyanez évben július 14. és november 1. között még felismerték Dunabogdány, Leányfalu és Szentendre határában, mely területek Tahitótfaluval összefüggésben voltak. Ugyanekkor megtalálták még Gomba község határában is és 1882-ben Visegrádon, Békásmegyeren és Vácott. 1889. évben már a vármegye kilencvenkét községe volt filoxérás. Mint mindenütt, itt is teljesen készületlenül találta a szőlősgazdákat a filo­xéra, egyrészt magában a filoxérapusztításban való kételkedés, másrészt a védekezési módok ismeretének hiányában. A szőlősgazdák könnyező szemekkel, te­hetetlenül nézték, ahogy egy-két év alatt megélhetésük forrása, a szőlőskert parlagterület lett.87

A kipusztult szőlő gazdái, mivel elsőrendű kereseti forrásuk volt, nem nézhették tétlenül üres parlagjukat, hanem a csüggedést leküzdve hozzákezdtek az újjátelepítés munkájához. Solymár lakosait a régi szőlőkultúra teljes pusztulása talán nem érte olyan súlyosan, mint más területek lakóit, hiszen ugyanebben az idő- ben kezdődött Pilisvörösváron a szénbányászkodás, ahol más kereseti lehetőséghez jutottak, másrészt a főváros közelsége, az iparosodás is komoly munkalehe­tőséget biztosított.

A kipusztult szőlőkultúra visszaállítását az állam is kezdeményezte, illetve támogatta. 1890-ben a főszolgabíró ajánlotta a községnek amerikai szőlőtelep létesítését, mivel a fő kereseti forrás, a szőlőtermelés a filoxéra által úgyszólván megsemmisült. A szűklátókörű képviselőtestület az ajánlatot elutasította azzal az indoklással, hogy a községnek venyigeiskolára nincsen telke.$$ A javaslat elutasítása nem lehetett nagyon népszerű a községben, mert egy évre rá a képviselőtestület önként felajánlotta 1 kataszteri holdnyi területet az ún.Abgebrentes Bergl" (a mai Sallai utca) melletti felhasított legelő területéből, venyigetelep létesítésére, és kérte a „jó minőségű" amerikai szőlőalany díjtalan biztosítását.89 Solymárra 1892 áprilisában érkeztek meg a szőlővesszők (2000 db vadalany és 2000 db direkttermő), amiket a Kalvarienbergi Hutweid dűlőben helyeztek el, mert itt a talaj könnyebben művelhető.90 E szőlőalanyok lettek a község későbbi szőlőtelepítésének alapjai. A szőlőterület azonban a későbbiek során is csak egyötödét érte el a filoxéra előtti területnek. A termesztett fajták is megváltoztak. Az újonnan telepített direkttermő fajták majdnem kizárólag otelló- és nova-fajtákból kerültek ki.

A paraszti gazdálkodást azonban nemcsak a növényi kártevők károsították. Igen komoly kárt és problémát okozott a lakosságnak az évről-évre ismétlődő katonai táborozás, beszállásolás. Galgóczi Károly 1877-ben megjelent könyvében írja, hogy Solymáron „a gyü­mölcstenyésztés és nemesítés a népnek most is kedvenc foglalkozása. Téres mezőin katona táborozás is szokott esni" 91 A községi képviselőtestület 1890. augusztus 10-i ülésének jegyzőkönyvében olvasható, hogy a 4. Hu­szárezred egy 5. százada 36 napra fog beszállásoltatni. Mivel a múlt évben sok panasz volt a főzés miatt, szóba került közös konyha felállítása, amit a képviselőtestlet az idő rövidsége miatt elvet. Elhatározzák, hogy „minden egyes beszállásolásba részesülő odahaza tartozik főzni a hozzá beszállásolt katonák részére".92

Az évente, rendszeresen a nyár végi gyümölcsérés idején ismétlődő beszállásolások, illetve a határban folyó hadgyakorlatok nagy kárt okoztak a parasztságnak, hiszen a katonaság által leszedett termés értéke csak ritkán került megtérítésre.

Ezek a beszállásolások nemcsak a múlt században voltak szokásban, hanem az 1900-as években is, s a második világháború előtt szűntek meg.

Solymár község történetében igen nagy jelentőségű volt 1895. november 17-e. Ezen a napon nyílt meg a Budapest - Esztergom helyiérdekű vasút, amely a községet közel hozta Budapesthez, s a lakosságnak Budapesten való foglalkoztatását, az ipari munkásság számának növekedését nagyban elősegítette. Az állomás a községtől keletre 1 km távolságra, 4 sínpárral épült. Az első időben naponta 12 személyvonat közlekedett, és a téli hónapok kivételével Budapest és Piliscsaba között vasárnaponként még két személyvonat járt.93

A vasútépítés történetéhez tartozik, hogy 1890. június 16-án és 17-én történt meg Hoitsi Pál és társai vasúti engedményesek kérelmére Óbuda - Filatori-gáttól Solymár és Pilisszentiván községek érintésével Pilis­csabáig létesítendő vasút bejárása.94 E terv meghiúsulása után a Budapest - Dorog - Esztergom Helyiérdekű Vasút engedélyeseinek adta át a község a vasút céljára szükséges közbirtokossági területeket fizetés nélkül. Az elöljáróság úgy döntött, hogy ötven éven át évi 1000 Ft járadékot fizet a vasútnak, és hajlandó 18 -19000 Ft törzsrészvényt is jegyezni.95

Solymár a századfordulón és az első világháború alatt

A dualista korszaknak a századfordulón bekövetkezett válsága Solymáron nem éreztette annyira hatását, mint az ország más területein. Mivel a földesúrnak számot­tevő, mezőgazdasági művelésre szoruló földje s ilyenformán ott nagyobb számú földmunkásság sem volt, itt ilyen mély ellentétek sem alakultak ki. Talán az újonnan megépült vasút is hozzájárult ahhoz, hogy a huszadik század elején Solymárról nem volt számottevő kivándorlás, hiszen az emberek naponta utazhattak Budapestre, az ottani munkahelyekre.

A kiegyezéssel szembeni elégedetlenség nyilvánult meg a községi elöljáróság 8/1894. számú határozatában, mellyel Kossuth Lajos 1894. április 2-i temetésére bizottságot küldött.9ó

A nacionalista nagyzási hóbort jegyében lezajlott 1896. évi Millennium-ünnepségekből a község is kivette részét. Az eseményhez méltó, nagyszerű határozatot hoztak, községház és jegyzői lak építésére, két tanterem építésére, két tanítónői állás rendszeresítésére, vízvezeték építésére, de megvalósításukra pénz nem volt. A pénzből csak 12 db zászlóra, valamint a nép megvendégelésére nyolc hordó sörre, valamint a képviselőtestület részére két hordó sörre futotta.97

Ugyancsak az akkori politikai válság leplezését szolgálta II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazaszállítása és Kassán való eltemetése. A község a budapesti fogadásra 3-5 tagú küldöttséget küldött, valamint a budapesti felravatalozáshoz és a kassai temetés idejére ünnepélyes istentiszteletet és harangzúgást rendeltek el.98 

Az akkori gazdasági helyzetet jellemzi, hogy 1905.-ben a község, mivel a kötelező közmunkát nem tudta célirányosan kihasználni, annak megváltását rendelte el. A megváltási összegek három év alatti emelkedése mutatja a megindult inflációs folyamatot.91

1905 1908 100

2 fogatú igás napszám megváltása egy napra 6,00 korona 10 Korona

1 fogatú igás napszám megváltása egy napra 3,60 Korona 5 Korona

Kézi napszám megváltása egy napra 1,40 Korona 2 Korona

 Az általános helyzetre jellemző a képviselőtestületi jegyzőkönyv 1908. április 30-i bejegyzése: „A kéregető koldusok rengeteg terhet rónak a község lakosságára és a közbiztonságot veszélyeztetik." A testület 60 koro­nát szavazott meg az éjjeliőr részére, amiért távol kell tartania a koldusokat a községből.

1910-ben a közhivataloknál 200-200 korona drágasági pótlék került megszavazásra, mert az árak az 5-6 évvel korábbinak a duplájára emelkedtek.

1914. július 28. Megkezdődött az első világháború. A felkorbácsolt nacionalista szenvedélyek nyomán kialakult „hazafias" lelkesedés azonban nem tarthatott a községben sokáig. Csakhamar jelentkeztek a háború következményei. A férfiak a frontokon voltak, s a község munkáskéz nélkül maradt. Rövidesen jelentkeztek az ellátás körüli hiányosságok is. Az élelmiszerhiány néhány hónap múlva már aggasztó méreteket öltött. A községi képviselőtestület 1914. augusztus 14-én a következő határozatot hozta:101 „A hadba vonult katonák stb. gyámolításra szoruló családtagjait, kik önmagukat vagyonukból vagy egyéb jövedelmükből fenntartani nem képesek, minden bajában az éhezéstől megmenteni, betegségben ápolni hazafias kötelességének ismeri, hogy mindenről kellő tájékozódást szerezhessen és gyors segélyt nyújthasson, a községet 6 kerületre osztja, s ugyanannyi segélyező bizottságot alakít... Ezen bizottságok feladatát képezik a bekövetkezendő adományok gyűjtése, ennek szétosztásával a nyomor enyhítése, a csüggedők bátorítása, de különösen a tisztaságra való buzdítás és az egészségügy éber figyelemmel kísérése."

A jegyzőkönyvbe foglalt határozat azonban vajmi keveset segíthetett a lakosságon. Már az első évben fellépett a liszthiány. 1915. március 8-án az elégedetlenkedő lakosság ellátása, megnyugtatása érdekében jelenti a főjegyző a képviselőtestületnek, hogy a járási főszolgabíró a lisztellátásra szerződést kötött az Első Budapesti Gőzmalom Rt-vel. Az április 3-i ülésen felvett jegyzőkönyv tanúsága szerint liszt azonban még mindig nem érkezett, s ezért küldöttség készül az alispánhoz, hogy panaszt tegyen. A községi képviselők házról házra járva összeírják az élelmiszer-feleslegeket, és felvásárolják az ár emelkedésének megadályozása végett.

1916. május 22-i ülésen a képviselőtestület határozatot hoz, hogy az olyan községi lakosok, kiknek vágás alá kerülő szarvasmarhái vannak, rábeszélendők állataik itt helybeni levágására és mészárszékben való kimérésére.

A háború elhúzódásával ezek az ellátási nehézségek még tovább nőnek, terjed a feketepiac. A háború vámszedői, a frontról itthon maradt spekulánsok, a feketekereskedelem révén mérhetetlen hasznot húznak.

1917. december 18-i ülésén a képviselőtestület félnapos iskolai tanítást kérelmez a fűtőanyaghiány miatt.

A nagy élelmiszerhiány miatt erősen elszaporodnak a mezei lopások. Az 1918. évben augusztus 4-i ülésén a képviselőtestület úgy határoz, hogy az eddigi három mezőőr helyett hat mezőőrt kell alkalmazni, hogy a lo­pásoknak elejét vegyék.

Az államháztartás felbomlik. A hadikiadások nagy részét a lakosság viseli. Az emberek megtakarított pénzüket - a propaganda, rábeszélések, haszon reményében - már a háború elején hadikölcsönökbe fektetik. A hadikölcsönjegyzés nagy méreteket ölt. A községi képviselőtestület 1914. november 21-i ülésén úgy dönt, hogy a községi vízvezeték építésére létesült alapon lévő 3400 koronát, a községi ingatlanok vasúti ki­sajátítási árát, 1200 koronát, valamint a szegények megsegítése célját szolgáló szegénypénztári tőkét, 3300 koronát, összesen 7900 koronát hadikölcsön jegyzésére fordítja, a hadisiker érdekében. Ezt a pénzt a község soha nem látta viszont. Pedig a szegények megsegítésére soha nem volt nagyobb szükség, mint éppen a háború alatt.

030_eloljarosag1915ben

Egyre nőtt az adóteher. Ezt legjobban a pótadó mértékének emelkedése mutatja. A község minden évben a költségvetési hiány fedezésére a rendes adókivetés mellé pótadót vetett ki, amit %-os arányban állapítottak meg. Ez a százalék már a háborúra való felkészülés éveiben kezdett emelkedni, de a háború vége felé rekordmagasságot ért. A pótadó emelkedése:

Az 1892. évben 9,25 %

Az 1904. évben 3,70 %

Az 1912. évben 9,52 %

Az 1915. évben 11,00 %

Az 1916. évben 20,00 %

Az 1917. évben 82,00 %

 Az 1918. évben 270,50 %

Ezt a rnegnövekedett adóterhet, a fronton lévő férfi munkaerőt nélkülöző itthon maradt hozzátartozóknak kellett viselniök.

A négy évig tartó világháború mérhetetlen szenvedései a háború utolsó éveiben még csak fokozódtak. Solymár község 3300 lakosából 525 férfi teljesített katonai szolgálatot. Az itthoni munkát nagyrészt az asszonyok és az öregek végezték. A háborús veszteségek a háború vége felé váltak köztudottá. A frontokról mind ritkábban érkező, el-elmaradó levelek sejtették a szomorú tényt; a hazavárt férj, Fiú vagy apa már nem fog visszatérni.

Solymár községnek az első világháborúban 64 hősi halottja volt. Hátramaradt 14 hadiözvegy és 57 hadiarva.102


A hősi halottak névsora.103


Appel József 

Banadics Mihály

 Blum József

Bruckner Mihály

Dauer Tamás

Draxler Lőrinc

Draxler Mátyás

Entzmann István

Entzmann Péter

 Erk Mátyás

Feihl József

Id. Folláth István

Ifj. Folláth István

Fuchs József

Gábeli András

Geisler Miklós

Hellebrandt Bernát

Hellebrandt József

Herr Péter

Izsák Mátyás

Izsák Ádám

Klempa Nándor

Köpfl János

Kühner János

Ludvig János

Melheritz Márton

Milbich Bernát

Milbich János 240

Milbich János 307

Milbich Márton

Mrojcsek András

Müller Márton

Ottliczki József

Petzina Árpád

Pfeffer Adám

Pfeiffer János

Pitz Ignác

Posovszki Ferenc

Renácser Lajos

Schiffer Bernát

Schlesser Bernát

Schokátz József

Schokátz Mátyás

Schokátz Mihály

Scholl György

Spiegelberger György

Spiegelberger István

Stadtmüller István

Strack Flórián

Szedlák József

Szomszéli József

Taller János

Taller József

Taller Márton 58

Taller Márton 319

Taller Mihály

Vörös Ferenc

Weisz György

Wenczel József

Wenczel Márton

Wenczel Mátyás

Wieszt István

Wohlmuth Mátyás

Zemmel János


032_haboruvegen

Az 1919-es Tanácsköztársaság104

Az 1918. október 30-án lezajlott polgári demokratikus forradalom Solymár községben is éreztette hatását.

1918. decémber 26-án nagy népgyűlés volt a községben, melyen a község lakossága 32 panaszpontból álló beadványt adott át a Nemzeti Tanácsnak. A képviselőtestület és a Nemzeti Tanács december 30-án együttesülésen úgy határozott, hogy a panaszokat továbbítja a járási főszolgabíróhoz kivizsgálás céljából.

Dr. Mészöly László helyettes járási főszolgabíró 1919. február 11-én a helyszínen, a községi képviselőtestület és a Nemzeti Tanács tagjai jelenlétében vizsgálta ki a község lakossága által beadott panaszokat. A kivizsgálás során nyilvánvalóvá vált az élelmiszerelosztás során elkövetett sok korrupció és visszaélés, amiért a gyűlésen Szofferer Ferenc, a Nemzeti Bizottság és a szocáldemokrata párt kiküldötte a Solymári Szocialista Párt nevében követelte a bíró és törvénybíró lemondását. Jóhn György bíró és Perágovics Márton törvénybíró lemondása után Taller Andrást, a Nemzeti Tanács elnökét bírónak, és Kopp Mártont, a Nemzeti Tanács tagját törvénybírónak választották, akik az esküt mindjárt le is tették. A községházára bizalmi férfiaknak Ludvig Józsefet és Taller Józsefet jelölték ki.

1919. március 21-én a proletariátus vette át a hatalmat. Kikiáltották a Tanácsköztársaságot. A hatalom birtokosa, a dolgozó nép kezdte megszervezni a saját államhatalmi szerveit, a munkástanácsokat.

Solymár községben 1919. április 7-én került sor nyil­vános falugyűlésen a Községi Munkástanács és a Sze­gény Földműves Tanács tagjainak megválasztására.

A gyűlésen Schrötter Aladár, a választási kiküldött felhívta a választó közönséget, hogy a Kormányzó Tanács rendelete értelmében 34 tagú Községi Munkástanácsot és 10 tagú Szegény Földműves Tanácsot válasszon. A 7 tagú jelölőbizottság által végrehajtott je­lölés után a gyűlés egyhangú felkiáltással az alábbiszemélyeket választotta meg:

Községi Munkástanács

Wenczel Márton, Hellebrandt Mátyás, Szeemann János, Dauner József, Izsák József, Taller János, Binder Tamás, Kurcz Jakab, Láng Mátyás, Gertheim János, Ottliczki Ferenc, Judt József, Eschler Tamás, Kopp Márton, Schlatzmüller András, Blum Tamás, Walkó László, Gábeli Mátyás, Taller István 172, Baumstark János, Tóth Antal, Pfeiffer György, Körbl Lajos, Taller József 48, Judt György, Milbich Mátyás, Eschler József, Brandhuber Mihály, Darmstádter Márton, Gróf István, Babicsek János, Ottliczki József, Zwickl József és Gruber Jakab.

Szegény Földműves Tanács

Dávid József, Branauer István, Dauner Mihály, Taller Mihály 393, Milbich József, id. Erk István, Hoffstüdter Lőrinc, id. Kümer Mátyás, Piri József, id. Dauner János.

A Munkástanács önmagából 3 tagú direktóriumot választott. Tagjai Wenczel Márton, Kopp Márton és Judt György lettek.

A Szegény Földművesek Tanácsa Branauer Istvánt és Dauner Mihályt választotta bizalmivá.

A megválasztott munkástanács 1919. április 12-én tartotta első ülését. Első ténykedése az volt, hogy a hosszú évek óta orvos nélküli községbe (a körzeti orvos székhelye Pesthidegkúton volt) dr. Tóth Ernő idepályázó orvost nevezte ki, aki az állást rövid időn belül el is foglalta.

A munkástanács elsőrendű feladatának tartotta a háború után is burjánzó feketekereskedelem megszüntetését és a lakosság ellátásának a megszervezését.

Április 12-i első ülésükön Barta András molnártól 5 db sertés maximális áron való rekvirálását és a proletárság részére való kimérését rendelték el, mivel nevezett 18 db sertéssel rendelkezett.

Április 21-én négytagú mezőrendőrség felállításáról határoztak, az elharapódzott mezei kihágások megszüntetése érdekében.

Rendezték a községi alkalmazottak fizetését. Az I, és II. direktóriumi tagok 1000-1000 korona, a hivatalvezető 1200 korona, az írnokok 700-700 korona, a rendőr 750 korona, a pénztárnok 250 korona és az éjjeliőr 400 korona fizetést kapott.

A Munkástanács határozatot hozott a vasútállomás felé vezető út kiépítésére, mivel az még földút volt, azonban ennek véghezvitelére elegendő idő nem állt rendelkezésre.

Közművelődési osztályt alakítottak. Ennek tagjai Solymos István, Spitzkopf Béla, Kozman Lipót, Kopp Márton és Taller András lettek.

A munkástanács a visszaélések megszüntetése érdekében szigorúan lépett fel. Május 29-én Wenczel Márton direktóriumi tagot a tanácsból szavazás után kizárták, mert a rekvirálásnál történt közreműködése során 5 kg liszttel és 10 kg tengerivel nem tudott elszámolni. E kis tételek is következtetni engednek az akkori igen szűkös gazdasági viszonyokra, ilyen körülmények között kellett a lakosság ellátását megszervezni és biztosítani. A leváltott Wenczel Márton helyett Eschler József került a direktóriumba.

Rendelkezést hoztak, hogy a mészárosok úgy helyezzék el a mérleget, hogy az a vevők szeme előtt legyen.

A plébános fizetésénekjelemelését nem hagyták jóvá, mert azt az egyháztanács a munkástanács megkérdezése nélkül eszközölte.

A munkástanács a megalakulása óta eltelt rövid idő alatt komoly gazdasági-szervezési feladatokat megoldani nem tudott. A Tanácsköztársaságra rákényszerített háború ezt lehetetlenné tette. A község belső rendje megszilárdult. A június l9-i munkástanács ülésén Schlatzmüller András politikai megbízott megállapította, hogy a községben a lánckereskedelem és minden más csereüzlet megszűnt. Egyúttal azt is megállapította, hogy a solymári direktórium és munkástanács teljesen megbízható A forradalmi helyzetnek megfelelően a községben vörös őrség működött.

Június 29-i ülésén a munkástanács a község határában lévő romos téglagyárból bontási tégla eladása felől határozott, egyes építtetők megsegítése érdekében. 1000 db tégla árát 200 koronában, egy fuvar törött tégla árát 50 koronában állapították meg. Szeidler Mártont engedély nélküli téglaszállításáért 50 koronára büntették. Schilling Antalnak, háza megépítésére 5000 téglát adtak el 1-2 évi hitelre.

Megszervezték a tejellátást. Minden tehén után 1 liter tejet kellett beszállítani a központba. A bor árát is szabályozták. A kocsmárosok a beszerzési árnál csak 2 koronával adhatták azt drágábban.

A Szedlák-féle lakásban lévő helybeli „Polgári Kört" munkásotthonná alakították.

Judt György lemondott direktóriumi tag helyére Binder Tamást választották a direktóriumba.

Az úrbéresek vagyonát a községi munkástanács kezelésébe vette, és elrendelte, hogy egyedül a direktórium jogosult úrbéri vagyont érintő ügyek intézésére.

A még fellelhető mezei lopások megszüntetése érdekében a mezőőrök részére minden elfogott tolvajért 20 korona jutalmat tűztek ki.

