Előzetes kockázatelemzési eljárás után kezdett vizsgálódni a NAV annál a vállalkozásnál, amely szálláshely-szolgáltatásban hasznosított szállodai szobákat. A szállodában a vendégek, -elsősorban kelet-európai országokból érkező turistacsoportok tagjai - étkezni is tudtak.
Az adóellenőrzéskor a vállalkozó beázásra hivatkozva nem tudta hiánytalanul átadni az áfa-visszaigénylésére jogosító számlákat. A vizsgálatból az is kiderült, hogy a biztosítónak a kárigényben nem jelezte, hogy a káresemény az iratokat érintette.
A bemutatott számlákat értékelve a NAV azt is megállapította, hogy a cég fiktív számlákat is beállított a könyvelésbe. A számlákat emberi erőforrás menedzsmentjéről állították ki, azonban a vizsgálat megállapította, hogy a beszámlázó cégeknek ténylegesen nem voltak recepciós, takarító, konyhai kisegítői munkát végző alkalmazottaik. Az ügyben érintett vállalkozások áfabevallási kötelezettségüknek sem tettek eleget.
A számlakibocsátók nem voltak elérhetők, iratanyaguk sem állt rendelkezésre. A vizsgálat szerint a munkát végzők korábban közvetlenül vagy munkaerő-kölcsönzéssel a szállodában dolgoztak. Az üzemeltető tehát tudott arról, hogy a munkát végzők felett a cégek rövid időn belül cserélődnek. Valamint arról is tudnia kellett, hogy a társaságok között személyi összefonódások vannak. Mindezek a körülmények adókijátszásra utaltak.
Az adózó elmulasztotta a számlakibocsátókról elérhető adatok ellenőrzését is. Az elérhető adatok alapján azt is tudnia kellett volna, hogy adókijátszás részese, de a szállodaüzemeltetés fokozott felelőssége is indokolta volna az alaposabb átvilágítást.
Az ügyben a NAV - a részben hiányzó, részben a hiteltelen bizonylatok miatt - csaknem 13 millió forint adókülönbözetet állapított meg.
Az üzleti partnerekről való tájékozódást a NAV honlapján elérhető tájékoztató megkönnyíti.