Az ellenforradalom támadása azonban éreztette hatását a községben is. Július 22-én Schlatzmüller András politikai megbízott megállapította, hogy a községben ellenforradalmi hangulat nincsen. Július 27-i ülésén a munkástanács a Ludvig kocsmárosnál lévő bor lefoglalását rendelte el, mert nem tartottaa be a munkástanács rendelkezését a bor árára vonatkozóan. A kocsmárosokat felhívták, hogy az újonnan hozott bort literenként 16 korona maximált áron kötelesek árusítani. Minthogy a helybeli kocsmárosok közül Ludvig József és Schäffer György a bort ilyen áron nem voltak hajlandók kimérni, a munkástanács a bort átvette és 16 korona áron mérte ki.

A munkástanács tevékenysége ezzel meg is szűnt. Az események folyása más irányt vett. A proletárforradalom leverésére szövetkezett külső erők felülkerekedtek, s a hatalom kicsúszott a kommunisták kezéből.

Ellenforradalom Solymáron104

A munkásosztály hatalmától, annak terjedésétől rettegő ellenforradalmárok többoldali támadását, a belső szervezkedést a tanácsöztársaság nem tudta kivédeni. A románok 1919. augusztus 1-jei budapesti bevonulása után a Tanácsköztársaság kormánya lemondott. Kezdetét vette a megtorlás, a fehérterror. Solymár községben 1919. augusztus 15-én ülésezett először a régi községi elöljáróság és képviselőtestület. Straub Béla jegyző indítványozta, hogy az 1918. októ­ber hónapban működött községi elöljáróság és képviselőtestület mondja ki, hogy a forradalmi alakulatok által elkövetett „jogtalanságokat" elítéli, a forradalmi alakulatok működésével magát sohasem azonosította, a községi képviselőtestület az újra hivatalba lépő elöljáróságnak bizalmat szavazott. Az indítványt a képviselőtestület egyhangúlag elfogadta. Egyidejűleg - első ténykedésként - újból visszahelyezte hivatalába a sok visszaéléséért lemondatott Perágovics Márton törvénybírót. (JÓhn György volt bíró időközben meghalt.)

Az augusztus 15-i jegyzőkönyvből kitűnik, hogy a megszálló román csapatok részéről a község sok zaklatásnak volt kitéve. Napról-napra jöttek járőrök takarmány és gabonaneműek rekvirálására. Mivel a katonák és az elöljárók nem értették egymást, Pucuján János személyében román tolmácsot alkalmaztak.

Augusztus 22-én a járási főszolgabíró Kozman Lipót solymári főjegyzőt állásából felfüggesztette, mert a tanácsköztársaság direktóriuma munkájában részt vett. Helyette Ármai Lajos pesthidegkúti aljegyzőt nevezte ki.

A községben megkezdődött a forradalmi bizottsá­gokban szerepelt személyek letartóztatása. Az itt meg­jelent Osztenburg-különítmény egymás után tartóztatta le az embereket. A direktórium volt tagjait nyilvánosan 25 botütéssel büntették. A koholt vádak alapján vagy vádemelés nélkül internált személyek hosszú hónapokat töltöttek az internálótáborokban. Ügyük csak az 1920. és 1921. években tisztázódott.

035_varhegyiszemle

A központi szervek által internáltatott helyi lakosok érdekében a helyi képviselőtestület mentesítő akciókat kezdeményezett, azonban eredményt nem ért el.

1919. szeptember 17-i ülésen a képviselőtestület határozatilag megállapította, hogy „Kopp Márton intézőbizottsági elnök a proletádiktatúra alatt a büntetőtörvénykönyvbe ütköző cselekményt köztudomás szerint a polgárság élete és vagyonbiztonsága ellen nem követett el. illmann Márton sem a munkástanácsnak, sem az intézőbizottságnak nem volt tagja, s a szocialista pártnál csak a kommunista uralom kezdetéig viselte az elnöki tisztet. Ldvig József pedig a munkástanácsnak vagy direktóriumnak szintén nem volt tagja, őt a munkástanács rendelkezéseinek nem respektálása miatt feljelenteni rendelte el; s úgy Pillmann Márton, mint Ludvig József a proletárdiktatúrát megelőző Károlyikormány alatt fejtettek ki a szociáldemokraták érdekében nagyobb tevékenységet, s ezért a képviselőtestület egyhangúlag kimondja, hogy Straub Béla és Taller indítványainak elfogadásával nevezettek ideiglenes szabadlábra helyezését véleményezi azon feltétellel, hogy a jövőben tanusítandó kifogástalan magaviseletük biztosítékául mindhárom egyén családja 7000-7000 korona készpénzt helyez el előzetesen a községi letétpénztárban, azzal a rendelkezéssel, hogy amennyiben nevezettek szabadon bocsájtásuk után viselkedésükkel és állampolgársági hűség és a törvényes rend megszegésével, illetve megsértésével az állam, a község vagy magánosok kárára, szóval vagy tettel kárt okoznának vagy ily értelemben izgatnának, abból az okozott kár, kiszabott pénzbüntetések minden további eljárás nélkül fedezhető legyen, a maradvány pedig a helybeli szegény alapjavása vételeztessék be, továbbá, hogy szabadon bocsájtásuk után este 6 órától reggeli 6 óráig otthon tartózkodni kötelesek, nyilvános helyeken, kocsmákban vagy gyűléseken stb, meg nem jelenhetnek, mert ezen feltételek be nem tartása azonnali letartóztatásukat fogja maga után vonni."

A hozzátartozók kérésére, a közvélemény nyomására hozott határozat igen ellentétes, mert egyrészt megállapítja, hogy a letartóztatott személyek bűncselekményt nem követtek el, másrészt a szabadon bocsájtásukat igen súlyos feltételekhez kötik. Mivel a hozzátartozók a nagy összegű biztosítékot nem tudták letenni, a képviselőtestület szeptember 22-én az alábbi határozatot hozta:

„A letartóztatásban lévő Kopp Márton, Pillmann Márton és Ludvig József hozzátartozói kérésére a kép­viselőtestület a 7000 - 7000 korona óvadék letételétől eltekint, mivel pénzük nincsen, kölcsönt nem kapnak. Krug Mihály képviselő javasolta, mivel felek különösebb bűncselekményt nem követtek el, fel lehet tételezni, hogy kifogástalanul fognak viselkedni."

A község által kezdeményezett, a letartóztatott személyek szabadon bocsájtása iránti kérelmek eredményre nem vezettek. Az 1920. november 27-i képviselőtestületi jegyzőkönyvben olvasható: „A képviselő­testület megállapítja, hogy a proletárdiktatúra alatt a község képviselői közül senki sem tanúsított oly poli­tikai magatartást, hogy bármelyik ellen is megtorló eljárás indítása válnék szükségessé, annál is inkább, mert az 1919. február hóban választott Kopp Márton törvénybíró, aki később a direktórium tagja lett, jelenleg letartóztatásban, az igazságszolgáltatás kezén van."

Az 1920 április 3-i képviselőtestületi jegyzőkönyvben olvasható: „A kommunista internáltak szabadlábra helyezésével kapcsolatban a községi jegyző bejelenti, hogy az internáltak családjai állandóan zaklatják férjeik hazabocsájtása érdekében teendő intézkedéséért. Mivel az internáltak letartóztatását annak idején nem a közigazgatási hatóság véleményezte, hanem egy megjelent tiszti különítmény eszközölte, hivatalosan nincs is tudomása arról, hogy kik vannak internálva s mily államellenes cselekmények írhatók terhükre. Utasítást kér, hogy milyen eljárást kövessen a kérelmezőkkel szemben."

7./-i'V/Kgy.1920. Véghatározat

A képviselőtestület megállapítja, hogy jelenleg Balassa Lőrinci, Binder Tamás, Blum Tamás, Hellebrandt Mátyás, Ottliczki József, Ottliczki Ferenc, Schlatzműller András es Walko Lászlo solymári lakosok vannak internálva Hajmáskéren, s hogy az internálás érdekében nem a kózségi elöljároság tett előterjesztést, miért is a képviselőtestület nem ellenzi fent nevezettek szabadlábra helyezését, de kötelezendők lesznek, hogy minden nyilvános szerepléstől tartözkodjanak...

Kopp Márton105 volt direktóriumi elnök visszaemlékezésében elmondta, hogy a letartoztatásokat Solymos nevű iskolaigazgató kezdeményezte, s mivel azokat a helyi hatóságok nem hajtottak végre, jött a kózségbe az Ostenburg-különitmény. A solymári kommunisták négy hónapig voltak internálótáborban.

Eschler József és Schlatzműller András egy-egy évre lett elítélve. Kopp Márton 1921. április 20-án szabadult, az itélethirdetésnél kiderűlt, hogy a vád hamis. Azzal vádolták, hogy elrekvirálta Hufnágel Ferenc plébános revolveret, de kiderűlt, hogy a plébánosnak nem is volt revolvere.

Az internálással azonban a kommunisták meghurcoltatása nem ért véget. 1920. május 20-án a képviselőtestület határozatilag kimondta, hogy a kommunista szervek működése következtében a községet ért 17077 korona kárt a kommunista szervek tagjai terhére e1ő fogják irni és a végrehajtást elrendelik.

A képviselőtestűlet határozatát az alispan is jováhagyta, és a munkástanács tagjaira bűnügyi zárlatot rendeltek el, s a vármegyei iigyész utján a kár bírói úton való behajtását kezdeményezték.

Hogy ez az un. káar miben nyilvánult meg, az az 1921. április 30-án tartott képviselötestűleti űlés jegyzőkönyvéből derül ki, mikor is Schäffer József képviselő, a főjegyző indítványával szemben javasolta, hogy a község békéje érdekében ne tegyenek lépéseket az összeg behajtása érdekében, mert azt nem a saját céljukra használták fel. A jegyzökönyv szerint 9800 korona lett kifizetve a proletárdiktatura alatt a községi hivatalnokok fizetése címén, amit az új rendszer nem ismert el, inert a hivatalnokokat nem ő nevezte ki. További 6200 korona hiány abbol adódott, hogy a kozségi pénztárban az ellenforradalmi rendszer ilyen összegű, a Tanácsköztársaság kormánya által kiadott pénzt talált, amit az ellenforradalmi rendszer nem ismert el, és hamis pénznek minősített.

Az ellenforradalmi rendszer évekig rágalmazta a direktorium tagjait, hogy megszüntette és elkotyavetyélte a háború alatt létrehozott községi járványkorházat. 1921. április 30-án a képviselőtestűleti űlésen tisztázodott, hogy „a járványkorház felszerelésének eladása miatt senki ellen nem óhajt eljárni, inert az eladást a képviselőtestűlet rendelte el oly célból, hogy a még megvolt szerelvényeket a teljes elkallodástól megóvja, s a vételárból hitelszövetkezeti kölcsönt törlesztett."

Az idő múlásával az ellenforradalmi rendszer kénytelen volt beismerni, hogy a Tanácskóztársaság kózségi vezetői ártatlanul szenvedték a meghurcoltatást, a hosszú hönapokig tartó internálást, testi fenyítéseket.

Az ellenforradalmi rendszer a hatalom megszerzese után is igyekezett a törvényesség látszatát kelteni.1920.-ban választásokat irtak ki. A választások lefolyására jellemző a Népszava című napilap 1920. január 14-én megjelent cikke. A cikk teljes szövege, a cenzura által erősen megröviditve az alábbi:106

„Szociáldemokrata jelöltek a választási kűzdelemben. A vidéki kerületekből halomszámra érkeznek a jelentések, amelyek arrol szolnak, hogy milyen űldözésnek vannak kitéve a szociáldemokrata jelöltek és választók egyaránt. Szabad választási agitácioról szó sem lehet.

A főváros közelében uralkodó állapotokrol szóllo jelentésekből itt közlűnk néhány szemelvényt:

“Solymáron ... (a cenzura egy sort törölt) ... csoport összefogdosta pártunk kiküldöttjét, össze-vissza verték többi elvtársainkat, akiket azután beszállitottak Budapestre .... (a cenzura által kéet sor törölve) ... Az összevert emberek alsóruhái véresek voltak."

A fenti, cenzura által engedélyezett szövegből is eléggé láthatók az akkori állapotok. A le nem irt sorok csak sejtetik az eltitkolt valoságot.

A két világháboru között

Az első világháborút követően. főként Trianon hatására - igen nehéz évek következtek az országra, es ebbő1 Solymár sem maradhatott ki. A gazdasági nehézségek mind jobban éreztetik hatsukat, s ennek legfőbb terhét a lakosság viselte.

A helyzetet számszerűen legjobban jellemzi a községi költségvetés alakulása és a költségvetési hiány fedezésére kivetett községi pótadó mértéke is. (L.1. táblázat.) Ez egyben mutatja a megindult inflácios folyamat mértékét is.

A korona rohamos inflácioját szemléltetöen mutatja az 1923. evi 692 %-os községi pótadóval szembeni 1924. évi 38.300 %-os pötadó mértéke. A pénz értékének rohamos romlásával egyűtt járt az életszinvonal romlása is, és a fenti számokbol következtethetűnk, hogy ez a romlás milyen mértékű volt 1926-ig, a pengő megjelenéséig, amely értékállónak bizonyult.

Az ellenforradalmi rendszer meddő erőfeszitéseket tett a nagy nyomor enyhitésére. Az ehhez sziikséges pénzt a lakosságtol gyűjtés útján kivánták biztositani, ez azonban nem vezetett sikerre. Erről tudosit a községi képviselötestűlet 1924, évi jegyzőkonyve,' 11 mely' szerint a „Horthy nyomorenyhitö akció" sikere érdekében a községnek mindent el kell követnie. A meginditott gyüjtést sűrgösen be kell fejezni. Azoktól a tehetősek-tő1, akik nem adtak, kényszer utján szedendő be hozzájárulás, hogy a keresetképtelenek megélhetése ellenszolgáltatás nélkül is a munkabírok munkaalkalom biztositásával megélhessenek.

Három hónappal később,1923. március 1 jen112 Korencsy főjegyző bejelentette a képviselőtestületnek, hogy a Horthy nyomorenyhitő akcio természetben és készpénzben oly kevesett eredményezett, hogy ezzel a község lakossága az akciot nem támogatja méltóan. A megfelelő támogatásra községi pótadó kivetése nem lehetséges, mert a lakosság már úgyis 700 %-os községi pótadóval van terhelve.

A község a kiadásai fedezésére állami támogatást nem kapott. Ha a saját bevetelei, valamint a lakosságra kivetett állami adók nem voltak elegendők a kiadások fedezésére, a hiányt pótadó kivetésével és beszedésével fedezték. A magas adóterhek miatt a községben napirenden volt a végrehajtás, nem keltett feltünést a végrehajtó, aki hatosági segédlettel szállitotta be a községházára az adóhátralék fejében lefoglalt szegényes butorzatot, dunyhát vagy éppen a tehenet.

A község háztartása a pengő bevezetése utan stabilabbá vált, de a végrehajtások továbbra is napirenden maradtak. (A község gazdálkodásának adatait ezekben az években a lenti táblázat foglalja össze)

Látható, hogy 1938-ban, az utolso békeévben érte el a község alegkisebb költségvetési hiányt, a legstabilabb gazdasagi helyzetet, de ebben az évben is 45 %­os pótadót kellett kivetni.

A pengő bevezetése után sem változott a lakosság helyzete, amit a községi képviselőtestű let jegyzőkőnyveiből kiragadott szemelvények bizonyítanak.

1927-ben a község átvállalja az állami elemi iskola dologi kiadásainak fedezését (az épület fenntartása, tatarozása, tanszer, fűtés, világítás, tisztán tartartás), a községi háztartási pénztár terhére és a község terhére megállapított évi 960 P. hozzájárulás fizetésealól felmentést kért.117 A jegyzökönyvben az alábbi indokolás olvashato: „Kénytelen a község az eddigi terheknél súlyosabb terhet vállalni, mert az állam is szorult helyzetben van. Az átvállalt teher 100 %-os többletet jelent, s teljesen bizonytalan, hogy honnan és mibő1 lesz fedezhető, mert a bevételek már nem fokozhatók, és az eddigieknél jobban ki nem használhatók. - A lakosság teherviselési képessége egyelőre véglegesen ki van meritve."

1930-ban118 az alábbiak olvashatók: „A község háztartásában különben is elszaporodik az adósság, mert a magasan előirányzott közjövedelmek nem folynak be, a halaszthatatlan kiadásokat pedig fizetni kell, azaz kellene, de a háztartás immár teljesen fizetésképtelenné válik, mert a terhekkel túlterhelt, eladósodott és elszegényedett. néptől a köztartozások behajtása lassan lehetetlenné válik."

A lakosság nemcsak az adóval tartozik a községnek, hanem el van adosodva budapesti kereskedőknél is. A pénzhiánnyal küszködő lakosság hitelre vásárolt, amit egyes cégek előszeretettel nyujtottak. A hitel összegét a házra vagy a földre táblázták be, ami nemegyszer elárverezéssel vegződött. A régi telekkönyvi betétek „C" lapjai a tanui ezeknek a sűrű hitelügyleteknek.

A harmincas évek gazdasági válsága a községet sem kerülte el. A község parasztsága termelvényeit a budapesti piacokon értékesítette, ami Budapest közelsége miatt igen előnyös volt. A főváros azonban korlátozta a piacokon az árusitást, ami erősen sújtotta a termelőket.

1932-ben erröl a következő olvashato a kepviselőztrdtűlei jegyzökönyvekben:119 A fővárosi gyermeknyaraltatási akcióhoz a hozzájárulását a község megtagadta, mert a székesfőváros vezetőségének a vidéki termelőkkel szemben tanusitott magatartása a község közönségében ellenszenvet váltott ki. „A főváros a község termelőit a budapesti piacokra be nem engedi, a községbeli munkanelküliek a főváros területén munkához jutni nem tudnak.

1933-ban a község sérelmezi a főváros határozatát, mely szerint az őstermelők árusítását a budapesti piacokon a hét különböző napjain, más-más helyen kívánja engedélyezni. A tejárusítás megtiltása miatt a lakosság úgyis el van keseredve, s most a gyümölcs árusításától is el akarják tiltani.

1934-ben megszüntették a szénnek a bányából szekérrel való szállítását, ami igen sok családot érintett, mert sokan foglalkoztak szénfuvarozással. A képviselőtestületi jegyzőkönyv szerint „amennyiben a földművelő népnek mezőgazdasági terményei értékesítése (tej, burgonya stb) egyre nehezebbé válik, mert a ma­gas kormány a tekintetben korlátozó szabályokat léptetett életbe, a falusi nép anyagi erejében véglegesen össze fog roppanni, és sem magát fenntartani, sem köztartozásait leróni nem fogja tudni."120

Jellemző a helyzetre a képviselőtestület 27/1934. számú határozata, amely a táncmulatságokra vonatkozik:121

„A képviselőtestület egyhangúlag kimondja, hogy táncmulatságok a farsangi időn kívül pünkösdkor, Péter-Pálkor, búcsúkor, Katalin-napkor és Szilveszterkor engedélyezhető, illetve javasolható. Egyéb alkalmakkor az elöljáróság csak kivételesen adjon, illetve javasoljon engedélyt, akkor is egy ugyanazon a napon kettő vagy három korcsmárosnak. Indokok: A mai szegényesviszonyok nem alkalmasak arra, hogy a fiatalság gyakorta mulasson. A mulatozási alkalmak megteremtése inkább a korcsmárosok érdeke és a szülők gyakran panaszkodnak a sok táncmulatság engedélyezése miatt. Végre is tudomásul kell venni, hogy a rossz gazdasági viszonyok miatt e tekintetben is korlátokat kell felállítani."

A két világháború közötti emlékezetes ünnepi esemény volt 1924. október 7-én a világháború hősi halottai emlékére emelt emlékmű felavatása. Az emlékmű építésére 1923. szeptember 18-án az elöljáróság bi­zottságot alakított, amely közadakozásból építtette meg Jablonszky Géza építész, solymári lakos terve alapjánaz emlékművet.122

1933 októberében emlékezetes gyászünnepség színhelye volt Solymár, amikor az elhalálozott karátsonyi és beodrai gróf Karátsonyi Jenő solymári kegyurat a solymári templomban örök nyugalomra helyezték. Halála előtt egy hónappal a képviselőtestület a község díszpolgárává választotta 123 A község vezetői e gesztust - úgy látszik - a gróf súlyos betegségének hírére gyakorolták, abban a reményben, hogy a végrendeletből talán a község is részesedik, mert korábban a község és a kegyúr között nem valami szívélyes volt a viszony. Igen sok perirat tanúskodik arról, hogy mennyi sérelem érte a község polgárait a gróf részéről, azzalhogy a parcellázásoknál, ingatlanok eladásánál eltitkolta, hogy azokat nagy adósság terheli.

031_terstyanszky

034_leventek

Talán a díszpolgárság ténye, valamint a solymári templomban való eltemetés is hozzájárult ahhoz, hogy a Karátsonyi-vagyonból a solymári templom egy igen értékes, nagyméretű kristálycsillárt kapott.

Solymár egyébként már rendelkezett egy díszpolgárral, Apponyi Albert gróf személyében, akit 1921-ben választottak meg, s aki e megtiszteltetést el is fogadta.l24

1929, június 13-án az ország lakosságát mélyen lesújtó közúti szerencsétlenség színhelye volt Solymár. Az 1928-as amszterdami olimpia magyar kardvívó bajnoka, Terstyánszky Ödön, oldalkocsis motorkerékpárjával egy szénás szekér előzése közben az útmenti fának ütközött, s egyheti szenvedés után sérüléseibe belehalt. Az országos részvét melletti temetésén a köz­ség nagy küldöttséggel képviselte magát, s a szeren­csétlenség színhelyén emlékművet emeltek.l25

Solymár költségvetésének alakulása a két világháború közötti években:

Év  Bevétel Kiadás Hiány A hiány fedezésére kivetett

 községi pótadó %-a.

1920  77.380 korona 160.502 korona 83.182 korona 554 % 107

1921  445.106 korona 586.754 korona 141.647 korona 117 % 108

1923  790.753 korona i.795.707 korona 1.104.954 korona 692 % 109

1924  . 94.955,731 korona 38,300 % 110

1927  30.637 pengő 41.604 pengő 10.970 pengő 50 % 113

1934  32.247 pengő 44.784 pengő 12.537 pengő 68 % 114

1937  38.853 pengő 49,005 pemgő 10.153 pengő 55 %115

1938 44.611 pengő 52,611 pengő 8,370 pengő 45 % 116

Nemzetiségi küzdelmek Solymáron

Solymár községbe a török hódoltság után betelepített lakosság zömmel német anyanyelvű volt. Az idekerült kevés szláv (szerb) család beolvadt, s jóformán mindenki német nyelven beszélt.

A község lakói azonban mindig tudták, mivel tartoznak új hazájuknak, s ezt a történelem során számtalanszor be is bizonyították.

Az 1848-as szabadságharc idején, a mintegy 220 családból álló község 117 nemzetőrt állított ki a magyar haza védelmére.126

1890-ben, a lakosság nagy részének kérése alapján, a községi képviselőtestület elhatározta az eddigi németnyelven tanító egyházi iskola helyett magyar nyelven oktató állami elemi iskola építését,127 „különös tekintettel arra, hogy az iskola felekezeti jellege mellett az 1868. évi iskolaügyi törvény életbe lépte óta mind ez ideig még szűkös eredményt sem érhetett el, még ma is, mint régente, a lakosság azon része, mely óhajtaná, hogy gyermekeik a magyar nyelvben járatosak legyenek, kénytelenek ezeket a szülői háztól kiadni, más messzi vidékre, mely eljárás azonban felette sok kellemetlenséggel és költséggel jár - holott jó tanítási módszer mellett a magyar nyelvet itthon az iskolában is minden nagyobb fáradság nélkül elsajátíthatnák..."

Az egyház állandó akadékoskodása ellenére a község 1903-ban saját erejéből felépítette az eddigi két tantermes egyházi iskola helyett az új, hat tantermes, magyarul tanító állami iskoláját.

A község a magyarságához való ragaszkodását igyekezett kifelé is mutatni. Kossuth Lajos 1894. évi temetésére,128 valamint II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatala során, 1906-ban a budapesti fogadásra a község küldöttségileg képviselte magát.129

Az 1919-es Tanácsköztársaságot követő ellenforradalmi időszak soviniszta politikája Solymár lakosságát is megzavarta.

Az 1920-as népszámlálás során Solymár 3300 lakosa színmagyarnak vallotta magát.130

A soviniszta, nacionalista politikának Solymár községben Hufnágel Ferenc plébános volt a szellemi vezére. Nyilván az ő sugallatára 1920. május 20-án Graf Márton, Krug Mihály, Herold János, Milbich János és Taller Márton községi képviselők kérték, hogy a tanítási nyelv az iskolában német legyen. A képviselőtestület az indítványt elutasította, „mert lehetetlen, hogy a teljes elnémetesedés lépjen előtérbe, ne csak a sváb lakosság ne tanulja meg a magyar nyelvet, de az itt élő magyar családok is elnémetesedjenek."131

Az 1920. június 14-i vármegyei közgyűlésen Pálóczy Horváth István megyei képviselő, a Pest megyei pángermán izgatás tárgyában tett felszólalásában Hufnágel Ferenc solymári plébános felszólalását kifogásolta, melyet a solymári jegyzőválasztásnál tett. Hufnágel Ferenc nem tartotta illetékesnek a képviselőtestületet, és a jegyzőválasztást a képviselőtestület újraválasztás utánra javasolta halasztani. Azt tanácsolta, hogy az új jegyző ne csak magyarul, hanem a nép nyelvén is értsen.132

Az 1920-ban kezdeményezett nemzetiségi vitának az lett az eredménye, hogy a képviselőtestület kérte, a kormány tegye lehetővé, hogy a magyar nyelv mellett a német anyanyelvet is taníthassák az iskolában.l33

Az 1930. évi népszámlálás során a lakosság 70 %-a német anyanyelvűnek és magyar nemzetiségűnek vallotta magát.

1933-ban a nemzetiségi probléma újból fellángolt. Május közepe táján az országgyűlésben elhangzott Bleyer-féle nemzetiségi izű felszólalással kapcsolatban Dr. Bajcsy-Zsilinszky Endre képviselő válaszbeszédében szóva tette, hogy Solymáron nem engedték meg a jegyző fiának, hogy a március 15-i űnnepségen a „Talpra, magyar"-t elszavalja. A községi képviselőtestület erélyesen tiltakozott a Solymár községet ért nemzetisegi és hazafiatlansággal vádolo kijelentés miatt. Az eset nem is történhetett meg, mert a jegyzőnek nincs is fia. A képviselőtestület a rágalmat visszautasitotta, és tiltakozott, hogy a képviselőház tagjai ilyen dehonesztálo kijelentésekkel ne illessék a közseget.

Két hozzászólás a vitából:

Schäffer József: „A község az 1903. évben azért létesitett állami iskolát, hogy a gyermekek magyarul tanuljanak. Ma a tanitás nyelve magyar, de a német nyelvet is heti két órában tanuljak a gyerekek, de a lakosság ezzel az állapottal teljesen meg van elégedve."

Taller József képviselő tiltakozik az ellen, hogy a község lakóit bármely oldalról nemzetiségi vitákba vonjak bele. „A lakosság dolgozni akar a magyar hazáért, a munkájához nem kíván mást, csak békét."134

A fasizmus németországi uralomra jutása, az ennek nyomán erőteljesen jelentkező „Drang nach Osten"­törekvések Solymár községben is éreztették hatásukat. Az eddigi németesitő tevékenységek, a velük való szembenállás mindinkább éleződött.

1934-ben nagyarányú tiltakozást váltott ki, hogy az eddigi C típusu (magyar + kevés német) tanitás helyett a B tipusú német tanitás bevezetését rendelték el. A tiltakozás eredmdénnyel is járt.135

Az 1930-as évek vége felé a németesutő törekvések mind erősebbek lettek. Zirkelbach Ádám személyében német agitátort kűldtek a községbe, aki szervezkedni kezdett a lakosság körében. Eleinte a fő hangsúly német nyelvű énekkar szervezése volt, ami, figyelembe véve az itteni lakosság dalos kedvét, sikeres is volt. Ezek a kezdeti énekpróbák váltak a későbbiek során a Volksbund politikai gyűléseivé, a Volksbund szervezkedés alapjaivá.

A német nyelvü iskolai oktatás bevezetésére vonatkozó törekvésekkel szemben a község komoly ellenállást fejtett ki. A község több lakója aláírásával az „Uj Nemzedék" c. napilap ;1939. január 14-i számában azalábbi cikk jelent meg:136

„Uj Nemzedék Levelesládája

„Tekintetes Szerkesztőség! Tisztelettel kérjük az alábbi nyilatkozatunknak szíves leközlését. A közlésért hálás köszönetűnket fejezzük ki. Solymár,1939. január 7-én.

NYILATKOZAT
A német kisebbségi kérdéssel és a német tannyelvű iskolával kapcsolatban alulirott solymári lakosok a következő nyilvános kijelentéseket tartjuk szükségesnek:

1.) Meg kell állapitanunk, hogy a német ajkú magyarság egy részét lelketlen es rosszindulatu emberek a kenyéradó Haza ellen lézítják.

2.) Kijelentjük, hogy nem németek vagyunk, hanem keresztény magyarok, kik németűl is tudunk. Bebizonyitottuk, hogy a magyar Hazának éppen olyan hű gyermekei vagyunk, mint a csak magyarul beszelő testvéreink, és aki haszonlesésből vagy más aljas indokbol éket akar közénk verni, az sorsközösségünket nem szolgálja.

3.) Apáinktól tanultuk, magunk hiven valljuk, hogy itt élnűnk, halnunk kell, s a magyar szent Haza földje az, mely' ápol és eltakar. Mindezekért azonban meg is kell védenűnk a földet minden külső és belső ellenségtől életűnk és vérünk árán is.

4.) Magyarok vagyunk, vérünk szerint is, mert hiszen több évszázad alatt a vérkeveredésnek be kellett következnie. Aki megis idegen népiségről beszél, az ne feledje, hogy annak idejen őseink űres tarisznyával jöttek ide hazát keresni, amit találtak is, mi azonban kenyerűnket és vagyonunkat ivadékainkra örökség gyanánt átruházni akarjuk a Magyarok Istene nevében és áldásával.

5.) A haza ellen forduló s magukat idegennek érző állampolgárok alávalóbbak a gazdasági élet vérkeringését gátlóknál is. Ezeknek innen mielőbb pusztulniuk kell, nehogy mindannyiunkra veszélyt hozzanak.

6.) A mi életünk alapja a magyar kenyér, s ennek biztositása végett nekünk a magyar nyelv éltető erő, életszükséglet. Követeljük, hogy a most elrendelt német tanitási nyelv helyett a régi tanitási mod allíttassék vissza, mely' szerint gyermekeink úgy a magyar, mint a német nyelvet a szülők megelégedésére elsajátitották, és az életben használhatták is. Sajnos iskolaűgyi kérésűnk elöl eddig a helyi hatoság elzárkozott, s ezért ebben az űgyben több száz aláfiráassal kérvényt fogunk az illetékes helyre beterjeszteni. Annyira nélkülőzhetetlen gyermekeink számára a magyar nyelv tudása, hogy azon esetre, ha sérelmünk orvoslást nem nyer, gyermekeinket nem fogjuk a tiszta német nyelvü iskolába járatni, hanem magánúton tanittatjuk őket!

7.) Tudjuk, hogy a Magyar haza kenyerét csak az érdemli meg, aki az édes magyar Hazát megbecsüli és meg is védi. Nem ajánljuk senkinek, hogy hitünkben és hazafiasságunkban való megingatás céljábol falunk határát átlépje, mert annak testi oltalmat nem nyújtunk.

8.) Ezen nyilatkozatunk a kezű nkben levő több száz aláirással ellátott kérvényünk alapján és szellemében készült, és ennek megtételére a saját helyzetünk és az akaratunk ellenére bevezetett új, tiszta német tanítási mód indított bennünket. Megtettük ezen nyilatkozatunkat, hogy magunkon, honfitársainkon és szeretett Hazánkon segítsünk! Tisztelettel: Schäffer János, Milbich Bernát, Dauner Tamás, Feldhoffer János, Dauner Mihály, Dauner Márton, Milbich Márton, Dauner András. Az Új Nemzedékben megjelent nyilatkozat miatt a Neues Sontagsblatt c. német nyelvű újság 1939. január 15-i számában éles kirohanást írt a solymáriakról, azonban a tiltakozásnak mégis megvolt az eredménye. A pár napig bevezetett német nyelvű oktatást meg kellett szüntetni, és visszaállitották az iskolában az eredeti oktatási rendszert.

Az 1941. évi népszámlálás során1636 fő vallott magyar és 2446 fő német anyanyelvet, 3397 fő vallott magyar és 695 fő német nemzetiséget,

A bevallás szerint 3603 fő beszél magyarul es 3331 f6 beszeli a német nyelvet.

El lehet mondani, hogy ebben az időben az ugyszólván tiszta német ajku község magyarabb lett, mint a korábbi évek folyamán. Egyre nőtt a józanul gondolkodók száma, akik érezték hovatartozásukat, és ha tisztán nem is láttak, érzéseik alapján mégis állást foglaltak az erősen fasiszta felhangú németesítő törekvésekkel szemben.

Ezt bizonyitja az is, hogy az 1930-as években, Horthyék nacionalista politikája hatására, ötvenkilenc család német hangzású családi nevét magyarra változtatta, s a német törekvések erősödése idején nevét senki nem váltóztatta vissza.

A lakosság túlnyomó többsége követelte a fasiszta úszitás megfékezését, sőt evégett hatoságokat is megkeresett. Igy történt, hogy az akkori országgyűlési képviselő, Baross Endre, a lakosság nyomására rákényszerült, hogy a parlamentben is szót emeljen a németesítő politika ellen.137 Később küldöttségek keresték fel Solymárrol az akkori miniszterelnököt, grof Teleki Pált, és a féktelen úszitás megfékezését követelték.

Említésre méltó az akkori fiatalság magatartása, akik sokszor szembeszálltak az ittműködőagitátorokkal és az őket támogató volksbundistákkal. Nemegyszer meg is futamitották őket. Tettlegessére is sor került. Igy p1. 1940-ben bírósági tárgyalás is volt a német agitátorok tettleges bántalmazása miatt.138

A lakosságnak a magyarsághoz való hűségét bizonyija, hogy 1944 végén, az akkor 4100 lakosú községben a Volksbund-szervezetnek csak 160 tagjavolt.139

A solymári német nemzetiségű lakosság legnagyobb, talán gyógyithatatlan tragédiája a második világháború után 1946-ban kezdődött, amikor a kollektív felelősségrevonás időszakában a lakosság mintegy fele részét kitelepítették Németországba. (A kitelepytés körülményeivel külön fejezet foglalkozik).

A kitelepítés okozta trauma, amely joformán minden családot érintett, nem maradt hatás nélkül. Az itt maradt lakosság az anyanyelvét nyilvános helyen nem merte használni. A templomban a német nyelvű istentiszteleteket megszüntették. A korábban kedvelt német nyelvü templomi énekeket magyarra forditva énekelték. Mivel a betelepitett magyar nyelvű lakosság a német nyelvet nem értette, hogy egymást megértsék, az itt maradt svábok kénytelenek voltak magyarul beszélni. Ilyenformán, a korábbi nemzetiségi nyelv helyett a községben a magyar lett az uralkodó. A gyermekek az iskolában és az utcán is magyarul beszeltek, és a legtöbb családban is ezt szokták meg.

A nemzetiségi lakosság félelme és bizalmatlansága csak több évtized után kezdett feloldodni, de ez az idő elég volt arra, hogy az 1945 után született nemzedékek elveszísék anyanyelvüket. Csak nagyon kevés család volt, ahol az otthon levő nagymama a gyerekekkel és unokákkal svábul beszélve meg megőrizte ezt az érdekes nyelvet.

A hatvanas években az iskolában újbol bevezetett nyelvoktatás nem volt alkalmas arra, hogy a fiatalságot az anyanyelvre oktassa. Ugyanis régen, amikor a fiatalok és öregek is a mindennapi életben a sváb nyelvet használták, és a gyerekek az iskolában magyarul tanultak, a heti két órai irodalmi német nyelven történő nyelvoktatás elég volt arra, hogy az anyanyely megmaradjon és az emberek németül írni és olvasni is tanuljanak, hiszen a sváb nyelv ismeretében könnyű volt az irodalmi nyelvet is megérteni. De amikor a sváb nyelv használata megszünt, a heti két órai irodalmi német oktatásnak alig maradt nyoma.

Az ittmaradt nemzetiségi származásu lakosság beolvadását nagyon befolyasolták a vegyes házasságok, amelyek jelentős száma miatt az emberek kénytelenek voltak a családban is magyarul beszélni.

A legutolsó két évtizedben bekövetkezett változások hatására a helyi nemzetiségi hagyományok felélesztésére, gyűjtésére jelentős

 kulturális mozgás indult, komoly eredmények is születtek, különösen a nemzetiségi népdalok, táncok, szokások megmentése érdekében. Sajnos, ez azonban mind kevés ahhoz, hogy az eredetisváb nyelvet, a solymári ősök anyanyelvét a felejtéstől megóvja.

A második világháború

A harmincas évek végén a második világháború előszele, akárcsak az egész országban, Solymár községben is éreztette hatását. A katonakorban levő férfiak sűrűn ismetlödő bevonultatása, a szirénaprobák nemhatottak megnyugtatóan. De nemcsak embereket, hanem lovakat és szekereket is igénybevettek, rövidebb-hosszabb katonai szolgálatra. Az 1938-ban a felvidéki és 1939. évben a kárpátaljai visszacsatolás idejére behivott solymári katonák még hazatértek, de 1940-ben, Észak-Erdély visszacsatolása során Solymárnak is megvolt az első hősi halottja. Herr Márton már nem tért vissza családjához.

A háborü első éveinek eseményeit a lakosség a moziban láthatta, de 1941 tavaszán a község közvetlenül is megismerkedhetett a német hadsereggel. A Jugoszlávia ellen felvonuló Wermacht a bécsi országút menten fekvő községet pihenehelyül használta, s nagy létszámú katonaságot szállásoltak itt el egy-egy éjszakára. Az emberek közelről láthatták az állig felfegyverzett, győzelemhez szokott hadsereget. Ugyanez megismétlődött a jugoszláviai tragédia végén, a német sereg hazavonulásakor.

Egészen másként festett két évvel később Solymáron a magyar katonaság fogadása. Amikor hire terjedt, hogy egy, a keleti frontról visszatért magyar ezred lesz a községben elszállásolva, a vasutállomáson nagy tömeg várta a szerelvényt. A szovjet hadszinteret megjárt, rongyos, egészségileg leromlott, a háború borzalmait az arcukon viselő katonák láttán nyilvánvalová vált, hogy a háború nem olyan, mint ahogyan a győzteseket a moziban mutatják.

A háború terhei a lakosságot mindinkább megviselte. Évről-évre növekedett a kötelező beszolgáltatás mértéke, csökkent a szabadon kapható élelmiszerek menynyisége. A jegyrendszer jóformán minden cikkre kiterjedt. Nemcsak az élelmiszer, hanem a cipőtalp, a petroleum, a ruhanemű is jegyre került forgalomba. Mind kevesebb volt odahaza a férfi munkáskéz, a férfiak nagy része a fronton volt. 1943 őszén további SAS-behívók érkeztek s meg többen öltötték magukra a katonaruhát.

Lényeges vátozás történt 1944 tavaszán. Március 19.-én egy szép vasárnap délutánt megzavarva vonultak be a német katonák a községbe, s az iskolában, más középületekben, valamint magánházaknál szállásolták be magukat.

A németek bevonulása után a községben működö Volksbund-szervezet is élénkebb tevékenységbe kezdett. A még odahaza levő katonakoru férfiak körében a Volksbund és a német hadsereg sorozást tartott, ami nagy felháborodást váltott ki. Többen, hogy ne kelljen a német hadseregbe SS-katonának bevonulniuk, önként jelentkeztek magyar katonának. A junius honapban tartott sorozáson összesen öt személy jelentkezett önként SS-katonának. Az SS kötelékébe kényszerrel besorozott 205 személyből 67 nem vonult be, hanem bujkálással probálták a háború végét bevárni.140 Ezt követöen félelem lett urrá a községben. A németeknekdolgozó besúgóktól, valamint a Gestapo sűrűn megjelenő „fekete autóitól" rettegtek az emberek. A bujkálók közül többet elfogtak agyonlövéssel fenyegetve. A bevonultak közül tizennyolcan szöktek meg, különféle körülmények között. Közülük legemlékezetesebb Körbl Lajos szökése, aki a robogó vonatból, a leplombált kocsi ajtaját feltörve s életét kockáztatva ugrott le, majd sérülten a községben bujkálva várta a felszabadulást.

Március végén a lakosság közvetlenül is megismerkedett a háborúval. A német megszállás után a szövetséges légierő megkezdte Magyarország bombázását. A Budapest elleni első légitámadást a lakosság még a szabadban nézte végig. Az egymást követő hullámokban, nagy magasságban repülő sok száz bombázó repülőgép leírhatatlan morajába belevegyült a környező hegyeken elhelyezett légelhárító ütegek ágyútüze. A kevés idő múlva felhangzó fütyülő és kopogó hangok - a visszahulló lövedékszilánkok zaja - a bámulókat csakhamar tető alá vagy pincébe zavarta. De ennél félelmetesebb volt a rövidesen Budapest felől hallható bombarobbanások zaja, ami az első napon - a nem kellő védekezés miatt - igen sok halottat követelt. Ezek a légitámadások rendszeressé váltak. Először csak nappal, de később - a szovjetfront közeledtével - a szovjet repülők részéről éjjel is megszokottá lettek.

Szerencsére a Budapestre irányuló légitámadások Solymár községben különösebb kárt nem okoztak, a községre bomba nem hullott.

Megnövekedett azonban a félelem a budapesti munkahelyekre járó mintegy ezer dolgozó és azok hozzátartozói körében, akiknek egyrészt az újpesti vasúti híd lebombázása, majd októberben a Margit-híd felrobbantása a munkahelyük megközelítésének lehetőségét is elvette. A Margit-híd felrobbanása három solymári lakos életét is követelte.

Pillanatnyi fellélegzést jelentett október 15-én a kormányzó rádiószózata a fegyverszünetről, de annál súlyosabb volt a megrázkódtatás a nyilas hatalomátvétel után. A nyilasok budapesti rémuralmáról kiszivárgott hírek mellett aggodalmat keltett, hogy a még idehaza lévő leventéket elkezdték az ún. „KISKA" keretében kiképezni. A már közelről hallatszó ágyúszó reményt keltett, hogy a nyilasok december 15-re elrendelt általános mozgósítása már nem lesz eredményes, de még volt idejük, hogy a 16 éves korban lévő fiúkat elvigyék katonának. Az 1928-as korosztálytól kezdve válogatás nélkül, kiképzés nélkül vitték a frontra az embereket. A leventéket Nyugatra szállították, akik közül többen nem tértek vissza.

1944, október 28-án mintegy huszonöt Volksbund család az erőteljes propaganda és félelem hatására Nyugatra távozott. Az itthonmaradottak körében is nőtt a félelem, az aggodalom, amit az újságok, a suttogó propaganda csak fokozott. A községbe igen sok menekült érkezett, különösen Erdélyből, amit akkor már a szovjet csapatok megszálltak. Az emberek igyekeztek az értékeiket menteni. A jobb ruhaneműt, porcelánedényeket ládákba csomagolták és elásták, az élelmiszereket, takarmányt különféle helyeken eldugdosták.

A községben már nyártól kezdve állandóan nagyobb számú német katonaság volt elszállásolva. Az iskolát kaszárnyának használták, s így szeptemberben nem is kezdődhetett meg a tanítás. Később ott fogolytábort rendeztek be, majd december elején a templomtéren javítóműhelyt létesítettek, ahol a harctéren megsérült tankokat, ágyúkat javították.

A kíméletlen háború ott is szedte áldozatait, ahol nem várták. 1944, december 19-én, 11 óra tájban robbanás rázta meg a Mátyás király utca 48. számú ház környékét. Perceken belül elterjedt a hír, hogy Taller József 9 éves, Solymári András 9 éves, Schokátz János 8 éves és Taller Ferenc 9 éves gyerekek életét oltotta ki a játékszernek használt akna.

December közepe táján elrendelték a rádiókészülékek beszolgáltatását, ezeket a községháza raktárába kellett beszállítani. Ilyenformán elvágták a lakosságot attól a hírforrástól, amit a külföldi rádióadók jelentettek. A mind jobban hallható ágyúszó izgalommal és várakozással töltötte el az embereket, úgy készültek 1944 karácsonyára, hogy talán ez lesz az utolsó háborús karácsony.

Mégis meglepetésként hatott, hogy december 25-én hajnalban a Templom téren lévő német javítóműhely és az itt lévő katonaság váratlanul elhagyta a községet. Hihetetlennek látszottak azok a kósza hírek, hogy a Budakeszi úton már szovjet katonák vannak.

Hadiesemények

A Dunán átkelt szovjet hadsereg 1944. december 23.-án, súlyos harcok után elfoglalta Székesfehérvárt. Utána a 46. hadsereg és a 18. harckocsihadtest északi irányban előretörve kiverte a németeket Bicskéről, majd december 25-én átvágta a németek fő utánpótlási vonalát, a Bécsi utat. A harckocsizók gyorsan törtek előre, és december 26-án bevonultak Esztergomba, ahol felvették az összeköttetést a 3. Ukrán front csapataival. A 2. gépesített hadtesttel együttműködő 46. hadsereg csapatai december 26-án befejezték a Budát körülvevő helységek megszállását.141

Solymár községben 1944. december 25-én, a karácsonyi nagymisén terjedt el a hír, hogy a szovjet hadsereg Nagykovácsi irányából, a Zsíros-hegyen át közeledik Solymár felé. Perceken belül kiürült a templom, s mindenki igyekezett hazafelé.

Az emberek - a hosszú évek propagandájának hatására - félelemmel, de egyben reményteli várakozással is várták az eseményeket.

A hír valónak bizonyult. Délután két óra tájban jelentek meg Nagykovácsi irányából az első szovjet katonák a község nyugati utcáin, s szakadatlan menetben vonultak keresztül a községen, illetve részben megszállták azt. Ez jóformán harc nélkül történt, csak az itt rekedt 4-5 német katona fejtett ki ellenállást, akik itt meg is haltak.

A szovjet tüzérség még az éjjel 'tüzelőállást foglalt el a Kovácsi úti dűlőben, s az ágyúk csövei Buda irányába meredtek. Megszólaltatásukra nem került sor, másnap tovább vonultak.

December 26-án a szovjet parancsnok utasította Csomay Ödön községi főjegyzőt, hogy vezesse tovább a község ügyeit. Az első napokban a községnek katonai parancsnoka nem volt. 1945. január 11-én a szomszédos Pesthidegkút katonai parancsnoka, Uszacsev őrnagy írásban közölte a főjegyzővel, hogy ezentúl igazgatás szempontjából Solymár a pesthidegkúti szovjet katonai parancsnokság hatáskörébe tartozik, s megbízta az ügyek további vitelével. Solymár község csak Budapest ostromának befejezése után kapott szovjet katonai parancsnokot Szosznovszkij főhadnagy személyében.

Nagy megpróbáltatást jelentett a község részére Buda ostroma. A község 4000 lakója mellé mintegy 12 000 szovjet katona volt állandóan beszállásolva, akik innen mentek a budai harctérre, s ide tértek vissza pihenni. A mintegy hat hétig tartó ostrom során a katonaság többször cserélődött, az eltávozottak helyére mások jöttek. A lakosság saját szemével látta, mit jelent a háború, mert a beszállásoltak nemegyszer sebesülten, sokszor létszámban megfogyatkozva tértek pihenőre. A beszállásoltak és a lakosság közötti kapcsolat - a körülményekhez képest a legtöbb esetben -jó volt, nem egy helyen a háziak ápolták a sebesülteket, akiknek a szükségkórházakban már nem jutott hely.

Mivel a Budát bekerítő szovjet hadsereg élelmiszerutánpótlása nem volt kielégítően megoldva, ezért a lakosság készletére szorítkoztak. Megkezdődtek a rekvirálások. Érdekességként megemlítendő, hogy a katonák általában a beszállásolás helyén ritkán nyúltak a háztulajdonos állataihoz, inkább máshonnan hoztak tyúkot vagy malacot.

A panaszok hatására 1945. január 16-án Uszacsev őrnagy utasítást adott a Vörös Hadsereg katonái részére, hogy a rekvirálást csak a falu bírájának tudtával engedélyezi. Csak azoktól lehet állatot rekvirálni, akiknél kettő vagy még több van. Az utolsó szarvasmarhát, disznót elhajtani nem lehet. A rekvirált terményeket és állatokat pengővel kell kifizetni. Az idő és az élelem fogytával azonban a legtöbb helyen az utolsó állatok elhajtására vagy levágására is sor került. Igaz, hogy a legtöbbször kifizették az elvitt állatokat, de a helybéliek nem szívesen fogadták a Vörös Hadsereg által kiadott pengőt, amiért később valójában már semmit sem lehetett vásárolni.

036_haborusterkep

Mivel 1945 elején igen kemény tél és magas hó volt, sokan, hogy mentsék a menthetőt, a következő télre vásárolt malacokat levágták és a húsukat a hóba rejtették el, ahol az jól elállt.

Az emberek a vagyonuknál is jobban féltették az életüket, családjukat, és ezért állandó volt a rettegés. Naponta ismétlődtek a jelenetek, amikor a katonák végigjárták a házakat, összeterelték a lányokat és asszonyokat, s elvitték őket munkára. Főként konyhai, krumplitisztogatási, mosogatási munkák voltak ezek, de mivel az emberek nem értették az orosz nyelvet, nem tudták, hogy hova viszik az asszonyokat, és amíg azok haza nem tértek, mindig a legrosszabbtól tartottak az otthonmaradottak.

Rosszabbul jártak azok, akiket távolabbra, sáncásási munkára vittek el, ahonnan csak két-három hét után jöhettek vissza. Mivel előre megmondták, hogy meleg ruhába kell öltözni, már megalapozottnak látszott a rémhírek keltette aggály, hogy a férfiakat Szibériába viszik. 1945. március 9-ig 482 embert vittek el hadi munkára.142

Az aggály azonban nem volt alaptalan. A szovjet hadsereg az iskolában fogolytábort rendezett be, ahol a közelben vagy távolabb foglyul ejtett magyar katonákat őrizték. Itt a legfontosabb szempont az volt, hogy teljes legyen a létszám, ezért rendszeres ellenőrzést tartottak. Mivel a hadifoglyok között mindig voltak, akik megpróbáltak megszökni - ami legtöbbször sikerült is -, a létszámhiányt pótolni kellett. Ennek érdekében összefogták a községbeli férfiakat és a menetoszlopba állított hadifoglyok közé sorolták őket. Mire felocsúdtak, már úton voltak valamelyik szovjetunióbeli hadifogolytáborba. Itt reklamálásnak, kivizsgálásnak nem volt helye. A fenti módon huszonnégy solymári lakos került hadifogságba, s csak évek múlva, létszámban megfogyatkozva tértek haza.

Nagyon megdöbbentette az embereket Wenczel Márton esete. A negyvenkét éves gyári munkás, régi szocáldemokrata párti vezető volt, aki szívből örült a fasiszta rendszer vereségének. Mindez azonban nemmentesítette attól, hogy sokadmagával elvigyék sáncásási munkákra Uny községbe, ahol a németek ellenoffenzívájától tartva a szovjetek védővonalat építettek. Ott Wenczel Márton elcserélte a zsebóráját egy szovjet katonával egy németektől zsákmányolt fényképezőgépért. Pár nappal később más katonák megtalálták nála a német fényképezőgépet, ezért német kémnek nézték, először megkínozták, majd kivégezték.

Megemlítendő az a néhány rettenetes nap, amit a község január közepe táján átélt. A mai művelődési ház helyén volt Scháffer Bernát nagyvendéglője, melynek pincéje elfalazott részén nagy mennyiségű, jó minőségű bor volt elrejtve. Mikor árulás következtében ezt a bort az oroszok megtalálták, vödörszámra vitték szét a községbe, és amíg el nem fogyott, tartott a dáridó.

Az ostrom ideje alatt a községházán kórházat rendeztek be, ahol sebesülteket operáltak. Emiatt csak a legfontosabb anyakönyveket és iratokat lehetett megmenteni, a teljes irattári anyag tönkrement. Ugyancsak összetörték a lakosság által leadott és ott őrzött rádiókészülékeket is.

Buda hat heti ostroma után, a körülzárt német védősereg megpróbált kitörni és egyesülni a Zsámbék környékén tartózkodó felmentő német sereggel. A kitörési kísérlet csak kevés német katonának sikerült, mert a 16 000 főnyi megmaradt védőseregből csak 785 ember érte el a német vonalakat.143 A kitörés fő iránya Budakeszi volt, azonban sokan a Pesthidegkút és Solymár közötti erdő felé vonultak, és emiatt itt jelentős harcok folytak. Február 11. és 12. közötti éjjel a község területéről elvonult a szovjet katonaság, s csak a templomtoronyban maradtak megfigyelők.

Február 12-én német szállítórepülőgépek jelentek meg a község fölött, és nagymennyiségű utánpótlást dobtak le ejtőernyőkkel a kitörő németek részére. Ez a szállítmány teljes egészében a szovjet hadsereg kezére került. A solymári temetőben nyugvó tíz magyar, nyolcvannégy német és egy ismeretlen nemzetiségű katona zömmel a kitörési kísérletnél halt meg. A legtöbb halottat a községtől délre lévő erdőben, valamint az Ürgemalom környékén találták.

Az Ürge-malom egy magányos tanyaszerű építmény a csobánkai patak mellett. Ennek lakója, Boledovics Mátyás 1945. február 14-én a községházán az ott történteket a következőképpen mondta jegyzőkönyvbe

„Tegnap, 1945. február 13-án hajnalban, még sötétben egy magyar -katona ajtót nyittatott velünk azzal, hogy magyar és német katonaság van itt. Egy magyar ezredes közölte velünk, hogy foglyai vagyunk, ki nem mehetünk, nem beszélhetünk. Az épületeket rendelke, zésükre kellett bocsájtanunk. Magyar és német katonákKudarcba fulladt német ellentámadás Budapest felmentésére 1945. február elejéntódultak be: helyiségeinkbe. Burgonyát főztek, illetve a meglévő élelmiszerkészletünket adtuk nekik. Ruháikat szárítgatták, s közben éhesen ettek, különösen a magyarok, mert a németeknek volt némi élelmük. Őrszemek állottak kint. Észrevették dél felé, hogy Pilisvörösvá felől oroszok: közelednek. A magyar ezredes parancsot adott ki, hogy ne lőjenek, egy német tábornok azonban idegesen rálőtt az öttagú orosz járőrre, mire azok fedezték magukat, majd sok orosz támadást intézett ellenük. Erős lövöldözés keletkezett. A magyar ezredes parancsot adott ki, hogy tűzzék ki a kezük ügyébe kerülő fehér anyagot, majd mindenkit kiparancsolt az épületből. Mink elbújtunk a kamrába. Az ezredes még beszólt hozzánk, hogy mi nem vagyunk az oka semminek, s ezt hangoztassuk, majd utolsónak ő is kiment. Mi benn maradtunk, amíg a nagy lövöldözésnek vége nem lett, majd pedig az orosz katonák jöttek be hozzánk. Ezek is ránk parancsoltak, hogy a házból ne menjünk ki. Estefelé más oroszok jöttek, azok kihívtak bennünket, s tüzetesen kikérdeztek személyünkre s az eseményekre vonatkozólég. Engedélyt adtak arra, hogy kint lehetünk s a lakást rendbehozhatjuk. Ma megállapítottuk, hogy lakásunk környékén 16 magyar és német halott fekszik, mintegy ugyanannyi a pilisborosjenői határban is közel hozzánk. Egy orosz halott is volt, kit bajtársai elszállítottak. Holtan fekszik a magyar ezredes is, kit - úgy vettem ki - Vörösvárinak hívtak. Egyik tiszt felesége vagy menyasszonya is a halottak között van. Kérünk az eltemetés iránt mielőbbi intézkedést, mert félünk, hogy az enyhe idő beálltával a holttestek oszlásnak indulnak s vizünket megfertőzik."

A Solymáron meghalt szovjet katonák a solymári temetőben közös sírban nyugszanak. Az emlékművön harmincnyolc hősi halott neve szerepel, ahol feltüntették az elhalálozás napját is. Eszerint 1944. december 29. és január 13. közötti napokban harmincöt, február 12-én és 13-án összesen három szovjet katona halt meg. Ebből nyilvánvaló, hogy a zömmel Budapest ostroma során súlyosan megsebesült és Solymáron meghalt katonák nyugszanak az itteni temetőben, és a kitörés során kicsi volt a szovjet veszteség.

Budapest elfoglalása könnyített a község sorsán is, mert a katonaság zöme innen elment, s csak a hadifogoly-gyűjtőhely maradt itt március végéig, amikor az is megszűnt, és az addig itt tartózkodó mintegy 1200 főt kitevő szovjet katonaság is elment.

Solymár háborús vesztesége

A község legfájdalmasabb háborús vesztesége az edigi megállapítások szerint az a hatvan hősi halott, akikmár nem tértek vissza a frontokról családjuhoz. (Végső számot talán soha nem sikerül pontosan megállapítani, mert a kitelepített lakosság háborús veszteségeire utaló adatok hiányosak.)

A második világháborús hősi halottak névsora

Appel János Okeli Antal

Appel Márton Okeli János

Barcs Rezső Otliczki Imre

Ifj. Barta András Pfeffer György

Barta László Pfeiffer Márton

Bender János Pilletan Márton

Blum Tamás Pitz Mihály

Czimbál Ferenc Posovszki György

Czimbál Rudolf Puck Márton

Darmst dter János Reisinger Kurt

Denk János Ringler András

Eichenbrenner András Ritter János

Erk Mátyás Róth Mátyás

Farkas István Schokátz Mátyás

Feldhoffer János Scholl Dániel

Fremd János Schreiber Márton

Fremd József Schuck István

Gromon Antal Sirk Márton

Hellebrandt Márton Stampf József

Herr Márton Szedlák János

Huber József Szémann István

John János Szémann Jakab

Káldy Miklós Taller András

Klupik József Taller Márton

Kopp Márton Taller Mátyás

Kozek József Uhl Ádám

Krizsák József Urányi József

Kurtz Márton Wiederholl Márton

Melheritz József Wiederholl József

Milbich János Zwickl István'44

A frontokon meghalt katonákon kívül polgári áldozatai is voltak a háborúnak.

A Margithíd felrobbanása során meghalt a munkából hazatérő Barcs Rezső tisztviselő, valamint Marcsák János és Tix Franciska.

1944. december 26-án éjjel 2 órakor akna csapódott be Goffin Viktor Nagykovácsi utca 24, számú házába, a robbanás következtében meghalt Goffin Viktor 49 éves magántisztviselő, Goffin Viktorné Schorm Sarolta nevű 48 éves felesége, valamint az ott tartózkodó Petzina Anna 32 éves varrónő.

Herr Péter 34 éves kádármester 1945, február 19-én éjjel 11 órakor gyertyával kiment az udvarra, s egy épp arra haladó repülőgép a gyenge fényt látva bombát dobott le, melynek során Herr Péter meghalt, a szomszédos Strack József lakóháza félig romba dőlt.

Keiner Mihály 65 éves földművest az orosz katonákkal való vitája során meglőtték, s az elmérgesedett sebébe pár hét múlva belehalt.

A már említett négy gyermeken kívül még további két gyermek, Janusitz János 4 éves és Körbl Ferenc 11 éves gyermek halt meg lőszerrel való játék következtében.

A községben szétszórt lőszer összeszedése során április 16-án Zwickl Lőrinc 33 éves gyári munkás kezében egy páncélököl robbant, melynek során szörnyethalt.

Megemlítendő a község épületeiben keletkezett kár, amely főként a belövések során jött létre. 25 épület rongálódott meg. Belövést kapott a templom is. A legnagyobb kárt az iskolák szenvedték, mert először a német katonaság, majd az orosz katonák beszállásolása miatt, aztán a fogolytáborok idején az épület erősen megrongálódott és a berendezés teljesen tönkrement, feltüzelték.

Súlyos veszteség volt, hogy elpusztult a lakosság sertésállományának 100 %-a, a szarvasmarha-állomány 80 %-a, a lóállomány 90 %-a, a baromfiállomány 95%-a.145

Az ostrom ideje alatt- utólagos felmérés szerint - a község leadott mintegy 59 vagon vegyes gabonát (kukoricával együtt), 15 vagon lisztet. Igénybe vettek 210 szekeret, 360 db lószerszámot, 18 db rádiót, 75 q hüvelyest, 21 vagon burgonyát és 800 hl bort. A kórházakkal és elszállásolásokkal kapcsolatban elkallódott mintegy 770 rend ágynemű, 750 rend ruha és 1600 rend fehérnemű.'46

Teljesen tönkrement a község villanyhálózata, s a tankok súlya alatt a község utcái szinte járhatatlanokká váltak, több híd megrongálódott.

A hadi események elmúlta után siralmas képet mutatott a község. A határban mintegy száz halott feküdt temetetlenül. Közel kétszáz ló teteme hevert szanaszét, ami komoly járványveszéllyel fenyegetett. A község területe tele volt elszórt lőszerrel, ami szintén életveszélyt jelentett. A munkaképes férfikéz hiányzott, vetőmag nem volt. A nehéz helyzetből való kilábalás szinte reménytelennek tűnt.

Az élet megindulása

A teljes letargiában lévő lakosságban az első reménysugarat a január első napjaiban megkonduló harangszó jelentette, amely misére hívta az embereket. A szovjet parancsnok utasítására ugyanis be kellett indítani a közigazgatás és az egyház működését is. Az elején ugyan csak az egészen öregek mertek az utcára, illetve a templomba elmenni, akik nem tartottak az elhurcol tatástól, de azok is megvitték a hírt, hogy a plébános újból szabadon misézik.

A közrend és a nyugalom biztosítására, valamint a szovjet megszállók és a lakosság közötti kapcsolat szabályozására 13 fős rendőrséget állítottak fel, önként jelentkező solymári férfiakból, parancsnokuk az első időben Őry Ferenc volt csendőr törzsőrmester.

A községben megvoltak azok a demokratikus erők, melyek szükségesek a vezető szerep átvételére és az új élet megindítására. A front közelsége, a retorziótól való félelem miatt még nem felejtették el az 1919-es fehérterror megtorlásait - kezdeményezni senki sem mert.

1945. február végén Hufnágel Ferenc esperes plébános, Csomay Ödön főjegyző és Milbich János községi bíró felkeresték Kopp Mártont, az 1919-es Tanácsköztársaság direktóriumának volt elnökét és kérték, hogy alakítsa meg a Magyar Kommunista Párt solymári szervezetét, hogy ezáltal megnyerje a község a megszállók jóindulatát. Írásos garanciát adtak arról, hogy megtorlás esetén megvédelmezik.

Kopp Márton kezdeményezésére először a Magyar Kommunista Párt alakította meg helyi szervezetét. Az alakuló ülés 1945. március 1 jén volt, az akkori Erzsébet királyné utcai Taller-féle vendéglőben (ma Lejtő italbolt). Az első taggyűlést, illetve falugyűlést ugyanott 1945. március 15-én tartották, ahol az alábbi összetételű vezetőséget választották:

Titkár Omák Jenő

Községfelelős Kopp Márton

Tömegszervező Eschler József

Gazdasági vezető Nyámsz János

Agitprop. Vezető Szomori Jenő

Szakszervezeti felelős Pálfalvi Péter

Pénztáros id. Binder Tamás

Káderes Urányi József

Ifjúsági vezető Jozefka Sándor

MADISZ-megbízott Nagy-Szakáll Ferenc

MNDSZ-megbízott Rácz Gizella

Téglagyári csop. vez. Melczer Jenő147

A Kommunista Párt solymári szervezete annak idején komoly tömegbázist alakított ki. 1945 szeptemberében már 220 tagja volt. Ekkor a párt titkára Szabó József lett, és még az alábbi személyek vittek vezető szerepet: Draxler János, Klinger István, Pfeiffer Lőrinc, Dévényi József, Varga József, Herr János.

1945 tavaszán megalakult a Szociáldemokrata Párt és a Független Kisgazda Párt solymári szervezete is.

A Szociáldemokrata Pártban annak idején Huber József, Herberth Mihály, Zala Ferenc, ifj. Schreiber János, Dauner Bernát szabó, Zwickl János kőműves, Schreiber Mátyás, Czimbál József, Kovács Antal, Ottliczki János kereskedő, Elisch Mihály és Andódi Andor fejtettek ki említésre méltó tevékenységet.

A Független Kisgazda Párt vezetőségébe Dauner András, Vinkler János, Hellebrandt János, Sarlós György, Milbich József, Schüffer Bernát, Króninger Márton, Taller András, id. Friedrich Ignác, Draxler Tamás, Ringler Bernát, Veszprémi József és Jóhn György került.

A megalakult pártok első teendője a közigazgatás biztosítása volt, hiszen a régi közigazgatás munkája megszakadt, a községházán kórház működött. A főjegyzői irodát Milbich József, Mátyás király utca 17. szám alatti lakos házában rendezték be.

A koalíciós pártok 1945. április közepén jelentették be jelöltjeiket a községi elöljáróságnál a Nemzeti Bizottságba. A Nemzeti Bizottság solymári szervezete 1945. április 26-án alakult meg, s tagjai az alábbi sze­mélyek lettek:

Az MKP részéről: Kopp Márton, Echler József, Varga József,

Az SZDP részéről: Czimbál József, Zwickl János, Huber András,

Az FKP részéről: Schiffer Bernát, Jóhn György és Dauner András.

A Nemzeti Bizottság elnökévé Kopp Mártont választották, aki az 1919-i Tanácsköztársaság Direktóriumának elnöke volt. A Járási Nemzeti Bizottságba Kopp Mártont és Schüffer Bernátot delegálták.

A Nemzeti Bizottság első feladata a közigazgatás megszervezése volt. A régi virilista (a legtöbb adót fizető) képviselők helyett 1945, május 6-án új községi képviselőtestületet választottak, és megválasztották az elöljáróság tagjait is; az alábbiak szerint:

Bíró Milbich János

Törvénybíró Jóhn György

Pénztáros Branauer István

Közgyám Taller Bernát

Elöljárók Feldhoffer János, Wittmann József,Babicsek István, Taller Lőrinc, Darmstádter János és Pillmann János.

A községi főjegyző továbbra is Csomay Ödön maradt, akit az igazoló bizottság leigazolt. Ugyancsak helyén maradt Dauner Bernát adóügyi jegyző is.

Az elöljáróságnak és Nemzeti Bizottságnak óriási feladata volt, amit már a megválasztás előtti időben el kellett kezdeni.

Mindenekelőtt el kellett temetni a községben szétszórt halottakat. A meghalt szovjet katonákat, akiket a társaik az elhalálozás helyén földeltek el a községen belül, exhumálni kellett, és a temetőben kijelölt helyen kellett eltemetni, a jelenlegi szovjet emlékmű helyén.

A község határában és a környező erdőben meghalt 103 magyar és német katonát a fennálló járványveszély miatt a helyszínen temették el. (Ezek exhumálására és a temetőben való elhelyezésükre csak 1948. december8-án és az elkövetkező napokban került sor. E célra a solymári temetőben 30 egyes és 80 halott részére tömegsírt jelöltek ki. Ide 10 magyar, 84 német és egy ismeretlen halott került. 8 német katona sírját az erdőben már nem találták meg, s így azok nem kerülhettek a temetőbe. Sajnos az exhumálás során csak igen kevés holttestet tudtak azonosítani, mert az ahhoz szükséges dokumentumokat még 1945-ben elvitték.)

Ugyancsak nagyon sürgős feladat volt a község területén elszórva talált 197 lótetem elásása, melyek a tavasz gyors közeledtével már oszlásnak indultak.

A helységben több vagonnyi különféle lőszer volt elszórva, ami nagy veszélyt jelentett. A lőszert lovas kocsikra rakva szállították a Várhegytől délre lévő völgybe, ahol felrobbantották. Ez a munka meg nyáron is tartott.

Mivel a férfiak nagy része még nem tért haza a háborúból, s kevés volt a munkáskéz, jóformán mindenkit beosztottak valamilyen munkára, ami hetekig tartott.

Sürgős feladat volt az alapos nagytakarítás, mert az elszállásolt katonák miatt elszaporodtak a tetvek és a poloskák.

Nagy feladat volt az elveszett állatállomány pótlása, a szükséges tavaszi vetőmag és a nagyon hiányzó élelmiszer beszerzése.

Aránylag a lóállományt sikerült a legkönnyebben - úgy-ahogy -- pótolni, mert a határban számtalan gazdátlan ló barangolt, melyeket az éhezés a községbe csalt. Akinek szerencséje volt, tudott a saját lova helyett ezek közül magának befogni. Nagyobb gond volt a sertések; szarvasmarhák és a baromfi beszerzése. Az emberek a megmentett jó ruhaneműjüket vitték el messzi csereutakra, ahonnan malacokkal, élelmiszerrel, vetőmagokkal tértek haza.

A budapesti munkahelyeket szinte lehetetlen volt megközelíteni, nem volt közlekedési lehetőség, nem voltak hidak. Először a 83-as villamos indult meg a nyár közepe táján, de Hűvösvölgyig, valamint a Széna téri végállomástól gyalog kellett menni. Javult a helyzet, mikor megindult a vonatközlekedés, de a vasúti híd felrobbantása miatt a vonat csak a Császárfürdőig - a mai Komjádi-uszoda - ment.

Egyre romlott a közbiztonság. Nem volt ajánlatos egyedül hazajönni Hűvösvölgyből, hanem az emberek csoportokba verődve közlekedtek. Nemegyszer előfordult, hogy a magányos embereket megállították és levetkőztették őket, ruhájukat ellopták.

Még rosszabbul járt azonban Hönig György 35 éves cipészsegéd, aki 1945. augusztus 30-án kétlovas szekéren Csobánka felől jött haza, amikor ismeretlen személyek megtámadták, lelőtték, majd a lovakkal és kocsival elhajtottak.

Nagy feladat hárult a Nemzeti Bizottságra a lakosság ellátásának megszervezésével. Ideiglenes malmot létesítettek a községben, Huber József irányítása alatt, hogy a fellelhető gabonát meg lehessen őrölni.

Létkérdése volt Budapestnek, hogy 1945 - 46 telén a jégzajlás kezdetéig felépüljön a Parlament mellett a Kossuth-híd, mert az ideiglenesen működő pontonhidakat a jég veszélyeztette. A budapesti felhívásra Solymárról az összes asztalos és ács, 34 szakember ment el hídépítő munkára.

1945 őszén rohammunkával alkalmassá tették az iskola épületét, hogy abban a tanítást meg lehessen kezdeni. E munkában a falu minden lakója részt vett, vagy sokan egy napi jövedelmüket ajánlották fel. Persze csak maga az épület került használható állapotba, mert a berendezés pótlása még évekig elhúzódott. A gyerekek évekig vitték magukkal a sámlit az iskolába, és a térdükre fektetett rajztáblán írtak.

A nyugodt építőmunkát azonban komoly zavar kísérte. 1945. június 23-án budapesti rendőrök jelentek meg, és 37 személyt, köztük két nőt, volt Volksbund-tagokat és az SS-be kényszerrel besorozott férfiakat a budapesti Böszörményi úti internálótáborba szállítottak. Június 25-én öt személyre vonatkozólag elvitték a Nemzeti Bizottság igazolását, hogy azok olyan személyek, akik az SS kötelékébe nem vonultak be, illetve onnan megszöktek, vagy a németek fogságából szöktek meg életük kockáztatásával. A rendőrkapitányság parancsnoka a levelet vivő futárt azzal küldte vissza, hogy nem engednek ki senkit, a kiküldött rendőrök az ő parancsát hajtották végre 148 Ezek az internálások a hadifoglyok hazatérésével tovább folytatódtak, s nem is engedték őket szabadon. A legtöbben az internálótáborból kerültek a kitelepülteket szállító vagonokra.

Az internálások csak fokozták a munkaerőhiányt, ami főleg a mezőgazdasági munkánál mutatkozott. Jóllehet kezdtek szállingózni a frontokról a katonák, főleg nyugati hadifogolytáborokból. 1945. augusztus 31-ig hatvan volt katona szerelt le.

A termelés 1945-ben nem volt biztonságos. Különösen a Bécsi út mentén lévő földekről vittek el sok takarmányt az átvonuló szovjet alakulatok. Egy 1946. évi jelentés szerint 1945-ben 750 q lucernát, 300 q réti szénát és 50 q takarmányrépát, 1946-ban 50 q lucernátés 20 q réti szénát vittek e1,149

1945-ben különös foglalkozásba kezdett a solymári lakosok egy része. Mivel a községben sem volt tüzelőanyag, és Budapesten különösen nagy értéke volt a tüzifának, az emberek elkezdték irtani a környező erdőket, a fát a hátukon hazahúzták, felaprították, majd fuvareszközzel rendelkezőknek továbbadták, akik azt rendszeresen Budapestre szállították, ahol eladták. Ez főleg 1945 őszén és egész télen folyt olyannyira, hogy 1946 elején az erdők teljesen fátlanok lettek. Ehhez közrejátszott, hogy a közbiztonság teljesen bizonytalan volt, a fairtást senki sem igyekezett megakadályozni.

Ámbár ez a tevékenység is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a következő télen a budapesti lakosság valamelyest tüzelőhöz jutott. A levágott fák helyett rövidesen újak sarjadtak, és. pár év múlva az erdő újjáéledt.

1945. július 17-től Őry Ferenc rendőrparancsnokot leváltották, és utóda Szalay Lajos lett.

1945 tavaszán Solymár községben földreform alá eső, kiosztható nagybirtok nem volt. Egyedül a régi földesúrnak, gróf Keglevich Gyulának a két világháború között erősen megcsappant birtokából Solymáron megmaradt 313 hold erdeje került állami tulajdonba. Ugyancsak állami tulajdonba vették a Székesfőváros Közönsége tulajdonát képező 318 kat. h. erdőt.

Jóllehet, felosztható földbirtok nem volt, a földigénylő bizottság mégis megalakult, mert a 600/1945. M.E.sz. rendelet alapján a volt Volksbund-tagok és nyilas vezetők ház és földingatlanai elkobzásra kerültek.

A földigénylő bizottság elnöke Eschler József, az 1919-es Tanácsköztársaság direktóriumának volt tagja lett.

Az elkészített összeírás szerint a Nyugatra menekült és itthonmaradt voksbundistáktól, 98 családtól, valamint négy nyilas vezetőtől összesen 82 ház és 117 kat. h. föld került elkobzási jegyzékre. A ház- és földingatlan arányokból is megállapítható, hogy itt kimondottan szegény vagy földnélküli családokról volt szó.

A földigénylő bizottság elkészítette a ház- és földigénylők jegyzékét is. E szerint 71 házra és 93 hold földre adtak be igénylést.150 Az igénylők zöme a Rozália téglagyárban lakó, 1942-ben Erdélyből menekültekből került ki.

Solymáron az 1945-ben megkezdett földreformot nem hajtották végre, mert a német lakosság kitelepítéséről elterjedt híresztelések, találgatások, a kialakult bizonytalanság a földreform kérdését háttérbe szorították.

Ebben a bizonytalan helyzetben került sor 1945. november 4-én a nemzetgyűlési választásokra, melynek során Solymáron

a Független Kisgazda Párt 60 % a Szociáldemokrata Párt 20 % a Magyar Kommunista Párt 18 %

a Nemzeti Paraszt Párt 1

a Polgári Demokrata Párt 1 %

szavazatot kapott.

A németek kitelepítése15'

A magyarországi németek kitelepítésének gondolata már korábban többször is felmerült. Hitler tervében is szerepelt a remélt győzelme után a svábság kitelepítésea meghódított területekre, de ezért a gondolatért itt senki sem lelkesedett.

A felelősségrevonás kérdése először az 1945. március 18-án kelt, az Ideiglenes Nemzeti Kormány 600/1945. M.E. sz. rendeletében szerepelt, mely a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhöz juttatásáról szólt.

E szerint: 4.§. „Teljes egészében és a nagyságra való tekintet nélkül el kell kobozni a hazaárulók, a nyilas vagy nemzetiszocialista és egyéb fasiszta vezetők, a Volksbund-tagok, továbbá a háborús és népellenes bűnösök földbirtokait."

5. §. „Hazaáruló, háborús és népellenes bűnös az a magyar állampolgár, aki a német fasizmus politikai, gazdasági és katonai érdekeit a magyar nép rovására támogatta, aki önkéntes jelentkezéssel német katonai rendfenntartó alakulatba belépett, aki valamilyen német katonai vagy rendfenntartó alakulatnak a magyarság érdekeit sértő adatokat szolgáltatott, vagy mint besúgó működött, aki ismét felvette német hangzású családi nevét." Ez a rendelet csak elkobzásról beszél, kitelepítésről nem.

Solymár mintegy 95 %-osan német lakosságának nagy része ennek alapján félelemre még nem látott okot, hiszen az említett cselekményeket nem követték el. Még a Volksbund-tagok egy része is úgy érezte, hogy a belépési nyilatkozatot az 1940 - 41, években azért írta alá, mert az részben mint kulturális szervezet toborzott tagokat, ahol énekkari és egyéb kulturális összejöveteleken vehettek részt, másrészt könnyebb megélhetést reméltek, és ha a rendeletben felsorolt cselekményeket nem követték el, azt az elbírálásnál figyelembe fogják venni.

Több aggályra adott okot az 1945, május 4-én megjelent 1.710/1945.M,E.sz, rendelet a Népgondozó Hivatal felállításáról; melynek feladata egyrészt a magyar területre menekült és áttelepített személyek elhelyezé­sével, valamint a fasiszta németek kitelepítésével kapcsolatos teendők ellátása lett.

Az 1945. július 1-jén kihirdetett 3.820/1945.M.E.sz. rendelet a Népgondozó Hivatal hatáskörét kibővítve, Igazoló Bizottságok felállításáról intézkedett, amely az egyes személyek elkövetett cselekményeit volt hivatva megvizsgálni és dönteni afelett, hogy állásukban megmaradhatnak-e.

1945. július 17. és augusztus 2. között volt a győztes nagyhatalmak vezetőinek potsdami értekezlete. Az értekezlet a németek Lengyelországból, Csehszlovákiából és Magyarországról való áttelepítésére vonatkozóan a következő határozatot hozta:

„A három kormány minden vonatkozásban megvízs­gálya a kérdést, úgy határoz, hogy a Lengyelországban, Csehszlovákiában és Magyarországon maradt német lakosságnak vagy egy részének Németországba történő áttelepítésére intézkedéseket kell foganatosítani. Egyetértenek abban, hogy bármilyen áttelepítés történjék is, annak szervezetten és emberséges módon kell végbemennie."

A három nagyhatalom döntésének nyilvánosságra kerülése után világosan látszott, hogy az eddig szóbeszéd tárgyát képező kitelepítés reális veszélye fennáll, de hogy az kikre fog vonatkozni, abban teljes volt a bizonytalanság. A nyugtalanság napról napra nőtt, amit a különféle pártok zömmel nacionalista megnyilvánulásai csak fokoztak.

1945. december 25-én jelent meg a 12.330/1945. számú M.E. rendelet, amely az elkeseredést a végsőkig fokozta. A rendelet l. §-a ugyanis kimondta, hogy „Németországba áttelepülni köteles az a magyar állampolgár, aki a legutolsó népszámlálási összeírás al­kalmával német nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek vallotta magát, vagy aki magyarosított nevét német hangzásúra változtatta vissza, továbbá az, aki a Volksbundnak vagy valamely fegyveres német alakulatnak (SS) tagja volt." Tartalmazott a rendelet ugyan kivételeket is, de azok kevés embert érintettek.

A rendelet alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a kitelepítés során a kollektív felelősségrevonás elve fog érvényesülni, s egyéni elbírálásra nem kerül sor. Mivel a legutolsó népszámlálás 1941-ben volt, az emberek nagy része már nem is emlékezett vissza, hogy annak idején milyen nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek vallotta magát. Sokan biztosak voltak abban, hogy mindkét kérdésre magyarnak vallották magukat, mert visszaemlékeztek a korábbi években lefolyt nemzetiségi vitákra, melynek során a magyar nyelvű iskolák mellett álltak ki.

1945-ben a Központi Statisztikai Hivatalban dolgozott Tix Anna solymári lakos, akit az emberek tömegei kértek, nézzen utána, hogy a népszámlálás során milyen anyanyelvűnek vagy nemzetiségűnek vallották magukat. A KSH erről hivatalos bizonylatokat adott ki. Mikor ezeket az értesítéseket az emberek kézhez kapták, egyesek fellélegeztek, mások pedig teljesen kétségbe estek.

1946. január 15-én megjelent a belügyminiszter 70.010/1946. BM. számú rendelete, a kitelepítési ren­delet végrehajtásáról. Ez részletesen intézkedett a mentesítési okokról, azonban kimondta, hogy a kitelepítésre kötelezettek 10 %-ánál több személyt nem lehet mentesíteni. Amennyiben az indokok alapján több mentesítésre kerülhetne sor, a jegyzék sorrendjében hátrább következő, és a 10 % felett lévő személyeket törölni kell.

A rendelet 14. §-a /1/ bekezdése kimondta: „Az áttelepülésre kötelezettek külföldi valuta kivételével készpénzüket és értéktárgyaikat (ékszerek) magukkal vihetik. Magukkal vihetnek továbbá személyenként 7 kglisztet vagy tésztaneműt (kenyér), 1 kg zsírt, 2 kg húsneműt, 2 kg hüvelyest és 8 kg burgonyát, azonkívül elvihetik legszükségesebb háztartási felszerelésüket (ruha, ágynemű, kéziszerszámok). Az elvihető összes pogygyász - beleszámítva a 20 kg élelmiszert is - személyenként nem lehet nehezebb 100 (egyszáz) kg-nál."

1946 januárjában a község elöljárósága, Nemzeti Bizottsága, valamint a pártok vezetői kérelemmel fordultak Pest megye főispánjához, hogy vegyék figyelembe Solymár lakosságának a múltbani nemzethű magatartását, s csak a bűnösöket sújtsák. A beadványra azonban nem érkezett válasz.

1946 áprilisában felgyorsultak az események. Április 5-én kapta kézhez az elöljáróság az l, sz. Áttelepítési Miniszteri Biztosság levelét, melyben állandó szolgálatot rendel el, intézkedik valamennyi jármű haladéktalan lefoglalásáról, két vasúti szerelvény fűtésére 140 q tűzifa, és a vasúti szerelvények fekvőhelyeinek elkészítésére 40 q szalma igénybevételére. Elrendelik a kijárási tilalom bevezetését. Másnap intézkedés történik az államrendőrség 300 tagja és 120 tisztviselő részére szállás, valamint a szükséges irodahelyiségek biztosítására.

Az összeíró csoport április 6-án érkezett a községbe, és másnap a Központi Statisztikai Hivatal által rendelkezésükre bocsátott jegyzék alapján elkezdték a kitelepítendők névjegyzékének összeállítását. Az elkészített névjegyzéket április 11-én öt napi közszemlére a községháza folyosóján kifüggesztették. A kifüggesztés tényét kidoboltatták. Írásos értesítést senki sem kapott arról, hogy kitelepítésre kerül.

Ugyancsak április 11-én érkezett a községbe egy öttagú, a mentesítés iránti kérelmeket elbíráló bizottság, amely a munkáját azonnal megkezdte.

Az összeírással párhuzamosan folyt a kitelepítési jegyzékre kerülők teljes vagyonának részletes leltározása, amit azonnal zár alá vettek.

A rendőrség a községet körülzárta, s így azt csak az itt működő kormánybiztos engedélyével lehetett elhagyni.

A jegyzék kifüggesztésének ténye futótűzként terjedt el a községben, s az emberek a községháza folyosóján tolongtak, hogy a jegyzéket megismerjék. Nemcsak a saját nevük érdekelte őket, hanem a tőlük külön lakó testvérek, rokonok, ismerősök nevei is, hiszen itt tudták meg, hogy szeretteik közül kiktől kell búcsút venniük.

Időközben terjedt el a hír, hogy a szénbánya munkásait a belügyminiszter a kitelepítés alól mentesítette, s így ezek mentesítés iránti kérelmet adhattak be. Összesen 121 mentesítés iránti kérelem került a bizottság elé, s mintegy 30-40 család lett mentesítve.

Közben kitűzték az április 18-i dátumot, mint az első szerelvény indulásának időpontját, majd két nappal későbbi időpontra a második szerelvény idejét is. A jegyzéken szereplők lázas készülődésbe kezdtek, ládákat készítettek a magukkal vihető eszközök csomagolására. Ekkor derült ki, hogy az elvihető 100 kg milyen kevés, mennyi mindent nem vihetnek magukkal.

A mentesítési jegyzék április 18-án reggel, az első szerelvény indulásának napján került kifüggesztésre. Perceken belül kellett dönteni a már vonaton ülőknek,hogy leszállnak-e, vagy követik a vonaton lévő hozzátartozóikat. Voltak, akik boldogan leszálltak a vonatról, de sokan már beleélték magukat a helyzetükbe, s a szerelvényen maradtak.

Említést érdemel egy tragikus esemény, amely a beindult előmunkálatok idején az egész lakosságot még egyszer összehozta. 1946. április 6-án szívszélhűdés következtében hirtelen meghalt Milbich János 25 éves jegyzőgyakornok, aki a községi elöljáróságon dolgozott, és aki közmegbecsülésnek örvendett. Másnap, április 7-én szívbénulás következtében halt meg Branauer István 35 éves községi pénztáros, akit ugyancsak az egész község ismert és becsült.

Mindkettejük temetése április 9-én volt, amikor az összeírási bizottságok már dolgoztak, a község körül volt zárva. Ebből az alkalomból a község apraja-nagyja elment a két elöljárósági alkalmazott temetésére, s így ezek a temetések egyben tiltakozást is jelentettek az elkövetkezendő események ellen, és kimutatták a község egybeforrottságát, egységét, amit a közeljövőben szét fognak tépni.

Április 18-án reggel megjelentek Solymáron a szomszédos községekből kirendelt lovas fogatok és megkezdték a csomagoknak, ládáknak az állomásra szállítását és a berakodást. Szívszorító volt, ahogy az emberek még egyszer visszanéztek az örökre elhagyott otthonukra, a nagyszülők, szülők és a maguk életének gyümölcsére, itt maradt vagyonkájukra, az elhagyott háziállatokra. Leírhatatlan jelenetek zajlottak le a búcsúzkodás során, amikor a szülők a gyermekektől, a testvér a testvértől, rokonoktól, barátoktól és a szom­szédoktól örökre elbúcsúztak, hiszen akkor sejteni sem lehetett, hogy egyáltalán találkoznak-e még az életben.

Ez a búcsú Solymáron különösen fájdalmas volt, mert a lakosság 50 %-a került kitelepítésre, tehát majdnem minden családot széttéptek, szülőket, gyerekeket, rokonokat, barátokat választottak el egymástól.

A szerelvény indulása előtti perceket, az emberektől zsúfolt vasútállomás hangulatát, a vonat indulásánál lejátszódó jeleneteket leírni nem lehet.

Április 23-án ugyanez megismétlődött a második vonatszerelvény indulásánál. Előtte Taller Tamás még egyszer összegyűjtötte fúvószenekarát, és a temetőben a zenekar hangjai mellett vettek utolsó búcsút az itthon nyugvó halott hozzátartozóktól.

A vonatszerelvények csukott marhavagonokból álltak, ahol vagononként legfeljebb 32 személyt lehetett elhelyezni. A vagonírozásnál az egy családba tartozókat, rokonokat igyekeztek egy kocsiba rakni.

Az első szerelvényből tíz vagont a németországi Heidenheimben, húsz vagont Schwabisch Hallban, a többit Öhringenben rakták ki. A második szerelvény végállomása Karlsruhe volt. A Solymárról kitelepített em­bereket hatvanhárom helységben osztották szét, ahol legtöbbjüket barakkokban helyezték el. Így éltek évekig, amíg kielégítő lakáskörülményeket nem tudtak teremteni.

Itt meg kell említeni még egy sajnálatos körülményt. Amikor több évi szovjet hadifogság után egyesek Magyarországra jöttek haza - nem tudván, hogy hozzátar­tozóikat Németországba telepítették ki -,többeket a tiszalöki és más kényszermunkatáborokba zártak, ahonnan csak évek múlva engedték Őket tovább, a Németországban élő hozzátartozóikhoz. 152

A kitelepítéssel kapcsolatos számszerű adatok

A Belügyminisztérium által hitelesített anyanyelvi és nemzetiségi statisztikai hivatalos jegyzéken 2666 tétel szerepelt. Nyilván az 1941. évi népszámlálás során ennyi ilyen bevallás történt. Ebből természetesen törölték az időközben meghaltakat, a községből elköltözötteket, az 1944, évben már Nyugatra menekülteket. A mentesítés után a ténylegesen kitelepítettek száma 1960 fő volt. A kitelepítés során 332 lakóház üresedett meg. Az 1941. évi népszámláláskor a község lakóházainak száma 787, lakóinak száma 4096 volt. Egy kis utánaszámolással könnyen kimutatható, hogy főként a nagy létszámú családok kerültek kitelepítésre.

Betelepítés

1946, április végén 332 megüresedett ház és 1265 kat h. gazdátlanná vált földterület várta új tulajdonosát. A házak, gazdasági épületek le voltak zárva, leplombálva. Az élőállatokat ideiglenes gondozásra a község itthon maradt lakóira bízták.

A kitelepítéssel egyidejűleg jelentek meg Solymár községben Mezőkövesd küldöttei, hogy tájékozódjanak az ide való letelepedés lehetőségei felől. A kedvező tapasztalatok után még 1946 tavaszán 58 család települt Mezőkövesdről Solymár községbe. Az idetelepülők zömmel földnélküli, korábban summás napszámosok voltak. Kezdetben ezek az itteni új helyzetbe nehezen tudtak beleilleszkedni, közülük az első évben 8 család visszatelepült. Az itt maradt 50 család 186 főből állt, és részükre 50 házat, valamint 228 kat h. szántót és 41 hold szőlőt és gyümölcsöst juttattak.

A Mezőkövesdről Solymárra települt és itt maradt családok:

Ádám János Kovács István

Ádám Mátyás Kovács József

Árvai János Kovács Mihály

Barta Mátyás Lévai, János

Bíró András Molnár István

Bíró József Molnár László

Bóta Gáspár Nagy József

Bozsik István Nyeste János

Dienes István Nyitrai Péter

Dienes János Pap József 

 Dolgos Károly Pataki Mátyás

Farkas Balázs Pál János

 Farkas Gáspár Pető János

Farkas István Póta Gáspár

Ifj. Fülöp Pál Sereg István

Fülöp Pál Sereg József

Halmai András Sipeki István

Halmai Márton Ifj. Szabó István

Horváth Mihály Szilágyi Mihály

Kada András Szilvási Mátyás

Kada Mátyás Szűcs Imre

Kakuk István Urbán János 

 Kakuk Mátyás Varga József

Kiss Márton Vékony János

Koós Pál Özv. Viszneki Gáspárné

Ugyanebben az időben sok budapesti dolgozó, főleg hajógyári munkás települt Solymárra, akiknek lakása a háború alatt tönkrement, s itt kaptak házat és kertkiegészítést.

Szép számmal települtek még Solymárra Erdélyből menekült magyar családok, de szórványosan jöttek az ország egyéb területeiről is.

A kitelepítés után a Földigénylő Bizottság elnöke Szalay Lajos lett. Különféle - a juttatottak érdekét védő - szervezet alakult. Így a FÉKOSZ elnöke Kada András, az UFOSZ elnöke Kakuk Mátyás Mezőkövesdről érkezett újgazda lett.

Második csoportban települtek Solymárra a Csehszlovákiából kitelepített, illetve elmenekült magyar családok. Csehszlovákia ugyanis annak idején nemcsak a németeket telepítette ki, hanem a magyar lakosságot is, s így akarták elérni, hogy a korábbi magyarlakta területek ilyen jellegét megszüntessék.. A fennálló magyar - csehszlovák lakosságcsere-egyezmény alapján az onnan áttelepültek az ottani ingatlanvagyonuk helyett itt megfelelő kártalanítást kaptak a megüresedett sváb házakból és földekből. Voltak, akik üzletet vagy kocsmát kaptak az odaát marádt hasonló vagyonúkért. A felvidékről 55 család települt Solymárra, akik itt is könnyen illeszkedtek be az új életbe, hiszen otthon is önálló gazdálkodást folytattak.

A Felvidékről Solymárra menekült, illetve a csehszlovák - magyar lakosságcsere egyezmény alapján Solymárra telepített lakosok névsora:

Ásványi Béla Kovács Péter

Bakos Istvánné Kvarda Gyula

Balogh; Károly Lantos Kálmán

Bergendi Imre Major István

Ozv. Bergendi Károlyné Mihályi István

Brurtáczky György Mitas Sándor

Ozv. Bucsek Lajosné Molnár Ernő

Csali Ferenc Özv. Morocz Péterré

Csolnoki István Redeczky Kálmán

Czellaó Lajos Rekszi János

Czifra Ferenc • Rozsnyó Ferenc

Dékánt' István Rozsnyó Lajos

Duba András Simek Vince

Dukony Gyula Simkó István

Farkas István Sinkó József

Fodor János Szalay Józsf

Ifj. Fucsik Vince Szabadics Ferenc

Gábner István Szabó József

Gigler István Szomik István

Hegedűs Ödön Tóth Sándor

Hollósi Károly Uzsorás Gyula

Hornyik István Vadkerti Ferenc

Horváth Mihály Varga László

Horváth Péter Varga Lipótné

Kállay Ferenc Varju Balázs

Kárász József Vass József

Kosik Jószef Ványa Mihály

Kovács Ferenc Vörös Lajos

A betelepítések azonban nem tudták idejében pótolni a kitelepített lakosságot. 1947 januárjában a 332 megüresedett házból 70 még mindig üresen állt. Ezek kisebb, szegényebb családok házai voltak - hiszen a betelepítés során választási lehetőség volt -, amelyekből a gazdátlanság következtében sok teljesen tönkrement, összedőlt. Még 1948 elején is jöttek telepesek, s még akkor is volt üres, juttatható ház. Ehhez hozzásegített az is, hogy a mezőkövesdiekből az első években további családok települtek vissza.

A betelepítéssel kapcsolatos sok vita, ellentét, a házak, földek, ingóságok, háziállatok elosztása érdekében Gara István személyében telepfelügyelőt neveztek ki Solymáron, aki itt a negyvenes évek végéig működött.

A földreform műszaki munkáinak végrehajtása az állandó mozgás miatt igen nehezen ment. Állandóan voltak újabb juttatások, de sokak juttatását különféle okok miatt meg is vonták. Ezt jellemzően bizonyítják az 1948. január 16-án, a földbirtokreform lezárásáról, valamint 1949. szeptember 27-én, a telepítéssel összefüggő birtokrendezéssel kapcsolatosan készített jegyzőkönyvek összehasonlító adatai (l. a 2. és 3. táblázatot).

Solymár község parasztsága 1948 januér 25.-én, vasárnap délután tartott naggyülésen ünnepelte meg a földreform befejezését.

A juttatásban részesültek egy része az ötvenes évek elején akapott földről lemondott, az állami tartalékingatlanok területe állandóan emelkedett,és közel 1500 holdat tett ki. A lemondás oka főként a beszolgáltatási teher,, a különféle gazdasági megsuzoritások, részben a nem kellő hozzáértés ésföleg a termelőszövetkezeti belépéstől való félelem volt. A földről való lemondás azért is érthető, mert Budapestnközelsége miatt az emberek könnyen tudtak elhelyezkedni és biztonságosabban megélni. Ennél érthetetlenebb volt az, hogy nemcsak a földekről, hanem a házjuttatásról is sokan lemondtak, de azokban tovább laktak. Itt különféle rémhirek is közrejátszottak, amelyek az ujgazdák körében keringtek. Két – három évvel késöbb ezeknek a házaknak a nagy részét a lakók az államzól visdszavádárolták-

Községpolitikai helyzet a negyvenek évek végén

A kitelepítéssel összefüggően a községi képviselőtestület autonomiáját felfüggesztették. A háttérbe szoruló államapparátus helyett gomba módra szaporodtak azok a társadalmi szervezetek, amelyek az állami tevékenység egy-egy részének irányítását átvették.

1946, július 11-én megváltoztatták a Nemzeti Bizottság összetételét. A régi vezetőség helyére új került. Az MKP a tagjait visszahívta és újakat delegált. Az új Nemzeti Bizottság összetétele:

Az MKP részéről: Szabó József, Szalay Lajos, Zsigó László

Az SZDP részéről: Czimbál József, Huber András, Zwickl János

Az FKP részéről: Dauner András, Jármai György, Sarlós Bernát

Az NPP részéről: dr. Balogh József, Arvai János, Nagy István

A Földm.Szöv.részéről: Kakuk Mátyás, Pál János, Nyitrai János

A bizottság Szalay Lajost választottaa meg elnöknek, a titkár Csomay Ödön községi főjegyző lett.

Ebben az időszakban a Nemzeti Bizottságra fokózottabb felelősség hárult. A felfüggesztett képviselőtestü let helyett a községet lényegében az N.B. irányította. Erre az időre esett a község újjáépítése, ami igen komoly erőfeszítést igényelt. A példa nélkül álló infláció miatt az emberek jóformán ingyen dolgoztak, a keresetük - mire kézhez kapták - már semmit sem ért.Nemcsak a régi lakosság és az idetelepültek között- voltak ellentétek, hanem a különféle területekről jöttek
között is.

A kitelepítéssel összefüggésben a községi képviselőtestület autonómiáját felfüggesztették. A háttérbe szo között is. Az emberek bizalmatlanok voltak egymással szemben, Ebben közrejtszott, hogy akik elöbb érkeztek tek, szebb és nagyobb házakból válogathattak, a későb érkezetteknek csak a maradék jutott. Ilyen nehéz kö­rülmények között igen bölcs vezetésre volt szükség, hogy a kezdetben fennálló ellentéteket lecsillapítsák, hogy a község belső békéjét megalapozzák. Ennek a munkának a legnehezebb részét a Nemzeti Bizottság végezte, melynek elnöke 1947 után ismét Koppány (Kopp) Márton lett.

A Nemzeti Bizottság munkájának talán legkiemelkedőbb megnyilvánulása az 1948. április 12-i, a községi elöljárósággal tartott közös ülésenn volt, amikor egysé­gesen állást foglalt az újonnan tervezett német kitele­pítés ellen. Ugyanis 1947. december 17-én a Belügy­minisztérium Népgondozó Osztálya a 12,200/1947. Korm.sz. rendelet végrehajtása érdekében újabb összeírást rendelt el a község lakói körében, további kitelepítés ügyében. A jegyzékre 136 családot vettek fel. Az említett ülésen a jelenlévők egyhangúan kimondták, hogy a felsoroltak ki nem telepíthetők, vagyonuk el nem kobozható. Az erről felvett jegyzőkönyvet a bizottság valamennyi tagja aláírta. Az együttes fellépésnek megvolt az eredménye, mert hatására a kitelepítés lekerült a napirendről.153 ( Lást a csatolt 3 oldalas jegyzőkönyvet.)

276_jegyzokonyv1

277_jegyzokonyv2

278_jegyzokonyv3

A telepítéssel összefüggő birtokrendezés adatai:

 1948.I.16 1949.IX.27.

Kitelepítettektől az államra szállt: 1263 kat.h. 1285 kat.h.

Véglegesen juttatva: 719 kat.h. 983.kat.h.

Birtokközösség miatt visszahagyva 205 kat.h. 203 kat. h.

Földalapnak visszamartadt tartalék 339 kat.h. 99 kat.h.

Az 1949-es jegyzökönybv szerinz a földreformmal kapcsolatos részletes adatok kat.holdban.

Az államkincszárra szállt 4309 birtokrészlet 332 családból (Kat.holdban.)

 Szántó kert rét szőlő legelő egyéb összesen

 797 136  68 112 25 147 1285

313 telepesnek juttatva:

 602 105  53 85 16 122 983

192 személynek visszahagyott, tulajdonközösség megszüntetése matt:

 125 20  9 18 6 25 203

Tartalékterületként visszamaradt:

 70 11  6 9 3 . 99

A sokféle népi szerv tevékenysége és a különféle torzsalkodások miatt a Nemzeti Bizottság összetétele sűrűn változott. 1948. február 22-én az UFOSZ Duba Andrást, Kiss Mártont és Urbán Jánost delegálta a NB-be. Az MKP 1948. március 2-án Kerezsi Andrást delegálta.

1948. június 29-én a Nemzeti. Bizottság újjáalakult. Az új bizottságba a község őslakosságát csak három fő képviselte, tizenöt tagja új solymári lakos volt. Az új bizottság összetétele:

Az MDP részéről: Zsigó László, Kerezsi András, Szabó József, Lévai János, Hamvai József, Sólyom Mátyás.

A Kiskereskedők és kisiparosok részéről Koppány Márton.

A FÉKOSZ részéről: Kada András, Pál János, Kakuk Mátyás.

Az UFOSZ részéről: Duba András, Urbán János, Kiss Márton.

Az NPP részéről: Árvai János, Koós Pál, Nyitrai János.

 Az FKP részéről: Helyi György, Szabó Károly.

A Nemzeti Bizottság elnöke lévai János, alelnöke Árvai János és titkára Duba Andrs lett.

Erre az időszakra jellemző, hogy a község németajkú lakossága a község vezetéséből kiszorult, politikai tevélkenysége csökkent, a különféle suzerepléstől visszahúzodott.

1945-ben országszerete megalakultak az Igazoló Bizottságok, az ország demokratikus átalakulása és a fasiszta elemek befolyásának megszüntetése érdekében.

Igazolás alá kerültek a közalkalmazottak, magánalkalmazottak, katonai személyek, stb. Az Igazoló Bizottság Solymár községben is megalakult. Elnöke az Országos Szakszervezeti Tanács kiküldötte, Dr. Balogh József lett. A bizottság munkájában a Magyar Függetlenségi Frontba tömörült pártok képviselői vettek részt.

Solymáron az Igazoló Bizottság leigazolta a községi elöljáróság alkalmazottait, -a tanítókat, az orvost. Az 1946. év elején történt igazolások során azonban nem igazolta Hufnágel Ferenc esperes plébánost, a község katolikus papját, mert korábbi németbarát magatartása közismert volt. Az igazoló bizottság szerint nem kis része volt abban, hogy Solymár lakosságának egy ré­sze német befolyás alá került. Hufnágel Ferenc az iga­zolási tárgyalást követő éjjel elhagyta a községet és ide többet nem tért vissza. Hívei soha nem bocsájtották meg neki, hogy a pár hét múlva végrehajtott kitelepítés során nem vállalt velük sorsközösséget, korábbi meggyőződését nem követte és nem ment velük Németországba. De nem bocsájtották meg tettét az itthon maradt solymáriak sem, és végakaratát, hogy Solymáron temessék el, a kitelepítés után három évtizeddel a solymári egyházközségi képviselőtestület nem teljesítette.

A kibontakozó közéleti munka különféle bizottságok létrehozásában nyilvánult meg.

1946-ban alakult a KOSZ (Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetsége) solymári szervezete. Elnöke 1947-ben Redeczky Kálmán volt. Tagjai valamennyien újgazdák.

1947 elején alakult meg az UFOSZ (Újbirtokosok és Földhözjuttatottak Országos Szövetsége) solymári szervezete. Elnöke előbb Kakuk Mátyás, majd később Urbán János, tagjai ugyancsak újgazdák. A két szövetség egyesüléséből lett 1948-ban a DÉFOSZ (Dolgozó Parasztok és Földmunkások) solymári szervezete.

Telepítési Bizottság jött létre a folyamatban lévő betelepítéssel kapcsolatos problémák miatt.

Megalakult egy 15 tagú Népjóléti Bizottság, melynek legfőbb feladata az ez idő tájt érkező nagy mennyiségű külföldi ún. UNRRA-segélycsomagok elosztása volt. Közismert, hogy a háború utáni években igen nagy volt a szegénység, ami a telepítések után még inkább jelentkezett. Külön feladat volt a hazatérő hadifoglyok segélyezése is. E problémákon enyhített a jelentős mennyiségű külföldi ruhanemű és élelmiszer elosztása. E munkáknál jelentős segítséget adott az akkor létrejött Magyar Vöröskereszt solymári szervezete, melynek vezetője Bozóki Mária védőnő, valamint a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (MNDSZ) solymári szervezete, melynek elnökei Szabadfalvi Zoltánné, Molnár Ferencné, majd Knyaskó Béláné voltak.

A nagyarányú segélyezési munkák összehangolását és adminisztrálását Barcs Erzsébet elöljárósági alkalmazott végezte.

A Nemzeti Parasztpárt solymári szervezete 1946. április 26-án alakult meg Budapesten, a párt központi székházában. Vezetője Nemeskey Miklós, a községi orvos fia lett. A vezetőség egyben a községi Nemzeti Bizottságba Fekete Károlyt, Zsolnai Zoltánt és Dr. Balogh Józsefet delegálta. A községi Nemzeti Bizottság Fekete József delegálását nem fogadta el, mert nevezett nem volt solymári lakos.

037_alkalmazottak

A községben végbement változást igen jól mutatta az 1947. évi országgyűlési választások eredménye. E választáson 10 párt indult. Solymáron 1279 választópolgár szavazott, 656 férfi és 623 nő. Ez volt az ún. „kékcédulás" választás, amely bizonyára itt is befolyásolta a végeredményt. Ugyanis két teherautónyi budapesti, munkás megjelenésű férfi jelent meg a szavazóhelyiségben, ahol mint úton lévő falujárók, a lakóhelyükön kiadott névjegyzékkivonattal szavaztak. Utólag derült ki, hogy nemcsak egy szavazóhelyiségben jártak, hanem mind a hat szavazóhelyiséget felkeresték. Ilyenformán mintegy 150 volt a szabálytalanul leadott szavazatok száma. A választás eredménye Solymáron a következő volt:

Magyar Kommunista Párt

537 szavazat 42%

Független Kisgazda Párt

57 szavazat 4 %

Szociáldemokrata Párt

289 szavazat 23 %

Nemzeti Paraszt Párt

30 szavazat

2 %

Keresztény Női Tábor

 7 szavazat

1 %

Demokrata Néppárt

209 szavazat

17 %

Magyar Függetlenségi Párt

94 szavazat

7 %

Magyar Radikális Párt

10 szavazat

1 %

Független Magyar Demokrata Párt

43 szavazat

3 %

Polgári Demokrata Párt

3 szavazat

- %

     

A kék cédulával megjelenő szavazók eleinte nem keltettek gyanút, mert annak idején volt az ún, falujáró mozgalom, melynek során többször megjelentek a hétvégeken, gépkocsikon budapesti munkások, akik felkeresték a gazdák portáit, és ajánlkoztak különféle javítási, gazdasági felszereléseket helyreállító munkákra. Ezzel igyekeztek a budapesti munkások a parasztság segítségére lenni. Igaz, hogy ezeket az ajánlásokat fenntartással fogadta, főleg az őslakosság és nem is nagyon vette igénybe.

A választás során mindenesetre kiderült, hogy a Független Kisgazda Párt, amely az 1945. évi választás során még a szavazatok 60 %-át kapta, elvesztette a lakosság bizalmát.

Az 1948-as év a „fordulat éve". A választási eredményekre támaszkodva létrejött a két munkáspárt egyesülése és megalakult az MDP (Magyar Dolgozók Pártja). Ennek rövidesen a község vezetésében is megnyilvánult a hatása. Lemondott a régi elöljáróság, és helyette újat választottak. Itt vezető szerepet kapott az MDP, valamint az újgazdák. 1948. november 6-tól az új elöljáróság:

Bíró Duba András

Törvénybíró Kakuk Mátyás

Elöljárók Árvai János

Koós Pál

Babicsek István

Pillmann János

Tatár János

Nyeste Pál

Az átalakuló társadalmi rendben a régi típusú államigazgatási szervek szerepe egyre csökkent.

Duba Andrást 1949 novemberében Kakuk Mátyás követi a bírói székben, majd 1950 júliusában Redeczky Kálmán lesz Solymár község bírója.

Csomay Odön (aki 1938 óta volt Solymár főjegyzője) ellen 1949. október 20-án, kulákokkal való barátkozása miatt fegyelmi eljárást indítanak és állásából felfüggesztik. Pest megye alispánja 1950. május 5-én hozott határozatával cselekményéért Csomay Ödönt 100 forint pénzbüntetéssel bünteti, majd áthelyezik Budaörsre aljegyzőnek.154

Csomay Ödön helyére Kovács András volt nagykovácsi vezető jegyző került, majd miután 1950 júliusában behívták katonának, utóda Sántha Ferencné lett, aki a tanácsválasztásokig volt a község főjegyzője.

A meghirdetett kollektivizálási törekvések általánosan kezdtek jelentkezni. Különféle korlátozó intézkedések hatására csökkent a magánkereskedések, vendéglátó egységek száma. Előtérbe került a földművesszövetkezet, amely lassan átvette a község teljes ellátását. Amíg 1947.-ben tizenegy kiskereskedés és tizenkét kocsma működött, ezek az 1950-es évek elején teljesen eltűntek.

Megkezdődtek a kulákok korlátozására irányuló intézkedések, ami a középparasztság körében komoly bizonytalanságot, félelmet okozott. Mivel a „kulák" elnevezés tartalma nem volt egyértelműen meghatározható, különféle összetételű kuláklisták készültek, nem feltétlenül a földtulajdon nagysága döntötte el, hogy valaki kulák-e, mert a „kupec-kulák" elnevezésbe a földnélküliek is belefértek. Így az említett listán 1950. február hónapban hat személy, augusztus hónapban már tíz személy szerepelt.

Az erőltetett tsz-szervezés eredményeképpen Solymáron az újgazdák 1949 őszén megalakították a „Kossuth" termelőszövetkezeti csoportot.,

1949 karácsonyán, a 10 főnél többet foglalkoztató üzemek államosítása keretében államosították Majtényi János homokszállítót.

Az új centrális irányítás érdekében 1950. augusztus 9-én megszüntették a solymári rendőrőrsöt, és a községet a pilisvörösvári rendőrőrshöz csatolták.lss

1949. november 20-i közgyűlésen lemondatták a Solymári Úrbéres Közbirtokosság kuláklistára felvett vezetőit, majd 1950. január 15-én megtörtént az átadás-átvétel is.

Sarlós Bernát lelépő elnök helyett Dévényi József lett az új elnök, Horányi János pénztáros helyett pedig Kada Andrást választották meg. A titkár Csomay Ödön helyett Kovács András lett.156

1951. január 25-én elbocsájtották Urányi József községi tűzoltóparancsnokot, mert „vezetésre nem alkalmas". Az igazi indok az volt, hogy ő volt a Bajcsy-Zsilinszky utcai kocsma vezetője.

A fordulat éve után előtérbe került a régi államhatalmi és államigazgatási szervezet megszüntetése és a tanácsrendszer bevezetése.

Mivel az 1948 novemberében választott új elöljáróság átvette a Nemzeti Bizottság szerepét, e testületet 1949. január 29-én megszüntették, elismerve azt, hogy az átmeneti időben a szerepét jól töltötte be. El kell ismerni, hogy a Nemzeti Bizottságnak nagy szerepe volt abban, hogy a község sokféle polgára között a bizalmatlanság felengedett, a régi és új lakosság között az ellentétek csökkentek, és aránylag konszolidált állapot jött létre. És ez az időszak megpróbáltatásoktól és munkától volt terhes, ekkor történt a község háború utáni újjáépítése, ami nem kis feladatot jelentett. Ilyen nehéz körülmények között igen bölcs községvezetésre volt szükség, hogy a kezdetben fennálló ellentéteket lecsillapítsák és a község belső békéjét megalapozzák.

Ennek a munkának a legnehezebb részét a Nemzeti Bizottság végezte.

A tanácsrendszer megalakításának előszeleként 1949. február 2S-én alakult meg a Magyar Függetlenségi Népfront Solymári Bizottsága. Az alakuló ülésen mint kiküldöttek B. Ványi Gábor országgyűlési képviselő és Markó Hilda vármegyei szociális előadó vettek részt. A Magyar Függetlenségi Népfront Solymári Bizottságának vezetősége:

Elnök

Kakuk Mátyás

MDP

Titkár

Lévai János

DÉFOSZ

Jegyző

Rétfalvi József

FKG

Vál.tag

Sereg József

MDP

 

Árvai János

MDP

 

Molnár Ferencné

MNDSZ

 

Sereg József

EPOSZ

     

Kongresszusi küldöttként Bálint Andrásnét válasz­tották Üröm községből.

Az 1949. évi országgyűlési képviselőválasztás már az új választási törvény szerint történt. A névjegyzékbe felvett 1726 solymári választópolgárból 1644 szavazott. A szavazatok közül 1629 esett a népfront jelöltjeire, s mindössze 4 ellenszavazat volt. l l volt az érvénytelen szavazat. A leadott szavazatok 99,08 %-át a Népfront jelöltjei kapták. Ettől kezdve ezek a szavazási eredmények megszokottá váltak, hiszen csak egy jelöltre vagy listára lehetett szavazni, és divatba jött a nyílt szavazás, ahol a választópolgárok nem is nagyon merték igénybe venni a szavazófülkét.

A földművesszövetkezet erőszakos terjeszkedési politikája 1949-ben elérte csúcspontját, s amikor már minden magánüzlet bezárt, megakadályozták, hogy ál­lami népboltvállalat nyisson üzletet, nehogy a régi ku­lákboltos a helyiségért bért kapjon. '57

Az ideges hangulatot fokozta, hogy erre az időszakra esett a vallásos emberek erőteljes befolyásolása, a Mindszenty-perrel kapcsolatos agitáció és különféle megfélemlítések.

Az első tanácsciklus

Az 1950. évi tanácsválasztást az emberek várták és ettől a helyzet javulását remélték. A választás előestéjén a községháza előtt tüntetést rendeztek, melyen jelképes sírba temették a régi rendszert, és a községi elöljáróságnál lévő „Nyilvántartások nyilvántartását", mint a bürokrácia jelképét, nyilvánosan elégették. (Ha sejtették volna, hogy később a tanácsrendszerben, az elégetett nyilvántartásban szereplő 39 nyilvántartás helyett több mint 500 kötelezően előírt nyilvántartást kell vezetni, bizonyára másként döntöttek volna.)

A választás során válamennyi választópolgár urnához járult, s a tanácstagjelöltek 2067 szavazatot kaptak. Mindössze egy ellenszavazat volt.

A megválasztott tanácstagok száma 81 fő volt, melyből 57 férfi, 24 nő. Foglalkozás szerinti megoszlás: 39 % üzemi munkás, 12 % tsz-tag, 22 % egyéni gazda, 4 % értelmiségi,4% kisipari munkás, 4% mező­gazdasági munkás, 15 % egyéb. A párttagok száma 32 fő, 39 %. Iskolai végzettség szerinti megoszlás: 8 általános iskolánál kevesebbet végzett 80 %, S általános iskolát végzett 12 %, érettségizett 5 %, főiskolát, egyetemet végzett 3 %.

Az 1950, október 27-én tartott első tanácsülésen Sánta Ferencnél VB-elnöknek, Reményi Andrást VB-elnökhelyettesnek, László Antalt VB-titkárnak választották meg.

Az újonnan választott tanácsnak azonban nem volt irigylésre méltó a helyzete. Az igen szigorú begyűjtési rendszer, a közellátási jegyrendszer, a békekölcsön jegyzések bevezetése, a meglévő tsz-ek munkájának állandó szervezése, figyelemmel kísérése és támogatása, a kulákok ellen megkövetelt korlátozó intézkedések végrehajtása, az egyéni gazdák termelésének irányítása mind olyan feladat volt, ami ugyan látható eredményeket nem hozott, de mind az apparátust, mind a lakosságot erősen igénybe vette.

Különösen az egyéni parasztság munkájába történt erőteljes beavatkozás azzal, hogy a munkájukkal való foglalkozás céljára többféle bizottságot kellett létrehozni. Így a mezőgazdasági termelés szervezése céljára 8 tagú Termelési Bizottságot, 13 tagú Termelési Verseny Bizottságot, 11 tagú Közellátási Bizottságot, 21 tagú Javaslattevő Bizottságot, 20 tagú Őszi Mezőgazdasági Munkákat ellenőrző Bizottságot alakítottak.

A bizottságok havonta több alkalommal is üléseztek, mérhetetlen mennyiségű adminisztratív munkát végeztek, gazdákra, parcellákra bontva kellett elkészíteni a vetéstervet, szántási, kapálási, stb. versenykiértékeléseket. Ezek a munkát nem vitték előre, csak akadályozták. Ugyanis a parasztság jobban tudta, hogy mit, mikor, hogyan kell csinálni, mint ahogy ezt a részére előírták. A tervgazdálkodásnak az egyéni parasztság részére való bevezetése a kellő eredményt nem hozta meg.

A sok szekatúra eredményeként a solymári parasztság nagy része 1951 tavaszán megalakította az I, típusú „Dózsa" Tszcs-t. Elnöke Kuruc András lett.

1952 elején az 1952. évi 4. sz. tvr. alapján 14 ház államosítására került sor. Ezekből később három mentesítésre került.15S Az államosítás indoka az volt, hogy a tulajdonosok kulákok, illetve népellenes egyének voltak, illetve a házak bérbe voltak adva.

A községi tanács végrehajtó bizottsága 1951. július hó 1-jén döntött, hogy a Kerényi Károlyné tulajdonát képező fatömegcikk ipari üzemet községi tulajdonba veszi.'s9

1951-ben a község szolgáltató kisiparosainak nagy része a különféle korlátozó intézkedések hatására kisipari termelőszövetkezetet alapított. E Ktsz-ből nőtt ki a későbbi Műanyagipari Ktsz (a mai PEMŰ elődje) és a mai Solymári Vegyesipari Szövetkezet.

Az első tanácsciklus tanácsi vezetés szempontjából nem volt szerencsés. Sántha Ferencné tanácselnök mintegy féléves működése után elkerült a községből. Utóda Reményi András lett, aki eddig tanácselnök-helyettes volt. A tanácselnök-helyettes Jerzsabek Józsefné lett.

1952-ben Kuruc András, a Dózsa Tszcs elnöke ellen bűnvádi eljárás indult, s a szövetkezet által üzemeltetett kődaráló üzem elszámolási differenciái miatt börtönbe került. Reményi András VB-elnököt, akit a tsz szabálytalan ügyleteiben ugyancsak vétkesnek nyilvánítottak, szintén letartóztatták és pár hónapi börtönbüntetésre ítélték. Utóda Kozma László lett, aki kétévi működés után lemondott, majd 1954-ben Gábos Lajos és Erdős Lajos követték. 1955-től ismét Kozma László lett a tanácselnök.

A VB-titkárok ugyancsak sűrűn változtak. László Antalt 1952-ben, egy újabb községi üzem (Festékalapanyagipari Vállalat) létesítése során elkövetett szabálytalanság miatt mintegy félévi börtönbüntetésre ítélte. Utóda Barcs Erzsébet lett, akit rövid idő után László Tibor követett. László Tibort több hónapig Irtzl Ferenc helyettesítette, majd László Tibor leváltása után Berbenkó Ferenc lett a vb titkára, aki 1954 nyarán lemondott. Az 1954, évi tanácsválasztás után decembertől Seres István lett a vb titkára, aki ezt a munkakört 1988. április 30-i nyugdíjazásáig töltötte be.

1952-től számíthatjuk Solymár község fejlesztésének nagyobb ütemű beindítását, miután a háború utáni újjáépítés befejeződött. 1952 augusztusában a járási tanács lehetőséget adott a községnek - a járás területén az elsők között -, hogy bölcsődét létesítsen, ha erre a célra megfelelő épületet tud felajánlani. Kozma László tanácselnök átengedte az általa lakott jegyzői szolgálati lakást, ahol húsz férőhelyes bölcsőde létesült.160 1953-ban a Törökkút forrás kiépítésével megkezdte a tanács a vízvezeték építését, melynek során a következő évben a Templom térig megépült a vízvezeték. A Hősök utca közepén húzódó mély árok csatornázását ugyancsak ebben az időben végezték el.

1953. évben megkezdődött az állami házak eladása. Még ebben az évben 81 állami lakóház lelt gazdára 5000 - 16 000 forintos vételárért. Ezeket zömében a bennük lakók vették meg, akik a korábbi juttatásról lemondtak.

1953 októberében Budapest III. kerületéhez csatolták a Rozália téglagyárat és annak területét. Ezt a gyár dolgozói már régóta kérelmezték, mert Budapesten nagyabb volt a jegyekre kapható élelmiszer-fejadag. A sors iróniája, hogy az átcsatolási határozat kimondása előtt másfél évvel megszüntették Magyarországon a jegyrendszert.

A lakosság bírálatát váltotta ki 1953 januárjában, hogy a tanács a plébánossal való megállapodás alapján (amit a székesfehérvári püspök 1902/1952, szám alatt jóváhagyott) kivágatta a templom mögötti téren lévő 69 db öreg akácfát és 7 db gesztenyefát. Az egyházközség átadta a tanácsnak a területet gyermekjátszótér és park létesítésére.

Sztálin halála után a személyi kultusz káros következményeinek felszámolása Solymáron is éreztette hatását. Az 1953 szeptemberében meghirdetett közkegyelem hatására megnyíltak a különféle táborok, ahova az elmúlt két-három évben budapesti lakosokat deportáltak. Miután Budapesten letelepedési tilalom volt, oda nem mehettek vissza (no meg a lakásaikat már mások lakták), a táborokból szabadon engedett emberek igyekeztek Budapest közelében letelepedni. Így többek között Solymárra is 154 személy költözött, nagy részük szükséglakásban, nyári konyhában lakott évekig, amíg segíteni tudtak magukon.161

A közkegyelem hatására 1953 szeptemberében megszüntették a kuláklistákat és az ezzel kapcsolatos valamennyi listát, és jegyzőkönyvet elszállították a járási tanácshoz Megszüntették a megkülönböztetéseket, de a korábbi évek hatása még sokáig megmaradt.

1954 tavaszán, Nagy Imre miniszterelnök emlékezetes beszéde után, a nagyüzemi gazdálkodással még nehezen barátkozó Solymári Dózsa Mgtsz tagságának nagy része elhatározta, hogy kilép a tsz-ből. A kilépett tagok között új birtokrendezést kellett végrehajtani, és a már közösbe bevitt, de még mezsgyékkel rendelkező földterületeket újból ki kellett osztani. Sokan csereföldet kaptak, mert a tsz-ben maradottak részére nagyüzemi táblát alakítottak ki.

Ebben az időszakban nemcsak a tanács vezetésében volt sűrűn változás, hanem az MDP vezetősége, illetve titkárai körében is. 1950-ben Erdős László volt az MDP titkára. Ebben az időszakban jelentős szerepet vitt Ligeti László földművesszövetkezeti elnök. Megemlítendő még Pallai József, Füredi Lászlóné, Molnár László, Szabó József, Forrás Károly, Ádám Béla, akik jelentős politikai szerepet vállaltak. Erdős László után Pallai József, majd 1956-ig Erős Gyula volt az MDP titkára.

Az 1956-os forradalom eseményei

Az 1956, október 23-i budapesti forradalmi események híre szinte egy időben jutott el Solymárra is. A történtek lázba hozták a lakosságot, különösen a fiatalság körében volt nagy az izgalom. A tanács végrehajtó bizottsága higgadtabb emberekből őrséget állított fel a közrend megőrzése céljából Október 25-én olyan rémhírek terjedtek el, hogy a tanácsházára fegyverek érkeztek, amivel a forradalmi ifjúságot hátba akarják támadni. Erről tudomást szerezve a község vezetői gyűlésre hívták a fiatalságot, ahol igen parázs hangulat uralkodott Csak Jóhn János népfront-elnök tudta a fiatalokat lecsillapítani, amit azzal sikerült elérnie, hogy a fiatalokat bízták meg az őrség feladatainak ellátásával és a rend fenntartásával. Ez így ment október 27.-ig, amikor már mindenhonnan érkeztek a hírek a forradalmi bizottságok megalakításáról. Erre a napra a népfront elnöke a művelődési ház nagytermébe gyűlést hívott egybe. A zsúfolásig megtelt teremben Kozma László tanácselnök tájékoztatta a megjelenteket az elkövetett hibák feltárásáról, és arról, hogy milyen módon kívánják azokat kijavítani. Egypár rendzavaró kísérlet kivételével a gyűlés elérte célját, s Tóth Sándor spontán felkérésre elszavalta Petőfi Sándor: Nemzeti dal című költeményét. Két napra rá, október 29-én falugyűlés keretében került sor az ún. Nemzeti Tanács megválasztására. A Jóhn János népfront-elnök javaslatára alakított jelölőbizottság tett javaslatot a Nemzeti Tanács tagjaira, amit a jelenlévők egyenkénti nyílt szavazással egyhangúlag elfogadtak: A Nemzeti Tanács az alábbi személyekből állt:

Elnök Csomay Ödön

Titkár Seres István

Tagok Milbich Márton, Mátrai Márton (Szabadság utca), Szőke Tamás, Sinkó József, Lang Mátyás, Szentmarjai Tibor, Erős Gyula, Posovszki József (Marczibányi utca), CservenyiFerenc, Váncza Zoltán Dankó   István, Taller János Jósz, Csöndes József, Zsolnai Lajos, Sereg József, Budavári Mihály, Balogh Jenő, Jóhn János, Melega István.

A Nemzeti Tanács még a megválasztás napján ülést tartott, ahol Fülöp Pál rendőri körzeti megbízottat jelölték ki a felállított polgárőrség további vezetésével. Helyettese Turián Lajos és Fenyvesi Tibor lett. A tizenhat tagú fegyveres polgárőrség' mellé huszonnégy fiatalt osztottak be szolgálatra.

A Nemzeti Tanács üléseinek legfőbb témája a lakosság ellátása volt. Ugyanis október 23-át követően az emberek pánikszerűen kezdtek vásárolni, és órákon belül valamennyi élelmiszerbolt üres volt. Az üzletek utánpótlást nem kaptak s így, akik nem tartalékoltak, semmiféle élelmiszerhez nem juthattak. Meg kellett szervezni, hogy a község saját járművekkel szerezze be a legszükségesebb élelmiszert távolabbi vidékekről, és a szállítmányok kísérésére fegyveres őrséget kellett adni. A főbb élelmiszercikkek (kenyér, liszt, zsír, cukor, só, hús) elosztására jegyrendszert vezettek be, s így elkerülhető volt a felvásárlás.

A polgárőrség Baráth Károly járási pártbizottsági első titkár lakása környékére állandó őrséget adott, hogy az esetleges atrocitásoktól, támadásoktól megóvják.

Kozma László tanácselnök október 29-e után szabadságra ment. Az ügyek intézését a tanácsi VB-től teljes egészében a Nemzeti Tanács vette át. Az október 31-i ülésen a tanács valamennyi alkalmazottjának megtartásáról intézkedett. Így megmaradt munkakörében Dauner Ferenc VB elnök helyettes is. A közvélemény nyomására és a bizottság egyes tagjainak javaslatára, Baráth Károlyné iskolaigazgató lemondott. Helyére a Nemzeti Tanács Csöndes Józsefet bízta meg az iskolaigazgatói feladatok ellátásával.

A községben egyes párttagokat támadó plakátok jelentek meg, és a temetői szovjet emlékműről leverték a vörös csillagot. November 1-jén, halottak napja estéjén 11 éve először volt koszorúzási ünnepség a Templom téri magyar hősi emlékműnél

Már-már úgy látszott, hogy az élet visszatér a normális kerékvágásba, amikor november 4-én a szovjet csapatok budapesti bevonulásának hírére az izgalom a tetőfokára jutott. Az üzemekben sorra sztrájkokat hirdettek, az iskolában beszüntették a tanítást, mert a lövöldözésektől félve az emberek nem engedték el a gyerekeiket. A fiatalok egy része a tanácsháza udvarán benzinespalackokat kezdett tölteni, hogy majd azokkal támadják meg a községbe bevonuló szovjet tankokat, ahogy ezt a budapestiek csinálták. A község vezetőinek szerencsére sikerült e tervről lebeszélniük őket, mert mikor november 8-án reggel a szovjet tankok bevonultak a községbe, ezek a fiatalok nem voltak sehol.

Csomay Ödön kérésére Kozma László VB elnök fogadta a szovjet katonaság parancsnokát és elmondta, hogy a községben atrocitás nem történt, itt nyugalom van.

A tanácsházán felhalmozott fegyvereket a szovjet katonák elvitték, azonban a polgárőrség részére 11 db géppisztolyt a szükséges lőszerrel itt hagytak.

A továbbiakban a Nemzeti Tanács és a Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága közösen intézte a község ügyeit.

Halottja is volt a községnek. A budapesti harcok során meghalt Dienes István, akinek temetése november 11-én volt a solymári temetőben, igen nagy részvét mellett.

November vége felé mindinkább romlott a közbiztonság. Az elhúzódó sztrájk miatt az emberek nem jártak munkába: A sztrájkolók részére, rászorultság esetén a Nemzeti Tanács és a községi Tanács VB közös döntése alapján segélyt, illetve fizetési előlegeket folyósított. Nagyon sok panasz volt a fakivágások miatt. A lakosság egy része irtotta az erdőt és a gyümölcsösöket, mert a bányászok sztrájkja miatt szenet nem lehetett kapni, és közelgett a tél.

Meg kell említeni, hogy amíg az ipari munkásság sztrájkolt, a termelőszövetkezetek tagjai tovább végezték az őszi vetési munkákat és ellátták az állatállományt.

Az 1956 végén bekövetkezett disszidálási hullám Solymárközséget sem kerülte el. Összesen 103 személy hagyta el az országot. Közülük 18 család 52 fővel. Egy felnőtt férfi és két asszony hagyta el családját. Az itthon maradottak részére a legfájdalmasabb a fiatalok távozása volt. Negyvenhat fiú és két leány hagyta el a szülői házat. Közülők nyolc fiú és leány tért vissza. A menekülési hullám után tizenegy ház maradt üresen Solymáron.

1957-ben, amikor a rendszer az 1956-os forradalom eseményeit ellenforradalomnak minősítette, megállapították, hogy Solymáron kirívó esemény, komolyabb atrocitás nem történt, és ennélfogva senkit sem vontak felelősségre.162

Solymár gazdaságának átalakulása

Az ötvenes évek elején bekövetkezett erőszakos beavatkozások Solymár gazdasági életét jelentősen megváltoztatták

A magánvállalkozások megszüntetése után a létrejött két kisipari termelőszövetkezet (majd az egyik ktsz megszűnése után a PEMU), továbbá a Faipari Vállalat, valamint a létrehozott termelőszövetkezetek szinte teljes foglalkoztatottságot biztosítottak.

Mivel az asszonyok is munkaalkalomhoz jutottak, a gyermekek iskola utáni elhelyezését meg kellett oldani. Így jött létre a bölcsőde után az óvodai és iskolai napközi otthonos ellátás, a napközi otthonős konyha, ahol a gyerekek nagy része az iskola utáni szabad idejét töltötte.

A kisiparosság megszüntetése nemsokára éreztette hatását. Rövid időn belül a legfontosabb szolgáltatások sem működtek. Így nem volt cipész, fodrász, szabó s különféle építőipari kisiparos. Elszaporodott az engedély nélküli kontárkodás.

Óriási változás következett be Solymár kertkultúrájában, amit a telepítések, az erőszakos termelőszövetkezeti átszervezések, a többszörös földrendezés, a hozzá nem értés és a bizonytalanaság szinte teljesen tönkretett.

Köztudott, hogy Solymár parasztsága korábban jóformán gyümölcstermelésből élt. Különösen híres volt a solymári cseresznye, de jelentős volt az őszibarack-, sárgabarack, alma-, körte-, málnatermesztés is. A gyümölcsösök általában a község belterületét övezték, de főként a községtől délre lévő dombokon és a nyugatra lévő dűlőkben voltak. Az emberek a közeli budapesti piaclehetőségek miatt - igaz, hogy sok munkával - szép keresethez jutottak. A gyümölcsösöket szépen művelték, rendszeresen permeteztek.

Az első probléma a német kitelepítés után jelentkezett, amikor az új gazdák a részükre juttatott gyümölcsösöket szakértelem híján nem tudták kellően megművelni, a permetezés elakadása miatt elszaporodtak a növényi kártevők.

038_tanacsidolgozok

Az 1950-es évek elején történt tagosítások során a tszbe lépett gazdák gyümölcsöseit csereföldként adták ki, zömmel olyanok részére, akiknek a földje tsz-be került. A beszolgáltatási kötelezettség miatt az emberek igyekeztek szabadulni a földtől, és nem vették át a csereföldeket. Ilyenformán a gyümölcsösök egy része gazdátlanná vált.A végső lökést az 1961. évi tsz-szervezés adta, amikor a fennálló rendelkezések szerint a tsz-tagok lovat nem tarthattak, ami a gyümölcsösök gondozását tovább nehezítette. A permetezéshez vizet kellett szállítani, a termett gyümölcsöt nehezen tudták hazaszállítani, és így a gyümölcsösök művelésével lassan felhagytak. A gyümölcsösök trágyázása sem volt megoldható, mert ló híján a tehéntartással is felhagytak, hiszen nem tudták kétnaponta a tehén részére szükséges zöldtakar-mányi sem szállítani. A tsz ugyan adott lovat egy-egy fuvar céljára, de az időbeosztás, a lovak közös gondozása, a lóhasználattal kapcsolatos elszámolási nehézségek miatt ezt a lehetőséget mind kevesebben vették igénybe. Mivel a gyümölcsösök területe nagyüzemi gazdálkodásra nem volt alkalmas, a köves, erodált terület növénytermelés céljára nem volt kifizetődő, így Solymárnak ezen legértékesebb része húsz év alatt parlagterületté vált.

A tagosítás és lemondások során állami tulajdonba került parlagterületek iránt egyre nőtt a fővárosi lakosság igénye, s ezért ezeket felparcellázták hétvégi telkekké. A solymári lakosok nagy része ugyancsak eladta a gazdaságosan nem művelhető kerteket és a zártkerti ingatlanokat. Ennek során a községet körülvevő terület, teljesen átalakulva, újra művelt, de hétvégi házakkal beépített területté vált.

039_kozsegipecsetek

Az ötvenes évektől erőteljes községfejlesztési tevékenység indult, melyhez a tanács a PEMŰ-től jelentős segítséget kapott. Ez a fejlődés a hetvenes évekig volt különösen dinamikus, amikor a bekövetkezett energiaválság a gazdasági lehetőségeket megnehezítette.

Az ötvenes évek elején épült új solymári téglagyár, valamint a beindított PEMU-Iakótelep építés. Itt szükség volt a községben a gázvezeték kiépítésére, valamint szennyvízcsatorna és tisztítótelep létesítésére.

A vízvezeték-fejlesztés igénye is előtérbe került, és amikor lehetőség nyílt a szentendrei víz bekapcsolására, e közművesítések - most már zömmel társulati úton - tovább folytatódtak. A tanácsi pénzzel inkább az intézmé­nyek fejlesztése történt. A nyolcvanas években beindított belső építési program eredményeként szinte minden utca aszfaltozásra került. (E fejezet egy-egy részterületével e munka külön-külön foglalkozik.)

Ezekhez a feladatokhoz szinte minden területen igen nagy segítséget adott Solymár község lakossága, sokszor társadalmi munka végzésétől, sokszor anyagi áldozatok vállalásától sem riadva vissza. Az emberek szorgalmát bizonyítja, hogy a község szinte valamennyi lakóháza magán viseli a tulajdonos szorgalmának, szépérzékének névjegyét, s ennek nem kis része van abban, hogy Solymár a főváros környékének legszebb és kommunális szempontból legjobban ellátott községe lett elismerve.

033_hetszazeves

Solymár községet Pest megye Tanácsa 1970. szeptember 1-jétől a környezetben betöltött szerepe miatt NAGYKÖZSÉGGÉ nyilvánította.

Solymár Nagyközség Tanácsa 1979-ben a község érdekében kifejtett kiemelkedő társadalmi, gazdasági és kultúurális tevékenységért „Solymár Nagyközségért" elnevezésű emlékplakettet alapított, amely minden év augusztus 20-án, ünnepélyes keretek között kerül átadásra a végrehajtó bizottság által erre érdemesnek tartott személyek és szervezetek részére. A bronzpla­kett és oklevél mellé pénzjutalom nem járt, ez kizárólag erkölcsi elismerést jelentett.

A Solymár Nagyközségért plakettet az alábbi személyek és szervek kapták meg:

Az 1979 évben:

Baráth Károlyné, Jerzsabek Józsefné Kozma lászló, Máté István,

Pappert Ádám 3 évtizedes megszakítás nélküli tanácstagi tevékenységükért.

Horváth Ferenc PEMŰ igazgató, községfejlesztéstsegítő tevékenységéért,

Magyar Ferenc újságíró, 10 éves Hazafias Népfrontelnöki eredményes munkásságáért,

Balogh Lajos téglagyári vezető, a községfejlesztéshezadott segítségért,

Az 1980 évben:

Kovács Béláné 7 éves tanácselnöki munkásságáért,

 Dr. Szebellédy Lászlóné víztársulati elnök, a községivízmű létesítése körül kifejtett eredményes munkásságáért, Édes István a PEVDI igazgatója, a község fejlődésétsegítő tevékenységéért,

Az 1981. évben:

Dr.Valkó Arisztid a községben végzett régészeti feltáró munkájáért,

Dr. Jablonkay István, a Helytörténeti Gyűjtemény létrehozása érdekében kifejtett munkájáért,

Az 1982. évben:

A Hazafias Népfront Férfikórus 15 éves jubileumi ünnepségén, az elért eredményekért,

Az 1983. évben:

Pazsa Imre pártbizottsági titkár, nyugdíjazásakor, 10 éves munkásságáért,

Az 1984. évben:

A PEMŰ 25. éves jubileuma alkalmából a községben betöltött meghatározó szerepéért,

Huszár Gábor ésLáng Ferenc az üdülőterület közművesítése érdeké­ben végzett kiemelkedő szervezési munkásságukért,

A Solymári Hagyományőrző Asszonykórusnak sikeres szerepléseikért,

Az 1985. évben:

Friedrich Ignácné nyugdíjas pedagógus, a nemzetiségi kulturális hagyományok ápolása terén kifejtett tevékenységéért,

Kóbor János nyugdíjas, a községben végzett közéleti munkájáért,

Kárpáti András, a községben végzett politikai, gazdasági és társadalmi tevékenységért,

Kővári János, 1 3 évi HNF titkári munkájáért,

A Hazafias Népfront Férfikórus, a sikeres szereplésért, a község hírnevének öregbítéséért

Az 1986. évben:

Horváth Ferenc postamester nyugdíjazásakor, a 3 évtizedes postamesteri munkáért,

Reményi István ésKarall Mátyás a Terstyánszky utcai és Vasút utcai gázvezeték építés-szervezéséért,

Az 1987. évben:

Németh Lajos az ELMŰ Észak-Budai Üzemigazgatóság igazgatója, a község villamosenergia ellátása érdekében kifejtett munkásságáért,

Pogonyi Tibor néhány éves pártbizottsági titkári munkájáért,

A PEMŰ férfi kézilabda csapata, az NB I-be jutásért.

Az 1988. évben:

Szirmai János HNF elnök, társadalmi tevékenységért, Manninger Miklós koreográfus, a solymári tánccsoportok eredményes felkészítéséért,

Az 1989. évben:

Wünsch Pál PEMŰ gazdasági igazgató, a községet segítő tevékenységért,

A PEMŰ NŐI kézilabda csapata, az elért eredményekért,

Az 1990. évben:

Sarlós Bernát a PEMŰ energetikusa, a községi Vízműtársulat elnöki, és a község fejlődését segítő társadalmi munkájáért,

Bogdán Istvánné 1985-1990-ig tartó eredményes tanácselnöki munkájáért.

Solymár közigazgatási vezetői:

( Nem teljes felsorolás.)

Birók:

1703                                       Stipán Gyuli

1710  Potosics János

1716                                       Andreás Frér

1744                                              Andreas Taller

 1756 Andreas Potacsics

1769                                       Hartmann János

1770                                       Szaurentio Toller

1844 Halubka József

1849-1864                         Ringler Márton

1853                                       Nilbich János

1889                                       Pillmann Mátyás

1896                                       Taller János

1900                                          Taller József

1912                                       Pillmann Márton

1918-ig Jóhn György

1918                                       Taller András

1920 Perágovics Márton

1923-1933                         Taller András

1933-1937                         Wittmann István

1937-1448                         Majtényi –Milbich- János

1848-1949                         Duba András

4949-1950                         Kakuk Mátyás

1950 RedeczkyKálmán

Jegyzők:

1827                                       Sczieszl Péter

1853 Schieszl Márton

 1864 Pollák Mátyás

1882-1918                         Straub Béla

1919                                       Kozmann Lipot

1920                                       Ármai Lajos

1920-1938                         Korencsy Lajos

1938-1949 Csomay Ödön

1949-1950                         Kovács András

1950 Sánzha Ferencné

A tanácsrendszerben 1950 végétől:

VB.elnökök – tanácselnökök:

1950-951                            Sántha Ferencné

1951-1ö52 Reményi András

1952-1954                         Kozma László

1953                                       Gábos Lajos

1954-1955                         Erdős Lajos

1955-1958                         Kozma László

1958-1963                         Dauer Ferenc

1963-1968                         Dr.Szabó Ferenc

1968-1971                         Kovács Béláné

1971-1972                         Varga Ernő

1973-1980                         Kovács Béláné

1980-1985                         Bognár Lajos

1985-1990 Bogdán Istvánné

VB.titkárok:

1950-1952                         László Antal

1952 Barcs Erzsébet

1954                                       László Tibor

1953-1954 Berbenkó Ferenc

1954-1988 Seres István

1988-1989 Szalóné Dr.Sarkadi Julia

1950-ben megszüntek a tanácsok, és az 1990 szeptember 30-i választás során megválasztották a helyi önkormányzati vezetőket.

A választás során 4425 szavazásra jogosultbol polgármesterre 2456 fő, a választópolgárok 55,47 %-a adta le szavazatát. A négy jelöltközül a legtöbb szavazatot (1018-at) Dercsényi Péter kapta, s igy ő lett Solymár első polgármestere.

A helyi önkormányzat képviselőinek az alábbi személyeket választották meg:

 Dr,Taller János, Mezei András, Dauer Henrick, Dr. Borovszky Éva, Mentesi József, Marlokné Cservenyi Magdolna, Huber Adrás, Novoszádek János, Kocsis Péter, Ugron Béla Gábor, Enczmann László, ifj.Földesi János, Jóhn Tibor.

A képviselőtestület Mentesi Józsefet választotta meg alpolgármesternek. Az önkormányzat jegyzője Dr.Szabó Erzsébet lett.

A Pest megyei Tanácsban 1950 – 1985.ig Pappert Ádám, 1985 – 1990-ig Németh Attila képviselte Solymár községet.

Solymár község országgyülési képviselői korábbról nem iemrtek. Mivel listás választási rendszer volt érvényben, a választópolgárok pártokra szavaztak, és a pártok listavezetői kerültek a parlamentbe.

Az1958-ban bevezetett névre szóló választás után solymár képviselői az alábbi személyek voltak:

1958-1967.                                           Rupf József

1967-1971                                             Gyenge Kálmán,

1971-1985                                             Tausz János

1985-1990.                                           Kárpáti András

1990 - Szauter Rudolf

1948-tól kezdve, a két munkáspárt egyesülése utn meghatározó lett a párt szerepe- Az azóta eltelt időben a következő személyek voltak a párttitkárok:

MDP: 1950-ben Erdős László

 Utóda Pallai József majd

 1956 végéig Erős Gyula.

MSZMP: 1957-től Szabó József, majd

 1966-ig Csermely Lajos

 1966-1971-ig Bartos István

A felsorolt párttitkárok munkájuk mellett látták el tisztségüket. 1971-ben, amikor Solymár nagyközségi rangot kapott, a községben pártbizottsgot hoztak létre, függetlenített párttitkárokkal. Ugyanakkor a helyi üzemekben, intézményekben önálló pártszervezetek működtek.

A függetlenitett pártbizottsági titkárok:

1971-1984.                                           Pazsa Imre,

1984-1987                                             Pogonyi Tibor,

1987-1989. Szentpétery Endre.

A községben jelentős szerepet vállalt a Hazafias Népfront Bizottság, melynek az 1954-ben való megalakulása óta az alábbi személyek voltak az elnökei:

1954-1ö56 Jóhn János

1957-1967                                             Dévényi József

1968-1ö7ö Magyar Ferenc

1979-1985                                             Kubiczai Józsefné

1985-1990 Szirmai János.

JEGYZETEK


19. Új Magyar Lexikon - Őskőkor

20. Soproni Sándor: Pest megye régészeti emlékei (Pest megye műemlékei 1.1958.17. o)

21. Dr. Valkó Arisztid: A solymári bronzkori raktárlelet (Pest megye Adattára.1939. )

22. Dr. Valkó Arisztid: Régészeti és történelmi emlékek a vár­megye területén

23. Soproni Sándor: Pest megye régészeti emlékei 22. o.

24. Uo. 40. o.

25. Uo. 41. O.

26. Bártfai Szabó László: Pest megye történetének okleveles emlékei 1002 -1559-ig Bp. ,1938.1 l. o.

27. Uo. 23. O.

28. Uo. 183. O.

29. Uo. 208. O.

30. Magyar Ferenc, az Új Ember c. katolikus hetilap főszerkesztője egyik római útja során a Vatikánban látott egy római korabeli térképet (területvázlatot). amelyen Aquincum mellett Sal mar helységnév szerepel

31. Makkai László. Pest megye története (Pest megye Műemlé­kei 67. O.)

32. Uo. 70. o.

33. Bártfai Szabó László: i. m. 23. o.

34. Dr. Valkó Arisztid: A solymári vár hadtörténeti jelentősége, egyes emlékei, ábrázolásai

35. Bártfai Szabó László: i, m. 65. o.

36. Makkai László: i. m. 77. o.

37. Makkai ászló: i, m. 89. o.

38. Bártfai Szabó László: i. m.125. o.

39. Bártfai Szabó László: i. m. 78. o.

40. Bártfai Szabó László: i. m.168. o.

41. Bártfai Szabó László: i. m.183. o.

42. Bártfai Szabó László: i. m. 215. o.

43. Bártfai Szabó László: i. m. 250. o.

44. Csánki Dezső: Magyarország történeti földrajza. A Hunyadiak korában I. 4. o.

45. Engel Pál: A magyar világi nagybirtok megoszlása a XV.szd-ban. II. 302. o.

46. Uo. 298-301. o.

47. Bártfai Szabó László: i, m. 371. o.

48. Bártfai Szabó László: i. m. 329,347. o.

49. Valkó Arisztid: A Solymár várhegyi ásatások egyes emlékei

50. Bártfai Szabó László: i, m. 481. o.

51. Vályi András: Magyarországnak leírása (Buda 1799.)

52. Imrei Rezsővé: Solymár fejlődése a XVIII. században az új­ratelepüléstol az. urbáriumig (Szakdolgozat)

53. Makkai László i, m. 98. o.

54. Kosáry Domokos: Pest megye a Kuruc korban. (Pest megyemúltjából 34. O.)

55. Makkai László: i. m.124. o.

56. Imrei Rezsővé: i, m.

57. Pest - Nógrád megyei Levéltár Pest - Pilis - Solt vármegyeKözgyűlési jegyzőkönyve 1700. aug. 4-5. (TovábbiakbanPML.

58. PML. Pest 0. S. vm. közgyűlési jegyzőkönyve 1720. már­

cius 14-15.

59. Petróci Sándor: Pest megye újjáépítése (Pest megye múltjából 97. O.)

59/a. Veszprémi püspöki levéltár, Canonica Visitatio Districtus Budensis anno 1747. Status Animarum in Solmár.

60. Imrei Rezsőné: i, m.13. o.

61. Imrei Rezsőné: i. m.14. o.

62. Imrei Rezsőné: i. m.15. o.

63. Imrei Rezsőné: i. m.16. o.

64. Imrei Rezsőné: i. m.17. o.

65. Imrei Rezsőné: i. m.18. o.

66. Imrei Rezsőné: i, m.19. o.

67. Imrei Rezsőné: i. m, 20. o.

68. Imrei Rezsőné: i. m. 21. o.

69. Imrei Rezsőné: i, m. 22. o.

70. Imrei Rezsőné: i. m. 23. o.

71. Imrei Rezsőné: i. m. 24. o.

72. Imrei Rezsőné: i. m. 26. o.

73. Imrei Rezsőné: i. m. 27. o.

74. Borovszky Samu: Pest - Pilis - Solt - Kiskun vármegye(Bp.,1910. I -11.18. o.)

75. Pestvid. Kir. Tövényszék Polgári Osztály 11593/1878. sz.ügy

76. Galgóczy Károly Pest-Pilis-Solt törvényesen egyesült megye monográfiája Bp. 1877-78. I-III. (92, o.)

77. Bonorri Jenő: Búcsújárás Solymárra 1940. (Ethnográfia ésNépélet 1940.3. sz. 365. o.)

78. Pest megyei Levéltár Képv, test. jkv.1837/38. (Továbbiakban: PML. Képv. t. jkv. )

79. PML. Képv. t. jkv.1838. ápr. 12. 80. Galgóczy Károly: i. m. 225. o.

81. PML.1849. őszi Haynau féle összeírás

82. Galgóczy Károly: i. m. 236. o.

83. Rom. Kath. Plebánia Solymár. Historia Domus

84. Magyar Nemzeti Múzeum SzK. Kt. Fol. Hing.1114/33. Fol. 371.

85. Székesfehérvári Püspöki Levéltár 30/1862. sz. másolat

 86. PML. Képv. t. jkv.1853. IX. 23. 87. Borovszky Samu: i. m. 97. o. 88. PML. Képv. t. jkv.1890. VI. 21. 89. PML. Képv. t. jkv.1891. VIL 18. 90. PML. Képv. t. jkv.1891. V. l. 91. Galgóczy Károly: i. m. 80. o.

92. PML. Képv. t, jkv.1890. VIIL 10.

93. Borovszky Samu: i. m. II/181. o. 94. PML. Képv. t. jkv.1890. VI. 21,

 95. PML. Képv. t. jkv.1891. VIL 18. 96. PML. Képv. t. jkv.1894. V. 7. 97. PML. Képv. t. jkv.1896. V. 7. 98. PML. Képv. t. jkv.1906. X. 26. 99. PML. Képv. t. jkv.1905. IX.13. 100. PML. Képv. t. jkv.1908. IX. 7. 101. PML. Képv. t. jkv.1914. VIIL 14.31/1914. sz. hat.

102. Pest - Pilis - Solt - Kiskun vármegye ismertetője 1931.

103. Solymári Hősi emlékmű felirata

104. A szövegben lévő időpontok a PML. Képviselőtestületi jegyzőkönyvek időpontjai

105. Koppány (Kopp) Márton volt direktóriumi elnök visszaemlkezéseiből (A szerzőnél)

106. Széchényi Könyvtár Népszava, 1920. jan. 14.

107. PML. Képv, t. jkv.1920. V. 20.

108. PML. Képv. t. jkv.1921. II. 28.

109. PML. Képv. t. jkv.1922. XII. 29.

 110. PML. Képv. t. jkv,1924. V. l. 111. PML. Képv. t. jkv.1922. XI. 22.

112. PML. Képv. t. jkv.1923. IIL 1.

113. PML. Képv. t. jkv.1926. XII. 23,

114, PML. Képv, t. jkv.1933. VILI. 23.

115. PML. Képv. t. jkv.1936. VILI. 27.

116, PML. Képv. t, jkv.1937. VIIL 12. 117. PML. Képv. t. jkv.1927. IV. 24. 118. PML. Képv. t. jkv.1930. XL 17.

119. PML. Képv. t. jkv.1932. VII. 2.

120. PML. Képv. t. jkv.1934. X. 5.

121. PML. Képv. t. jkv.1934. IV. 4.

122, PML. Képv. t. jkv.1924. X. 7. 123. PML. Képv. t. jkv.1933. IX.18.

124, PML. Képv. t. jkv.1921. V. 22. ,1921. VIIL. 30. 125. PML. Képv. t. jkv.1929. VIIL. 26. 126. Galgóczy Károly: i.m. 226. o. 127. PML. Képv. t. jkv.1890.1. 13. 128. PML. Képv. t. jkv.1894. III. 27. 129. PML. Képv. t. jkv.1906. X. 26.

130. Pest - Pilis - Solt- Kiskun vármegye ismertetője, Bp. ,1931. 131. PML. Képv. t. jkv.1920. V. 20. 132. PML. Képv. t. jkv.1920. VL 18. 133. PML. Képv. t. jkv.1920. X. 4. 134. PML. Képv. t. jkv.1933. VI. l.

135. PML, Képv. t. jkv.1934. XI. 27.

136. Az Uj nemzedék . c napilap 1939. I. 14-i száma. A Nemzetgyűlés Könyvtárában elfekvő példányból vett kivonatalapján

137. Országgyűlési képviselőház 366 üléséről készült jkv. 446.és köv. oldalai

138. Pestvidéki Járásbíróság B.10.247/1940, sz. ügy

139. Volksbund-tagok névjegyzéke. A községi tanács irattárában

140 A népmozgalmi nyilvántartó 1945, évi irattári anyagából(A községi tanács irattárában)

141. Tóth Sándor őrnagy: A szovjet hadsereg felszabadító harcai Magyarországon

142. PML. Nemzeti Bizottsági iratok

143 Tóth Sándor: i. m. 264, o.

144. A solymári hősi emlékművön szereplő nevek alapján. A hősihalottak nevei - visszaemlékezések alapján - a hatvanasévekben lettek feltüntetve az első világháborús emlékművön.Ez a névsor 1992-ben a korabeli népmozgalmi nyilvántartó­könyv adatai és visszaemlékezések alapján lettek kiegészítve,

145. Csomay Ödön főjegyző 1945-ben készített jelentése a Járási Főjegyző részére

146. Solymár község elöljárósága 83/1947, sz. jelentése

147. Szomory Jenő közlése alapján

148, PML. Nemzeti Bizottsági iratok 6/1945.

149. Solymár Község Elöljáróság irattára, 1/1946. Eln. sz.

150. A községi irattárban lévő jegyzék alapján

151. E fejezetben szereplő adatok a községi tanács irattárábanlévő eredeti dokumentumokból származnak.

152. Taller Lőrinc volt solymári lakos visszaemlékezése a Németországban kiadott 1982. évi naptárban. (Jahresbuch derUngarndeutschen)

153. Eredeti jkv. a községi tanács irattárában

154. Pest megyei Alispán Cz. 0069-5/5/1950. I. /3.

155. Budai Járási Főjegyző. 73/eln. /1950.

156. Községi irattár. Közbirtokossági iratok

157.39/1949. eln.1950. II. 2. Községi elölj. irattára

158.23. eln. /1952. Solymár közs. Tanács

159.911-15/1951. Solymár Községi Tanács

160. Budai Járási Tanács Eü. Oszt. 8/1952. Biz.

161. Lakónyilvántartó könyv adatai alapján